Kategória: Pletyka rovat

Flex G beharangozót is hozhat a nyári Unpacked esemény

A Samsung ismételten le fog venni valami újdonságot a polcról. Az elmúlt másfél, két évben rászokott arra, hogy az Unpacked eseményeken, vagy éppen az év elején megtartott méltán népszerű tech expon, a CES-en bemutasson olyan technológiát, amely úttörő a kategóriájában; és már a kapu aljban várja a maga debütjét. Ha visszaemlékeztek, a Galaxy Ring-et a Galaxy Z Flip5 Unpacked eventjént teaser-ölte be, melyet csak 2024-ben indított útjára (Magyarországra pedig csak 2025-ben hozott el). Idén januárban, a Galaxy S25 leleplezőjén szintén számos termékükről tettek említést, mint pl.: a Galaxy S25 Edge-ről, a Galaxy XR-ről, amelyet csak Projekt Moohan néven tartanak számon; vagy éppen a tri-fold foldable-ről, amit a tech közösség szimplán csak Galaxy G Fold-ként szólongat.

Jay Kim, a Samsung Customer Experience Office vezetőjének beszéde alatt volt látható a gyártó innovációs roadmapje, ahol a szimpla foldable-öket követte a tri-fold foldable szegmens. A fotón az S-stílusú elképzelés látható, de úgy vélem, erre a részletre szimplán csak nem figyeltek oda, mert ugye a Samsungnak a Flex G-ként nyilvántartott megoldása az, amivel még ebben az esztendőben lehet számolni, valamikor az év utolsó felében.

Ross Young, iparági bennfentes még márciusban tweetelte, hogy vagy a harmadik, vagy a negyedik negyedévben a legreálisabb az első tri-fold okostelefonnak az érkezése, amely ugye az első háromszor hajtható megoldása lenne a dél-koreai tech óriásnak. Ha a mintát másolják, akkor valami hasonló húzással lehet számolni, mint amit véghez vittek a Galaxy Z Fold Special Edition keretében. Ez alatt az extrán limitált darabszámot és régióban történő megjelenést is nyugodtan érthetitek.

A Samsungnak két tri-fold foldable prototípusa létezik:

  • a Flex G elnevezésű a hajtogatási mechanizmusa alapján egy „in-folding”, avagy G-stílusú dizájnt képviselő modell, vagyis a kijelző kétszer hajlik befelé, két zsanérral. A technológia előnye, hogy a főkijelző teljesen védett magad, amikor a készülék össze van csukva. 2023-ban a CES-en rántották le róla a lepleet.
  • a Flex S projekt a piacon lévő Huawei Mate XT versenytársának feleltehető meg, hiszen S-stílusú megoldást kevésbé tartja tartósnak és ellenállónak a Samsung abból fakadóan, hogy kifele és befele hajlik.

Anno így fogalmazott Jay:

(…) a Gemini Live betekintést nyújt a mesterséges intelligencia által vezérelt asszisztensek jövőjébe, akik megértik, hogy mit látunk és mit mondunk. A multimodális mesterséges intelligencia átalakítja majd, hogyan kommunikálunk az összes eszközünkkel, az okostelefonoktól és a viselhető eszközöktől kezdve az olyan új formai tényezőkig, mint a többszörösen hajtogatható és az XR eszközök.

Jukanlosreve információi alapján, a háromszorosan hajtogatható telefonkijelzőjének tömeggyártása már nyár beköszöntével megkezdődhet. Nagyság rendileg két-háromszázezres darabszámmal lehet számolni, így adja magát, hogy első körben csak Dél-Korea és Kína kap a termékdebütből – előbbi azért, mert mégis csak hazai pályára játszanak vele, utóbbinál pedig egyfajta választ szeretnének idegenben a konkurens modelljére. (A cikk kitér arra is, hogy a Huawei Mate XT-ből 2025 februárja óta mintegy 400 ezer darab került értékesítésre; ez pedig azt mutatja, hogy az emberek érdeklődnek az új összecsukható telefondizájnok iránt.)

A készülék váza alá biztosan a Qualcomm-féle Snapdragon 8 Elite for Galaxy kerülne, hogy a gördülékenység mindenképp adott legyen. A Flex G kereteit tekintve, teljesen szétnyitott állapotban 9.9-10 inches, míg összehajtva 6.49-6.54 inches kijelzővel lehet számolni. Töltésénél feltételezhetően a biztonsági játékra mennének, azaz 25W-os vezetékes töltésnél többre ne igazán számítson senki. A gyártó egyébként rendelkezik hajtogatható akkumulátor-technológiával, amely elméletileg a zsanérral együtt hajlik, de nem gondolnám azt, hogy a Galaxy G Fold-ban debütálna.

Ha a teóriánk és az előző Unpacked-ek tartami részén nem változtatnak, akkor jó eséllyel valamiféle teaser jellegű előkampányt kaphat, mégis csak a nyári event középpontjában vannak azok a modellek, amelyek nem feltétlenül a szimpla dizájn formákat követik.

