Több ponton fontos esztendő előtt áll a Samsung. Tavaly a mesterséges intelligenciát elsőként hozta el az okostelefonok piacára, ezzel megmutatva, hogy a jövőt nélküle elképzelni felelőtlen döntés lenne. Idén ennek továbbgondolására helyezték a hangsúlyt, mely mellé a karcsúsított dizájn elképzelést párosították. Ne feledjük el azt se, hogy a flagship line-up-ja már évek óta stagnál darabszám ügyileg. Nem manapság, még a Galaxy S10 termékcsaláddal bővült ki a(z alap) portfóliójuk kettőről háromra, majd a Galaxy S20-akkal rögzítették a végleges (utónév) elnevezéseket. (A Fan Edition termékágat az alapcsaládhoz azért nem társítanám, mert hardveresen nem ugyanazzal a chipsettel vértezték fel.) A Galaxy S Edge afféle prototípus (és egyben presztízs) projektnek fogható fel, melynek elöszobája a Galaxy Z Fold Special Editon volt – ami egy vékony készülékházba zárt foldable-ként debütált, és kavarta fel ez által az állóvizet.
A Galaxy S25 Edge érkezése feltépte azt a leragasztott sebet, miszerint nincs már relevanciája a Plus termékvonalnak a Galaxy S-termékcsalád tagjai között. Bevezetését régiókra limitálták, de ahogy egykoron a Galaxy Foldnál, vagy éppen a jelenben a Galaxy Ringnél ez azt takarta, hogy fokozatosan (vagy lépcsőzetesen) bővítették ki a piacát. A Counterpoint Research Nyugat-Európára fókuszálva vizsgálta népszerűségét, ami igencsak érdekes végeredményt tárt fel. Mutatom a grafikai illusztrációját, ami önmagában beszédes:

A piackutató azt vizsgálta, hogy a termék az első hetében, milyen eladást produkált a Galaxy S+ házon belüli riválisához viszonyítva Nyugat-Európában. Az eladási adatok alapján leszögezhető, hogy a Galaxy S21+ 5G óta nem volt ilyen mértékű kereslet egy Galaxy S+ termék iránt, mint amennyien vásárlásra adták fejüket az újdonsült Edge által.
„Úgy tűnik, a jobb specifikációival, vonzó új, egyben karcsú formájával és kicsit magasabb árával a Galaxy S25 Edge sikeres volt ott, ahol a legutóbbi Plus modellek kudarcot vallottak. Természetesen még gyerekcipőben járunk, és gyanúnk szerint miután a korai felhasználók megvásárolták a Galaxy S25 Edge-et, a magas árpontja miatt az eladások gyorsan visszaesnek. Az S25 Edge viszont továbbra is kevésbé népszerűbb, mint az S25 Ultra és az alapváltozat. Mindazonáltal úgy gondoljuk, hogy a karcsú/kompakt formavilágot érdemes figyelni 2025-ben, különösen mivel a pletykák szerint az Apple még idén piacra dobja az iPhone 17 termékcsaládjának Air változatát.”
– zárta elemzését Jan Stryjan, a piackutató egyik vezetője.
Sokak szerint, ez egy újabb szeg lehet a Galaxy S+ termékvonal koporsójába, de érdemes lesz hosszabb távon figyelemmel követni a Galaxy S Edge szereplését; ugyanis sikeréhez hozzákapcsolódik, hogy valamelyest formabontó újításokat testesít meg, ami a hagyományos okostelefonok sorából kiemeli. Elég csak a fizikai adottságait elővenni, mégis a maga 163 gramm össztömegével, illetve 5.8 mm-es vastagságával iránymutató. Megkülönbözteti tovább a Galaxy S25+ 5G-től az anyaghasználata, hiszen alumínium helyett titán keretet kapott, illetve a Gorilla Glass Ceramic 2 előlapi védelemről se feledkezzünk el. Hátlapján pedig az a 200 MP-es érzékelő mutatkozik. Ergo, hiába a magasabb ár, társul mellé érv.
Véleményem szerint, a Samsung már évek óta azon stratégián dolgozik, hogy az Apple mintájára négy Galaxy S-szériás flagship modellt sorakoztasson fel a portfóliójában – amelyhez a Galaxy S FE-ágat nem szeretné hozzácsapni, ami egy hidat képvisel a Galaxy A- és a Galaxy S-termékcsoport között. Ezáltal eddig a sima, a pluszos és az Ultra készülék képezte az alaptriót, az Edge pedig jó eséllyel hozzácsapódhat. Arról se feledkezzünk el, hogy a Galaxy S25+ 5G 999 dolláron, a Galaxy S25 Edge 5G 1.099 dolláron, míg a Galaxy S25 Ultra 5G 1.299 dolláron rajtolt, ezáltal könnyebben a prémium-vonal felé irányíthatja az érdeklődőit a kisebb árlépcsők hatására.
Nem gondolnám, hogy a Galaxy S+ vonal kihalna, hiszen mindig lesz jobban és rosszabbul teljesítő terméke. Az biztos, hogy a Galaxy S Edge egyelőre nem veszélyezteti se az alap, se az Ultra modellt.







