Kategória: Render fotók

Nem csak szép, de erős is a Galaxy A56

A Galaxy S25 termékcsalád megmutatta valós erejét. Az eladási mutatók a Samsungot dicsérik, hiszen nem tört meg az a fajta lendület, amit a mesterséges intelligenciára épített fejlesztésekbe és kampányába öltek. Tavalyelőtt egységes, tavaly osztott, míg idén megint egységes chipsettel szerelték fel a szériát, ami sokak számára hozott egy vásárláskeltő vágyat. Ám bevezetési időszakuk lezajlott, folytatódhat a termékpaletta bővítése azon készülék utódjával, amely középkategóriában a legközkedveltebb. A Galaxy A56 5G várhatóan tavasszal, azon belül is március tájt érkezhet meg a boltok polcaira, ám már most beszélteti a tech közönséget.

Kezdjünk mindent a dizájnnal, ugyanis ez az a front, ahol a Samsung fejlesztői tényleg nem bírnak magukkal. Nincs ismétlődés, belenyúlnak a „termék vonalaiba”, mert mégis csak nagyobb felhasználói számban használják, mint a Galaxy S vagy Z alternatívákat. EvLeaks megmutatta a termék valódi küllemét. A kamerasziget ismét feltűnik, de kicsit másabb elképzelésben. A kitűremkedés vastagsága is azt mondatja az emberrel, hogy ez nem lesz gyenge termék.

Most persze mondhatjátok azt, hogy „csak” a gyártó sajátfejlesztésű lapkájával szerelték fel, amitől nem érdemes sokat várni. Az Exynos 1580 érdemi jellemzői közé tartozik a 4nm-es gyártástechnológia, valamint az egykori felsőkategóriát érintő számmisztikai adatsor.

Történt ugyanis, hogy a Geekbench teljesítményteszt oldalát az elmúlt hetekben ellepték az Android 15 operációs rendszer alatt történő tesztek, amelyek között akadnak szép eredmények. Összességében leszögezhető, hogy a lapka könnyedén kipréseli magából többmagos terjedelemben a 3.900 pont feletti értékeket is – ha az optimalizációja rendben van; valamint egymagos tartományban a 1.400 pont megközelítésére szintén hivatott. Csakhogy helyezzük kontextusába az értékeket, a Galaxy S22 Ultra 5G hoz hasonlókat. Sőt, többmagosban egálba vannak, de néha felülmúlja. Nyilván egymagosban erősebb, amit nem lehet elfirtatni az egykori „ásztól”, viszont erre mondják azt, hogy „így múlik el egy világ dicsősége”.

További érdekes pletyka, amit érdemes felnagyítani, hogy töltési sebességben 45W-os töltéstámogatást kaphat. Ergo, papíron, Watt szám ügyileg gyorsabb töltéssel bírhat, mint a Galaxy S25 5G.

Véleményem szerint, a Samsung ismét arra használja a Galaxy A-szériát, amire anno létrehozták: a közvéleménykutatásra. Ugye a Galaxy Alpha volt az első olyan modell, aminél megvonták microSD bővíthetőséget, hogy aztán a Galaxy S6-nál alkalmazzák. A Galaxy A9 2018 az első négy kamerával szerelt Galaxy termék, de hozhatnám a Galaxy A80-at is, ahol a mechanikus kameramodul nem sok felhasználói fantáziát mozgatott meg. Most ismét egy érdekes húzást láthatunk a megfizethető kategóriának becézgetett Galaxy A-ban, ami jó eséllyel elég tesztadatot szolgáltat arra, hogy érdemes-e tovább vinni feljebb a Galaxy Z-termékcsaládba, vagy az alap Galaxy S-ekbe.

A Geekbenches tesztadatokhoz még annyit tennék hozzá, hogy a Galaxy A56 5G mindössze 8GB RAM-mal lesz szerelve, míg a Galaxy S22 Ultra 5G 12GB-tal volt, tehát ez is bizonyítja azt, hogy a Samsung innovációjában nincs megállás, és felsőkategória ide vagy oda, de azért pár év elteltével egy aktuális középkategóriás is kiszolgálhatja a vásárlói igényeket hosszú távon.

amikor a kép, többet mond minden szónál…

Jövő hét után megtartja a Samsung az év eleji nagyszabású leleplező eseményét, a Galaxy S-szériához kapcsolódó Unpacked evenet; melynek közelségét az is remekül mutatja, hogy Evan Blass által fel került a netre azon képtrió, amely egyértelműen megmutatja a Galaxy S25 termékcsalád küllemét. Mindegyik változathoz mutatnék egy hivatalos marketing képet, más nem fűznék hozzá, hiszen van: amikor a kép, többet mond minden szónál.

