A hosszú hétvégét egy tartósabb szabadsággal töltöm, de azért, hogy ne maradjatok hír nélkül: hoznék némi érdekességet, ugyanis már közel vagyunk a One UI 7 béta tesztidőszakához, amit legelőször a Galaxy S24 termékcsalád felhasználói ízlelhetnek meg.
Az egyik amerikai Community moderátor szerint, nem kell már sokat várnunk”
A kérdés adott, de elspoilerezném a választ: attól függ, mit használsz és miként! Az 590mAh-s akkumulátor mindenképpen méretesebb, mint a Galaxy Watch6 Classicban lévő, és talán az se felelőtlen kijelentés, hogy ugyanannyit minimum le tud tenni az asztalra; de ne feledkezzünk el arról se, hogy egy kvázi csak eSIM képes óra formájában juthatunk hozzá – hiszen nincs belőle Bluetooth kiadás.
Az üzemidő sok tényezős egyenlet, így az első feltöltés utáni merülést követően se lehet biztosat állítani. A Samsung is tudja azért, hogy ez egy olyan kérdés, amire sokan rákeresnek; ezért csinált egy videót azzal kapcsolatban, hogy miként tudjátok a terméket optimalizálni, s ezzel a legtöbbet kihozni belőle.
Tegnapelőtt hoztam el Dr. Debox egyik videóját, aki arra szakosodott, hogy a különböző tech cuccokat ASMR videók formájában mutassa be. A Galaxy Z Flip6 5G után egy középkategóriás modellt, a Galaxy A55 5G-ét hoznám el, ugyanis nem válogat az olcsóbb vagy éppen a drágább termékek között. Szerintem őt igazolja az is, hogy már lassan 1 millió feliratkozója van, ami elképesztő; hiszen a hangon van a fókusz, nem pedig a narráción, amit máshol hallanánk egy kütyüről.
Ha visszaemlékeztek, tavaly büszkén adtuk hírül, hogy a Galaxy Z Fold5 és a Galaxy Z Flip5 párosa az előrendelési időszakának első hetében oly mértékben volt népszerű, hogy azzal sikeresen megdöntötték az előző generáció mutatóit. Idén ilyesmiről szó sem esett, így kicsit körbejártuk a külföldi sajtót, miként alakulhatott a Galaxy Z Fold6 és a Galaxy Z Flip6 értékesítése – mégis csak húzó jellemzőként említhető az a Galaxy AI, amelyet a One UI 6.1.1-gyel vegyítettek és próbáltak népszerűsíteni, hogy a Galaxy S24 mintájára hasonlóan kimagasló vagy legalábbis megközelítő erővel bírjon a salesnél.
A The Korea Herald oldala meg is adta a kívánt választ kérdésünkre, amelyet sejteni lehetett, miszerint: az idei foldable termékek elmaradtak a tavalyiak népszerűségétől. Az ominózus médium kitér arra, hogy míg akkoriban 1.02 millióról számoltak be, most „csak” 910 ezer darab került Dél-Koreában értékesítésre, azaz körülbelül 11%-os visszaeséssel zárta a vizsgált időszakot hazájában az új generáció.
Nyilván a helyi sajtó megpróbálta mindezt jó színben feltűntetni, hiszen kérdés honnan közelítjük meg a tényeket. Ha mondjuk a vásárlói célközönséget vesszük alapul, akkor annyira nem is lehangolók a számok, hiszen 2023-ban a 20 és a 30 éves korosztály, akiket főként megcéloznak a foldable termékággal 43%-át tette ki az össznek; míg egy évvel később ugyanezt a mutató 50%-ra sikerült feltornásznia.
Jelenleg se történt elmozdulás stílusok területén. A Galaxy Z Flip6 5G tette ki a 60%-át, a Galaxy Z Fold6 5G pedig a 40%-át a kilencszáztízezernek. Ergo, a könyves felállás 10%-ot javított a mutatóin, azaz valamiért most kelendőbb volt a Galaxy Z Fold6, mint a Galaxy Z Fold5.
