Kategória: Hírek

Július 9-én tartják a nyári Unpacked eventet

Újabb fél év telt el, amelyet remekül prezentál, hogy a Samsung megkezdte a soron következő Unpacked eseményének beharangozását. Mi csak “nyári” jelzővel illetjük, hiszen évszakhoz alkalmazkodik, viszont az év elejihez képest sokkal fontosabb, mégis csak ekkor mutatkozik meg minden olyan innováció, ami a kategóriájában úttörőnek mondható. A kampány tehát kezdetét vette, így hivatalossá vált, hogy 2025. július 9-én 16 órás kezdéssel megint emelni fognak a téten – már ami az összehajtható készülékeit illeti.

Az idei szlogen szerint:

Az Ultra új fejezete

…majd lentebb folytatják: “Az Ultra élménye új fejezetet nyit. Piacvezető hardver, élvonalbeli teljesítmény és kihajtható telefonokra optimalizált AI támogatás. A Galaxy Ultra élménye kihajtható készülékeken. Kihajtva magával ragadó szórakoztató hubbá, tágas munkafelületté, vagy multitasking erőgéppé változik. Ezt az élményt a kihajtható készülékekre tervezett Galaxy AI funkciók teszik még jobbá.”

Vegyük számvetésbe, mely készülékek és újdonságok érkezését várjuk:

  • a Galaxy Z Fold7 5G és a Galaxy Z Flip7 5G hajlítható okostelefonokét,
  • a Galaxy Watch8 és Galaxy Watch8 Classic okosórákét,
  • illetve a megújult Galaxy Watch Ultra 2(025)-ét;
  • valamint bemutatásra kerülhet a One UI 8 felület az Android 16 társaságában.
  • Ezen kívül említésszerűen a Projekt Moohan részesülhet újabb teaserben.

Ami véleményünk szerint, most lekerüli a kicsomagoló eventet:

  • az a Galaxy Z Flip7 FE,
  • és a Galaxy Buds Core.

Utóbbiak nem tartoznak az Ultra prémium kategóriához, így nem fogják az újdonsült termékeik fényét csorbítani egy költségbarátabb modell családdal; azt inkább megtartják majd ősz elejére, amikor a Galaxy S25 FE érkezik; vagy egy csendes startnak, mint ahogy azt a Galaxy S10 FE fronton elkövették.

Érdemes lesz előregisztrálni a https://www.samsung.com/hu/unpacked/ aloldalán, ugyanis a leendő érdeklődőket megajándékoztatják 20 ezer forint értékben egy kuponnal, ami majd feltételezhetően a drágább termékekre lesz felhasználható; valamint azon vásárlók között lesz olyan szerencsés, aki ha használja az előregisztrációs kupont, akkor visszanyerheti a készülék árát. Nem utolsó sorban a regisztrálók között 3db Galaxy Buds3 Pro vezeték nélküli fülhallgató kisorsolásra kerül.

Az esemény a megszokott platformokon streamelésre kerül, de információink szerint, a Samsung.com oldalán ismételten szakértők keretében narrálásra kerülnek a műsorral egyidejűleg az ott hallottak – így mindenki érheti azt.

Felfért a legkelendőbbek közé a Galaxy S25 Ultra

A tavalyi teljes esztendővel februárban foglalkoztunk, ahova sokak meglepetésére, a Galaxy S24 Ultra 5G is befért a legkelendőbb TOP10 okostelefonjai közé, amelyet a Counterpoint Research piackutatócég tett közzé. Ezáltal fel is van adva az utódjának a lecke, de nagyon úgy fest, hogy a legelső fordulóban nem okozott csalódás, hiszen ismételten jelen lesz egy ízig-vérig prémium szegmenst képviselő modell. Ne rohanjunk ennyire előre. Ez az év se volt könnyebb, mint az előző, hiszen a Samsung megvívta a csúcskategóriás készülékeinél a maga harcát, mégis csak szerették volna a saját lapkájukkal szerelni a Galaxy S25 két kisebb családtagját – ez azonban az Exynos 2500 alacsony hozamából fakadóan elmaradt, és a Galaxy S23 mintájára, megint a Qualcomm adta a chipset alapot, amit kicsit meghúzattak.

