Szerző: Kanyecc1st

Nézzük együtt az év első Unpacked eseményét

Elérkezett a várva várt nap. Sok kérdés megfogalmazódik az emberben, mint pl.:

  • Akkor mától elérhetővé válik a Galaxy Ring okosgyűrű hazánkban?;
  • a Galaxy S25 termékcsalád mellett bemutatásra kerülhet-e a vékonyított modell is?;
  • Lesz-e bármiféle teaser jellegű termék prezentáció?,
  • vagy éppen a One UI 7.0 milyen olyan AI funkciókat tud felmutatni, ami felüllicitálja az előző generációét?
  • …illetve ezekből magyarul, mik lesznek elérhetők?

Amit biztosan állíthatok, hogy – magyar idő szerint – 19 órás kezdéssel megkezdődik az Unpacked esemény, amelyet a Samsung.com számos felületen fog élőben közvetíteni. Információink szerint, akik a Samsung Magyarország oldalára ellátogatnak, azok szakértői kommentárral karöltve követhetik nyomon a történéseket, azaz nem szükséges angol tudás, mert magyarul megkapjuk a narrációt. Másnap, csütörtökön 18 órás kezdéssel pedig újra átveszik az ott elhangzott tartalmakat.

Az előregisztráció lezárásáig van még szűk 3 órátok, amit azért is érdemes megcsinálnotok, mert 20 ezer forint értékű kedvezménykódban részesültök, amit az új Galaxy S-szériás termékek előrendelésére tudtok felhasználni, valamint részt vesztek egy sorsoláson is, ahol az egyik modellt lehet megnyerni. Egy próbát mindenképpen megér. Az összefoglaló cikk a pre-orderről már majdnem kész, így 19 óra után nem sokkal számolhattok a publikálásra. Az ominózus belsős aloldal feltöltésre került, tehát minden adott, hogy jó deallel csapjatok le a termékekre.

Íme a Youtube csatornás link:

A Galaxy S25 Ultra 5G termékoldala már megmutatta magát

A visszaszámlálás már lassan lepörög. Január 22-én 19 órás kezdéssel kerül San José-ban megrendezésre az idei első nívós Unpacked esemény, ahol a Galaxy S25 termékcsalád alaptriója mutatkozhat be. Azért tartom fontosnak megemlíteni az „alaptrió” kifejezést, mert az év elején szinte biztosan csak az alap, a plusz és az ultra modell frissülhet fel. Későbbre várható az FE variánsnak a debütálása, egészpontosan őszre; illetve benn a levegőben a vékonyított – sok helyen csak Speciel Editionként említett – terméknek az érkezése. Megfogadtam, hogy az utolsó órákban már semmiféle leak anyaggal nem foglalkozom, viszont Amirnak köszönhetően a Galaxy S25 Ultra 5G termék aloldal képernyőfotó formájában megörökítésre került – ami annak köszönhető, hogy a feltöltés idejében még a láthatóságát nem vonták meg.

A file nagyobb méretben innen tölthető le, ami után mindenki el fogja tudni olvasni a főbb USP-ket, amikkel a Samsung nagyot akar mutatni az előd generációhoz képest. Mutatnám elsőként a hivatalos marketing fotóját:

Fókuszba kerül a napi rutin, akarom írni, hogy a felhasználó azon tényekkel legyen tisztába, amelyek érintik az életét. Gondolok most arra:

  • milyen időjárás várható,
  • milyen az energiaszintünk,
  • illetve számos általunk fontosnak vélt infókártya.

Az egyik legújabb funkció, amely használni fogja az AI-t, az Audio Eraser, ami arra fókuszál, hogy egy videófelvételnél a mesterséges intelligencia külön fogja szeparálni a hangforrásokat, amelyeket halkítani, vagy éppen hangosítani fogunk tudni. A leírat alapján hat ilyen hangmintát keres, melyek között ott lesz:

  • a beszédhang,
  • a zenei hang,
  • a zaj,
  • a tömeg által generált hang/zaj,
  • a természeti hangok,
  • vagy éppen a szélbefújás.