Apropó, sikerült már előregisztrálnotok valamelyik felületen, hiszen akik megtették, azok között kisorsolásra kerül egy új modell – csak szólók!

A Galaxy S25 5G hivatalos fotója:

A Galaxy S25+ 5G hivatalos fotója:

A Galaxy S25 Ultra 5G hivatalos fotója:

A legvékonyabb harmincas érkezik a Galaxy A36 5G által

A Galaxy S25 termékcsalád mellett a Galaxy A-termékcsalád jövő évi utánpótlásairól is megkezdődtek a szivárgások. A sort a Galaxy A36 5G-vel kezdeném meg, ugyanis az idei esztendőben szintet léptek az elődjével. Immáron egy erős középkategóriás modell jelzőjével lehet jellemezni, ami legalább 6 évnyi szoftvertámogatásra jogosult – legalábbis a Galaxy A16 5G-re alapozva, butaság lenne, ha kevesebbel állnának elő nála. Ismételten OnLeaks hozta el a legfrissebb renderfotókat, amelyet a GizNext-tel karöltve publikált.

A legérdekesebb dizájn különbséggel – terveim szerint később – külön szeretnék foglalkozni, viszont annyit mégis megemlítenék, hogy a kameralencséhez kapcsolódó küllem újragondolásra került, amivel kicsit a Galaxy A30s-hez nyúlnak vissza.

Helyette inkább a fizikai küllemére fókuszáljunk, ugyanis a kikerült adatok alapján: 162.6 mm hosszú, 77.9mm széles és 7.4 mm vastag lesz – legalábbis azon a területen, ami nem kamerakiemelkedéshez kapcsolódik, hanem a hátlaphoz. Az oldal információ szerint, 9.6mm vastag lesz előbbinél, de hát azt senki sem veszi figyelembe.

A 7.4mm-es vékonyság eléggé korrekt számérték, hiszen a Galaxy A3x-széria történelmében még sosem volt ennyire vékony egyik elődje sem, holott annak idején, még az indulásakor 7.7mm-nél jártak. Azóta így alakultak a mutatók:

  • a Galaxy A30 LTE-nél: 7.7mm,
  • a Galaxy A30s LTE-nél 7.8mm,
  • a Galaxy A31 LTE-nél: 8.6mm,
  • a Galaxy A32 LTE-nél 8.4mm, míg a Galaxy A32 5G-nél 9.1mm,
  • a Galaxy A33 5G-nél: 8.1mm,
  • a Galaxy A34 5G-nél: 8.2mm,
  • illetve a Galaxy A35 5G-nél: 8.2mm volt a vastagság mérőállása.

Nagyon úgy fest, hogy az idei év végén megkezdődött egyfajta vékonysággal kapcsolatos verseny – mint anno 10 évvel ezelőtt a MP-háborúval. Ugye, akinek nem lenne meg, nemsokára leleplezi a Samsung a legvékonyabb összehajtható modelljét, a Galaxy W25 személyében, ami a Galaxy Z Fold(6) Special Edition néven kerülhet piacra limitáltan. A Galaxy A36 5G is becsatlakozik a mm-háborúba, ami valószínűleg a jövő év egészét jellemezi majd.

Nektek számít ennyi a készülékek vastagsága?

Kameraszigete pózolt a Galaxy Z Fold SE-nek

A Galaxy S25 termékcsalád szivárgásával van elfoglalva a külföldi tech-közönség, viszont a Samsung Global még tartogat egy flagship termék bevezetést a közelebbi jövőben. Már egy ideje benn a levegőben, hogy a Galaxy Z Fold-termékágra érkezni fog egy olyan különkiadás, amelynél a hangsúly a vékonyságon lesz. A kezdeti időszakban Slim jelzővel illetett modell várhatóan a Special Edition utótaggal lesz ellátva, ami nem újkeletű, hiszen a Galaxy Z Fold5-nél már ellőtték üzleti fronton, de a mostani egy teljesen új készüléket jelentene, ami később akár a Fan Edition-vonalhoz hasonlóan évente, másfél évente megújulhat.

