Szerző: Kanyecc1st

A Galaxy S24 Ultra a legkelendőbb Androidot használó prémium okostelefon

Eltelt egy újabb negyedév, így szépen sorjában szivárognak a tények a második negyedév történéseiről, ami elővetíti azt is, hogy egyre több elemző cikkel számolhattok augusztus folyamán. Kezdenénk a legérdekesebbel, ugyanis a Counterpoint Research folytatta a „legnépszerűbb okostelefonok TOP10-es listáját”, avagy ezeket a modelleket vásárolták elviekben a legtöbben világviszonylatban. Ha netán valaki lemaradt volna, akkor az előző negyedév történéseit ide klikkelve fogja tudni feleleveníteni. Ott talán a legfőbb tény az, hogy az Apple és a Samsung párosa osztozik fele-fele arányban.

Nos, ilyen téren törésponthoz érkeztünk, ugyanis, mint arra a Counterpoint Reseach csapata kitér, a Xiaomi belopta magát egyik termékével a TOP10-be. Ha a tavalyi azonos időszakhoz hasonlítjuk a felállást, akkor ez a Samsungnak egy fájópont, ugyanis egy Galaxy készüléket szorított ki – ugyanis az Apple akkor is, meg most is 4-4 okostelefont sorakoztatott fel.

A dobogón nincs változás. Az Apple magabiztosan hozta a piaci részesedését, sőt még a termékvonalának eloszlásában sincs csere, mert az alapmodellt a Pro Max, majd pedig a Pro követte. Ami viszont elmaradás, hogy 2023/Q2-ben az iPhone 13 mintegy 2.6%-ot tudhatott magáénak a teljesből, addig az utódja idén ugyanekkor „csak” 1.6%-nyit. Ilyen téren a Samsungnak sikerült megtörnie a versenytársa lendületét.

A legkelendőbb Galaxy készülék a Galaxy A15 5G lett. Tehát megtartott az 5G a népszerűségét a belépőszinten is. Noha a Counterpoint leírásában középkategória belépőágaként tekintenek rá, szerintünk az a Galaxy A25 5G-vel kezdődik – de most ez mindegy is. Mögötte, nagyjából 0.2%-os elmaradással a LTE változatú testvére foglal helyet, ami az év első negyedévében a TOP10-be se került be. Érdekes látni ezt a változást, hiszen eleve azt gondolná az ember, hogy az olcsóbb termék kelendőbb, ám vélhetően jobb ajánlatokkal értékesítették az 5G-s variánst operátoroknál és más open channeleknél.

A Samsung sikerei között emlegethető, hogy a Galaxy A55 5G ugyanakkora, 1.5%-os házrészaránnyal rendelkezett, mint a Xiaomi 13C LTE. A csavar persze ott van, hogy 200 ezer forint értékű modell megy egy negyedannyi ellen.

Míg az Apple-nek csak prémiumkategóriás okostelefonjai vannak, így mindegyik 600 dolláros ár feletti sávot erősíti. Vele szemben a Samsung mindösszesen egyet prezentál, a Galaxy S24 Ultra 5G-t, melynek népszerűsége nem csorbult attól függetlenül, hogy kéthéttel előbb debütált, mint elődje. Másolta a tavalyi eredményeket. Ez pozitív végkimenetelű, hiszen lankadhatott volna a vásárlási kedv, ám ez nem történt meg, amit vélhetően a mesterséges intelligenciának köszönhet, illetve az egységes Qualcomm lapkának régiómentesen.

Jobb mutatókkal rukkolt elő a Galaxy A05 is, mint anno a Galaxy A04e.

Végeredményben leszögezhető, hogy a Samsung szállítja a legnépszerűbb Android operációs rendszerrel szerelt termékeit, ami valahol nem meglepő, hiszen az idei évben előrelépett szoftvertámogatás ügyileg, amivel bátrabban választják a vásárlók a magasabb árfekvésű megoldásait is. Kíváncsi leszek, miként alakulnak a mutatók a folytatásban.

