Szerző: Kanyecc1st

A Galaxy Buds3 Pro melletti érvek

Nehezen indult a Galaxy Buds3 Pro életpályája, ugyanis minőségi gondok adódtak; viszont azóta eltelt bő két hónap, mely alatt a Samsung törekedett arra, hogy a kritikákat megfogadja és módosítson a gyártáson, s ezáltal ne legyenek problémák nála. Most pedig, hogy minden rendben nála, újra kiadott egy kampányvideót, melyben kihangsúlyozzák, mik azok az újdonságok, ami miatt a legjobb vétel a Galaxy Buds-ok körében.

Méretesebb frissítési csomagot kapott a Galaxy Fit3

Egyelőre nincs hír a One UI 7 béta tesztidőszakának megkezdéséről, ami érhető, hiszen a Samsungnak még van azért ideje tökéletesíteni a kezdetleges szoftvert, mielőtt bevonna egy nagyobb felhasználóbázist annak tesztelésébe. A One UI 6.1.1 megérkezése előtt a Galaxy Fit3-nál is történtek fejlesztések, ami remélhetőleg, nem ment rá annak üzemidejére. A gyártó legköltségbarátabb megoldása számos újdonsággal lett felvértezve, azaz az okosórák árnyékában megbújó aktivitásmérőről se veszik le a reflektorfényt.

Az R390XXU0AXHD build néven érkezett csomag nagyjából 20MB-nyi tárhely igénnyel bír, de ne tévesszen meg ez senkit sem, hiszen a Galaxy Watch-okkal ellentétben, nála az RT OS szállítja az operációs rendszer alapot.

Az újdonságok között akkumulátorcsempe, bővített zene lista kezelés, értesítés optimalizáció, Samsung Health átgondoltság és stabilitás foglal helyet. A részletek a fotó alatt elolvashatók. Jómagam csak buzdítanék minden tulajdonosát az update letöltésére, hiszen a fejlesztők célja a One UI élménynek a népszerűsítése, melyet a felhasználók igényei alapján szabnak testre.

Megjegyzés: Ha netán se aktivitásmérő, se a készüléked nem ajánlotta fel a frissítés letöltését, akkor érdemes a Samsung mappában megbúvó Wereable applikáción belül ránézni manuálisan a szoftverfrissíthetőség tényére.

Buildszám : R390XXU0AXHD
Android verziója : RTOS 1.0
Kiadás dátuma : 2024-09-09


Alább olvashatók az újdonságok:
  • Új csempe: Létrehoztunk egy akkumulátorcsempét, amely a terminálhoz csatlakoztatott eszköz akkumulátorának állapotát mutatja.
    ※ A funkció csak a One UI 5.1 vagy újabb verziójával működő Galaxy S23 és későbbi modelleken támogatott, és a Samsung szabályzatától függ.
  • Új funkció a zenei listák megjelenítéséhez: Hozzáadásra került egy olyan funkció, amely akár 20 zenei lista megjelenítését és lejátszását teszi lehetővé a kijelzőn.
  • Samsung Health: Finomítottuk a napi tevékenység célbeállításait.
  • Értesítés: Rezgés jelzi a felhasználó számára, ha az akkumulátor töltöttsége alacsony. „Ne zavarjanak” üzemmódban rezgéssel jelzi a készülék, ha bejövő hívás érkezik a jóváhagyott névjegyektől.
  • Stabilitás és megbízhatóság: A stabilitás javult.

Jól bírja a „visszahajtási sokkot” a Galaxy Z Fold6 és a Galaxy Z Flip6 párosa

Sok sérelem éri a Samsungot azzal kapcsolatban, hogy az idei összehajtható készülékei elmaradnak a versenytársakétól. Lehet vitatni a tudásbéli különbségeket, viszont ez szerintem egy szubjektív dolog. Tény, hogy most sokan a vékonyságra mentek rá, mert fogást más területen nem igazán tudnak rajta találni. A One UI 6.1.1. felülete össze lett remekül rakva, így nem érheti szó a ház elejét; akarom mondani a termék szoftveres támogatottságát. Kanyarodjunk inkább vissza a fizikai adottságaira, mert hát az 5.6mm-es vastagsága se tekinthető rossz mutatónak – pláne úgy, hogy közben 6.1mm-t tudott felmutatni az előző generációja. Vannak arról pletykák, hogy nemsokára érkezik egy jóval vékonyabb variánsa, de az a jövő, foglalkozzunk a jelennel.

