A Galaxy Buds3 Pro szlogenje már olvasható, a Galaxy Z-knél úgy fest, nem nyúltak a korabbiakhoz.



Minden, amit a Samsung világáról tudnod kell!
Szerző: Kanyecc1st
A Galaxy Buds3 Pro szlogenje már olvasható, a Galaxy Z-knél úgy fest, nem nyúltak a korabbiakhoz.



Ismét reszelgetésre kerülhet sor a Galaxy Z Fold6 5G személyében. A Samsung már fél évtizede elhozta a legelső összehajtható könyvstílusú okostelefonját, ami állja a sarat. Megannyi fejlesztésen esett át és évről évre tényleg a tökéletesítésre helyeződik a fókusz.
2024-ben a kijelző fényerejénél kell majd keresni az egyik nagy változást, hiszen 1.750 nitről megnövekedhet a Galaxy S24-szériánál megtapasztalt 2.600 nitre. Az sincs kizárva, hogy ugyanolyan csillanásvédelemmel vértezik fel, mint az Ultra családtagot. Az előlapi megjelenítő 6.2 inchről 6.3 inchre növekedhet, a belső pedig 7.2 inchről 7.3-ra. A vízellenállásához nem nyúltak, maradt az IPx8, azaz a porral és más apróbb szilárd szemcsékkel továbbra sincs baráti viszonyban. Dizájnnál a kameralencséknél megfigyelhető némi változás – de erről már ejtettünk szót.
Az alapszínei közé bekerült végre a rózsaszín (pink), a tengerészkék (navy) és egy pofás ezüstös árnyalat. Evan Blass róla hozott a napokban egy sornyi – tippre – marketing fotót, de nevezzük csak rendernek, mert még sincs hivatalos a Samsung jóvoltából.
A részletekről már értekeztem tegnapelőtt, amikor elrajtolt az előregisztrációs kampánya a nyári nagyszabású Unpacked eseménynek. Azóta 5 millióan megtekintették a teaser ajánlót, ami meglepő, hiszen semmi konkrétumra nem reflektál, maximum annyira, hogy Párizsban rendezik meg, valamint a Galaxy AI fókuszba kerül. Idén az összehajtható modellek reflektorfényét az okoskiegészítők lophatják el, köztük a Galaxy Watch Ultra és a Galaxy Ring. Mind a kettő mérföldkő és egyben új fejezet lesz a vállalat életében, szóval bizakodva várjuk a leleplezésükat és az előrendelésüket. Nézzük a kisvideót.
Még csak nyár van, de már a Galaxy S25 termékcsaládról szivárognak a pletykák. Kicsit olyan, mint ha a Samsung Electronics ezáltal szeretné felmérni a piac reakcióját a lehetséges felállásokra, ugyanis az elmúlt hetekben eléggé megsokasodtak a teóriák a jövő évi flagship modellek kapcsán – már ami a chipset felosztás jelenti.
Ugye a Galaxy S24-éránál az Ultra családtag az egyetlen, amely régiófüggetlenül a Qualcomm-féle Snapdragon 8 Gen 3 for Galaxy-t mutatja fel; míg a két kisebb modell már bizonyos térségekben – mint pl.: Európában – a sajátfejlesztésű Exynos 2400-zal volt szerelve. Feltételezhető volt, hogy a gyártó mindent megtesz annak érdekében, hogy a jövőre piacra dobott folytatásnál se legyen másképp, ugyanis másoktól való függőségét csökkenteni szeretnék. Ez érthető, viszont az Exynos 2500 nagyon alacsony hozamszinttel bír, ami akár még ahhoz is vezethet, hogy megismétli magát a történelem, és mint a Galaxy S23-termékcsaládnál, csak egyetlen processzor felállással rukkolhatnak elő. De jó is lenne!