Másabb lapkahangolást kaphat a Galaxy S24 FE

A Samsung ragaszkodó fajta, ami érthető, hiszen manapság egy chipset gyártó, ha éppen helyzetben van, akkor annyit kérhet el az alkatrészükért, amennyit szeretne. Ezért próbálják az Exynos-os alternatívát éltetni és ringben tartani, hogy a Qualcomm egyeduralmát némiképp megtörjék. Nem hivatalos források szerint, a jövő évi flagship lapka drágábbnak ígérkezik, a dél-koreai tech óriás viszont az Exynos 2500-val próbálja mindezt csorbítani. Mielőtt azonban piacra kerülnének az újdonsült processzorral szerelt modellek, még előttünk van a Galaxy S FE terméknek a debütálása, hiszen nem maradunk Galaxy S24 FE nélkül.

Az egyik bizonyíték minderre a Geekbenchen megfuttatott modellek tesztértékei. A legeslegelső júniusban tűnt fel, ami leleplezte, hogy ugyanazon Exynos 2400-gyel kerülhet piacra, mint a Galaxy S24 és a Galaxy 24+ bizonyos régiókban, mint pl.: Európában. Az s5e9945 motherboard besorolás egyértelműsíthetné a kilétét, viszont a részletekben rejlik a csavar, ugyanis ez nem az az Exynos 2400, mint ami az alapszériában helyet foglal.

A legerősebb magtartományban kell keresnünk a különbséget. Míg az alap Galaxy S24 készülékeknél 3.21GHz-en pörög a Cortex X4 magegység, addig a Galaxy S24 FE-nél ez csak 3.11GHz, azaz visszább van szabályozva.

Érdekes látni, hogy teljesítményben is tesznek különbséget, hogy a Fan Edition ténylegesen elmaradjon az alapmodellekétől. A maradék kilenc magterjedelmében ugyanaz a felállás, azaz szállítanak négyet 1.96GHz-en hármat 2.59GHz-en, míg kettőt 2.90GHz-en. Az okokról lehetne vitatkozni, de talán a legszembetűnőbb az, hogy tavaly csak Qualcomm-mal szerelték az alaptriót, míg Exynosszal az FE-t; ugyanezt a sablont idén nem tudnák ellőni, hiszen régiónként jelen van az Exynos 2400.

Az már egy másik dolog, hogyha hozzáértők elkezdik meghúzatni a processzorát, akkor simán kihozható ugyanaz a teljesítmény, mint a Galaxy S24-eknél; de manapság annyira ez a fajta hackelés nem elterjedt.

Kíváncsian várom, hogy a maradék kilenc magterjedelemhez hozzá óhajtanak-e nyúlni, mert alapvetően a játékélményben mutatkozhat a csorbulás. Esetleg a gőzkamra mértéke nem fejlődik akkorát, hogy megtartsák a termékek piacterét, s ne vegyen el egyik a másiktól felhasználó bázist? Meglátjuk ősszel, hiszen akkora várjuk a debütálását.

Kapás Boglárka kicsomagolta az olimpiai kiadású Galaxy Z Flip6-ot

Senkit se érjen meglepetésként, de a Samsung az egyik kiemelet támogatója a nyári Olimpiai játékoknak, melynek értelmében nem csak számos reklámfelületen jeleníti meg készülékeit és megoldásait; hanem az eseményre kiadás egy úgy nevezett Olympic Edition okostelefont a legújabb csúcskategóriás termékei közül. Ugye most volt a Galaxy Z Flip6 5G-é, így minden olimpikon kapott is egyet, mert hát ez amolyan alanyi jogon jár nekik. Kapás Boglárka a TikTokra töltött fel egy videót, melyben „unboxingolja” a kütyüt, ezt lehet meglesni.

