Jelentős változásokon esett át a Galaxy S24 FE az elődjéhez képest. A gyártó megnövelte a kijelző méretét, amivel kicsit a Galaxy S24+ 5G felé pozícionálták, hiszen a Galaxy S23 FE 6.4 inches képernyővel büszkélkedett, amit most 6.7 inchre cseréltek le. A Full HD+ felbontás árulkodik arról, hogy csak egy költségbarát kiadással állunk szembe, viszont, hogy ne legyen hiányérzete a vásárlóknak, a fényerősségében jelentős ugrás tapasztalható, hiszen a csúcs-fényt 1.900 nitre mérik, míg a simát 1.200 nitre.
Noha a mellékelt fotó nem adja vissza a különbséget, a Galaxy S24 FE fizikálisan szélesebb és hosszabb lett, de cserébe a nagyobb akkumulátorhoz egy vékonyabb készülékház dukáll. Az Exynos 2400e kellően fel van vértezve AI tudással, és talán ez lesz az a funkciócsokor, ami igényelheti a gaming mellett a hűtés megoldását az új generációnál, hogy minél előbb legyen eredményes a végtermék. A Galaxy S23 FE-nél se lehetett panasz a gőzkamerájára a terméknek, de ez tovább növekedett.
A Samsung kiadott információja szerint, 1.2-szer nagyobb, mint az elődben lévő. Laikusként rápillantva annyit láthatunk, hogy „nincs lekerekítve már egyik sarka sem”. Oké, ez valahol buta nézőpont, de mégis ennyi mutatkozik a PBK Reviews által szétszerelt videók képsor-montázsából.
A Samsung szinte minden okostelefonját az úgy nevezett vapor chamber megoldással látja el, amely a hűtésre fókuszál. Noha a chipsetek gyártástechnológiája évről évre fejlődik (kisebbek méretűek, nagyobb teljesítményűek), de mégis szükségszerű a megfelelő hőleadási készség megteremtése a teljesítmény csökkenés kiküszöbölése érdekében. A leghétköznapibb példa a gamingnél mutatkozik, a látvány rántja be legelőször az érdeklődőket, amihez kell a „vas”, ami bizony erőforrás igényű, azonban melegedés során visszaszabályozás történhet – ami grafika veszteséghez, vagy éppen laggoláshoz vezethet. Manapság viszont bejött a képbe a mesterséges intelligenciára épülő funkciók, ami hasonlóan előbbihez, az átlagosnál nagyobb forrásfelhasználást követelnek.
A gőzkamerás megoldás persze segíti a készülékek töltését is. A dél-koreai tech óriás már jó pár éve a 25W-os gyorstöltési sebesség mellett tette le a voksát, viszont ha megfigyelitek, akár egy generáció elteltével is ugyanazon akku-kapacitásnál javult a töltési idő, ami annak köszönhető, hogy hosszabb ideig tud nagyobb feszültséget felvenni a termék.
Kíváncsi leszek a felhasználók visszajelzéseire, hiszen a Fan Edition fogyási mutatója valahova az alaptrió két kisebb tagja közé van belőve.
Miután lezajlott a nyári termékek bevezetése, a jövő éviek szivárgása pedig elapadt, a Galaxy felhasználók körében a fókusz a One UI 7 béta tesztidőszakára helyeződik, hiszen az ősz érkezésével egyre közelebb leszünk az Android 15 debütálásához. Meg is indult a találgatás, mikor lehet esedékes, mégis csak magunk mögött tudjuk már a szeptember, októberben így eléggé aktuálisnak kellene lennie az érkezésének. Tavaly, közvetlenül a Samsung Developer Conference (SDC) esemény után vette kezdetét az Android 14 alapú One UI 6.0 tesztelése a Galaxy S23 alap-terméktrión. Idén, október 3-án, azaz holnap kerül megrendezésre, így esedékessé vállhat.