Minden jel arra mutat, mostantól a Galaxy Z Flip-ek Exynosszal lesznek szerelve

Kezd körvonalazódni, hogy három összehajtható modell érkezik a nyári Unpacked eseményen – viszont a korábban Galaxy Z Fold Ultra elnevezéssel illetett Galaxy Z Fold7 5G inkább csak előre mutatásaiban fogja az Ultra utótagra jellemző vonásokat tartalmazni. A jelenlegi álláspont alapján, hét generáció kellett ahhoz, hogy megkaphassa a közönség az árbarát kiadású Galaxy Z Flip terméket, hiszen nagyon úgy fest, a kagyló termékvonal duplázhat 2025-ben. Természetesen az év második felében még befuthat más különlegesség, mint pl.: a duplán hajlítható Galaxy tri-foldable-ként emlegetett elképzelés, de az a távolabbi jövő zenéje.

Az éterben viszont zavar keletkezett. Ha azt vesszük alapul, hogy az előző generációkban az SM-F7x1B típusszám takarta a Galaxy Z Flip termékeket, akkor jogosan mondhatnánk, hogy az SM-F761B alatt szállítják majd a Galaxy Z Flip7 5G-t, azonban a Fan Edition termékvonal behozásával borul(hat) a „képlet”, azaz az SM-F766B lehet az alapmodell. Mindezt alapozhatnánk arra, hogy a FE-k eddig SM-Xxx1-ként voltak jelen, mint pl.: a Galaxy S24 FE-nél az SM-S721B a valid modellkód.

Minden jel arra mutat, hogy idén a Galaxy Z Flip-ek sajátfejlesztésű lapkákkal érkeznek, azaz már csak a Galaxy Z Fold-okat szerelik Qualcomm erőforrással.

Az SM-F766N, avagy a koreai régióban egy Exynos lapkával szerelt variáns mutatkozott, melynek processzora az s5e9955 projektnéven került berögzítésre a Geekbench oldalán. Ez az az Exynos 2500, amely végül a Galaxy S25-ökbe nem kerül beépítésre alacsony hozamából fakadóan, de a jelek szerint, a kisebb gyártási mennyiséget képviselő Galaxy Z Flip7 5G-be már sikerült feltornászniuk. A 10 magos lapka legerősebb egyke tartománya 3.30GHz-en teszi a feladatát, melyet kiegészít a duplázott 2.75GHz-es klaszter. Az átlagos felhasználásért ötmag felelhet 2.36GHz-en, míg az energiatakarékosért kettő 1.80GHz-en.

A legelső eredményénél 2.288 pontot mutattak fel egymagos tartományban, míg 8.020 pontot többmagosban – Android 16 alatt, azaz már javában zajlik az új operációs rendszer tesztelése 12GB RAM társaságában. Ez nagyjából egy 23%-os javulás a Galaxy Z Flip6-hoz viszonyítva. Habár az egymagos teljesítmény szerényebb, 6%-os növekedése azt sugallja, hogy a Samsung a kiegyensúlyozott teljesítményre és a hőkezelésre helyezte a hangsúlyt, ami a hajtogatható telefonok vékony kialakítása miatt kulcsfontosságú.  

Az SM-F766U típusszám alatt érkező amerikai változatnál sincs Qualcomm lapka, azaz a fenti kijelentésem állja a helyét, ténylegesen felszámolják a kagyló formavilágnál.

Május első felében azon a Galaxy Z Flip Fan Edition modellje sem kerülte el a hírzárlatot, ugyanis a Geekbench oldalán felbukkant a legelső dél-koreai teljesítmény tesztértéke, ahol 1.930 pontot mutatott fel egymagos, míg 6.276 pontot többmagos tartományban. Nála a sajátfejlesztésű s5e9945 szolgáltatja az erőforrást, azaz az az Exynos 2400, ami a Galaxy S24 alapduójba került beépítésre. (Az 10-magos össz felhozatalnál: a legerősebb egyke 3.21GHz-en, a szimplán erős duó 2.90GHz-en, az átlagos felhasználást kiszolgáló hárommag 2.59GHz-en, míg az energiatakarékosságért felelős négyes 1.95GHz-en látja el a feladatát.) Mégis elmondható, hogy jelentős előrelépést mutat a Z Flip6-hoz képest, különösen a több magos teljesítmény terén, ahol 17%-os javulást figyelhetünk meg. Ez a növekedés lehetővé teszi, hogy a kedvezőbb árú modell is versenyképes legyen a prémium kategóriában.

Talán a Galaxy Z Flip FE és az alap Galaxy Z Flip közötti szoftveres különbség lesz a kérdésesebb, hiszen, míg a Galaxy S-vonalon nehéz elképzelni, hogy egy Fan Edition lenyomjon az alaptriót, egy foldable-nél a megfelelő árpont eltalálásával már simán borulhat a képlet.