@kapasbogica

Samsung Z Flip6 Olympic edition unboxing🤓 (amúgy én csak samsung flip-flopnak hívom🙃) paris2024 olympics

♬ original sound – kapasbogica

Tegyük helyre a Galaxy Watch Ultra küllemét

A nyári Unpacked eseményen bemutatkozott a következő Ultra családtag, amelyet a Galaxy okosórák körében prezentált a Samsung. Már a szivárgásoknál sok kritika érte a dél-koreai gyártót azzal kapcsolatban, hogy a terméke hajaz az Apple Watch Ultra-ra; viszont szó sincs ilyesmiről. Inkább tudatos építkezésről, amelyet az elmúlt évek mintájára, visszajelzéseire alapozott a fejlesztőgárda, melynek végeredménye egy olyan prémium kategóriás okoskütyü lett, amihez foghatót nem éppen lehet máshoz hasonlítani. A folytatásban az egyes érvekkel szembe hoznék ellenérveket, mellyel igazolódik, hogy ha hasonlóságot bele is lehetne látni, akkor se feltétlenül azt mondjuk, hogy másolta az almás brandet.

Haladjunk kronológiában az érvcunamiban. Kezdjünk mindent a narancssárga szíjnál, hiszen az Apple termékét is ilyennel dobták piacra. Ez szép és jó, viszont ne feledjük el, hogy a legelső Galaxy Gear okosóra, vagy az azt követő Gear2 Neo is ugyanilyen szíjszínnel került kereskedelmi forgalomba – sőt, még árnyalatban se keresendő nagy különbség; de szem mértékkel a Galaxy Gear2 és Gear2 Neo párosánál biztosan nem. Csak érdekességképp említeném, hogy anno a Galaxy Note3 idején dobták piacra, ami nem éppen mostanság volt.

Ha pedig ez se lenne elegendő, akkor hozhatom példaként az első komolyabb aktivitásmérőjét, a Gear Fit-et, aminél szintén az alapszíneknél volt jelen a narancssárga. Időben 2014-et írunk, cirka 10 évvel ezelőtti időszakot, amikor a flagship vonalon a Galaxy S5 mozgott.

Mivel magyarázom a szögletességét?!

A Galaxy okosórák kezdetekben szögletes óraformában érkeztek. A már említett Gear, Gear2, Gear2 Neo és Gear S se a mostani dizájnra illeszkedett, amit a Galaxy Watch Ultra részben visszaköszön. A sort a Gear S2 okosóracsalád szakította meg, ahol először jelent meg a klasszikus kerek/köralakú megoldásra, ami napjaink óráit leginkább jellemezi. A Gear Sport kicsit szakított némiképp az hagyományokkal, ugyanis egy szögletesebb formába jelenített meg klasszikus körkijelzőt, mint ami az újdonsült üdvöskére jellemző. Olyan, mintha a Galaxy Watch5 Pro és a Gear Sport fúziójának lennének szemtanúja, előbbiből ugye a méretes akkumulátor telepet, a fizikai lünetta mentességet és kijelző átmérőt, a 47mm-t örökölte.

A névről se feledkezzünk el, hiszen az Ultra először tűnt fel a Samsung okosóra-érájában; ellenben ne feledkezzünk el arról, hogy a dél-koreai gyártó hozta be a flagship berkekbe a köztudatba az utótagot a Galaxy S20 Ultra 5G-vel, majd folytatta a sort a Galaxy Note20 Ultra-val. Azóta az okostelefonok után felütötte fejét a tabletek (mint pl.: a Galaxy Tab S8 Ultra), majd a Galaxy Book-ok (a Galaxy Book3 Ultra által) termékágában. Anno TM Roh azt se rejtette véka alá, hogy még több eszközkategóriában jelenhet meg – melynek következő fejezetét hozta el a Galaxy Watch Ultra, s melyet vélhetően majd a Galaxy Z-éra folytathat.