A szelfik terén még inkább elégedettebbek lehetünk:

A kijelzőnél is mókoltak valamit a fejlesztők szoftveres úton, amelynél a ProScaler funkciónak köszönhetően még inkább tisztább és hibátlanabb színeket és megjelenítést ígérnek. A tévéknél már alkalmazta a technológiát a Samsung, ahol AI felskálázásként emlegetik.

Zárásképpen pedig egy össznépi fotó azzal kapcsolatban, hogy milyen kijelzőkkel érkeznek a termékek, valamint főkamerával és akkukapacitással. Természetesen az S Pen maradt a Galaxy S Ultra-ágon, a két kisebb modell semmilyen formában sem lesz kompatibilis vele.

Ajtóban kopogtat a Galaxy Ring

Decemberben a Galaxy Világa stábja kiszúrta a Samsung Magyarország oldalán, hogy belistázásra került a Galaxy Ring okosgyűrű. Akkoriban arra gondoltunk, hogy jó eséllyel az ünnepi szezonban debütálhat, ám erre nem került sor. Azóta a hazai képviselet sajtóközlemény formájában erősítette meg az érkezésének hírét, melyet úgy rejtettek el egy cikkben, hogy közben a Samsung Health kapott egyfajta reklámot, illetve a hozzákapcsolódó alvás monitorozó funkció.

„A 2024 júliusi nemzetközi bemutatkozása óta a Galaxy Ring már 38 piacon⁵ elérhető, és hamarosan további 15 piacra is érkezik, köztük Ciprus, Csehország, Dél-Afrika, Görögország, Izrael, Japán, Magyarország, Malajzia, Mauritius, Szingapúr, Szlovákia, Tajvan, Új-Zéland, Vietnám és Zambia. A Galaxy Ring összesen 11 méretben kapható, az 5-östől a 15-ös méretig, beleértve a most bevezetett két nagyobb (14-es és 15-ös) méretet is, valamint három színben – Titánfekete, Titánezüst és Titánarany.

olvasható a közleményben.”

A Media Markt oldalán az Unpacked esemény felhívása.

Miközben az Unpacked eseménnyel kapcsolatban gyűjtöttem információkat, akadtam bele a Media Markt oldalán a felhívásba, miszerint:

(…) és forradalmian új viselhető eszközeinek megjelenéséről!

Mindez egyértelműsíti, hogy a Galaxy S25 termékcsaláddal egyidejűleg kerül hazánkban elérhetővé a Galaxy Ring okosgyűrű. Arról nincs információnk, milyen bevezetési ajánlattal készülhetnek, de vélhetően a fókuszt az okostelefonokra fogják helyezni, nem pedig egy kiegészítőre, ami tudásában a Galaxy Watch-ok alá van pozícionálva.

Egyik olvasónk részéről kaptunk az üzlettérben fellelhető teaser jellegű kampányplakátot is:

Még 2 napotok van előregisztrálni

Megkezdődött a visszaszámlás 72 órája. Akarom írni, már annyi sincsen hátra, ugyanis szerdán megtartja 19 órás kezdéssel az Unpacked eseményét a Samsung. Leleplezésre kerül a következő generációs Galaxy S-termékcsalád, amelynél biztosan három alaptaggal számolhatunk; illetve, ha a gyártó marketing osztálya követi az előző tendenciájukat, akkor szinte biztos, hogy a vékonyított modelljük egyfajta teaser jellegű promózást kaphat. Az eventet a Youtube-on, a Samsung.com-on és más közösségi platformjain, ahol jelen van, élőben követhető lesz; illetve, a hazai képviselet szinte biztosan készül élőközvetítéses narrációval szakértők keretében – bár erre utaló nyom egyelőre a weboldalon nem található, de ez nem zárja ki.