Jerry Rig Everything Youtube csatornáját nem hiszem, hogy be kell mutatnom a tech kedvelőknek, ugyanis az úriember arról híres, hogy fogja az újdonsült termékeket, amiket fizikálisan letesztel. Értsd ez alatt a szétkarcolást, a törésteszteket és minden mást. Fogta is a Galaxy Z Fold6-ot (egy másik videóben pedig a Galaxy Z Flip6-ot), és megnézte ilyen téren, melyből most azt az eseménysort ragadnánk ki, melynél visszafelé hajtja a terméket kinyitott állapotban…

Az első fotón a Galaxy Z Fold6, a másodikon pedig a Galaxy Z Flip6 mutatkozik Jerry kezében.
Forrás: #1 | #2

A fotókon jól mutatkozik, hogy azért van az ujjaiban erő, nem csak úgy tesz, mint ha megpróbálná „visszatörni” a készülékpárost. A Samsung által kifejlesztett zsarnérszerkezet jól bírta a strapát, ugyanis a belső képernyő se a Galaxy Z Fold6, se a Galaxy Z Flip6 esetében nem mondta fel szolgálatot. Érdekes, hogy ilyen teszteket nem hangsúlyozik ki egyik konkurens gyártó sem – egyébként a Samsung sem, holott ez mellettük szólna –, legalábbis nekem nyomosabb vásárlási érv, mint az, hogy hány mm-nél jár éppenséggel a termék kihajtott vagy összehajtott formában.

Hasonló teszten járt nemrég a Google-féle Pixel9 Pro Fold, amit ugyancsak nem kímélt. Meglepődve tapasztaltam, hogy a keresőóriás megoldása messze elmarad a riválisáétól, ugyanis ott olyan könnyedén adja meg hasonló szituációban a zsanér magát, hogy reccsen a kijelző rögvest.

Mutatnám az ominózus jelenetet két képbe foglalva:

Ha a termékek amerikai árát vesszük alapul, akkor a Galaxy Z Fold6 5G 1.899 dollárba, míg a Google Pixel9 Pro Fold 1.799 dollárba kerül, azaz 100 dollárral kevesebbe. A költői kérdést pedig bátran fel lehet tenni, miszerint, a kiforrottság ér-e ennyit nektek? …mert szerintem határozottan ér. Jöhet bármikor az a szituáció, hogy az ellenállóságra akarva-akaratlanul szükségetek lesz, amikor pedig egy Galaxy foldable jobban helytáll, mint mondjuk másik riválisa.

Kíváncsi leszek, ezt a fajta stabilitást és ellenállóságot a dél-koreai mérnökök, milyen vastagságig fogják tudni garantálni?

Már demózzák a nyújtható kijelzőt…

A Galaxy AI megérkezésével kicsit azt érzi az ember, mint ha a Samsung altatná a közösségét, ugyanis az IMID 2024-es rendezvényén bemutatta a közönségnek a legújabb prototípus projektjét, a nyújtható kijelzőt. Elképesztő, mire képesek már a micro LED technológiával, de a részletekbe most nem folynék, hiszen külön cikkben szeretném kifejteni. Annyira legyen elég, hogy 1.25-szeresen nyújtható a kijelző, ami mondjuk domborzat demózására egy tökéletes megoldás lehet.

Vékonyodnak elődjeihez képest a Galaxy S25 készülékek

Míg 10 évvel ezelőtt az okostelefonok kameráinak megapixel tartományán lovagoltak a gyártók, addig a jelenkorban eljutottunk odáig, hogy ez már a múlt, helyette pedig sokkal „érdekesebb” és „hívógatóbb” eladási érv az, ha egy termék vékonyabb, mint a piaci versenytársai. A legjobb élőpélda a foldable-öknél mutatkozott néhány hete, hiszen a Galaxy Z Fold6 5G-nél akadnak sokkal keskenyebb megoldások – bár, felmerül bennem azon aggály, hogy mi a helyzet akkor, ha mondjuk véletlenül ráül egy 130-150kg-os ember… Mindegy is… most ez a hajtóerő, amire a Samsung is felül, hiszen a trendhez alkalmazkodni kell.