A Samsung Community fórumán már feltették a keresztkérdést a moderátorok felé, ahol meglepetésre, kaptak is választ, miszerint, még nem döntötték el, mikor fogják elrajtoltatni a bétaidőszakot, viszont a felhasználókat a Samsung Members-ön belül mindenképpen fogják értesíteni.
Ergo, valami még nem klappolhat a főszoftverrel, legalábbis erre következtetett a leghíresebb szivárogtató, Ice Universe is az X-en:
I don’t know if One UI 7 will be mentioned at SDC24, but it’s a safe bet that One UI 7 won’t be released for quite some time.
Az szinte biztos, hogy a One UI 7 főbb újdonságairól lerántják a leplet a fejlesztői konferencián. Célkereszt alatt az eszközökön feltűnő mesterséges intelligencia, illetve azon mögöttes fejlesztései, amelyekkel még inkább az ökoszisztéma erősítését priorizálják. Gondolok legfőképpen a SmartThings-re, ami összefogja mindezt.
A Samsung biztosan nem fogja idén elkapkodni az Android 15 kiadását, hiszen, nem olyan régen a One UI 6.1.1-gyel a Galaxy S23-akon a nagy sietségnek köszönhetően hibáztak. Arra a bizonyos hologramos kamerahibára célzok, ami 15-szeres és 20-szoros zoom tartomány között eléggé megtréfálta a fotókészítőket. Másrészről, az összerakott, stabil rendszer mindig hívogatóbb, mint egy instabil, még ha már akad olyan versenytársuk, amin a Google új elképzelése foglal helyet. Véleményem szerint, október végéig cseppet sincs elkésve, utána pedig lehet bátran számolni 4-5-6 bétapakkra, mielőtt stabilra váltanának. Kérdés persze az, mennyi újdonságot pakolnak bele a One UI 7.0-ba, ami igényli a tesztelés kiforrását?!
Jubileumi évjárathoz ért a Galaxy Tab S-termékcsalád, hiszen immáron a 10. generációját köszönhetjük az élők sorában. Előttem van a Galaxy Tab S 8.4 első generáció, ami hatalmas sikernek örvendett a bronz színkombinációjával. Anno a karácsony egyik slágertermékeként értékesítettük – pláne, hogy billentyűzetes tok járt mellé ajándékba. Azóta sok minden változott és jó döntésnek bizonyult az S Pen beépítése. Amiben szöges ellentéte elődjeinek, hogy ez az első olyan termékduó a családban, amely MediaTek lapkával került mindenhol piacra; illetve, amely Unpacked eseménymentesen érkezett.
Visszacsökkent a családtagok száma kettőre. Kicsit olyan, mint ha a Samsung először itt tesztelné le, mi a helyzet abban a felállásban, ha háromról kettőre redukálnak a Galaxy S-ágon. Sokszor lebbentek fel pletykák azt illetően, hogy majd az okostelefonoknál is eltűnhet a Galaxy S+-vonal; de ugye a tableteknél pont az alapmodell méreteiből adódóan a kakukktojás. Másfelől, ott a Galaxy Tab S FE-vonal, ahol megint csak kettővel számolhatunk a jövőt illetően, szóval senki se élje meg a döntést negatívként.
Kezdjük a legégetőbb kérdéssel, miszerint, miként alakult a magyarországi nyitánya:
Táblázat: Galaxy Világa | Forrás: Samsung Magyarország
Várható volt, hogy lesz valamicske drágulás az elődhöz képest. A jó hírem, hogy nem vészes az elmozdulás. Néhol 5 ezer forinttal, máshol 10 ezerrel mutatkozik meg a „drágább jelenkor”, de a Galaxy Tab S10 Ultra 1TB-os opciójánál lévő 15 ezer forintos többlet se tekinthető olyan magasságokban drasztikusnak. Mondjuk, mindehhez azért azt is hozzá kell fűzni, hogy a Qualcomm lapka lecserélésre került MediaTek-re, de nem gondolnám azt, hogy teljesítményben fognak a felhasználók különbséget érezni – pláne, hogy 7 évig biztosan élvezheti a szoftvertámogatást.