Csak-csak becsorog az összehajtható modellekhez az Exynos lapka

A Samsung tavaly a mesterséges intelligenciára, idén pedig a termékeinek a vékonyítására építi a marketingjét. Lehetne másra is, csak éppen nem lenne akkora sikere, hiszen azzal a gyártó többet nyerne, ha majdnem minden modelljébe a maga által gyártott Exynos lapka kerülne. A 2025-ös line-up színes, de annyira sikerült összehoznia, hogy a népszerűbb Galaxy készülékeibe a sajátfejlesztésű chipsetje kerüljön, ami alatt most a Galaxy A56 5G-re gondolok. Illetve az indiai piacon nagyobbat futhat a Galaxy A16 5G, amiből megint csak jobban profitálhat, hiszen nincs kiszolgáltatva a beszállító partnereknek. Ez ellenben a felsőkategóriás modelleknél már koránt sincs így, hiszen a Galaxy S25 termékcsalád Qualcomm-mal került piacra.

Ez az európai felhasználóknak egy roppant jó hír, hiszen már egy ideje köztudott, hogy optimalizációban a Snapdragon lapka az Exynos fölé magasodik. Ha pedig árban nincs különbség, miért nem a „jobbat kapjuk” alapon jogosan lázadhat az érdeklődő közönsége. Az Exynos 2500-nél gyártási hozamproblémák merültek fel, melynek értelmében inkább másolták a tavalyi receptúrát, miszerint vették a Qualcomm legerősebb chipsetjét, melynek legmagasabb órajelű magtartományát meghúzták, és for Galaxy megtoldással magukévá teszik.

Egyes források szerint a Samsung eredetileg az Exynos 2500-at szánta a Z Flip FE-be, de a 3 nm-es gyártástechnológia alacsony hozamai miatt végül a stabilabb Exynos 2400e mellett döntött. Az Exynos 2500 használata később, a gyártási problémák megoldása után még mindig lehetséges, de ez valószínűleg a készülék piaci bevezetésének elhalasztását jelentené. A Z Flip FE várhatóan olyan további költségcsökkentő megoldásokat is alkalmaz, mint a Galaxy Z Flip 5 kamera hardvere vagy a korábbi modellekből átvett dizájnelemek, ami tovább erősíti a megfizethetőségre való fókuszt.

Ha tippelnünk kellene, akkor a foldable szegmens idei upgrade-jénél sem lesz másképp, mint az előző esztendőkben. A Galaxy Z Flip7 és a Galaxy Z Fold7 ugyanazt a lapkát kaphatja meg, mint a Galaxy S25 alaptriója. Ez alapvetően egy jó hír, hiszen ebben az ársávban már tényleg olyan erőforrást képzelünk el, ami teszi a dolgát, a nehézségeket meg könnyedén legyűri. Nemmellesleg a 7 éves szoftverfrissítési ciklust se feledjük el, amit az üzleti ügyfeleknél értékesített Enterprise Edition kiadásoknál 8 évesre bővítettek út közben.

A címsorban mégis felsőkategóriát emlegetek. Eszerint pedig lesz olyan modell, legalábbis a jelenlegi pletykák alapján, ahol Exynos mutatkozhat. Nagyjából féléven keresztül terjengtek olyan híresztelések, miszerint ez a változás Galaxy Z Flip-termékágon debütálhat – hiszen alapvetően nincs akkora hardverigénye, mint mondjuk a Galaxy Z Fold-vonalnak. Példának okán nincs bennük DEX üzemmód, ugyanis a megfelelő hűtést a kicsi készülékvázba nem tudják garantálni; melynek értelmében a lapka órajele lejjebb kapcsolna, élményben pedig már nem ugyanaz lenne, amit a fejlesztők megálmodtak. Már pedig a One UI élmény fontos prioritást tesz ki a vállalatnál, ahogy a zökkenőmentes ökoszisztéma is.

2025-ben bővülhet az összehajtható portfólió egy újabb taggal, ami a Galaxy Z Flip-termékágon a Fan Edition modellt jelentené. Ergo, meglépik az albrandnek a kibővítését, ha már a Galaxy S-széria után felütötte fejét az okosóráknál (Galaxy Watch FE), a vezeték nélküli fülhallgatóknál (Galaxy Buds FE), vagy éppen a táblagépeknél (Galaxy Tab S9 | S10 FE). A jellenlegi értesülések alapján, Exynos 2400e vagy Exynos 2500 processzorral vértezhetik fel. Ez az a lapka, amely a Galaxy S24 FE-ben látott napvilágot, és a Galaxy S24 két kisebb változatában debütált Exynos 2400-nak egy „lejjebb kapcsolat” órajelű megvalósítása.

A Galaxy Z Flip FE a Samsung első kísérlete lesz arra, hogy a hajtogatható telefonok piacát a megfizethetőbb árkategóriába is kiterjessze. A készülék várhatóan 2025 őszén érkezik, valószínűleg a Galaxy Z Flip 7 és Z Fold 7 nyári bemutatása után. A pletykák szerint a Z Flip FE az Exynos 2400e processzort kapja, amely költséghatékony megoldás lehet a Qualcomm Snapdragon chipekhez képest, így segítve a készülék árának csökkentését.