Az első renderfotók megérkeztek az alap és az Ultra modellhez, melyet nemsokára elhozok; de előbb jöjjön a száraz statisztika, hiszen azokból megtudhatjuk azt, hogy a Galaxy S25 5G 7.2mm-esnek, míg a Galaxy S25 Ultra 5G 8.2mm-esnek ígérkezik. Ezzel pedig sikerült mind a kettő utódnál lefaragni az előd paramétereiből.

A teljesség kedvéért összegyűjtöttem, miként alakultak a húszasok mutatói, majd lentebb részletekbe merülve elemzem a látottakat:

AlapmodellVastagságUltra modellVastagság
Galaxy S20 5G7.9 mmGalaxy S20 Ultra 5G8.8 mm
Galaxy S21 5G7.9 mmGalaxy S21 Ultra 5G8.9 mm
Galaxy S22 5G7.6 mmGalaxy S22 Ultra 5G8.9 mm
Galaxy S23 5G7.6 mmGalaxy S23 Ultra 5G8.9 mm
Galaxy S24 5G7.6 mmGalaxy S24 Ultra 5G8.6 mm
Galaxy S25 5G7.2 mmGalaxy S25 Ultra 5G8.2 mm
Az elmúlt Galaxy S alap- és Ultra modell vastagságai.
Táblázat: Galaxy Vilaga

szóval 0.4mm-rel lesznek vékonyabbak; azaz az elmúlt 5 generáció legnagyobb reszelésének leszünk szemtanúi. Ha a táblázatra pillanatok, akkor láthatjátok, hogy eddig 0.3mm volt a legnagyobb előrehaladás.

Nem tűnik soknak, viszont fontos azt szem előtt tartani, hogy egyre többet tudnak a készülékek évről évre, melynek hardverje egy kameraszenzornál azért helyigényes; illetve, az akkumulátor kapacitását se szabad csökkenteni, mert az az üzemidő statisztikát ronthatja. Most nincs hirtelenjében előttem, hogy melyik Galaxy okostelefon volt a legvékonyebb, de azt tudom, hogy anno a Galaxy S5 idején a Galaxy Alpha-t pontosan azért szerettük, mert egy fémkeretes modellt hoztak, kompakt kijelzővel (4.7 inch) és 6.7 mm-es vastagsággal. Utóbbi értéktől már nincs annyira távol a Galaxy S25 5G – pláne úgy, hogy a Galaxy S20 5G anno majdnem 8 mm-rel büszkélkedett.

Szerintetek tényleg jó az az irány, hogy egyre inkább vékonyodnak az okostelefonok?

Áremelkedés mutatkozhat a Galaxy S24 FE árképzésében

Ha a hírek igazak, akkor visszaáll minden az eredeti felállásba, azaz ismételten ősszel fogja szállítani a Samsung a legújabb Galaxy S FE-terméket. Októberi debüt dátum járna ki számára, ami azért egy eléggé lehetséges opció, mivel így meg tudnák fogni a most elrajtolt iPhone-ok fogyását, vagy legalábbis valamilyen módon azt csorbíthatják. A dél-koreai tech óriásnak nincs ürügye várakozni, hiszen a foldable-ök elmaradtak a tavalyi eredményektől, a Galaxy AI-nak pedig népszerűsödnie kell, hogy meglegyen évvégéig a kitűzött 200 milliós felhasználószám, amelyhez a költségbarátabb Fan Edition modellek is hozzátehetnek.

A most felreppent pletykák szerint, az árcímkéje magasabb lehet. Ez mondjuk adná magát, hiszen, ha belegondoltok, akkor már az alap Galaxy S24-terméktriónál is mutatkozott egyfajta inflálódás, amit a dráguló chipsetáraknak és egyéb költségeknek tudhatnak be. A Galaxy S24 FE 5G előnyét az képezné, hogy már rendelkeznek egy bejáratott lapkával, hiszen belé is ugyanazt az Exynos 2400-et építik, mint az alaptestvéreivel – némi különbséggel.