A TOP10 termékek között 2024 első negyedévében kettő, most három gyártó képviseltette magát. A legtöbb modellel az Apple (5) szerepel, amelyet a Samsung követett (4), illetve a Xiaomi (1). Hiába az 5G lefedettség, nem sikerült száműzni a vásárlók fejéből az LTE termékeket – melyből kettő bekúszott, feltételezhetően az alacsony árpontjából fakadóan, hiszen nem mindenki engedheti meg magának a 600 dollár feletti tartományból történő választást. Nézzük, miként áll össze a lista, lentebb folytatnám az elemzést.

A legkelendőbb Android-os készüléket ismételten a Samsung szállította a Galaxy A16 5G személyében. A legtöbbet Észak-Amerikában értékesítettek belőle. Külön ki kell emelni a Galaxy S25 Ultra 5G hetedik helyezettét, ami elmaradás a Galaxy S24 5G tavalyi azonos időszakában mért ötödikjéhez viszonyítva – ellenben ne feledkezzünk el arról, hogy rövidebb értékesítési időszak állt a gyártó rendelkezésére, hiszen idén később került piacra. A Galaxy A06 szintén erős növekedést mutatott, négy helyet javítva elődjéhez képest, ami a kedvező árú okostelefonok iránti globális kereslet növekedésével magyarázható.

A Samsungnál érdemes megemlíteni a Gemini integrációt, amely az S25 sorozatot egy fejlettebb, mesterséges intelligenciára épülő felhasználói élmény irányába tolja. Ez a lépés a gyártó azon stratégiáját tükrözi, hogy a prémium szegmensben a generatív AI (GenAI) képességeivel próbál kitűnni. Bár a jelentés nem részletezi, a Samsung AI-fókuszú fejlesztései valószínűleg hosszú távon erősíthetik a márka pozícióját, különösen a fejlett piacokon, ahol a fogyasztók egyre nagyobb értéket tulajdonítanak az intelligens funkcióknak.

A Counterpoint Research kutatása alapján, a kedvező árpontú (100 dollár alatti) okostelefonok szegmense volt a leggyorsabban növekvő kategória 2025 első negyedévében, a globális okostelefon-eladások közel 20%-át adva. Ez a trend különösen az olyan régiókban figyelhető meg, mint a Közel-Kelet, Afrika és Latin-Amerika, ahol a fogyasztók árérzékenysége magas, de a technológiai igények is nőnek.

A Redmi 14C és a Galaxy A06 iránti kereslet növekedés mögött részben a globális gazdasági bizonytalanságok, például az Egyesült Államokban bevezetett vámok hatása állhat. A Counterpoint Research egy másik jelentése szerint, a vámok miatt várhatóan csökken a fogyasztói kereslet a prémium szegmensben, ami tovább erősítheti a szóban forgó ársávban helyet foglaló modellek értékesítését.

Az Apple és a Samsung prémium modelljei (mint pl.: az iPhone 16 Pro Max vagy a Galaxy S25 Ultra) továbbra is jelentős bevételt generálnak, de a kedvező árú szegmens gyors növekedése azt mutatja, hogy a piac polarizálódik. A fogyasztók vagy csúcskategóriás, hosszú élettartamú készülékeket választanak, vagy megfizethető, de funkcionális modelleket keresnek. Ez a trend valószínűleg tovább erősödik, ahogy a GenAI-képes okostelefonok elterjedése nő.

A Couterpoint Research arra szintúgy rávilágit, hogy a gyártók számára kulcsfontosságú lesz a regionális igényekhez igazított stratégiák kidolgozása, ugyanis míg Észak-Amerikában és a Csendes-óceáni térségben olyan modellek kapósak, mint a Galaxy A16 5G vagy az iPhone16, addig Latin-Amerika és Afrika egyre nagyobb szerepet kezd játszani a globális eladásokban, különösen a kedvező árú 4G és 5G készülékek esetében.