Az Exynos 2400e használata azonban vegyes érzelmeket válthat ki a felhasználók körében. Egyrészt a processzor már bizonyított a Galaxy S24 FE-ben, ahol megfelelő teljesítményt nyújtott mindennapi feladatokhoz, játékokhoz és multimédiás alkalmazásokhoz. Másrészt viszont jelentősen elmarad a Snapdragon 8 Elite vagy akár a Snapdragon 8 Gen 3 teljesítményétől, ami különösen észrevehető lehet intenzív grafikai vagy számítási feladatok során. Ez a kompromisszum azonban indokolt lehet, ha a Samsung valóban egy kedvezőbb árú hajtogatható telefont szeretne piacra dobni, amely szélesebb közönség számára teszi elérhetővé ezt a technológiát.

Egyes források szerint a Samsung eredetileg az Exynos 2500-at szánta volna a Galaxy Z Flip FE-be, de a 3 nm-es gyártástechnológia alacsony hozamai miatt végül a stabilabb Exynos 2400e mellett döntöttek. Az Exynos 2500 esetleges későbbi felhasználása, a gyártási problémák megoldása után még mindig lehetséges, de ez valószínűleg a készülék piaci bevezetésének elhalasztását jelentené. A Galaxy Z Flip FE-nél várhatóan olyan további költségcsökkentő megoldásokat is alkalmaz, mint a Galaxy Z Flip 5 kamera hardvere vagy a korábbi modellekből átvett dizájnelemek, ami tovább erősíti a megfizethetőségre való fókuszt.

Az innováció megkéri a felárat

A tavalyi esztendő a mesterséges intelligencia debütálásáról szólt a Galaxy termékek körében, míg az idei részben annak továbbfejlesztéséről; illetve a készülékek vékonyításáról. Az eddig piacra dobott kütyüjei a dél-koreai tech óriásnak ugyanis elődjeihez mérten karcsúsodtak. Elég csak egymás mellé tenni a márciusban debütált Galaxy A5x-eket, ahol az utódnál 0,8mm-t sikerült lefaragni az érintett paraméterből. Minden a Galaxy Z Fold Special Edition-nel rajtolt el 2024-ben, hiszen akkor jött egyfajta kattanása a Samsungnak, hogy bizony ők is képesek megugrani ez a mércét. A különkiadás csak korlátozott piacon volt jelen, de annyira elegendő volt pályafutása, hogy ráépítsék a 2025-ös év irányvonalát.

Ez a fajta vékonyság beköszönhet ugyanis extrém módon a Galaxy S25-termékcsaládba. A három alapmodellt megkaptuk január folyamán, viszont a család kibővül a Fan Edition termékvonal mellett egy Edge elnevezésű variánssal, aminél kimondottan arra fókuszálnak, hogy minél keskenyebb legyen. A jelenlegi értesülések szerint, ez egészpontosan 5.84mm-t takarna – amibe ne tessék beleérteni a kameraszigetnek a kitüremkedését, illetve az azon található lencsékét sem. Ergo, ez a szimpla készülék vázáé.

A Samsung meg is kérné az árát, ugyanis a jelenlegi pletykák alapján, nyitó árpontja a Galaxy S25+ 5G és a Galaxy S25 Ultra közé pozícionálódhat. Ha igazak a hozzákapcsolódó szivárgások, akkor az alábbival számolhatunk:

  • a Galaxy S25 Ultra 5G lenne a 1.299 dolláros árpontjával a legdrágább,
  • amit a Galaxy S25 Edge 5G követne 1.099 dollárjával,
  • majd a Galaxy S25+ 5G 999 dollárral,
  • aztán a Galaxy S25 5G 799 dollárral,
  • míg a sereghajtó frontján a sor végén a Galaxy S25 FE 5G volna 649 dollárral.

Eszerint, 200 dollárral lenne alá-, valamint 100 dollárral fölé pozícionálva az érintett testvérének. Mindez reálisnak hangzik, hiszen tudásában elmarad az Ultra-tól, viszont arra simán hivatott lehet, hogy a Galaxy S+ termékirány eladási mutatóit meghaladja azon régiókban, ahol bevezetésre kerül.

Amit leszögezhetünk már az elején, hogy Dél-Korea mellett az Egyesült Államokban fognak vele érvényesülni, hiszen legfőbb versenytársuk, az Apple nemsokára kiadja a hasonló elképzelésű iPhone modelljét, ami elviekben vékonyabb (5.5mm-es) lehet, viszont az Android felhasználóinak remek alternatívát adhat. Nemmellesleg, a továbbfejlesztett AI funkciókkal a piacon egyelőre egyedülálló szoftveres újításokat kínál, elég csak rákeresni, mire képes jelenleg az Apple Intelligencia névre hallgató AI funkciók.

A Galaxy S-sorozatban eddig nem volt olyan modell, amely elérte vagy alulmúlta volna az 5,84 mm-es vastagságot. A legvékonyabb eddig a Galaxy S6 volt 6,8 mm-rel, ami még mindig közel 1 mm-rel vastagabb, mint az S25 Edge leak szerinti értéke. Az S-széria modern modelljei (S20, S21, S22, S23, S24) általában 7,6–8,6 mm között mozognak a nagyobb akkumulátorok és fejlettebb hardver miatt, így az S25 Edge – ha valóban 5,84 mm – rekordvékony lesz a sorozatban. Összehasonlításképpen, a Samsung más szériáiban (pl. Galaxy A vagy C) voltak vékonyabb készülékek, például a Galaxy A8 (5,9 mm), de az S-szériára fókuszálva a Galaxy S6 a legközelebbi a vékonyságban az S25 Edge-hez.