A Geekbench tesztek alapján már tudjuk egy ideje, hogy a lapkanév azonoság nem feltétlenül jelenti egy és ugyanazon terméket, hiszen a legerősebb órajelű magját némileg visszább vették, hogy mégse teremtsen az alap és a pluszos társának konkurenciát – mégis csak árfekvésben kettőjük alá fogja pozícionálni a Samsung. Az árazás kapcsán kigyűjtöttem, miként alakultak az elődöknél a mutatók, melyet táblázatba foglalva prezentálnék:

Termék$HUF
Galaxy S20 FE$699633€*249 990 Ft*
Galaxy S21 FE 5G$699749€*274 990 Ft*
Galaxy S23 FE 5G$629699€*279 990 Ft*
Galaxy S24 FE 5G$699

Eszerint leszögezhető, hogy ha drágábbnak is ígérkezik, az előző generációhoz viszonyítva lesz csak az, ugyanis, ha az azelőttihez mérnénk, akkor már egységes lenne a felállás; bár az más kérdés, hogy anno 1 dollár vagy éppen euró nem annyi volt, mint 2024-ben. Az euro-s árra visszakanyarodva, annyit még érdemes megemlíteni, hogy a 633 euro-s nyitány a Galaxy S20 FE-nál az LTE változatra értendő, hiszen az 5G-s variáns 730 euroért kerül a kínálatba Németországban.

Ha a magyarországi árra vettek egy pillantást, akkor évről évre árnövekedés mutatkozik, amire alapozva idén nagyságrendileg olyan 284 990 Ft-ra vagy 289 990 Ft-ra tehető a 128GB-os alapmodell árcímkéje. Véleményünk szerint, nem fogja elérni a 299 990 Ft-os határt, bár nincsenek jó kilátásaink, ha azt vesszük alapul, hogy a Galaxy A35 5G 30 ezer forinttal, míg a Galaxy A55 25 ezerrel lett drágább elődjéhez mérve; de ott az ellenpélda a Galaxy S24 5G-vel, ami pedig 40 ezer forinttal lett olcsóbb.

A kérdés nem is az, hogy hol nyit a Galaxy S24 FE 5G, hanem inkább az, hogy a pre-order kampányával milyen mélységekig csökkenthető az ára. Beesik-e 250 ezer forint, vagy esetleg 225 ezer forint alá?!

Befutott a One UI 6.1.1 a Galaxy S24 termékekre

A Samsung az idei évet a mesterséges intelligenciának szentelte. Az Android 14 alatt futó One UI 6-nál a legtöbb újdonság hozzákapcsolódik, ami érthető, hiszen szeretnék ezzel népszerűsíteni a modelljeiket. Ahogy azt sejteni lehetett, 2024-ben mélyreható felületváltásra, az egyes One UI-frissítéseknél nem kellett számítani. Másolták a tavalyi esztendőt, amikor szintén csak alverzióval, illetve annak az alverziójával rukkoltak elő. Elmúltak azok az idők, mikor még félévente meg lehetett újítani a dolgokat, a küllemet.

A One UI 6.1.1 legelőször a Galaxy Z Fold6 és a Galaxy Z Flip6 összehajtható okostelefonoknál mutatkozott be, melynek átörököltetésére nagyjából 2 hónapot kellett várnia a Galaxy S24 tulajdonosoknak – de nem merül ki a lista velük, mert a folytatásban számos korábbi generáción debütálhatnak az újdonságai.

Mélységeibe nem merülnék, hiszen a fotó alatt ott a hivatalos patch note, ami részletezi, miben lett más a One UI 6.1.1, mint elődje. Mondanom se kelljen, de a Galaxy AI-jal nyitják a sort, ami érhető, hiszen idén 100 millióról 200 millióra update-elték azt a számot, amit évvégig el akarnak érni. Jó úton haladnak feléje, viszont a foldable modelleknél nem hozta azt a fajta átütő vásárlási érvet, mint mondjuk a Galaxy S24 termékcsaládnál. Ettől függetlenül az év hátralévő részében biztosan nyomatni fogják a hozzákapcsolódó marketinget.

A One UI 6.1.1 frissítésénél bátran számolhattok 3GB-nyi letöltendő frissítési file-jal, így ha hely szűkében vagytok, akkor érdemes előtte lementeni a termékről a dolgokat.