A Samsung által gyártott legvékonyebb foldable premierje elé nézünk, amit a dél-koreai értesülések szerint, október végére időzít limitált számú piacon, azaz nem globálisan próbálják meg legelőször értékesíteni. A 4,9mm-es vastagság tényleg elképesztően vékony, pláne, hogy a Galaxy Z Fold5 5G 6.1mm-rel debütált tavaly, míg a Galaxy Z Fold6 5.6mm-rel idén. Most Evan Blass-nek köszönhetően újabb belsős promóciós anyag látott napvilágot, ami a kameraszigetéről rántja le a leplet.

A kamerasziget, mint jelző már inkább degradáló jellegű, mint sem előnyös, viszont arra jó a formavilág, hogy helyet teremtsen olyan alkatrésznek, ami igényli a kamerakiemelkedésnél nagyobb helyet. Ennek értelmében a szigetről fognak kimagasodni a lencsék, mint ha egy-egy hegycsúcs köszönne vissza.

A jelenlegi értesülések szerint, a Galaxy Z Fold Special Editionben debütálhat legelőször, mármint a Galaxy Z-termékek történelmében az első 200MP-es érzékelő, hiszen a Galaxy Z Fold6 5G elsődleges érzékelője 50MP-en látja el feladatkörét. Amiben viszont nem várható változás, hogy a 12MP-es ultra-széles érzékelőt, illetve a 10MP-es telét átmentik a testvérből. Utóbbival a 3x-os zoom tartomány ugyanúgy jelen lesz a minőségi portréfotózás érdekében. Érdekes látni, hogy a nyári modellnél látható lencsét körülvevő körkörös dizájnelemet nem örököltették át.

Az iparági bennfentesek információ alapján, a gyártó Kínát és Dél-Koreát célozza meg vele, tehát, ha magyarországi felhasználóként nyitnátok felé, akkor sajnos ez az a termék, ami várhatóan idén nem kerül be a Samsung Europe kínálatába – de persze az sincs kőbevésbe, hogy majd idővel ez változhat. Mindenesetre, a terjeszkedéséhez szükséges lesz a helyi és a legnagyobb rivális piacon történő pozitív szereplése.

Nektek tetszik ez a fajta szögletes kamerasziget, illetve lencsekiemelkedő dizájn? Kíváncsian várom miliméterben a kiemelekedésnek a paraméterét, ami ugye nem számít bele a készülékvázának 4.9 mm-es értékébe.

Renderfotókon a Galaxy Z Flip6 5G

Tavaly a Galaxy Z Flip5 5G ellopta a foldable-ök show-ját, de hogy idén is sikerrel járhat, az egy nagyon jó és fogós kérdés. A recepten nem változtattak, mármint, ami a küllemét jellemezi, hiszen az előlapon a mappaszerű kijelző köszön vissza, melyre lassan egy éve folyamatosan fejlesztenek, hogy kihajtásmentes élményben se csorbuljanak a vásárlói. Ergo, a tökéletesítésre helyezték a hangsúlyt, végtére is, annak a kritikus közegnek akarnak általa kedvezni, akik megkövetelik mindezt. (A fiataloknak!)

A specifikációjánál elmondható, hogy megtartották a tendenciát, miszerint megint egy kicsivel nagyobb akkumulátorral vértezik fel, így 3.700mAh-ról 4.000mAh-ra duzzadhat, ám ez lehet, meg fog mutatkozni a vastagságában. Tavaly 6.9mm-en tartották úgy, hogy 200mAh-t kaptunk pluszba. Nem hinném, hogy tartható további 300mAh-val ugyanezen vastagság, de majd kiderül.

Színek tekintetében érkezik:

  • Sárga (Yellow),
  • Menta (Mint),
  • Szürke (Shadow Silver),
  • és kék (Blue).