A színek elhozatala eléggé trehány a hazai képviselet. Minden opciónál egyet ajánlanak fel, hol a Holdszürkét (Moonstone Gray), hol pedig az Ezüstöt (Platinum Silver). Harmadik lehetőség noha nincsen, azért legalább az alapmodelleknél duplázhattak volna.
A bevezetési ajánlatról:
A bevezetési kampány a Galaxy S24 FE mintájára épült, mégis csak egységesen kerültek a piacokra. Eszerint 2024. szeptember 26. 17 óra és 2024. október 31. 8 óra 59 között tart a promóciós időszak a Samsung.com webáruházában, ami eléggé terjedelmes. Ezzel szintúgy érzékeltetik azt, hogy nem kell kapkodni a vásárlással, bátran gondolja át mindenki a lehetőségeket és vásároljon egy jó terméket. A többi hivatalos partnernél a fenti út.
A Galaxy Tab S10 termékcsalád fő kampánypontja a készülék beszámításra építkezik. Azok, akik leadják régi terméküket – amelynek szerepelnie kell az átvevő partner listáján – extra árkedvezményben részesülhetnek. Nyilván akad az a szituáció, amikor leadnál valamit, de nincs az átvehető kütyük között, ilyenkor érdemes felkeresni az élőchat-et, ugyanis tudnak biztosítani olyan kedvezménykódot, ami kisebb mértékű, de a semmihez képest mégis csak valami. Tudomásunk szerint, ez feleannyit ér csak. De nézzük az alap helyzetet:
Termék
Ráadás kedvezmény trade-in esetén
Galaxy Tab S10+
+ 40 000 Ft extra kedvezmény
Galaxy Tab S10 Ultra
+ 50 000 Ft extra kedvezmény
A jó hír továbbá az, hogy ha a megjelölt termékek közül számíttatok be, akkor garantált a csereérték állapottól függetlenül. Ergo, mondhatni a legmagasabb értéket kapjátok meg, de nézzük meg, mennyi az annyi:
a Galaxy Tab S8 Ultra esetén 190 ezer forint,
a Galaxy Tab S8+-nál 150 ezer forint,
a Galaxy Tab S8-nál és a Galaxy Tab S7+-nál 120 ezer forint,
a Galaxy Tab S7-nél 100 ezer forint,
a Galaxy Tab S6-nál 80 ezer forint,
míg a Galaxy Tab S4-nél vagy korábbi szériás tableteknél 30 ezer forint az a költség, amelyet majd a beszámító partner elutal, miután beérkezett hozzájuk a termék.
Ökoszisztémában gondolkodni megint csak megéri, ugyanis a választott kiegészítők mellé extra kedvezmény jár. Mi is a felállás, mutatnám:
ha a Galaxy Tab S10-családtag mellé vásárolnátok Galaxy Watch7 vagy Galaxy Watch Ultra okosórát, akkor utóbbit 20%-kal olcsóbban kaphatjátok meg;
de hasonló cipőben van a Galaxy Buds3 vagy a Galaxy Buds3 Pro vezeték nélküli fülhallgató, aminél megint csak 20%-os árlecsapással számolhattok;
viszont ha csak billentyűzetes tokban gondolkodnátok, akkor ne halasszátok a külön vásárlását, mert most 50%-kal kapjátok meg kedvezményesebben, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni.
Zárószóként már csak annyit tennék hozzá, hogy a Galaxy S24 FE-nél leírt Doktor24 szűrőcsomag és a Samsung pontos móka szintúgy jelen van.