A The Elec értesülései szerint, tavaly év végén azt a célt tűzte ki a Samsung, hogy 2024-ben 20 millió összehajtható telefont kíván értékesíteni – mely alatt a komplett termékágat értsétek, ne pedig csak az új Galaxy Z 6-termékduót. 2023-ban 16 millió volt a gyártó célkitűzése, amelyből a Galaxy Z4-ekkel mint egy 3 milliót, a Galaxy Z5-kel pedig 7 milliót tudott letenni az asztalra novemberig. A cél eléréséhez a nagyobb országok felé történő nyitásnak fontos szerepe lesz, hiszen Ázsia kulcsfontosságú régió az ügyükben. Szerintünk a törekvés és az eltökéltség adott, viszont a cél távoli, és helyette inkább – versenytársak nyomása ide vagy oda – alacsonyabbat kellene belőniük, ami megcsinálható.
Megúszós cikk következik, mert több nagyobb lélegzetű van talonban, amelyeket nem szeretnék összecsapottan publikálni, így hozzájuk kis időt kérnék – de talán nem is akkora gond, hiszen Dr. Debox hozott egy minőségi ASMR videót a Galaxy Z Flip6 kapcsán. Nem történik más benne, mint kicsomagolja, végigkocogtatja és tapizza a terméket, majd leteszteli, milyen kamerával rendelkezik az új generáció, amit – ha jól látok – egyelőre még a DxOMark se véleményezett. Aki gerjed a kocogtatós, kopogtatós, csak a hangra menős tartalmakra, annak kötelező láncszeme.
Számos marketing anyag szivárgott ki a Galaxy S24 FE 5G kapcsán, amiből arra tudnánk következtetni, hogy ősz eleji premierrel számolhatunk; hiszen a Samsung Global össze kezdte rakni az aloldalát, amit a premier előtti hónapban szoktak megejteni. Előtte viszont egy érdekesebb tényt hoznék el, ugyanis az elmúlt napokban ellepték a Geekbench-et a tesztelési mutatók. Most nem is feltétlenül a CPU, azaz a processzornak a terhelésére helyezném a fókuszt, hanem inkább a GPU-éra, azaz a grafikára, ami meglepően kimagasló az elődhöz képest.
Csakhogy tisztán lássuk a tényeket, a globális piacra a Galaxy S23 FE 5G az Exynos 2200 lapkával került kiadásra, amivel a Galaxy S22-termékcsalád debütált Európa szerte. A GPU moduljánál az Xclipse920 tette a feladatát; most pedig a Galaxy S24 FE-nél egy csökkentett órajelű Exynos 2400 köszön vissza, ami meglehetősen erősnek bizonyul az Xclipse940 utóddal.
A Galaxy S23 FE egyik tesztértéke.A Galaxy S24 FE egyik tesztértéke.Forrás: Geekbench #1 | #2
Végignéztem több oldalt, melyek közül a legmagasabb Galaxy S23 FE értéket képernyőfotóztam ki. Fenntartom annak jogát, hogy a fenti értéknél van magasabb, de rengetegebb alacsonyabb is, így szerintem ez most annyira nem fontos; viszont a különbség szemmel látható.
Vélhetően a magasabb teljesítményértéket annak is köszönheti majd az utód, hogy jobb hűtés megoldással szerelik, mint az elődjét. Az idei évben számos fontos termékénél alkalmazta ez a cselt a gyártó, amivel nem csak a töltés időt javították – hiszen hosszasabb tölthető magasabb teljesítményen –, hanem jobban meghúzatható a magasabb órajelű magtartományban, amely játékélmény szempontjából egy Fan Edition modellnél kulcsfontosságú lehet. A kikerült marketingfotó pedig ráerősít, hogy igen is akarnak ezen a téren is operálni a vásárlókörüknél, melyet ez a kép bizonyít leginkább:
Kicsit megcsúszva, de szeretném elhozni a nyári Unpacked esemény összefoglalóját. Szeretem minden alkalommal átvenni TM Roh, a Samsung mobil kommunikációs üzletágának vezetőjének és elnökének a nyitóbeszédét, amely tartalmaz célkitűzéseket, tényeket és jövőbéli útmutatást. Most erről hoznék egy szösszenetet.