Buildszám: S921BXXU3AXH7 | S926BXXU3AXH7S928BXXU3AXH7
Android verziója: U (Android 14)
Kiadás dátuma: 2024-09-09
Biztonsági javítás szintje: 2024-08-01


Alább olvashatók az újdonságok:
  • Galaxy AI
    • Lenyűgöző képekké varázsolhatod az egyszerű vázlatokat
      Készíts egy egyszerű rajzot, válaszd ki a stílusod, azután bízd a Galaxy AI-ra, hogy lenyűgöző műalkotássá varázsolja. A Vázlatból műalkotás funkció a Samsung Notes, a Fotószerkesztő, a Gyors funkciók, az Intelligens kijelölés és az Edge-panelek esetében érhető el.
    • Hozz létre egyedi portrékat
      A mesterséges intelligencia által generált portréstílusok széles skálájával teljesen új külsőt kölcsönözhetsz a Névjegyzékhez feltöltött saját vagy mások profilképei számára, a Fotószerkesztővel pedig újat tartalmat alkothatsz minden olyan fényképedhez, amelyen arcok láthatók.
    • Bízd a telefonodra, hogy megírja helyetted
      Ha meg kell írnod valamit, legyen az egy szöveg, e-mail vagy közösségi médiába szánt bejegyzés, mindössze fogalmaz meg egy rövid kérést, vagy adj egy szövegrészletet a Samsung Billentyűzet új Szöveggenerátor funkciója számára, a többit pedig bízd a Galaxy AI-ra.
    • Hívások lefordítása még több alkalmazásnál
      Telefonálj ugyanúgy, mint máskor, a nyelvi akadályok leküzdésében pedig a valós idejű fordítás nyújt számodra segítséget. Ezentúl pedig a Samsung Telefon alkalmazáson kívül valós idejű fordítások mozdítják elő a kommunikációt az olyan támogatott hanghívási alkalmazások esetén, mint például a Google Meet és a WhatsApp. A fordítás elindításához hívás közben érintsd meg a Gyorspanel Valós idejű fordítás elemét.
    • Weboldalak kép formátumú szövegeinek lefordítása
      A teljes weboldalt lefordíthatod saját nyelvedre. Az egyes weboldalak Samsung Internet segítségével történő lefordításakor a funkció az oldalon található valamennyi szöveget lefordítja, függetlenül attól, hogy azt szövegként, vagy kép, illetve fénykép részeként tették-e közzé.
    • Fordítás Hallgató üzemmóddal
      Értő hallgatás, bármilyen nyelven is hangozzon el. A Tolmács új Hallgató üzemmódjával az olyan egyirányú kommunikációt is lefordíthatod saját nyelvedre, mint például egy előadás vagy prezentáció.
    • Feljegyzésekké alakíthatod a hangfelvételeket
      A Samsung Notes használatával minden eddiginél egyszerűbben készíthetsz feljegyzéseket, akár mindössze a saját hangod segítségével is. Ezentúl olyan szöveges feljegyzésekké alakíthatod a hangfelvételeket, amelyeket aztán többek között megszerkeszthetsz vagy összefoglalhatsz.
    • PDF-fájlok lefordítása és összefoglalása
      A Feljegyzéssegéd fordítási és összefoglalási funkciói ezentúl PDF-fájlok esetén is használhatók anélkül, hogy azokat előbb jegyzetekké kellene átalakítani. A lefordított szöveg az eredeti PDF formátumban jelenik meg.
    • Nyelvek automatikus felismerése a Hangrögzítő funkcióval
      Használja az Átiratsegéd szolgáltatást a megbeszélések, előadások, hangjegyzetek és hasonló tartalmak szöveggé történő konvertálásához. A felvétel nyelvét a rendszer ezentúl automatikusan felismeri, így kihagyhatod a nyelvválasztást, és közvetlenül az átirathoz léphetsz.
    • Hangfelvételek és átiratok szerkesztése
      Az átiratok Hangrögzítő segítségével történő létrehozását követően ezentúl szerkesztheted a szöveget, hogy kijavítsd a hibákat, eltávolítsd a szükségtelen részeket, vagy hozzáadj valamit, ami még hiányzott. A szükségtelen részek eltávolításával magát a hangfelvételt is szerkesztheted.
    • Tedd színesebbé háttérképedet speciális időjárási effektekkel
      Kiválaszthatsz egy fényképet fotókörnyezeti háttérképként történő felhasználás céljára, és megtekintheted, hogy miként változik a napszakkal és az időjárási viszonyokkal párhuzamosan az időjárási widget tekintetében beállított helyen. Ha az adott helyen éppen havazik vagy esik, ugyanazok a körülmények láthatók a fényképen is, a Nap pedig az adott hely helyi ideje szerint kel fel és nyugszik le.
  • Hozzon létre lélegzetelállító képeket
    • Keltsd életre a fényképeket élő effektekkel