A Galaxy S23 FE 5G-hez képest a Samsung Global előrébb hozta jelentősen az utódjának a bevezetését. A tavaly decemberi rajt az ünnepi szezonban eléggé sok szállítmányozási akadályt idézett elő, aminek hatására biztosan nem olyan számokat produkáltak, mint amelyet szerettek volna. A Galaxy AI hatja át a 2024-es kampányukat, és a 100 milliós célkitűzést útközben 200 millióra növelték, így kell az új termék a célszám eléréséhez – nem hagyatkozhatnak arra, hogy majd szoftverfrissítés útján elérik. A Fan Edition termékcsaládúj modellje mellett a 7 évnyi szoftvertámogatás szól még, amivel igazán vonzó lehet a vásárlók körében, mégis csak egy felsőkategória-belépőágán lévő okostelefont hozott el.
A Galaxy S24 FE azzal is bontja az elődök statisztikáját, hogy csak a sajátgyártású Exynos lapkával kerül világszerte piacra, azaz nincs megkülönböztetés az óceánon túl. A „csak” Exynos 2400e-t nyilvántartott chipset visszább lett fogva, de ezzel üzentek a Qualcomm-felé, hogy a növekvő árpontjaikkal nem szeretnének azonosulni – és azt a vásárlóikra ráhúzni, így inkább újragondolták a sajátjukat. Mutatnám a lényeget, miszerint a magyarországi piacra milyen színekben és milyen méretekben futott be:
A Galaxy S24 FE 5G magyarországi árai és színválasztékai. Táblázat: Galaxy Világa | Forrás: Samsung Magyarország
Ha visszaemlékeztek, volt egy találgatásom arra vonatkozóan, hogy a magyar árpont szerint, hol nyithat a termék. Ott a 299 990 Ft-os nyitányt eltúlzottnak véltem, viszont aláírtam annak tényét, hogy 30 ezer forinttal lett drágább a Galaxy A35 5G; szóval simán benn a pakkliban az, hogy legalább ennyivel lehet számolni. A Galaxy S23 FE 5G 279 990 Ft-on rajtolt, hozzá képest 20 ezer forinttal kerül többe az új generáció. Mondjuk azért azt se feledjük el, hogy a Galaxy S24 5G alapváltozata 370 ezren kezdte meg életútját, csak éppen azóta csökkent egy kevéskét.
Ahogy sejteni lehetett, megint csak nem teljes színportfólióval készülnek hazánkba. A színfelhozatalból kimaradt: a szürke és a sárga alternatíva, valamint a másik három színalternatíva sincs egyaránt jelen mind a két tárhely méretben. A jelek szerint, a Galaxy S24 FE 5G-nél nem készültek Samsung.com exkluzív színekkel.
A teljesség kedvéért mutatnám az nyitóárpontokat az Egyesült Államokból, Németországból és majd Dél-Koreából, ahol későbbre ígértek a sajtóanyagban információt ezekről.
A Galaxy S224 FE nyitó árpontjai világszerte. Táblázat: Galaxy Vilaga
A bevezetési ajánlatról:
Már megszokhattátok, hogy a Galaxy S FE-családág afféle különc szerepben van nyilvántartva a Samsung háza táján, ugyanis nincs előrendelési kampánya, se pedig Unpacked eseménye, ahol leleplezhetnék. Ettől függetlenül egy hosszabb bevezetési promócióval mégis készültek hozzá, mely 2024. szeptember 26. 17 óra és 2024. október 31. 8 óra 59 között tart.Felhívnám a figyelmet a fura időpontokra, ugyanis eléggé szokatlan, hogy mostanság nem éjfélig tartanak a Samsung.com webáruháznak a promóciói, hanem reggel 9 óráig, majd 10 órakor már egy újnak adnak teret – ha éppen nincs promómentes időszak.Érdekes módon, a Samsung Experience Store-oknál éjféllel zárul mindez.