A globális gazdasági bizonytalanságok és a technológiai innovációk, például az AI és az 5G elterjedése, várhatóan tovább alakítják a piacot 2025-ben. A gyártóknak egyensúlyt kell találniuk a prémium és a kedvező árpontú kínálat között, miközben figyelembe veszik a regionális igényeket és a fenntarthatósági elvárásokat.

Vajon elég lesz egy ikonikus szörnyhöz?

Tegnap már leírtam pár jellemvonását a Galaxy M36 5G-nek, amely nem forradalmár, hanem inkább egy kötelező következő példány akar lenni. Most csak a teaser plakátját prezentálnám, mert olyan ritkán látni ilyet, viszont a tévé- és a filmek világában még igen is nagyon jelen van az efféle marketing anyag.

Június végén debütálhat a Galaxy M36 5G

Tavaly májusban, míg idén júniusban debütál az aktuális Galaxy M3x modell. A termékvonal sok vizet nem zavar hazánkban, ugyanis főként az indiai régióban, online értékesítés által szeretnének általa teret hódítani, viszont 2025-ben nem vitte túlzásba a gyártó az előrehaladást. Nyilván, megint csak a mesterséges intelligencia elhozására hagyatkoznak a megfizethető kategóriában, hiszen a szokásos szlogennél most a „Monster AIcon” szópárost sütötték el, de hogy valóban ikonikus AI okostelefonnal állunk-e szembe, azzal kapcsolatban akadnak fenntartásaim.

Kezdenék mindent ott, hogy a Geekbench oldalán felbukkant tesztjénél az s5e8835 chipset modellkód köszön vissza, ami köztudottan az Exynos 1380 lenne, viszont ha veszünk egy random teszteredményt az elődtől, akkor meglepődve tapasztalhatjuk, hogy ott is ugyanez a lapka szolgálja ki a felhasználók igényeit. Kíváncsian várom, mivel magyarázzák meg a jelenséget. A kiszivárgott és közzétett teaser adatok arra szintúgy rávilágítanak, hogy kameramodelljainál sincs semmi látni való (vagy is van egy makro downgrade 5MP-ről 2MP-re); csak éppen vékonyítottak a termékházon, hiszen immáron 7.7 mm-t foghatnak a vásárlók a kezükben a korábbi 9.1mm helyett, csak éppen ott 6.000mAh-t adtak, nem pedig 5.000mAh-t. Elviekben 45W-tal tölthetővé teszik, új kamerasziget dizájnt csepegtetnek; valamint a kijelzőnél immáron Gorilla Glass Victus+ védelem gondoskodik a karc- és ejtésállóságért, megnövelt képernyőfényerő mellett.

Tavalyi testvérnél 4+5 éves szoftvertámogatottságot tettek közzé, idén vélhetően 6 évre bővül mindez; de kérdem én, akkor a Galaxy M35 5G tulajdonosainak terméke, miért van ugyanazon chipsettel elmarasztalva? Mutatnám a teaser videóját, mert amúgy Amazon India exkluzívként érkezik június 27-én.

Először vett részt a Samsung Display az amerikai XR expon

A Samsungnak még a 2010-es években volt VR headsetje, amelyhez kellett egy okostelefon hardveregysége, azonban akkoriban a közönség nem éppen volt nyitott rá. (Értsd: érdeklődés hiányában elhalt.) Manapság, a mesterséges intelligencia korszakában viszont a kiterjesztett valóságnak annál nagyobb relevanciája van. A dél-koreai gyártó a Google-lel közösen kezdte meg az új generációnak a fejlesztést, amelyet Projekt Moohan néven tartunk számon. A helyiek nyelvén „végtelen” elnevezés valahol találó, hiszen a cél tényleg az volna, hogy semmi sem szabjon határt a felhasználók fantáziájának. Létezéséről a 2023 februárjában megrendezett Unpacked eseményen a Google-lel és a Qualcomm-mal karöltve tettek említést hivatalos formában, ahol TM Roh, a Samsung mobilüzletág fejese csak röviden annyitmondott:

„a nem túl távoli jövőben érkezhet.”