A fotókon balról jobbra: a Samsung Gear, a Gear2, a Gear2 Neo, a Gear Fit és a Gear Sport.
Fotó: Samsung

Különbségek sorában számtalan apróság szintén ott lapul, miszerint:

  • a Samsung szíja dupla lyuk besorolással rendelkezik;
  • megtartották a köralakú órakijelzőt a szögletes dizájntól függetlenül, ami csak azért kellett, hogy több mindent tudjanak belepakolni;
  • digitálisan jelen van a lünetta a navigációnál;
  • három gomb található jobb oldalt;
  • vagy éppen a középsőgomb nem forgatható, legalábbis funkcionalitás nincs hozzá társítva.

Nyilván egy laikus bármit bele tud látni a dizájnjába, de a köralakú Galaxy Watch megoldásánál fel tehetném a költői kérdést, miszerint akkoriban melyik gyártó melyik modellét másolta le a Samsung?

Hogyan használ(hatná)d a Galaxy Ringet?!

Azok a termékek a legkapósabbak, amelyek nem mindenhol kaphatók. A Galaxy Ring okosgyűrű éppen ilyen, hiszen elkerülte a magyarországi képviselet Samsung webáruházát – aki viszont nyitott lenne a vásárlására, az egy németországi utazással egybekötött vásárlással simán beruházhat rá. A Samsung Németország oldalán elérhető, viszont azzal számoljatok, hogy nem másnap szállítják ki; jelenálláspont alapján augusztus 9-én.

Az mondjuk külön segítség, ha képben vagytok az ujjatok méretezésével, hiszen 5 és 13 közötti méretekben kapható; illetve három színben. A 449 eurós árcímkéje kicsit magasnak tűnhet, pláne, hogy a Galaxy Watch7 okosórát LTE változatban már 399 euróért utánatok dobják 44mm-es változatban. A Samsung Global közzétett egy videót, melyben bemutatják, mennyi mindenre képes, köztük az alvás monitorozására, a stesszmérésre vagy az energiaszintűn meghatározására. Noha az ára soknak tűnhet, mégis érdemes elgondolkodni, hogy milyen kicsit helyre, mennyi szenzort sikerült beépíteniük, ami elképesztő mérnöki bravúr.

Számos külföldi forrás szerint, a Galaxy Ring könnyedén annyi eladást generálhat 8 hónap leforgása alatt, mint az Oura Ring, avagy a legfőbb versenytársa a teljes életciklusától mérve, amióta piacon vannak.

A Galaxy Z Fold6 tok választéka

A Samsung Magyarország készített egy összesítő videót azon vásárlóinak, akik még nem döntötték el, milyen tokban szeretnék az újdonsült összehajtható modelljüket hordozni. Tudom, az előrendelők az S Pen variáns változatot kapták grátiszba, viszont ettől függetlenül akadhatnak olyan vásárlók, akik másikat előnyösebbnek preferálják. Nemsokára hozok egy beszámoló cikket a lehetőségekről, most viszont mutatnám videó formájában azokat.

Az üzleti vonalon fontos szerepet tölt be a Galaxy Tab Active5

A Samsung Global szinte mindegyik képviseleténél fenntartja az úgy nevezett Business webáruházát, ahol azokat a partnereket szolgálja ki, akik nagyobb tételben, egyedi megoldásokkal szeretnék használni a termékeket – melyek között a Knox is fontos szerepet kap. A hazai képviseletnél sincs másképp mindez, ahol fellelhető a Galaxy Tab Active5 strapatablet, mely minden munkakörülményben megállja a helyét. Most hoznék egy kedvcsináló videót azok számára, akiknek nem lenne meg, mikor jöhet jól ez a szegmens.