A vékonyság mellé egy könnyű készülék váz is dukálhat, ugyanis 162 gramm-os össztömeggel debütálhat, ha a szivárgási adatok ténye valóssá érik. Ezzel az elmúlt 5 év legkönnyebb Galaxy S-szériás modelljét hozhatják el, hiszen előzőleg, a Galaxy S10e volt alatta, a 150 grammjával, de azért méretügyileg akad eltérés kettőjük között. Az S-termékág történelmében a Galaxy S4-nél lévő 130 grammos össztömegétől 32 grammra van, de egy 2013-as 5 hüvelykes kijelzőt, műanyag anyaghasználattal nem lehet egy súlycsoportba tenni.

Várhatóan áprilisban hullhat le a lepel róla, de a külföldi értesülések alapján mindenképpen a második negyedévben érkezhet, még a Galaxy Z 7-ek előtt.

Folytatódik a csúcskategóriában a termékpaletta bővítése

Mint már említettem, a Samsung stratégiát vált a felsőkategóriás portfóliójánál. Az látszik, hogy folyamatosan próbálja átformálni a belépő- és a középkategóriás termékpalettáját, de ez tovább szivárog a magasabb ársávba is – amivel szeretné az Apple eladásait visszább fogni. Tavaly már megkezdte a bővítést regionális szinten, hiszen az összehajtható termékágban feltűnt a Galaxy Z Fold Special Edtion, mint a legvékonyabb Galaxy foldable. Régóta benn viszont a levegőben, hogy egy olcsósított változat debütálhat, melynek tényét két-három éve távol tartotta magától a Samsung vezetőség; de nyilván van az a nyitó RRP, amire már rá tudnak bólintani gyártás területén.

A napokban Erenca Yilmaz tett közzé egy érdekes PrtScn-t az OTA szerveréről, amelyen feltűnik egy bizonyos SM-F761B típusszám. Csak a tisztázás kedvéért írnám, hogy az SM-F7x1B modellkód alatt futnak a Galaxy Z Flip-termékek. A Galaxy Z Flip6 5G az SM-F741B előtaggal van számon tartva, azaz a Galaxy Z Flip7 5G – ha minden a megszokott módon folytatódik akkor – az SM-F751B azonosítóval debütálhat idén nyáron, viszont fentebb egy tízessel több szerepel.

A teljesség kedvéért mutatnám, eddig miként néztek ki a modellkódok:

  • Galaxy Z Flip LTE – SM-F700F
  • Galaxy Z Flip 5G – SM-F707B
  • Galaxy Z Flip3 5G – SM-F711B
  • Galaxy Z Flip4 5G – SM-F721B
  • Galaxy Z Flip5 5G – SM-F731B
  • Galaxy Z Flip6 5G – SM-F741B

Szóval a papírforma szerint, ténylegesen a SM-F751B lehet a Galaxy Z Flip7 5G. Az internet népe szerint, a Galaxy Z Flip FE termékágnak ágazhatnak meg az SM-F761B nemzetközi forgalmazásának, ami előre vetítené, hogy a következő főgenerációnál az utolsó számérték vagy 6-ra, vagy 8-ra változhatna. Ugye, ha kéttagból áll az aktuális családtag, akkor előbbit, ha háromból, akkor pedig mind a kettőt alkalmazzák. Az viszont tagadhatatlan, hogy az ‘1’-es végződés a legalapabbat jelenti, elég csak a Galaxy S-szériára gondolni. Másrészről, Fan Edition termék 1-nél nagyobban nem debütált – leszámítva, ha SIM kártya képes tabletről van szó.

Az első build az F761BXXU0AYB1 szoftverazonosító alatt kezdi meg az életpályáját. Az, hogy ‘B’ végződésű, jó eséllyel garantálhatja, hogy becsorogjon olyan régiókba is, mint az európai, ahol alapvetően ezek a modellek vannak jelen.

Egy másik, abszolút észszerű teória szerint, azért egy Fan Edition termékre kell gondolni az SM-F761B alatt, mert röpke másfél évvel, a Galaxy Z Flip8 5G megjelenése előtt – ami a fenti sort folytatná a logika alapján –, nem szokott a gyártó egy előd operációs rendszerre tesztelni szoftvert. Tehát, majd az Android 16-tól kezdhetik meg a fejlesztést rá, felesleges idő és erőforrás pazarlás lenne, ha már egy Android-generációval megelőznék mindezt.

Amit a Galaxy Z 7 termékduókról már tudunk, hogy a Galaxy Z Flip7 5G a B7, a Galaxy Z Fold7 pedig a Q7 fedőnév alatt van nyilván tartva, viszont van a „levegőben” egy bizonyos Q7M modell is, ami megint csak teóriáknak ad melegágyat, mert jelenthet egy újabb Special Edition a Galaxy Z Fold-ágon, vagy éppen egy háromszorosan nyitható terméket. Biztosra veszem, ha bővül is az összehajtható portfóliójuk, akkor háromnál több készülékkel nem készülnek, legalábbis, a két alap mellé egy új irányvonal beiktatását el tudom képzelni, de többét kevésbé.