Itt hívnám fel a figyelmet, hogyha még nem regisztráltatok elő, akkor mindenképpen ejtsétek meg, hiszen amellett, hogy 20 ezer forint értékű kedvezménykódot kaptok az új termékek levásárlására, részt vesztek egy nyereményjátékon is.

Érdemes figyelni a regisztráció helyére, mert az adott kódok, csak az adott felületre szólnak:

Végezetül a teaser jellegű kampányplakát azóta megleakelődött.

A vonalak mögött valójában ez mutatkozik:

Forrás: Uce Universe / @Androidheadline

Így fest a 2025-ös lapka felszereltség a Galaxy készülékeknél

Szeretném kicsit elterelni a figyelmet a Galaxy S25 termékcsaládról. A Samsung jövő szerdán megtartja az idei első Unpacked eseményt, amelyen bemutatásra kerül mind a három alaptermék; illetve jó eséllyel kaphat egyfajta teaser bemutatót a slim – vékonyított – változat, ami a héten megjárta a Geekbench tesztoldalt. A 2025-ös esztendőben belépő- és középkategóriában a Galaxy Xx6 termékek érkezését várjuk, míg a felsőben a már említett Galaxy S-széria utódját és a Galaxy Z 7-vonalat. A teljességkedvéért összegyűjtöttük, milyen lapkával lesznek szerelve, csakhogy megtekintsük az erőforrásuk nagyjábóli erejét.

Nem akarnám túlcifrázni, ezért először felsorolás formájában mutatnám azon tényeket, amelynek tudatában vagyunk:

  • a Galaxy Z Fold7: a Snapdragon 8 Elite for Galaxy chipsettel,
  • a Galaxy S25 termékcsalád: szintúgy a Snapdragon 8 Elite for Galaxy-val,
  • a Galaxy Tab S10 FE sorozat: az Exynos 1580-nal,
  • a Galaxy A56 5G: szintúgy az Exynos 1580-nal,
  • a Galaxy XCover7 Pro: a Snapdragon 7s Gen 3-mal,
  • a Galaxy A36 5G: a Snapdragon 6 Gen 3-mal,
  • a Galaxy A26 5G: az Exynos 1380-nal,
  • a Galaxy A16 5G: az Exynos 1330-cal,
  • míg a Galaxy F16 5G: a MediaTek Dimensity 6300-zal.

Az idei év legnagyobb chipset durranása kétségkívül a Qualcomm által fejlesztett, a Samsung által pedig hangolt Snapdragon 8 Elite for Galaxy lapka lesz, ami feltételezhetően a Galaxy S25 alaptriója mellett a Galaxy Z Fold7 5G-be is épülhet. Akinél esetleg az alaplapka nem volna meg, annak mondanánk, hogy az erőteljesebb magpárost 4.32GHz-ről 4.47GHz-re meghúzta a dél-koreai tech óriás, amellyel még inkább ki fogja tudni szolgálni a felhasználók igényeit. Ennek következtében lehetséges az, hogy a többmagos tartományával túlteljesítette a 10 ezres ponthatárt, valamint egymagos téren is bőven 3 ezer felett hozott.

Hozzáképest az s5e8855 motherboard elnevezésű Exynos 1580 chipset merőben elmarad teljesítményben, ugyanis többmagos téren akad 3.900 körüli értéke, míg egymagosban 1.300 pontos. Nyilván, ezek még lehetnek magasabbak, hiszen nem a véglegesen optimalizált Android dolgozik rajta – de a fenti terméken sem, szóval tehetjük mégis csak közös nevezőre a kettőjüket. A Galaxy A36 5G-ben dolgozó parrot elnevezésű Snapdragon 6 Gen 3 annyival lesz gyengébb, hogy a többmagos terjedelemben viszonyításilag 3 ezer ponttal száll be a versenybe; míg egymagosnál gyenge ezerrel.

A Galaxy A26 5G-ben dolgozó s5e8835 típusszámú Exynos 1380 őszhöz képest megtáltosodott a legutóbbi értékével.