Az Exynos 2500 különlegessége abban rejlhetne, hogy 3nm-es GAA (Gate-All-Around) gyártástechnológiával készülne az erőforrás, ami az iparágban mérföldkő volna. A hozzá nem értőknek írnám, hogy a technológia különlegessége abban merülne ki, hogy lefedi mind a négy csatornát, amelyen keresztül áram folyik a félvezetőt alkotó tranzisztorokba; ezáltal a három oldalt lefedő FinFET struktúrához képest növekedhet az adatfeldolgozási sebesség, illetve az energiahatékonyság. (Nyilván mindent megtesznek a tömeggyártás érdekében. A projekt házon belül a „Solomon” névre hallgat, míg mondjuk az Exynos W1000-sé a „Sapphire”-on van emlegetve, melyet már a Galaxy Watch7-ekben megízlelgethetünk.)
Dél-koreai értesülések szerint, az Exynos 2500 tömeggyártásának véghez vitele továbbra is távolinak tűnik, hiszen a hozamértéke kevesebb mint 20%-ra növekedett a második negyedévben, ami elmarad a tömegtermelési kvótától, amit legalább 60%-ra szoktak behatárolni. Ez az érték a legyártott és egyben működő képes chipeknek az arányára fókuszál, azaz minél magasabb, annál kevesebb a selejttermék, ami igazolja, hogy a gyártástechnológia kiforrott és bátran használható.
Ettől viszont egyelőre távol van a félvezetőgyártó, ami a Qualcomm-nak kedvezhetne. Igen ám, azonban ott sem minden fenékig tejfel. A legfrissebb sajtóértesülések alapján, legalábbis Ming-Chi Kuo közelmúltban tett előrejelzése szerint, a Snapdragon 8 Gen 4 lapka költségvetésileg nem ígérkezik olcsó(bb)nak. Becslései alapján, 25-30%-kal lehet drágább, mint az előző generáció, a Snapdragon 8 Gen 3. Ez a mostani 190-200 dollár körüli árhoz mérve nagyjából 260 dollárra emelkedhet, amit már megéreznének a Galaxy vásárlók.
A szintén 3m-es, de N3E eljárással gyártott processzor ugyanazon fejlett gyártási eljárással készülne, mint amit az Apple-féle A18 Pro chipnél alkalmaztak. Ez pedig nem csak CPU, GPU, hanem NPU teljesítménynövekedést eredményezhet, amire a Galaxy AI-t építhetik. Ergo, a mesterséges intelligenciának szüksége van rá.
Nehéz megjósolni, mitévő lesz a Samsung. Az biztos, hogy nem akarják bukóval adni a Galaxy S25-szériát, illetve drasztikusan se emelnének árat, amivel elrettenthetik a leendő érdeklődőiket. Nyilván más – maguk által gyártott – alkatrésznél csökkenthetnek a profiton, de ennek van a legkisebb valószínűsége. Annak sincs sok rációja, hogy egy kételyek között tengő Exynos 2500-re tegyenek fel mindent, hátat fordítva a Qualcommnak.

A teóriák között egy új lapkagyártó bukkan fel, a MediaTek, amivel új fejezetet nyithatnának a flagship termékcsaládjaik történelmében; hiszen korábban sosem dobtak általa piacra terméket. A Financial News értesülései szerint, a Samsung afféle háromágú chipset stratégiával állhat elő a Galaxy S-eknél. A stratégia hátterében az erőviszonyok kiegyenlítése állhat, hiszen az Exynos 2500 lehetséges kiesésével rá lennének kényszerülve a Qualcomm árszabására, amit a harmadik féllel történő versenyeztetéssel némiképp le tudnak törni. Az viszont valahol sokkoló tény, hogy a Galaxy okostelefonok körében legfőképpen a belépőszintű modelleknél adtak teret a Mediatek processzorok érvényesülésre, közép- és felsőágon sosem döntöttek mellette.
Most azonban egyfajta mozgolódás látszik, amelynek előszelét a Galaxy Tab S10+ terméknél már a Geekbench-en megízlelhettük. Biztosra veszem, hogy fogunk találkozni a Galaxy S25-szériánál is hasonló tesztértékekkel, már csak azért is, hogy a Qualcomm-ra valamiféle nyomást gyakoroljanak, hiszen egy jól sikerült Galaxy S-széria nekik is sokat számít. Ez perszen nem azt jelenti, hogy végül azzal adják ki, de ellenkezője sincs kizárva.
Ha netán továbbvinnék a háromágú chipstratégiájukat, akkor szoftverfejlesztés területén azért lehetnek fennakadások – főként a gyors átirások kapcsán, esetleges hibák felmerülésekor –, ami nem éppen bíztató előjel; de manapság már nem is megoldhatatlan, csak hát az idő. Mostanság mindenki ilyen ársávban tökéletes termékeket vár el, nincs helye a bugoknak. A SamMobile azt se zárná ki, hogy csak bizonyos régiókba éltetnék a MediaTek alternatívát, mint pl.: Kínában.
Őszig még sok minden változhat, viszont ha az Exynos 2500-nek nem sikerül összeszednie magát fejlesztési téren, akkor kezdhetünk barátkoznia a MediaTek chipsettel, amit nem tartunk rossznak; csak éppen ódzkodunk az ismeretlentől.
Április végén került legelőször szóba a nyári Unpacked esemény megrendezésének helye és időpontja. A Samsung Global nem fűzött semmit hozzá a szivárgáshoz – talán még kicsit meg is köszönték az előzetes promóciót, melyet a tech orgánumok elkezdtek. Aztán jött Evan Blass, aki nem-hivatalosabbá tette a nem-hivatalos dátumot, amit a dél-koreai képviselet oldaláról mentett le, a szokásos módon. Lényeg a lényeg, hogy manapság nehéz titokban tartani bármilyen fejlesztést vagy éppen eventet, de azért a tech-óriás mindig megpróbalkozik vele; így fordulhatott elő, hogy a legtöbb helyről levetették a szivárgásokat, ahol nem a felhasználó “belenyúlása” szükséges, hanem az üzemeltetőé.
A Samsung hivatalos sajtóanyaga szerint, közeledik a Galaxy AI következő mérföldköve vagy inkább szintje. A gyártó mesterséges intelligenciája immáron beleivódik a Galaxy Z-termékcsaládba, valamint a Galaxy ökoszisztémába. 2024. július 10-én, 15 órás kezdéssel Párizsban kerülhet megrendezésre a nyári Unpacked esemény, ami érthető húzás, hiszen a nyári Olimpiai Játákok helyszínéül szolgál, melynek kiemelt partnere egyben a Samsung Electronics.