Más hátlappal készülnek a Galaxy S25 Edge-nél

A Galaxy S25 alaptriójáról már lehullott a lepel, azonban a Samsung tovább szeretné erősíteni a prémium szegmensét, ezért a stratégiaváltoztatás elengedhetetlen. Már egy ideje benn a levegőben, hogy érik egy vékonyított Galaxy S-szériás termék elhozatala, amelynél a fókusz a vastagságra helyeződik felsőkategóriás vonásokkal. Jelenleg ezt a modellt Galaxy S25 Edge néven tartja nyilván a piac, amely vélhetően a második negyedévben, korlátozott piacokon debütálhat – mint a Galaxy Z Fold Special Edition az összehajtható készülékek körében.

Az 5.84mm-es vékonysági mutató elképesztő, amit a gyártó úgy ér el, hogy a kamerasziget kitüremkedés nem számítódik bele a végértékbe. Másutt is hasonló a módszer, hiszen a minőségi lencséknek elengedhetetlen a helyigénye, ha pedig tudástárban nem szeretnének megállni egy Fan Edition-vonalnál, akkor méretes változattal kell számolni. A Samsung eddig nem adott lehetőséget arra, hogy az újságírók kézbe vehessék és amolyan hands-on első benyomásos videóanyagokkal megkezdjék az elő reklámozását. A SamMobile oldal viszont egy olyan információhoz jutott, ami minden szempontból emeli az anyaghasználatra vonatkozó jellemét a Galaxy S25 Edge-nek.

A Galaxy S25-alaptriója Gorilla Glass Victus 2 hátlappal került a piacra, azonban a Galaxy S25 Edge-nél más anyagot használnak. Nem üveget, és nem az olcsóbb, üveghatású műanyag glasstic megoldást. Helyette a karámiához nyúlnak – míg a keretnél megtartják az Armor Aluminium-ot.

A Samsung már adott ki okostelefont kerámia hátlappal, hiszen a Galaxy S10+ terméknél értékesítésbe került Ceramic Black és Ceramic White színopció. Azóta viszont ezt a vonalat valamiért elengedte a gyártó a füle mellett. A talán listára csak tippjeink vannak, de az köztudott tény, hogy nehezebb tömegben, mint az üveg. Ettől független egy sokkal karcálóbb tulajdonsággal bír, még ha törési rátában sem múlja felül. Sőt, nekem halovány emlékeim vannak, hogy annak idején a Gear 2 okosóránál külön 40 ezer forint körüli áron kínáltak gyári kerámia szíjat, ami eléggé limitált darabszámban volt jelen hazánkban.

Minden esetre a dél-koreai tech óriás ügyel arra, hogy olyan különleges vonásokkal lássák el, amely a prémium szegmensükre nem jellemző.

A 6.7 inches képernyővel büszkélkedő új családtag két kamerával debütálhat a hátoldalon. A Galaxy Z Fold Special Edition-höz hasonlóan, szintén egy eléggé erősebb, 200MP-es főérzékelővel látják el, ami mellé 12MP-es ultraszéles csatlakozhat. Az erőforrás igényt a Snapdragon 8 Elite for Galaxy lapka szolgálja ki, amit meglehetősen nagy hűtéssel látnak el. 12/256GB-os változattal biztosan számolhatunk, ahogy a 4.000 mAh-s telepmérettel is. Véleményem szerint, a 45W-os töltésre már nem készítik fel a 160 gramm körüli modellt, hogy a hűleadás területén kedvezni tudjanak számára – mármint, hogy a mérnökök majd a következő generációnál tudjanak újat villantani.

Ha minden igaz, olcsó sem lesz, nagyjából 1.099 dollárra konstatálják a nyitányát. Viszonyításként említeném meg, hogy a Galaxy S25+ alapmodellje 999 dolláron, míg a Galaxy S25 Ultra 1.299 dolláron debütált – tehát kettő közé ékelik.

Messze még az Android 15 frissítési dömpingjének indulása?

Az előző évek tendenciájához mérve, roppant késve indult el az új Android operációs rendszer változatának béta-tesztidőszaka. Míg tavalyelőtt decemberben már  csordogált az Android 14 az aktuális Galaxy S-termékekre, addig tavaly másképp történtek a dolgok. A Samsung a gyorsaságot nem áldozta fel a precizitásra?! December 5-én adott ki a Samsung Global egy sajtóanyagot azzal kapcsolatban, hogy az új rendszer alatt futó One UI 7 milyen újdonságokkal büszkélkedik. Ekkor történt meg a bétaverziónak az elindítása, ami – ismételten – elkerülte a magyarországi felhasználókat a minimális felhasználói bázisából fakadóan. (Németország van hozzánk legközelebb, ahol a limit eléréséig nyitottá tették a becsatlakozást a Samsung Members applikációban történő regisztrációt követően.)