Összességében leszögezhető, hogy az Exynos 2500 nem képezi jelenleg a Samsung berkein belül a lehetséges chipset alternatívát az alacsony hozama miatt. Ha az év első felében sikerrel járnak a tömeggyártásánál, akkor előfordulhat, hogy a Galaxy S25 FE-be és/vagy a Galaxy Z Flip7 5G-be építhetik, de akkor sem leszünk szomorúak, ha kihagyják, mint tavaly előtt az éves upgradenél.

Ez már tényleg a Galaxy S25 marketing videója

Ahogy azt lehetett sejteni, a Galaxy S25 termékcsaládnál a mesterséges intelligencia kimaxolásán lesz a hangsúly. Érkezhet egy úgy nevezett virtuális asszisztens, amely megkönnyítheti az életünket. Manapság már a ChatGPT-vel is lehet élőkommunikáció formájában beszélgetni, itt viszont a jelek szerint a Google-féle Gemini kapja a főszerepet. Ami viszont számomra nem tisztázott, hogy a Bixby visszatér-e vagy a Galaxy AI folytatja-e életútját a Samsung által fejlesztett AI területén, mert nagyon úgy fest, hogy kettővel (egy online-nal és egy offline-nal) lehet számolni.

Az AndroidHeadernek köszönhetően felkerül a netre egy a Galaxy S25-ökhöz kapcsolódó reklámanyag, amelyet átmentettünk Facebook-ra, mert X-en nagyon cenzurázzák a terjedését. Nehogy eltűnjön holnapra.

Marketing fotók a Galaxy S25-höz

Egy hét sincs már hátra a következő nagyszabású leleplező eventjéig a Samsungnak, így az, hogy marketing témájú fotók kezdtek el kiszivárogni, mondhatni adja magát. Miért? A Samsung általánosságban szerda éjjelről csütörtök reggelre szokta tartalommal feltölteni a weboldalait, amelynek láthatóságát veszi le. (Tartalomnak szerdán már láthatónak kell lenni!) Ergo, ha az ominózus linkekkel tisztában vagy, akkor meg lehet tekinteni bármit rajtuk.

Most a Galaxy S25 termékcsaládról érkeztek információk. Kezdjük elsőként a Galaxy S25+ 5G néhány fontosabb USP-jével, miszerint eléggé erőteljes processzora mellett maradt a 4.900mAh-ás akkukapacitás, amivel akár 30 órás videónézésre lesz képes. Ezen kívül, a kameralencséinek specifikációja se titok.

A Galaxy S25 Ultra 5G-nél 100mAh-val többet kapunk, ami cirka 1 órányi plusz üzemidőt hozhat, ha csak filmezésre használjuk a csúcskategóriás modellt. A kamerák, szintén lelepleződtek. Ott az új, 50MP-es ultraszéles érzékelő, illetve teleobjektív.

A végére pedig két marketing fotó, amivel igazolódik, hogy most csak három termék érkezésével kell számolni:

A fotókat Evleaks tette közzé-.

Jövő szerdán a Galaxy AI-é a főszerep?

A Samsung újabb teaser előzetest adott ki a január 22-i Unpacked eseményhez kapcsolódóan, amelynek középpontjában nem a termékek külleme, hanem inkább egy mesterséges intelligenciát is használó virtuális asszisztens állhat. Voltak arról korábban híresztelések, miszerint a Bixby hamvaiból feltámad és egy 2.0-ás változatban megpróbálják eladni mindazt, amit anno nem sikerült. Kíváncsi leszek, miként teszik még valósághűbbé, hiszen cseppet sem ötlettelen a húzás a 2025-ös esztendőben, amikor a ChatGPT-vel előfizetéses formában már arra is van lehetőség, hogy kommunikáljunk, mint egy élő emberrel. Kíváncsian várom, hogy szoftveres fronton, mekkora forradalmat hozhat el a One UI7.

A soron következő videót a hazai képviselet feliratozta, így bárki számára releváns lehet annak tartalma.