A termék jelenleg még fejlesztési fázisban van, így a neten található Galaxy XR vagy Flex Magic elnevezések egyáltalán nem hivatalos források által érkeztek – ezért egyelőre inkább ezeket csak zárójelesen tartsuk fejben. A keresőóriással történő szoros együttműködés eredménye, hogy ez a headset szállíthatja a világ legelső Android XR operációs rendszerét. Különlegessége, hogy kifejezetten XR eszközre optimalizált Android-változat adja az alapjait, amely támogatja a Gemini AI asszisztenst, valamint lehetővé teszi a Play áruházból történő alkalmazások futtatását, illetve az XR-specifikus tartalmak kezelését.

A fentiek fényében minden adott volt, hogy részt vegyenek azon a 2010-ben indult rendezvényen, amelyet a világ legnagyobb kiterjesztett valóság kiállításaként tartanak számon. A Samsung Display számos technológiát prezentált paneljénél, hogy az AWE USA-ról, azaz az Augmented Word Expo-ról senki se nézze ki. A helyszínt a kaliforniai Long Beach adta június 10. és 12. között. Az expon széles körben részt vesznek olyan cégek, amelyek XR hardvereket gyártanak, mint pl.: AR-t (kiterjesztett valóság), VR-t (virtuális valóság) és MR-t (kevert valóság), valamint tartalomkészítők és befektetők.

Idén mintegy 200, a térbeli számitástechnikai ökoszisztémát vezető globális vállalat, köztük a Google, a Meta, a Qualcomm, valamint a kínai Pico és Xreal vállalat pakolta ki repertoárját.

A Samsung Display a legújabb OLEDos technológiáját leplezte le, amely kulcsfontosságú lehet az XR piacon. A termék 1.4 hüvelykes méretű, azaz egy karóra kijelzőjéhez mérhető, eközben viszont a képernyőn lévő pixelek száma háromszorosa egy 4K-s tévének; ezáltal élethű képminőséget biztosít követlenül a szem előtt. (Annyira amúgy mégsem volt nagy újdonság, hiszen a SID 2025-ön prezentálták legelőször, illetve a People Choice Awards-ön az XR demótermék kategória nyertesének választotta a közönség.) Szintén kiállítottak egy 1.3 inches RGB OLED kijelzőt, mely 20.000 nit fényerősségre volt képes 4.200 ppi pixelsűrűség társaságában. Ez a prototípus az MLA (Micro Lens Array) technológiát használja, amely konvex lencse elvét alkalmazva javítja a képernyő fényerejét és betekintési szögét.

(Zárójelesen említeném meg, hogy a Samsung Display korábban, a SID 2024-en állította ki az 5.000 nites RGB OLED-jét, míg a CES 2025 expo-n a 10.000 nites változatát. Ergo, újabb szintugrást hozott laza félév elteltével.)

A Samsung Display célja, hogy lehetőséget kínáljon arra, hogy az ultra-nagy felbontású OLEDos kijelzőket ugyanolyan élesként érzékeljük, mint ha a valóságot látnánk. A vállalat egy binokuláris demóterméket szintén prezentált, így az arra látogatók megtapasztalhatták az 1.3 hüveklyes, 4.200ppi pixelsűrűségű RGB OLEDos és az 1.3 inches 4.000 ppi pixelsűrűségű fehér OLEDos képminőséget – utóbbi 10.000, előbbi 12.000 nites fényerővel bír. (A binokuláris látás az, amikor mindkét szemünkkel egyszerre látunk, és a két szemünk által látott képet az agyunk egyetlen képként értelmezi, így érezve a térbeli látás élményét)

A gyártó nem titkolt célja az XR piacra történő betörése és házrész arányának növelése, amely a következő években ugrásszerű növekedést eredményezhet.

Ez a kiálltás lehetőséget ad arra, hogy bemutassuk az OLEDos korlátlan lehetőségeit a fogyasztóknak, miközben ismét bebizonyítsuk ügyfeleinknek, hogy a Samsung Display kulcsfontosságú partner a térbeli számítástechnikai ökoszisztémákban.