A piacra dobott termékek közül, a Galaxy S25-alaptrióján keresztül ismerhette meg a One UI 7 újdonságait a vásárlóközösség. Az One UI-felületek történelmében sosem fordult elő még, hogy egy olyan modellen debütáljon, ami frissen került a piacra. A teljesség kedvéért összeszedném az előző generációk rajtját:

  • Android 14: 2023.10.30. (hétfő) – Galaxy S23 | S23+ | S23 Ultra [EUX]
  • Android 13: 2022.10.24. (hétfő) – Galaxy S22 | S22+ | S22 Ultra [EUX]
  • Android 12: 2021.11.18. (csütörtök) – Galaxy S21 | S21+ | S21 Ultra [XEH]
  • Android 11: 2020.12.10. (csütörtök) – Galaxy S20 | S20+ | S20 Ultra [XEH]
  • Android 10: 2019.12.09. (hétfő) – Galaxy S10e | S10 | S10+ [XEH]
  • Android 9: 2019.01.08 (kedd) – Galaxy S9 | S9+ [XEH]

A Galaxy S9 termékcsalád esetében fordult elő, hogy átcsúszott az „új esztendőbe” az Android váltás rajtja, viszont onnantól kezdve a Samsung fejlesztői csapata ügyelt arra, hogy évvégéig lezajlódon az aktuális évi Galaxy S-szériás béta-tesztidőszak és a stabillal kezdhessék meg az újévet. Decemberről novemberre, majd pedig októberre rövidült a frissítési hullám megkezdésének időbéli rajtja; ezért is bosszankodhatnak többen, mi történt 2024/25-ben, amikor is 2024. december 5-én még csak arról adott tájékoztatást a dél-koreai tech óriás sajtóosztálya, hogy miként lesz forradalmi az új generáció az elődökhöz képest. A sajtóanyagból had idézzek egyet:

„(…) A One UI 7 jelentős előrelépést hoz azzal, hogy az élvonalbeli mesterséges intelligencia-algoritmusokat és a multimodális képességeket a felhasználói felület minden egyes kapcsolódási pontjába beépíti, egy olyan AI-platformot létrehozva így, amelyen minden interakció természetesnek és intuitívnak hat. A bétaverzió felhasználói elsőként tapasztalhatnak meg egy továbbfejlesztett, személyre szabhatóbb mobilélményt.”

olvasható a Samsung közeléményben

TM Roh, szintén erre utalt az idei Unpacked esemény keretében, miszerint a mesterséges intelligencia megjelenésével újra az alapoktól kellett építkezni az Android operációs rendszernél. Ergo, egy sokkal átfogóbb szoftverátíráson ment keresztül az Android 15, mint elődjei. Noha, csak találgatások vannak, azért lehet sejteni, hogy egyfajta stratégiai háttér is övezi azon nézetet, miszerint miért járhat jól a Samsung és a Google a jelentősen elcsúsztatott Android főszoftver-frissítéssel.

Kezdjünk mindent azzal, amire Drew Blackard termékmenedzser is kitért az Unpacked eseményen, miszerint a Galaxy AI újradefiniálta, miként kommunikálunk a technológiával, és olyan kényelmes élményeket biztosít, amelyek minden nap segítségünkre lehetnek. Majd folytatta, hogy a Generatív szerkesztés és a Photo assist alkalmazásával a kreativitás új határokre lel; de talán, ami egy fokkal fontosabb, hogy a Circle to Search with Google funkció millióknak segített feltárni az információkat, amikre szükségük volt. Ez pedig tagadhatatlanul erőforrás igényel, amire elképzelhető, hogy még nincsenek 100%-osan felkészülve. És a One UI 7 számos olyan képességgel rendelkezik, amelyhez a keresőórás AI-asszisztense szolgáltatja a támogatást, tehát további terheléssel számolhatnak.

Egy másik teória szerint, a Samsung elengedte a nagy év közbeni szoftverfrissítéseket. Míg tavaly a Galaxy S24-szériát One UI 5.1-gyel tálalták, most ettől elálltak, hiszen két lehetőségük volt: vagy visszatartanak a Galaxy S25-be szánt funkciókat az elődnél, és egy kisebb csokrot hoznak el; vagy későbbre halasztják a frissítés indítását és nem kell csalódniuk a felhasználóiknak. Vannak arról pletykák, miszerint a Galaxy Z 7-kel érkező szoftver alsóbbrendű lesz, mint az előző generációknál, azaz ne One UI 7.1-et, hanem One UI 7.0.1-et várjunk.

Amit váltig állíthatok, hogy a Galaxy S24 alaptriója kaphatja meg elsőként az Android 15-öt a régi portfólióból. A béta tesztidőszaka javában zajlik, jelenleg a harmadik bétánál tartanak, viszont CID információi szerint, február 17-én válik elérhetővé a negyedik bétaszoftver (ami már felkerült a tesztszerverre), ami a ZYB6 utótagra hallgat. Egyelőre tehát szó sincs stabil változatról, folytatódik a tesztelés. Sőt, szintén CID tette közzé, hogy még kettő bétaszoftverrel számolhatunk a véglegesítés előtt, azaz hatig meg se áll a Samsung. Eddig a márciusi frissítés indítás tűnt valószínűleg, azonban mostanra inkább az áprilisi a reálisabb.