Csúszik a Galaxy Buds3 Pro kiszállítása

Izgalmakkal teli időszakot hagyott maga mögött a Samsung, ugyanis 2024. július 24-én megtörtént a nyári Unpacked eseményen bemutatott termékeknek a bevezetési napja. Ez annyit jelentene, hogy az előrendelési kampány lezajlását követően bárki, az üzletekbe befáradva és a termékeket kifizetve egyből kézhez kaphatja a kiszemelt újdonságokat. (Mondjuk már július 19-e után megkezdődtek az előrendelt termékeknek a kiszállításai.) Egyet leszámítva, ugyanis a Galaxy Buds3 Pro vezeték nélküli fülhallgatónál jelentkeztek olyan minőségbéli problémák, amely miatt a gyártónak felül kellett vizsgáltatnia; ezért a termék átadásnak megálljt parancsolt.

Nyilván lesznek olyan Galaxy Buds3 Pro magyarországi tulajdonosok, akik kézhez kapták már a terméküket; de olyanok is, akik a később leadott rendelésükből fakadóan fennakadtak a szitán. A Samsung Magyarország a webáruházban felhívja a vásárlói figyelmét arra, hogy „A kiszállítás megkezdésének várható időpontja: 2024. augusztus 14.” – a jelenlegi álláspont alapján.

Az okok mögött a termék gumiharangjának minőségbéli problémái állhatnak, ugyanis azokat eltávolítva (mondjuk egy esetleges cserénél), könnyedén elszakadhatnak; de nem is kell feltétlenül eltávolítani a jelenséghez, ugyanis anyagfáradság szintúgy jelentkezhet idővel a használat során. A Samsung Magyarországtól az alábbi közleményt kaptuk a halasztással kapcsolatban:

„A Samsunghoz érkeztek visszajelzések a korai gyártású, korlátozott számban előállított Galaxy Buds3 Pro készülékeivel kapcsolatban.

A vállalatunk kiemelten kezeli az ügyet és továbbra is elkötelezettek vagyunk amellett, hogy a készülékeink megfeleljenek a legmagasabb szintű minőségi előírásoknak. Azonnali hatállyal felülvizsgáljuk és javítjuk minőségbiztosítási folyamatainkat.

Annak érdekében, hogy minden termék megfeleljen a minőségi előírásoknak, ideiglenesen felfüggesztettük a Galaxy Buds3 Pro fülhallgatók kiszállítását a kereskedelmi csatornákba, hogy elvégezhessünk egy teljes körű minőségbiztosítási értékelést, mielőtt a felhasználóknak elkezdődnek a kiszállítások.

Elnézést kérünk a kellemetlenségért.”

Más országokat is sújt az eset, amiből arra tudnánk következtetni, hogy globális a jelenség. Felmerül persze a kérdés azon vásárlókban, akik átvették már a terméküket, de még nem jelentkezett az említett probléma, hogy mi tévők legyenek?! – Azt tudnánk nekik javasolni, hogy érdemes a vásárlás helyével felvenniük a kapcsolatot, mégis csak egy felsőkategóriás vezeték nélküli fülhallgatóról van szó, mi az álláspontjuk. Én amondó vagyok, hogy nem minden termék gyártáshibás, de jobb szembe menni az esetleges gondokkal, mint kivárni azok felütését.

Akadnak olyan régiók, ahol későbbi a kiszállítás megkezdése. Mivel a Samsung képviselet feltételes módban fogalmaz, (várható!) így koránt sem biztos, hogy ügyfelei augusztus közepe után megkapják előrendelésüket. Kárpótlásul viszont 10%-os kedvezménykóddal látják el a Samsung.com webáruházban a vásárlókat, afféle honoráció jegyében.

Mutatnám, hogy másutt mikorra várható a kiszállítás startja:

  • az észak-amerikai régión belül:
    • az Egyesült Államokban: 2024. augusztus 28-át,
    • Kanadában: 2024. augusztus 18-át,
  • az európai régión belül:
    • Németországban: 2024. augusztus 16.
    • az Egyesült Királyságban: 2024. augusztus 14
    • Franciaországban: 2024. augusztus 16.
  • az ázsiai régión belül:
    • Ausztráliában: 2024. szeptember 20.