      Lenyűgöző moziszerű effektekkel varázsolhatod színesebbé a fényképeken szereplő embereket és állatokat, hogy élethű megjelenést kölcsönöz témáid számára.
    • Lassított felvétel szerinti klippek gyors mentése és megosztása
      A videó azonnali lassított felvétel szerinti megtekintését követően mentheted a videó lelassított részét. A videó megosztásakor a lassított felvétel szerint legutoljára megtekintett rész szintén elérhető megosztás céljára.
    • Vicces animált matricák és GIF-fájlok készítése
      Érintsd meg és tartsd lenyomva a mozgó fényképen látható bármely tárgyat a kivágásához, majd azonnal alakítsd át animált matricává vagy GIF-fájllá, amelyet aztán másokkal is megoszthatsz.
    • Csakis a szükséges részek kivágása
      Érintsd meg és tartsd lenyomva a fényképeken látható személyeket vagy tárgyakat azok kivágásához. Ezentúl egyszerre több elemet is kivághatsz. A kivágás után egyszerűen matricává alakíthatod a kijelölt elemet, vagy átmásolhatod és beillesztheted azt máshová.
    • Gondoskodj az egészségedről
    • Fedezd fel az új információkat, és maradj motivált
      Meríts ihletet az egészségeddel kapcsolatos tapasztalatokból a Samsung Health új wellness tippjeivel. A wellness tippek értékes információkat és ösztönzést nyújtanak egészségügyi céljaid eléréséhez.
    • Tartsd felügyelet alatt az energiaszintedet a Galaxy AI segítségével
      A Samsung Health új energiapontszáma megmutatja a felhasználók fizikai és mentális állapotát az alvás és a fizikai aktivitás alapján. Amennyiben alacsony az energiapontszámod, érdemes lehet beiktatni egy pihenőt. Magas energiapontszám esetén elérkezett az idő felállítani a legújabb személyes rekordodat a kedvenc mozgásformádban. A Galaxy AI személyre szabott kimutatásokkal és motivációval szolgál, hogy jó úton tartsa a felhasználókat.
    • Jóval részletesebb alváselemzés
      Az új alváselemzési adatok részletesebb és pontosabb kimutatásokat nyújtanak az alvás minőségét illetően. Az átfogó alvásjelentés mostantól kitér a pulzusra, a lélegzetvétel gyakoriságára, valamint a lefekvés idejétől mért, az elalváshoz szükséges időtartamra.‍‍
    • Állítsd össze a saját testmozgásrutinodat
      Saját testmozgásrutin kialakításához kapcsolj össze egy sor különböző mozgásformát. Célként többek között megadhatod a lépések vagy az ismétlések számát, illetve az időtartamot is. A rutin elkezdését követően az óra automatikusan átáll a következő mozgásformára a célok elérése után. A testmozgás különböző fázisai közé szünetet is beiktathatsz. Amint a rutin befejeződik, egyetlen képernyőn tanulmányozhatod a teljes rutin eredményeit.
    • Kerékpáros teljesítménymérők csatlakoztatása
      Még több hasznos adatra tehetsz szert kerékpáros edzéseiddel kapcsolatban. A Samsung Health ezentúl a kerékpárhoz csatolt teljesítménymérők kapcsolódását is támogatja. A teljesítménymérő lehetővé teszi a funkcionális küszöbteljesítmény (FTP) nyomon követését, hogy több betekintést nyújtson az edzésbe.
  • Legyél még produktívabb
    • Javasolt műveletek az Intelligens kijelölés használatához
      Gyorsan elvégezheted a kívánt műveleteket a képernyőn megjelenő tartalmak alapján. Ha kiválasztasz valamit a képernyőn az Intelligens kijelölés funkcióval, ezentúl javaslatokat kapsz a kiválasztáshoz kapcsolódó műveletekre vonatkozóan. Többek között gyorsan felhívhatod a kívánt telefonszámokat, megtalálhatod a szükséges címeket, tovább javíthatod a képek minőségét. Az Intelligens kijelölés ezentúl az Alkalmazások Edge-panelen érhető el.
    • Továbbfejlesztett több ablakos élmény
      Minden eddiginél egyszerűbben válthatsz át a Kép a képben és az Osztott képernyős nézet között. Érintsd meg és tartsd lenyomva a Kép a képben módban lejátszott videót, majd húzd a képernyő azon oldalára, ahol le szeretnéd játszani.
    • Fájlok egyszerűbb másolása és áthelyezése
      Soha nem volt még ilyen könnyű megtalálni a megfelelő mappát a Saját fájlok másolása vagy áthelyezése során. Mostantól fogva a célmappa egy felugró ablakban is kijelölhető, így a dolgok végeztével könnyedén visszatérhetünk az eredeti mappához.