Érdemes lesz ellátogatni az előregisztációs aloldalra, a https://www.samsung.com/hu/unpacked/ webdomainra, ugyanis azok, akik leadják érdeklődésük, 20 ezer forint értékű kedvezménykódodban részesülnek, melyet bizonyos új modellekre lehet majd felhasználni. Nem merem leírni, hogy mindre (de a Galaxy Z-kre mindenképpen), mivel a tájékoztatás nem teljeskörű, majd aznap 15 órakor teszik elérhetővé a végleges szabályzatot. Mindenképpen ügyeljetek arra, hogy a regisztrációt meg kell erősíteni e-mailben. Illetve nem mindegy melyik csatornán regisztráltok elő, ugyanis a ráadás kód csak oda szól, nem pedig össznépi lesz.
Az új termékek között várjuk:
Amit nem mernék betippelni, az minden más. A józanész azt mondatja, hogy a Galaxy Tab S10-éra majdcsak az év utolsó felében, vagy a Galaxy S25-ökkel együtt mutatkozhat be – megtartva a másfél évnyi megújulási preiodust. Szintén ne várjatok harmadik frontot képviselő összehajtható modellt (se FE-t, se Ultra-t a Galaxy Z-érába), hiába van az átlagosnál nagyobb nyomás a gyártón, szeretnék az iramdiktálást magukénak tudni.
Az Unpacked eseményt a Samsung valamennyi hivatalos Youtube oldalán, valamint a képviseleti website-okon élőben lehet majd megtekinteni. Várhatóan az esemény alatt már megkezdődik az előrendelésnek az időszaka, ami 2 hetet ölelhet fel.
Zárásképpen már csak az Unpacked esemény előrehozásával kapcsolatban annyit fűznék hozzá, hogy valóban megint fél hónappal jöttek korábbra, amivel nem csak a Galaxy S24-ek idejét másolták le, de biztosították magukat abban, hogy a nyári Olimpiai Játékok ne lopja el a show-t a pre-order időszakról, illetve hogy majd ott, mint kiemelt támogatóként népszerűsíteni tudják mindegyik prémium modelljüket.
Szerintetek, melyik termék fog igazán nagyot hozni, ami ellopja a reflektorfényt?
A [2] oldalon nézhető meg az előregisztrációs aloldal előképe.
A Samsungnak van laptop szegmense is, de ahogy az IT vonalra nem igazán koncentrál a hazai képviselet, úgy erre a kellendőbbnek tűnő alkategóriára sem. Pedig a Galaxy Book-érának elhozatala sűrűn fel-felmerülő kérdése, de vélhetően a magas árcédulája, illetve a versenytársak jobb(nak tűnő) ajánlatai elnyomná, ami miatt a behozatala felesleges.
Azt kell látni, hogy egy-két darabot nem lehet elhozni, hanem csak nagyobb mennyiséget, aminek kell hasznot termelnie. Ha ez nehézkes, akkor egyik képviselet se megy szembe a pofonjával. Talán ezért csak a németeknél van jelen hozzánk a legközelebb; így, aki vevő lenne egyre, javaslok egy tripet hozzájuk.
Lássuk, milyen kedvcsinalót kapott a legutóbbi Galaxy Book4 Edge laptop.
A Samsung Global komolyan rákészült a 2024-es évre. Nem csak a mesterséges intelligenciát hozták be a portfóliójukba, hanem eltökélt szándékukká vált, hogy megerősítsék a pozíciójukat a hordható kiegészítők termékcsoportjában. Az év elején előálltak egy aktivitásmérővel a Galaxy Fit3 személyében, ami korrekt áron van kínálva; majd pedig az okosórák terén egy Fan Edition modellel, a Galaxy Watch FE-vel. Nemsokára várható a Galaxy Buds3-termékszéria bevezetése, a Galaxy Ring okosgyűrűjé, illetve felfrissül a Galaxy Watch-vonal is a hetedik generációval.
Az alapszéria két méretben, 40mm-ben és 44mm-ben várható. Mellette viszont egy igen csak prémiumnak ígérkező termék debütálhat a Galaxy Watch Ultra elnevezése alatt – amit korább Galaxy Watch7 Ultra-ként jegyeztünk, hiszen alapul vettük az előző évek trendjét, miszerint volt Galaxy Watch5 Pro, Galaxy Watch6 Classic, és így adta volna magát a folytatás…