Várhatóan exkluzív színfronton is fognak valamit újítani, de majd az Unpacked után okosabbak leszünk. Ugye, annak a napja: július 10.

Yellow

Mint

Blue

Silver Shadow

Renderfotókon a Galaxy Z Fold6 5G

Ismét reszelgetésre kerülhet sor a Galaxy Z Fold6 5G személyében. A Samsung már fél évtizede elhozta a legelső összehajtható könyvstílusú okostelefonját, ami állja a sarat. Megannyi fejlesztésen esett át és évről évre tényleg a tökéletesítésre helyeződik a fókusz.

2024-ben a kijelző fényerejénél kell majd keresni az egyik nagy változást, hiszen 1.750 nitről megnövekedhet a Galaxy S24-szériánál megtapasztalt 2.600 nitre. Az sincs kizárva, hogy ugyanolyan csillanásvédelemmel vértezik fel, mint az Ultra családtagot. Az előlapi megjelenítő 6.2 inchről 6.3 inchre növekedhet, a belső pedig 7.2 inchről 7.3-ra. A vízellenállásához nem nyúltak, maradt az IPx8, azaz a porral és más apróbb szilárd szemcsékkel továbbra sincs baráti viszonyban. Dizájnnál a kameralencséknél megfigyelhető némi változás – de erről már ejtettünk szót.

Az alapszínei közé bekerült végre a rózsaszín (pink), a tengerészkék (navy) és egy pofás ezüstös árnyalat. Evan Blass róla hozott a napokban egy sornyi – tippre – marketing fotót, de nevezzük csak rendernek, mert még sincs hivatalos a Samsung jóvoltából.

Új kameradizájn debütálhat a Galaxy Z Fold6-tal?

A Galaxy S23 termékcsaláddal a Samsung tavaly egységesítette a készülékdizájnját. Eddig azért a hátoldalra pillantva, könnyebben meg lehetett különböztetni az egyes termékeket, legalább termékcsoport besorolás tekintetében; azonban az új dizájnelv el akarja homályosítani a határokat, ami valahol érthető. A húzás hátterében az áll, hogy ne legyen ciki Galaxy S- és Z-szériás modelltől eltérőt vásárolni; a másik pedig, hogy a gyártás során költséget takaríthatnak meg, amivel növekedhet a profitjuk. A Galaxy Z Fold5 5G kitűnt a sorból, hiszen az egyenkénti kameralencse kiemelkedések nem a hátlapból, hanem a megtartott kameraszigetből emelkednek ki, amt tulajdonképpen lehagytak máshol.

A legfrissebb kémfotók is azon tényt erősítik, miszerint a Samsung a folytatásban sem szeretne megválni mindettől. Noha aprócska változások feltűnnek a Galaxy Z Fold6 küllemében, a kamerasziget kiiktatásáról szó sincs. Mutatnám a legfrissebb fotót.

A teljesség kedvéért a második fotón a Galaxy Z Fold5 5G mutatkozik, csakhogy legyen viszonyítási alapotok. Ha egymás után szemre vételezitek mind a kettő képet, akkor láthatjátok, hogy az ultraszéles lencsénél lencseholtterében feltűnik amolyan körkörös dizájnvonal. Lényegében az eddigi totál fekete egységes elképzelést valami újra cserélik. Finomhangolásnak lehetünk szemtanúi a küllemnél, amivel nincs semmi probléma, mert ha a közönségnek tetszik, akkor könnyedén becsoroghat a folytatásban érkező modellekbe.

A Galaxy Z Fold6 5G-ről a napokban kiderült, hogy a Snapdragon 8 Gen 3 for Galaxy lapkával szereli fel világszerte a gyártó, azaz nem kell attól tartani, hogy Exynos-szal széttrollkodná a Samsung csak azért, hogy költséget takarítson meg.

Az új termék július 10-én, Párizsban kerülhet leleplezésre, melynek előrendelési időszaka az nyári Olimpiai Játékok indulása környékéig tehető. Biztosra vesszük, hogy a gyártó mindent megtesz annak érdekében, hogy kiemelt partnerként népszerűsítse a mesterséges intelligenciát, vagy csak hazai szlenggel a Galaxy AI-t, illetve az újdonsült flagship modelljeit.