    • Fájlok parancsikonjainak létrehozása a Kezdőképernyőn
      Gyorsabban hozzáférhetsz a leggyakrabban használt fájlokhoz. Érintsd meg és tartsd lenyomva bármelyik fájlt a Saját fájlok mappában, majd a másik kezeddel navigálj a Kezdőképernyőre. A fájlhoz tartozó parancsikon létrehozásához húzd a fájlt a Kezdőképernyő tetszőleges pontjára.
    • Képek miniatűrjeinek továbbfejlesztett megjelenítése
      Megtekintheted, hogy miként fognak megjelenni a képek, mielőtt megnyitnád azokat. A Saját fájlok mappában található képek és videók miniatűrjei ezentúl az eredeti képarány szerint jelennek majd meg.
    • Emeld ki az ütemtervedet
      Gyorsan és szépen megjelölheted a Naptár fontosabb dátumait. Az egyenes vonalú kiemelőfilc és az S Pen segítségével havi nézet szerint jelölheted meg Naptárad fontosabb dátumait. Ezentúl a többi tolljel eltávolítása nélkül törölheted a kiemelt részeket.
    • Automatizáld az órádat változatos üzemmódok és rutinok használatával
      A telefonon beállított üzemmódok, mint például az Alvás, a Torna vagy a Mozi üzemmód, mostantól automatikusan vezérelhetik az óra több beállítását attól függően, hogy a felhasználó éppen mit csinál vagy hol van. Az óraszámlapokon és a Ne zavarjanak módon túl, az üzemmódok mostantól megszabhatják az Always On Display, az Ébr. csuklóemeléssel, az Ébr. képernyőérintéssel, az Ébr. keretelforgatással, a Hangmód és a Leválasztási jelzések paramétereket is. Ezen óraműveletek ellenőrzéséhez rutinokat is használhatsz.
    • További üzenetszűrési lehetőségek
      Ezentúl finomhangolási ellenőrzés is elérhető akkor, ha olyan rutint hozol létre, amely akkor kezdődik, amikor üzenetet vagy értesítést kapsz. Több kulcsszót is hozzáadhatsz, és kiválaszthatod, hogy a rutin csak akkor induljon el, ha az üzenet, illetve értesítés az összes vagy valamelyik kulcsszót tartalmazza.
  • További fejlesztések
    • Tervezd meg és oszd meg a profilkártyádat
      Tervezd meg a neveddel és képeddel ellátott saját profilkártyádat, amely a többi Galaxy-felhasználó számára is láthatóvá válik, ha felhívod őket, vagy ha megtekintik a kapcsolattartási adataidat. A Névjegyzékedben szereplő más személyek számára is létrehozhat profilkártyákat, így láthatod a kártyájukat, amikor felhívnak téged.
    • Fusd át gyorsan a videókat
      A Videólejátszó alkalmazás új videokeresési kezelőszerveivel időt és energiát takaríthatsz meg. Érintsd meg duplán a képernyő jobb oldalát, hogy 5 másodperccel előrelépjél. Ha vissza szeretnél lépni 5 másodperccel, érintsd meg duplán a képernyő bal oldalát.
    • Az ujjaid elhúzása helyett érintéssel fogadhatod a hívásokat
      Ha nehézséget okoz a számodra az ujjad képernyőn történő elhúzása, úgy is beállíthatod a telefonod, hogy mindössze egyetlen gombérintéssel fogad a hívásokat.
    • Valamennyi hívás hangszórón keresztüli fogadása
      Egyszerűbben kezelhető kihangosított hívások. Ha szívesebben fogadod a hívásokat a hangszórón keresztül, új beállításunk lehetővé teszi a számodra, hogy alapértelmezés szerint az összes hívást azon keresztül fogad, ahelyett, hogy minden egyes esetben kézzel kellene átváltanod.
    • Időjárási hírekkel kapcsolatos gyakori frissítések
      Legyél mindig felkészülve az időjárás hirtelen változásaira. Az időjárási információk ezentúl óránként legalább egyszer automatikusan frissülnek, hogy mindig a legfrissebb előrejelzések álljanak a rendelkezésedre.
    • Extraerős biztonság
      Ha különleges biztonsági igényeid vannak, ezentúl beállíthatod az Autoblokkolót úgy, hogy maximális korlátozásokat alkalmazzon a rosszindulatú programok és a biztonsági fenyegetések elleni legmagasabb szintű védelem érdekében. Az üzeneteken belüli hiperhivatkozások és automatikus letöltésű mellékletek blokkolódnak, a helyadatok a képek megosztásakor törlődnek, a Galéria megosztott albumai pedig nem használhatók fel.
    • Továbbfejlesztett Segítő menü
      Ezentúl mindössze egyetlen érintéssel nyithatod meg a Gyorspanelt. A fizikai gombok felett is átfogóbb ellenőrzést gyakorolhatsz. Tartsd nyomva a Segítő menüt, vagy nyomd meg kétszer az oldalsó gombot.