– mondta Choi Jae-beom, a Samsung Display MP/J Goup alelnöke

Flex G beharangozót is hozhat a nyári Unpacked esemény

A Samsung ismételten le fog venni valami újdonságot a polcról. Az elmúlt másfél, két évben rászokott arra, hogy az Unpacked eseményeken, vagy éppen az év elején megtartott méltán népszerű tech expon, a CES-en bemutasson olyan technológiát, amely úttörő a kategóriájában; és már a kapu aljban várja a maga debütjét. Ha visszaemlékeztek, a Galaxy Ring-et a Galaxy Z Flip5 Unpacked eventjént teaser-ölte be, melyet csak 2024-ben indított útjára (Magyarországra pedig csak 2025-ben hozott el). Idén januárban, a Galaxy S25 leleplezőjén szintén számos termékükről tettek említést, mint pl.: a Galaxy S25 Edge-ről, a Galaxy XR-ről, amelyet csak Projekt Moohan néven tartanak számon; vagy éppen a tri-fold foldable-ről, amit a tech közösség szimplán csak Galaxy G Fold-ként szólongat.

Jay Kim, a Samsung Customer Experience Office vezetőjének beszéde alatt volt látható a gyártó innovációs roadmapje, ahol a szimpla foldable-öket követte a tri-fold foldable szegmens. A fotón az S-stílusú elképzelés látható, de úgy vélem, erre a részletre szimplán csak nem figyeltek oda, mert ugye a Samsungnak a Flex G-ként nyilvántartott megoldása az, amivel még ebben az esztendőben lehet számolni, valamikor az év utolsó felében.

Ross Young, iparági bennfentes még márciusban tweetelte, hogy vagy a harmadik, vagy a negyedik negyedévben a legreálisabb az első tri-fold okostelefonnak az érkezése, amely ugye az első háromszor hajtható megoldása lenne a dél-koreai tech óriásnak. Ha a mintát másolják, akkor valami hasonló húzással lehet számolni, mint amit véghez vittek a Galaxy Z Fold Special Edition keretében. Ez alatt az extrán limitált darabszámot és régióban történő megjelenést is nyugodtan érthetitek.

A Samsungnak két tri-fold foldable prototípusa létezik:

  • a Flex G elnevezésű a hajtogatási mechanizmusa alapján egy „in-folding”, avagy G-stílusú dizájnt képviselő modell, vagyis a kijelző kétszer hajlik befelé, két zsanérral. A technológia előnye, hogy a főkijelző teljesen védett magad, amikor a készülék össze van csukva. 2023-ban a CES-en rántották le róla a lepleet.
  • a Flex S projekt a piacon lévő Huawei Mate XT versenytársának feleltehető meg, hiszen S-stílusú megoldást kevésbé tartja tartósnak és ellenállónak a Samsung abból fakadóan, hogy kifele és befele hajlik.

Anno így fogalmazott Jay:

(…) a Gemini Live betekintést nyújt a mesterséges intelligencia által vezérelt asszisztensek jövőjébe, akik megértik, hogy mit látunk és mit mondunk. A multimodális mesterséges intelligencia átalakítja majd, hogyan kommunikálunk az összes eszközünkkel, az okostelefonoktól és a viselhető eszközöktől kezdve az olyan új formai tényezőkig, mint a többszörösen hajtogatható és az XR eszközök.

Jukanlosreve információi alapján, a háromszorosan hajtogatható telefonkijelzőjének tömeggyártása már nyár beköszöntével megkezdődhet. Nagyság rendileg két-háromszázezres darabszámmal lehet számolni, így adja magát, hogy első körben csak Dél-Korea és Kína kap a termékdebütből – előbbi azért, mert mégis csak hazai pályára játszanak vele, utóbbinál pedig egyfajta választ szeretnének idegenben a konkurens modelljére. (A cikk kitér arra is, hogy a Huawei Mate XT-ből 2025 februárja óta mintegy 400 ezer darab került értékesítésre; ez pedig azt mutatja, hogy az emberek érdeklődnek az új összecsukható telefondizájnok iránt.)