„Ma óriási ugrást teszünk előre, oly módon, amelyet kevesen gondoltak lehetségesnek a mobilokra szabott mesterséges intelligenciának következő fejezete kapcsán. A Galaxy AI története még csak most kezdődött el. A Galaxy S24 januári piacra dobásával a világnak a Galaxy AI-t. Hisszük, hogy a mesterséges intelligenciának alkalmazkodnia kell a felhasználóhoz, nem pedig a felhasználónak a technológiához.”
TM Roh elmondása szerint, azéletet egyszerűsítő és az pozitív irányba elmozgató innovációknak mindenki számára nyitva kell állnia. Büszke arra, hogy az elmúlt hónapokban rengeteg ember kezébe adták a Galaxy AI-t, és kihangsúlyozza nem kis célkitűzésüket, miszerint:
„(…) a Galaxy AI idén 200 millió Galaxy készüléken lesz elérhető.”
Elképesztően örül annak, hogy már 16 nyelven tud beszélni az eszköz(ami között egyébként a magyar egyelőre nincs jelen csekély felhasználói létszámból, és népsűrűségünkből fakadóan); amelyet akár internetkapcsolat nélkül is lehet használni. A végeredmény mélyreható lesz. Háromból kettő Galaxy S24-felhasználó élvezte az új módszereket: a keresésre és a világ felfedezésére. Új kommunikációs módszer született, a nyelvi akadályok pedig csökkentek. TM Roh szerint, a Galaxy AI ökoszisztémáját úgy építették fel, ahogyan csak a Samsung tudja.
Jelen van az eszközök közötti intelligencia, amely segít a felhasználóknak a zökkenőmentesen elérni céljaikat több eszközön bárhol legyünk és bármikor csináljuk. Egészségünkre odafigyelhetünk a következő generációs Galaxy Watch- és Galaxy Buds-termékcsaláddal, valamint Galaxy Ring-gel; melyek intelligens és személyre szabott coachingot tesznek lehetővé.
Az új generációs foldable-ökből se maradhat ki a Galaxy AI, hiszen
„…a Galaxy Z Flip6-nál újragondolja az önkifejezést, míg a Galaxy Z Fold6-nál új teret nyit a zökkenőmentes alkotás érdekében. (…) Ahogy haladunk előre az innovációban, az AI legfontosabb jelleme az előnyök maximalizálása, miközben minimalizálja a visszaéléseket.”
A jövőbeni céljuk a proaktív együttműködés az iparág vezetőivel a biztonságos és inkluzív mesterségesintelligencia-technológia fejlesztése és bevezetése érdekében, hogy senki se maradjon ki belőle. A Samsung hibrid megközelítést alkalmaz, ami ötvözi az eszközön belüli biztonságot és az adatvédelmet a felhőalapú megoldásokkal. Végkimenetelben: mi döntjük el, mit osztunk meg, és mit tartunk meg. Szerinte most érkezett el a pillanat, hogy a technológiával való kapcsolatunkba vetett bizalmat megújítsuk; és annak köszönhetően elképzelhetetlennek vélt dolgokat valósítsunk meg.
A teljes Unpacked event az alábbi Youtube videóban csekkolható:
Sokan a Galaxy Z Fold szériát munkára használják, holott méreteiből fakadóan egy remek gamer termék. Legyen az a Fortnite vagy a Diablo: Immortal világa. Aki nem próbálta ki, milyen játékélmennyel bír, annak mindenképpen ajánlott, hiszen erőforrásilag az egyik legerősebb Galaxy okostelefonja a Samsungnak, ami hűtési megoldásban is jelentősen fejlődött elődjéhez képest. Most hoznék egy kedvcsinaló videót; amelyben versenyzők promózzák a termékcsaládot.