A leleplezésre a 91 Mobiles weboldala figyelt fel a Samsung Canada oldalán, viszont a tiszavirág életű aloldal hamar eltávolításra került; viszont ami egyszer a netre kerül, annak bizony nyoma marad. A Samsung Magyarországot is megjárta az aloldal elkészülte, amelyről a fenti képernyőfotó a bizonyíték.
Az SM-L700 típusszámon várható a Bluetooth-os változat, míg a SM-L705F-en az eSIM kezelésére képes variáns. Az 5F végződés – de a zárójeles tartalom is! – megerősíti, hogy marad az LTE, azaz 4G hálózat lekezelése mellett az okosóra. Méretében 47mm-essel számoljatok, azaz a Galaxy Watch5 Pro elevenedhet meg újragondolt változatban. Kvázi, az volt a prototípus, ami megalapozta a Galaxy Watch Ultra-érának a megszületését.
Az már biztos, hogy idehaza lehet számolni SM-L705FZWAEUE típusszámú modellel, ami vélhetően a Titánium Fehér színopció. (A Galaxy Watch5 Pro-nál a ZT a Black Titanium, a ZK a Grey Titanium volt. A Z betű a titániumra utalhat, míg a W a white-ra, azaz a fehérre.) Külföldi értesülések alapján várható:
Áráról már napokkal ezelőtt értekeztünk nagyjából 700 dollar. Az eddigi legdrágább okosóráját várjuk a Samsungnak, cserébe viszont hatalmas fejlesztéseken esett át, mint pl.: 5ATM-ről 10ATM-re növekedett a nyomás ellenállása, vagy éppen az új lapkával, az Exynos W1000-rel szerelik, ami felülmúlja minden tekintetben elődjeit.
Az már köztudott, hogy nemsokára megrendezésre kerül egy nyári nagyszabású leleplező event, amit csak nevezzünk Unpacked eseménynek. A Samsung Global még az Olimpiai Játékok előtt Párizsban fogja bemutatni több a prémium szegmenst erősítő termékét – amelyek között nem az összehajtható okostelefonjainak lesz nagyobb húzása, hanem inkább a Galaxy Watch Ultra okosóra-érának, amivel új szintre emelik a termékcsoportot. Mondjuk ez az árban is mutatkozni fog, de valamit valamiért. A nem-hivatalos tények szerint, 2024. július 10-e az ominózus nap.
A Samsung Magyarország már megkezdte az előkampány előkampányát, ugyanis, akik korábban előregisztráltak és beklikkelték az érdeklődési pontok között az MX-vonal mindegyik termékágát, azok fele 4 napja megkezdték kiküldeni a Coming soon… promóciós leveleket.

Sok minden belőle nem derül ki belőle, csak annyit: Készülj fel valami igazán izgalmasra!.
Nah, de inkább mindenki csekkolja a Promóciós levél szegmensét a levelező szerverén, ugyanis vélhetően valamiféle kedvezményben részesülnek azok, akik még az előregisztrációs idő megkezdése előtt regisztrációjukat adják le. Kíváncsian várom, mit rejt magában az a bizonyos „meglepetés doboz”, ami miatt ne hagyjuk figyelmen kívül. Vajon egy egyedi promóciós kuponkódot, vagy a már sokszor emlegetett VIP store-részbe történő regisztrációs linket?
Ha valaki tudja már, nyugodtan írj meg! Természetesen, mi sem tartjuk magunkba, szóval figyeljük a különféle mappákat.