A készülék váza alá biztosan a Qualcomm-féle Snapdragon 8 Elite for Galaxy kerülne, hogy a gördülékenység mindenképp adott legyen. A Flex G kereteit tekintve, teljesen szétnyitott állapotban 9.9-10 inches, míg összehajtva 6.49-6.54 inches kijelzővel lehet számolni. Töltésénél feltételezhetően a biztonsági játékra mennének, azaz 25W-os vezetékes töltésnél többre ne igazán számítson senki. A gyártó egyébként rendelkezik hajtogatható akkumulátor-technológiával, amely elméletileg a zsanérral együtt hajlik, de nem gondolnám azt, hogy a Galaxy G Fold-ban debütálna.

Ha a teóriánk és az előző Unpacked-ek tartami részén nem változtatnak, akkor jó eséllyel valamiféle teaser jellegű előkampányt kaphat, mégis csak a nyári event középpontjában vannak azok a modellek, amelyek nem feltétlenül a szimpla dizájn formákat követik.

Minden jel arra mutat, mostantól a Galaxy Z Flip-ek Exynosszal lesznek szerelve

Kezd körvonalazódni, hogy három összehajtható modell érkezik a nyári Unpacked eseményen – viszont a korábban Galaxy Z Fold Ultra elnevezéssel illetett Galaxy Z Fold7 5G inkább csak előre mutatásaiban fogja az Ultra utótagra jellemző vonásokat tartalmazni. A jelenlegi álláspont alapján, hét generáció kellett ahhoz, hogy megkaphassa a közönség az árbarát kiadású Galaxy Z Flip terméket, hiszen nagyon úgy fest, a kagyló termékvonal duplázhat 2025-ben. Természetesen az év második felében még befuthat más különlegesség, mint pl.: a duplán hajlítható Galaxy tri-foldable-ként emlegetett elképzelés, de az a távolabbi jövő zenéje.

Az éterben viszont zavar keletkezett. Ha azt vesszük alapul, hogy az előző generációkban az SM-F7x1B típusszám takarta a Galaxy Z Flip termékeket, akkor jogosan mondhatnánk, hogy az SM-F761B alatt szállítják majd a Galaxy Z Flip7 5G-t, azonban a Fan Edition termékvonal behozásával borul(hat) a „képlet”, azaz az SM-F766B lehet az alapmodell. Mindezt alapozhatnánk arra, hogy a FE-k eddig SM-Xxx1-ként voltak jelen, mint pl.: a Galaxy S24 FE-nél az SM-S721B a valid modellkód.

Minden jel arra mutat, hogy idén a Galaxy Z Flip-ek sajátfejlesztésű lapkákkal érkeznek, azaz már csak a Galaxy Z Fold-okat szerelik Qualcomm erőforrással.

Az SM-F766N, avagy a koreai régióban egy Exynos lapkával szerelt variáns mutatkozott, melynek processzora az s5e9955 projektnéven került berögzítésre a Geekbench oldalán. Ez az az Exynos 2500, amely végül a Galaxy S25-ökbe nem kerül beépítésre alacsony hozamából fakadóan, de a jelek szerint, a kisebb gyártási mennyiséget képviselő Galaxy Z Flip7 5G-be már sikerült feltornászniuk. A 10 magos lapka legerősebb egyke tartománya 3.30GHz-en teszi a feladatát, melyet kiegészít a duplázott 2.75GHz-es klaszter. Az átlagos felhasználásért ötmag felelhet 2.36GHz-en, míg az energiatakarékosért kettő 1.80GHz-en.