Ellenállóbb lett a vázszerkezete az újdonsült Galaxy Z-termékeknek

Felcsaptam a(z infó) füzetem, amibe olyan tények szerepelnek a különféle termékekkel kapcsolatban, amelyek érdekesek lehetnek. A nyáron debütált Galaxy Z Fold6 5G-hez és Galaxy Z Flip6 5G-hez találtam is rögtön egy olyat, amit nem szabad a szőnyeg alá seperni. Röviden: ellenállóbbá vált a termék vázszerkezete. Oké, valahol sejteni lehetett, hogy a Samsung valamicskét hozzá fog nyúlni, csak hát nem tesznek sehol sem említést a fejlődésről. A vázszerkezetüknél szakmai zsargonként annyit szokás nála elmondani, hogy Armor Aluminium 2.0-val vértezték fel mindkettőjüket, azaz ez már a második generáció – de már egyideje jelen van ez a Galaxy termékek felső berkében. Akkor most mi is van valójában?

A Vickers-keménység mutatója alapján: 160Hv-ről 176Hv-re módosult az empirikus mérőszám. Igen, ez alapján simán leszögezhető, hogy előbbi ugyanúgy az Armor Aluminium 2.0 elnevezés alatt emlegetett a Samsung háza táján (pl.: az előző generáció duó) és egy olyan információt titkoltak el, vagy legalábbis nem reflektáltak rá, amely termékelőnye.

Jöhet egy kis fizika? A keménység egysége a Vickers piramisszám, röviden a Hv. A mérés során egy 136°-os gyémántgúlát nyomnak meghatározott erővel a mérendő felületre. A kiértékeléskor megmérik a lenyomat átlóit, és a két átlagából kiszámítják a lenyomat felületétét. Ezen két tényező alapján történik meg a besorolás, mely növekedett az újdonsült összehajható modelleknél.

Alapvetően ez az acélok keménységére szolgáló összehasonlító mérőszám.

Annyira azért még sincs titkolva, csak nincs kiemelve, ugyanis Jerry Ring kihangsúlyozza a szokásos videójában, amit a Galaxy Z Flip6-hoz dobott össze, hogy a gyártó javított a vázszerkezet ötvözetén, de számokkal nem támasztja alá, mennyi az annyi. További érdekesség, hogy a keretbe „süllyesztett” hangerőszabályzó és a bekapcsolódógomb egyaránt fémből készült. Állítása szerint, több alumíniumot tartalmaz a keret.

A gyártó évről évre megteszi a kötelezőt, azaz ellenállóbá próbálják tenni a „törékenynek beállított” prémium termékeit. Kíváncsi leszek, mikor váltanak Armor Alumíniumról titánra?! A Galaxy S24 Ultra és a Galaxy Watch Ultra már ezzel szerelve érkezett.