A Galaxy S24 FE 5G-nél a készülék beszámításon lesz a hangsúly. Ugyanis, ha régi terméket számíttatok be az újba, akkor tudjátok csökkenteni a vételárat. Tudomásunkra jutott, hogy létezik egy afféle titkos kód, mellyel nem szükséges készüléket leadni, de 10 ezer forinttal kevesebb a jóváírás. Erről a megszokott aloldalunkon informálódhattok. Most pedig mutatnám, mennyi az annyi:
Termék
Ráadás kedvezmény trade-in esetén
Galaxy S24 FE 5G
+ 35 000 Ft extra kedvezmény
Ez a kedvezmény vonódik le a végárból. Viszont van csavar a gépezetben, ugyanis, ha Galaxy S FE-termékkel rendelkezel, a leadott terméket magasabb áron veszik át. A beérkezett információk alapján:
a Galaxy S20 FE esetén 50 000 Ft,
a Galaxy S21 FE 5G-nél 70 000 Ft,
míg a Galaxy S23 FE 5G-vel 120 000 Ft garantált trade-in kedvezményt kaptok állapottól függetlenül, ami nem a végösszegből, hanem majd a beszámító partnertől érkezik meg részetekre. (Végeredményben ehhez adjatok még +35e ft-ot a végelszámolásnál.)
A Samsung.com webáruháznál érdemes kiegészítőkben gondolkodni, ugyanis megint csak kombinálható az árkedvezmény mértéke, hiszen:
ha a Galaxy S24 FE 5G mellé vásárolnátok Galaxy Watch7 vagy Galaxy Watch Ultra okosórát, akkor utóbbit 20%-kal olcsóbban kaphatjátok meg;
de hasonló cipőben van a Galaxy Buds3 vagy a Galaxy Buds3 Pro vezeték nélküli fülhallgató, aminél megint csak 20%-os árlecsapással számolhattok;
viszont ha csak egy Galaxy S24 FE kiegészítőben gondolkodnál, akkor is érdemes a vásárláshoz venni, mert 50%-kal lesz olcsóbb a szettben vásárlás hatására.
A Samsung.com webáruház esetében odafigyelnek a hűségprogramra is, ugyanis…:
az alap Samsung pontokon felül további 1%- ráadás pontot írnak jóvá;
valamint ha a vásárlás során a (már korábban) megszerzett Samsung pontokat felhasználja, úgy a Samsung pontokat kétszeres értékben válthatjátok kedvezményre.
No, de a fenti promóciós fotóról se feledkezzünk el, ugyanis a Samsung Experience Store-okban fut egy másabb ajánlat is, miszerint, ha vásároltok a termék mellé egy Smart View Wallet tokot, akkor ráadásként kaptok mellé Szilikontokot.
…és a Doktor24 prémium szűrőcsomagról se feledkezzünk el 70 ezer forint értékben, amit majd a Samsung Members-ön keresztül igényelhet meg mindenki, akinek fontos ez a fele.
A küszöbön kopogtat a Galaxy Tab S10 termékcsalád, melynek premierjére véleményem szerint, szeptember végéig sor kerülhet az európai piacon. Tegnap már elhoztam egy-egy leleplezést hozzá, ugyanis a hazai képviselet már elkészítette a hozzákapcsolódó aloldalakat. Noha a Galaxy Tab S10 Ultra-ról ott nem, (és még ma sem!) de a Galaxy Tab S10+-ről esett szó, és említettem, hogy várható egy kisebb és egy nagyobb tárhely felszereltséggel rendelkező változat. Ergo, másolják a Galaxy Tab S9-nek a vonását, miszerint nem viszik túlzásba a színváltozatokat, eszerint, egy típushoz csak egyet rendelnek, hogy biztosan kelendővé tegyék. Ez a Samsung Magyarország stratégiája.
A Galaxy Tab S10-családból kicsekkol az alap, sima modell, immáron csak Plus és Ultra variánssal számolhatunk – ami valahol érhető, hiszen ha hozni fognak Fan Edition-t, akkor majd ott kompenzálhatnak. A jelenlegi netes információk alapján, az alábbi RAM/ROM opciókkal számolhatunk az egyes termékeknél:
a Galaxy Tab S10+-ból érkezik: 12/256GB-os és 12/512GB-os;
míg a Galaxy Tab S10 Ultra-ból: 12/256GB-os, 12/512GB-os, illetve 16/1024GB-os alternatíva.
Fotó: TheGalox_ / X
Ilyen téren nincs meglepetés. Ha belegondoltok, már az előző generációnál is jelen voltak ugyanezen tárhely lehetőségek a hazai piacon. A tableteknél szerencsére a tárhelybővítést még nem vezetették ki, mely szerint, aki szeretné, annak lesz lehetősége microSD kártyával megtámogatni, ha a választott ROM mennyisége nem lenne idővel elegendő. Tisztában vagyok vele, hogy az 1TB-os se 1024GB-t, mert hát a váltószám és az operációs rendszer helyigénye a felhasználók ellensége ilyen területen.
A Galaxy Tab S10-termékcsaládnál már akár 1.5TB-tal is megtoldhatjuk, melynek következtében akár 2.5TB-osra duzzasztható a belső tárterület. Bár hozzátenném, ha ezzel egyidejűleg a Samsung-féle Pocket SSD-ket is biztosan le fogja tudni kezelni, szóval… egy nyaralásra elegendő filmet lehet magatokévá tenni magas felbontásban.
Ahogy Anthony fogalmazott:
„A Galaxy Tab-ok történetének legnagyobb tárolókapacitásával érkezik a Galaxy Tab S10 Ultra.”
Papíron ugye a Galaxy Tab S9 Ultra csak 1TB-ig volt microSD formában bővíthető; az már egy másik dolog, hogy ha belehelyeztetek nagyobbat, akkor azt is simán lekezelte, csak hát a gyártó biztonságos lekezelést eddig tudott garantálni.
Az elmúlt hónapokban rengeteg információ szivárgott ki a Galaxy Tab S10-termékcsaládról és a Galaxy S24 FE 5G-ről. Azt biztosan leszögezhetjük, hogy nem fogják lekövetni az elődjeik debüt időpontjait, ugyanis a Galaxy Tab S9 főága tavaly júliusban, míg a Galaxy S23 FE októberben kezdte meg életútját. Mondjuk utóbbi még közelebb van a szeptember végi induláshoz, szóval félig igaz az állításom – ami egy feltételezésre épül. Történt ugyanis az, hogy a Samsung Magyarország elkezdte ontani magából az aloldalakat és nem igazán rejti véka alá az információkat.
Kezdjünk legelőször a Galaxy Tab S10-ekkel, ahol a Galaxy Tab S10+ került névlegesen megemlítésre az oldalukon. Ez azért fura, mert alapvetően a premier napjáig csak a típusszámmal szokták feltenni a terméktérképre, aztán ha már kiment a sajtóanyag, akkor jöhetnek a tények kiírottan.
A kiírásnak ne higgyetek, ugyanis az SM-X826B típusazonosító alatt vélhetően a Galaxy Tab S10+ 5G fog futni, nem pedig a Wi-Fi képes változat, ugyanis ha lekövetik a Samsung típusszám-rendszerét, akkor az SM-X821 a nem SIM kártyás variánsa. A kódok alapján az alábbiakra lehet számítani:
SM-X826BZSPEUE – Galaxy Tab S10+ 5G, ezüst szín, kisebb tárhelyű opció
SM-X826BZSREUE – Galaxy Tab S10+ 5G, ezüst szín, nagyobb tárhelyű opció
A jelek szerint, ismételten nem fogja a haza képviselet elárasztani a piacunkat színválasztékkal, hanem mint az elődnél, mérsékelten tekint a behozatalra.
Zajlik az élet a Galaxy S24 FE 5G körül is, amit nem a termék típusazonosítója, azaz az SM-S721B leplezett le, hanem a tok és egyéb kínálata, ugyanis ott szintén nevén van nevezve a termék. A jó hír, hogy lesz bőszen miből választania a vásárlóközönségének.
A termék kapcsán az alábbi azonosítók lesznek a mérvadók:
SM-S721BLGDEUE – Galaxy S24 FE 5G, menta, alaptárhely
SM-S721BLBDEUE – Galaxy S24 FE 5G, világoskék, alaptárhely
SM-S721BZKDEUE – Galaxy S24 FE 5G, grafit/szürke, alaptárhely
SM-S721BZYDEUE – Galaxy S24 FE 5G, sárga, alaptárhely
A tokokból és más tartozékokból az alábbi kerülhet a magyarországi forgalmazásba:
A Samsung Magyarország általában szerdán és csütörtökön szokta a website-ját tartalommal utántölteni, így feltételezhető, hogy már a héten beérkezhetnek a termékek, hiszen minden elkészült az bevezetésükre a jelek szerint. Ha tippelnem kellene, akkor rájuk nem lesz előrendelési kampány, hanem csak úgy nevezetett bevezetési, mint pl.: ami volt a Galaxy Tab S9 FE-nél vagy tavaly a Galaxy S23 FE-nél.
A Samsung folyamatosan tesz azért, hogy a fenntartható gyártók közé sorolják. Történt tavalyelőtt évvégén, hogy a belépőszintű modelleknél feltűnt a 4 generációnyi főszoftver támogatás, illetve az 5 évnyi biztonsági frissítés. Nemsokkal később, arról is hírt adtunk, hogy szoftver mellett hardveresen is szintet ugrott az alsóbb berkekben. Az idei év egyik különlegességei közé tehető továbbá az, hogy a felsőkategóriás modelleknél a 7 évnyi frissítési támogatottság mutatkozik, azaz pl.: egy Galaxy S24 vásárlónak 2031-ig biztosan nincs miért aggódnia, mert nem engedik el a „kezüket”.
Noha a Galaxy A16 5G még nem debütált, de várhatóan ősszel megtörténik a terméknek a bevezetése, melynek specifikációjáról elkezdtek szivárogni az információk. A TheTechOutlook csapata talált rá azon oktató anyagra, ahol a Galaxy A15 5G-vel hasonlítják össze, mégis miben újul meg az elődhöz képest az utód. Mutatnám a két diát hozzá:
Az egyik fő különbség a megnövekedett szoftvertámogatottságnál mutatkozik. Eddig a belépőszintű modelljeinél a 4+5 felállás mutatkozott, ami a Galaxy A16 5G-vel változni fog 6 évnyire. Eszerint, a kiadott Android változaton kívül 6 újabb főszoftverrel, valamint 6 évnyi Google-féle biztonsági javításokra lehet számítani. Ezzel a gyártó megszünteti teljesen azt, hogy csak utólagosan foltozgasson biztonsági réseket úgy, hogy közben nem fognak hozzányúlni az Android alapváltozatához.
Az említett Galaxy A15 5G-nél ugyanis Android 18 lesz az utolsó főszoftver, viszont ha a fenti tendenciát vennénk alapul, akkor Android 20-ig lehetne hivatott az OS update-re, (amit természetesen utólagosan nem fog megkapni) ellenben a Google által érkeznek a javítások rá.
Szépen haladunk előre a korral, hiszen ha visszaemlékeztek, akkor a Galaxy A14 5G-nél még csak 3 főszoftverre adtak ígéretet, majd ez változott 4-re, most pedig 6-re. Kicsit olyan érzése van az embernek, mintha megálltunk volna fejlődésben, és az egyes új Android változatok alapjai nem igényelnének akkora erőforrást. Könnyedén lehet, hiszen már jó néhány tech kritikustól megkapta a Google az elmúlt két-három Android-szoftvere, hogy lehetett volna alváltozatként is kezelni, nem kellene főverzió számot ugrani nála, mert gyökereiben akkora különbséget nem szállítottak. Véleményem szerint, ez is hozzátesz ahhoz, hogy alsóbb berkekben tudják garantálni a 6 évnyi szoftvertámogatást – főleg úgy, ha mégsem menne, akkor szimplán behozzák az Android Core változatot, ami egy herélt variánsa az alapnak.
Már csak az a költői kérdés, miként fogják azt elérni, hogy a termékek ezt a hosszútávú háttértámogatást tudják is hardveresen; hiszen 6 évnyi életciklus egy akkumulátorban biztosan nincs, és van az az árfekvés, ami után már a tovább örökölt tulajdonosa se fogja „felújítatni”.
A Samsung szereti elnevezni házon belül a termékeit, hogyha netán említésre kerülnének az utcán, akkor se legyenek egyértelműen beazonosíthatók. Legalábbis olyan könnyedén, és annyira egyértelműen. A Galaxy S24 termékcsaládot anno Eureka néven említették, ám annyi különlegessége mégis csak hozzákapcsolódik a történetükhöz, hogy ősz végére a Muse-ról váltottak rá. Valamiért úgy érezték, sokkal kifejezőbb szerintük – de igazából ötletem sincs, mi alapján döntik el, mi legyen az éppen aktuális flagship termékük fedőneve.
Ismételten a GalaxyClub.nl csapatához kapcsolódik a felderítés, ugyanis ők szúrták ki, hogy megtörtént a várva várt codename választás. Ha tippelnem kellene, akkor ezek mögött mindig egyfajta azonosulás lapul, de majd lentebb kifejtem, mi valójában a jelentés tartalma. Szóval ott tartottam, hogy a Galaxy S25 termékcsalád a Paradigm kifejezés alatt van fejben tartva a gyártási és fejlesztési időszakban, ami magyarosan csak paradigma. Viszont, itt sem maradt el a rövidített elnevezés, mely szerint:
a Galaxy S25 Ultra 5G lesz a „Paradigm3”, rövidebben az „F3”,
a Galaxy S25+ 5G büszkélkedhet a „Paradigm2” elnevezéssel, avagy „F2”-ként,
míg a Galaxy S25 5G szimplán csak a „Paradigm1”, rövidebben az „F1”.
Az rövidített betűválasztás adta magát, hiszen a Galaxy S24-eknél az „E” betűt, míg a Galaxy S23-aknál a „D”-vel álltak elő. Értelemszerűen, az abc következő betűjét kapta, az mondjuk meglepő, hogy nincs illeszkedés a fedőnévre, hiszen azoknál volt. (Emlékeztetőül: Eureka, Diamond).
„A paradigma jelentősége abban áll, hogy az ember néha krízisbe, konfliktusba kerül meglévő véleménye, beállítottsága, gondolatai, ismeretei stb. ellentmondásossága miatt, amelyet ezek átfogó paradigma méretű megváltoztatásával tud csak feldolgozni, ez a paradigmaváltás.”
Próbáltam a hozzám legközelebb álló paradigma jelentéstartalmat megtalálni, amit fenntebb olvashattok. A mesterséges intelligencia elfogadása és használata sok kérdést vet fel a hétköznapi életben, és valószínűleg erre utalhat a fedőnév is, hiszen paradigmaváltásra van szükségünk ahhoz, hogy leküzdjük a korlátainkat és valami új, jobb fele nyissunk. Meggyőződésem, hogy a Samsung csak a jéghegy csúcsát adta át a 2024-es évben és egy olyan korszak hajnalán vagyunk, amit majd 5-10 év múlva hétköznapinak, evidensnek kezelünk.
A GalaxyClub íróival egyetértek abban, hogy maga a kifejezés inkább a paradigmaváltásra asszociál, nem pedig a paradigmára. Küllem tekintetében biztosan nem fog átütő koncepció születni – legalábbis az első renderfotók alapján a vékonyság mércéjét nem sorolnám ide. Helyette az AI hozhat számos meglepetést, amire nem látunk rá. Kíváncsian várom, miként fogja jövőre megörizni a mesterséges intelligencia húzását a gyártó, hiszen minden évben túl kell az elődöt teljesíteni eladási mutatókban.