(Zárójelesen, itt jegyezném meg, hogy aki belekóstolna a nem-publikus One UI 7.0 bétába, azok az XDA-Developers fórumának alábbi bejegyzésében találnak instrukciókat, miként vághatnak bele. Azt azonban előre terjeszteném, hogy csak saját felelősségre, és mindenről csináljatok mentést, mert előfordulhatnak anomáliák, amik adatvesztést eredményezhetnek.)

Felsőkategóriában, a Galaxy S21 termékektől, illetve a Galaxy Z 3-aktól indul az Android 15-re szóló jogosultság; táblagépeknél pedig a Galaxy Tab S8-termékcsaládtól. A középkategóriában lehet számolni: a Galaxy A33-tól felfelé, valamint a Galaxy Ax4, Galaxy Ax5 és Galaxy Ax6 modelleknél.

Nem csak szép, de erős is a Galaxy A56

A Galaxy S25 termékcsalád megmutatta valós erejét. Az eladási mutatók a Samsungot dicsérik, hiszen nem tört meg az a fajta lendület, amit a mesterséges intelligenciára épített fejlesztésekbe és kampányába öltek. Tavalyelőtt egységes, tavaly osztott, míg idén megint egységes chipsettel szerelték fel a szériát, ami sokak számára hozott egy vásárláskeltő vágyat. Ám bevezetési időszakuk lezajlott, folytatódhat a termékpaletta bővítése azon készülék utódjával, amely középkategóriában a legközkedveltebb. A Galaxy A56 5G várhatóan tavasszal, azon belül is március tájt érkezhet meg a boltok polcaira, ám már most beszélteti a tech közönséget.

Kezdjünk mindent a dizájnnal, ugyanis ez az a front, ahol a Samsung fejlesztői tényleg nem bírnak magukkal. Nincs ismétlődés, belenyúlnak a „termék vonalaiba”, mert mégis csak nagyobb felhasználói számban használják, mint a Galaxy S vagy Z alternatívákat. EvLeaks megmutatta a termék valódi küllemét. A kamerasziget ismét feltűnik, de kicsit másabb elképzelésben. A kitűremkedés vastagsága is azt mondatja az emberrel, hogy ez nem lesz gyenge termék.

Most persze mondhatjátok azt, hogy „csak” a gyártó sajátfejlesztésű lapkájával szerelték fel, amitől nem érdemes sokat várni. Az Exynos 1580 érdemi jellemzői közé tartozik a 4nm-es gyártástechnológia, valamint az egykori felsőkategóriát érintő számmisztikai adatsor.

Történt ugyanis, hogy a Geekbench teljesítményteszt oldalát az elmúlt hetekben ellepték az Android 15 operációs rendszer alatt történő tesztek, amelyek között akadnak szép eredmények. Összességében leszögezhető, hogy a lapka könnyedén kipréseli magából többmagos terjedelemben a 3.900 pont feletti értékeket is – ha az optimalizációja rendben van; valamint egymagos tartományban a 1.400 pont megközelítésére szintén hivatott. Csakhogy helyezzük kontextusába az értékeket, a Galaxy S22 Ultra 5G hoz hasonlókat. Sőt, többmagosban egálba vannak, de néha felülmúlja. Nyilván egymagosban erősebb, amit nem lehet elfirtatni az egykori „ásztól”, viszont erre mondják azt, hogy „így múlik el egy világ dicsősége”.

További érdekes pletyka, amit érdemes felnagyítani, hogy töltési sebességben 45W-os töltéstámogatást kaphat. Ergo, papíron, Watt szám ügyileg gyorsabb töltéssel bírhat, mint a Galaxy S25 5G.

Véleményem szerint, a Samsung ismét arra használja a Galaxy A-szériát, amire anno létrehozták: a közvéleménykutatásra. Ugye a Galaxy Alpha volt az első olyan modell, aminél megvonták microSD bővíthetőséget, hogy aztán a Galaxy S6-nál alkalmazzák. A Galaxy A9 2018 az első négy kamerával szerelt Galaxy termék, de hozhatnám a Galaxy A80-at is, ahol a mechanikus kameramodul nem sok felhasználói fantáziát mozgatott meg. Most ismét egy érdekes húzást láthatunk a megfizethető kategóriának becézgetett Galaxy A-ban, ami jó eséllyel elég tesztadatot szolgáltat arra, hogy érdemes-e tovább vinni feljebb a Galaxy Z-termékcsaládba, vagy az alap Galaxy S-ekbe.

A Geekbenches tesztadatokhoz még annyit tennék hozzá, hogy a Galaxy A56 5G mindössze 8GB RAM-mal lesz szerelve, míg a Galaxy S22 Ultra 5G 12GB-tal volt, tehát ez is bizonyítja azt, hogy a Samsung innovációjában nincs megállás, és felsőkategória ide vagy oda, de azért pár év elteltével egy aktuális középkategóriás is kiszolgálhatja a vásárlói igényeket hosszú távon.