A legelső eredményénél 2.288 pontot mutattak fel egymagos tartományban, míg 8.020 pontot többmagosban – Android 16 alatt, azaz már javában zajlik az új operációs rendszer tesztelése 12GB RAM társaságában. Ez nagyjából egy 23%-os javulás a Galaxy Z Flip6-hoz viszonyítva. Habár az egymagos teljesítmény szerényebb, 6%-os növekedése azt sugallja, hogy a Samsung a kiegyensúlyozott teljesítményre és a hőkezelésre helyezte a hangsúlyt, ami a hajtogatható telefonok vékony kialakítása miatt kulcsfontosságú.  

Az SM-F766U típusszám alatt érkező amerikai változatnál sincs Qualcomm lapka, azaz a fenti kijelentésem állja a helyét, ténylegesen felszámolják a kagyló formavilágnál.

Május első felében azon a Galaxy Z Flip Fan Edition modellje sem kerülte el a hírzárlatot, ugyanis a Geekbench oldalán felbukkant a legelső dél-koreai teljesítmény tesztértéke, ahol 1.930 pontot mutatott fel egymagos, míg 6.276 pontot többmagos tartományban. Nála a sajátfejlesztésű s5e9945 szolgáltatja az erőforrást, azaz az az Exynos 2400, ami a Galaxy S24 alapduójba került beépítésre. (Az 10-magos össz felhozatalnál: a legerősebb egyke 3.21GHz-en, a szimplán erős duó 2.90GHz-en, az átlagos felhasználást kiszolgáló hárommag 2.59GHz-en, míg az energiatakarékosságért felelős négyes 1.95GHz-en látja el a feladatát.) Mégis elmondható, hogy jelentős előrelépést mutat a Z Flip6-hoz képest, különösen a több magos teljesítmény terén, ahol 17%-os javulást figyelhetünk meg. Ez a növekedés lehetővé teszi, hogy a kedvezőbb árú modell is versenyképes legyen a prémium kategóriában.

Talán a Galaxy Z Flip FE és az alap Galaxy Z Flip közötti szoftveres különbség lesz a kérdésesebb, hiszen, míg a Galaxy S-vonalon nehéz elképzelni, hogy egy Fan Edition lenyomjon az alaptriót, egy foldable-nél a megfelelő árpont eltalálásával már simán borulhat a képlet.

Zajlik a beharangozása az újdonsült Galaxy Z-termékeknek

Az csak egy dolog, hogy mit tud egy kameralencse, az pedig egy másik, hogy milyen hardver társul mellé. Hoznék egy élőpéldát a hétköznapokból – házon belülről –, mire is gondolok: a Galaxy S24 Ultra és a Galaxy S25 Ultra ugyanazon főkamera szenzorral rendelkezik, minden paraméterében megegyezik, mégis az új generáció jobb képalkotásra hivatott. Mindez azért lehetséges, mert a processzor és a ráírt szoftver párosa szintet lépett és többet sajtol ki ugyanabból a hardveregységből.

A Galaxy Z Fold7 nemsokára piacra kerül, melynek előkampánya már javában zajlik. A legújabb hozzákapcsolódó sajtóanyagban a Samsung csapata kihangsúlyozza, hogy a mobilfotózás már messze túlmutat egy egyszerű kiváló lencse vagy fejlett szenzor használatán. A gyártó felismerve mindezt egy átfogó megközelítést alkalmaz, ahol a hardver, a szoftver és a mesterséges intelligencia szoros integrációja hozza létre a tökéletes végeredményt.

Szerintük az MI fejlődése új szintre lépett: a szövegalapú parancsok után most már multimodális megértésre képes, vagyis a Galaxy készülékek képesek felismerni, hogy mit néz a felhasználó, és ennek megfelelően reagálni. A kamera ebben a folyamatban kulcsszerepet játszik: már nem csupán képek rögzítésére szolgál, hanem egy intuitív felület részeként értelmezi a látottakat, és afféle válaszként: cselekvésre ösztönöz.

Ez a technológia különösen lenyűgöző, ha hajlítható kijelzős készülékekkel párosul, hiszen a tágas és rugalmas képernyő még dinamikusabb és immerszívebb élményt biztosít. De hogy ez valójában miként mutatkozik meg, arra majd júliusban kapjuk meg a választ. Addig mutatnék egy teaser anyagot hozzá: