Kategória: Szoftverfrissítéses hírek

Zajlik a One UI 7 bevezetése a felsőkategóriában

A Samsung szakított a hagyományokkal ugyanis a One UI 7 megérkezésére több mint egy esztendőt kellett várnia a felhasználóknak. Sőt, ha emlékezetem nem csal, akkor az újdonsült felület debütálásától számítva olyan még sosem fordult elő, hogy újonnan érkező készülékeken – mint pl.: a Galaxy S25 termékcsaládon, a Galaxy Tab S10 FE-vonalon, vagy éppen a középkategóriás utánpótlás tagjai, a Galaxy A56 5G és a Galaxy A36 5G duóján – előbb élesedjen, mint az előző évi csúcskategóriás modelleken. Lehet hőzöngeni, lehet vitatni a dél-koreai tech óriás döntését, ettől még nem lesz előbb a Galaxy készüléken Android 15.

Hivatalosan az Android 15 operációs rendszeren futó One UI 7 felület a Galaxy S25 alaptrióján látott napvilágot. Ez persze még mindig késői időpont, hiszen január végén foghatták kezükbe az első előrendelők az új Android rendszert. Hozzáképest a Google Pixel eszközein már 2024. október 15-én befutottak az első frissítési felajánlások – de az ugye a keresőóráshoz kapcsolódó előnyök egyike. Ott ellenben senki se keressen felhasználó-barátabb felületet, mellyel a versenytárs fölé magasodik. Mellesleg az még olaj lehet a tűzre, miszerint a Vivo X100 és az iQOO12 azon kütyük sorát erősítette, ahol már szeptember végén jelen volt az utód rendszer, amely az idei esztendőnket meg fogja határozni.

A késői debütálás hátterében sok minden állhat, de az okokra úgy sem fogjuk megkapni a tényleges választ, melyek között ott van:

  • a mesterséges intelligenciához kapcsolódó átírási és implementálási nehézségek (mégis csak a Galaxy-kban kettő is helyet kap);
  • a kevésnek tűnő újdonságtár, hiszen most One UI x.0.1-et vagy éppen One UI x.1-et nem kell kiadniuk nem sokkal később, így könnyebben “eladható”;
  • illetve egyéb teóriák.

Most vegyük át, mely termékekre futott már be a szoftverfrissítési lehetőség.

Az okostelefonok körében:

TermékTípusszámCSCBuild számKiadás napja
Galaxy Z Fold 6 5GSM-F956BEUXF956BXXU2BYCK2025.04.10.
Galaxy Z Flip 6 5GSM-F741BEUXF741BXXU2BYCJ2025.04.10.
Galaxy S24 Ultra 5GSM-S928BEUXS928BXXU4BYCG2025.04.10.
Galaxy S24+ 5GSM-S926BEUXS926BXXU5BYCG2025.04.10.
Galaxy S24 5GSM-S921BEUXS921BXXU5BYCG2025.04.10.
A One UI 7 felület frissítésének közzététele okostelefonoknál.
Táblázat: Galaxy Világa

A tabletek körében:

TermékTípusszámCSCBuild számKiadás napja
Galaxy Tab S10 Ultra 5GSM-X926BEUXX926BXXU2BYD72025.04.24.
Galaxy Tab S10 Ultra Wi-FiSM-X920EUXX920XXU2BYD72025.04.24.
Galaxy Tab S10+ 5GSM-X826BEUXX826BXXU2BYD72025.04.24.
Galaxy Tab S10+ Wi-FiSM-X820EUXX820XXU2BYD72025.04.24.
Galaxy Tab S9 Ultra 5GSM-X916BEUXX916BXXU5CYD92025.04.24.
Galaxy Tab S9 Ultra Wi-FiSM-X910EUXX910XXU5CYD92025.04.24.
Galaxy Tab S9+ 5GSM-X816BEUXX816BXXU5CYD92025.04.24.
Galaxy Tab S9+ Wi-FiSM-X810EUXX810XXU5CYD92025.04.24.
Galaxy Tab S9 5GSM-X716BEUXX716BXXU5CYD92025.04.24.
Galaxy Tab S9 Wi-FiSM-X710EUXX710XXU5CYD92025.04.24.
A One UI 7 felület frissítésének közzététele táblagépeknél.
Táblázat: Galaxy Világa

Ahogy az sejthető volt, a felsőkategóriában mutatkozik legelőször az Android 15 operációs rendszer. Egy menetrendszerűség anno felütötte fejét az interneten, amit célszerű fenntartásokkal kezelni, hiszen bármikor előfordulhatnak olyan bug-ok, mint ami a Galaxy S24-termékcsaládnál. (Ha netán valakinek nem lenne meg, ott volt egy frissítés leállítás, ugyanis a Biztonságos mappa funkció nem éppen látta el megfelelően feladatát, valamint push késések is felütötték fejüket.)

Terveink szerint, heti rendszerességgel áttekintjük, mikre futott be a frissítést, amelynek telepítése előtt célszerű egy biztonsági mentést megejteni akkor, ha számunkra fontos adatok is helyet kapnak a terméken, nehogy bármilyen váratlan hiba által, ami előzőleg nem került detektálásra, adatvesztés álljon fenn.

Megjegyzés: Ha készüléked még nem ajánlotta fel a frissítésnek a lehetőségét, akkor érdemes kézi opcióval (Beállítások ➝ Szoftverfrissítés ➝ Letöltés és telepítés) megnézni, hogy a felajánlást megérkezett-e az OTA szerverétől. Ha nem, akkor a PC-re telepíthető Samsung Smart Switch programon keresztül csekkolnám le a lehetőséget. Az új operációs rendszernél érdemes egy újratelepítést elvégezni, csakhogy minden a helyére kerüljön és a hátramaradt Tempfile-ok ne vegyenek el a tárterületedből 3-4-5GB-nyi helyet; vagy még többet. Ehhez használhatjátok az imént említett Smart Switch-et, ami ha nem is teljes körűen helyez vissza mindent, de azért elvégzi a feladat pepecselősebb részét. Nemmellesleg, így megszabadulhatsz azoktól az app-októl is, amelyeket amúgy sem használtál, csak foglalták a helyed.

A márciusnak vége, a One UI 7 még sehol!

Eltelt az év első negyedéve, és sokak meglepetésére a Samsung nem hozta el az Android 15 operációs rendszert a tavaly kiadott készülékeire. A bétaprogram jelenleg is zajlik, így úgy gondoltam, hogy mielőtt útnak engedné a gyártó a frissítési ütemtervét – merthogy már ilyet is prezentált sajtóközlemény formájában – át szeretném venni, melyik modellekre indult el, valamint azoknál éppenséggel, március utolsó napján merre tart. Ha netán figyelmetlenségemből fakadóan valahol eltérés lenne, azt kérlek nézzétek el, de a cikk megírását számos forrás áttekintése övezte, így biztosra veszem, hogy aktualitása helyén van az írtaknak.

Mielőtt azonban belevetném magam a sűrűjébe, muszáj megemlítenem, hogy az Android 15 operációs rendszer már javában köztünk él. Ha valaki vásárolt január végével Galaxy S25 termékcsaládból, esetleg a középkategórián belül a Galaxy A26, a Galaxy A36 és a Galaxy A56 triójából, akkor megízlelhette, mire lehet várni. Egyedül a Galaxy Z-szériánál kérdéses, miként oldhatják meg a különféle AI funkciókat.

A Samsung One UI 7 béta programja 2024. december 5-én indult, és az Android 15-ön alapuló frissítést hozza el a Galaxy készülékekre. A program kezdetben a Galaxy S24 sorozatra korlátozódott, de 2025 márciusában jelentősen kibővült, több készüléket is bevonva. A béta program célja, hogy a felhasználók tesztelhessék az új funkciókat, és visszajelzést adjanak a Samsungnak a stabil kiadás előtt, amely 2025. április 7-én kezdődött el hivatalosan a Galaxy S24 sorozatra, a Z Fold6-ra és a Z Flip6-ra Európában és Ázsiában, míg az Egyesült Államokban április 10-én.

A mai napig bezárólag az alábbi modellekre érkezett meg a bétaprogram:

  • Galaxy S24 termékek (Galaxy S24 | S24+ | S24 Ultra)
    • Hivatalosan 2024. december 5-én vette kezdetété a bétaprogram.
    • Támogatott régiók sorában: Németország, India, Korea, Lengyelország, Egyesült Királyság, Egyesült Államok.
  • Galaxy S23 termékek (Galaxy S23 | S23+ | S23 Ultra) – az S23 FE nincs a programban
    • 2025 márciusában csatlakozott a programba.
    • Támogatott régiók: India, Korea, Egyesült Királyság, Egyesült Államok.
  • Galaxy Z Fold6 | Z Flip6:
    • A hajlítható modellek 2025. március 6-án csatlakoztak.
    • Támogatott régiók: India, Korea, Egyesült Királyság, Egyesült Államok.
  • Galaxy Tab S10 termékek (Galaxy Tab S10+ | Tab S10 Ultra)
    • 2025 márciusában csatlakozott a programba.
    • Támogatott régiók: India, Korea, Egyesült Királyság, Egyesült Államok.
  • Galaxy A55: egyedüli középkategóriásként
    • 2025 márciusában csatlakozott a programba.
    • Támogatott régiók: India, Korea, Egyesült Királyság, Egyesült Államok.

A Galaxy S24 sorozat a hatodik béta verziónál (ZYCC) tart, amely 2025. március 25-én jelent meg a teszt szervereken, és ez lesz elviekben az utolsó béta a stabil kiadás előtt, amely április 7-én érkezik a tervezet szerint. A Galaxy S23 sorozat a második bétánál (ZYCC) jár, ami március 26-án tűnt fel, míg a Z Fold6 és Z Flip6 a harmadik bétánál (ZYCG), szintén március 25-i kiadással; az A55 az első bétát (ZYC4) kapta meg ugyanekkor, és a Tab S10 sorozat valószínűleg a második béta körül járhatott, bár pontos verziószám nem ismert.

A béta program a stabil kiadás előtt zárul, és a készülékek eltérő időzítéssel csatlakoztak: az S24 sorozat már decemberben, míg az S23, Z Fold6/Flip6, A55 és Tab S10 sorozatok csak márciusban, így a béta verziók száma és kiadási időpontja is ennek megfelelően alakult.

A Galaxy S22-sorozatra indított One UI 5 bétaprogramja (Android 13) 2022. augusztus 5-én, míg a Galaxy S23-szériára fókuszáló One UI 6 bétáé 2023. augusztus 11-én rajtolt (Android 14), ami csupán csak 6 napnyi eltérés. Ehhez képest a One UI 7-é (Android 15) a Galaxy S24-alaptriójára 116 nappal később, ami a Samsung stratégiai váltását tükrözi, hiszen az új felület fejlesztése több időt igényelt a jelentősebb vizuális és AI-alapú újítások miatt. Érdemes megjegyezni, hogy az S24 sorozat hat béta verziót kapott, míg az S23 csak kettőt, ami azt mutatja, hogy a Samsung az S24-ek esetében alaposabb tesztelést végeztek, valószínűleg a stabil kiadás előtti finomhangolás és a felhasználói visszajelzések alaposabb integrálása érdekében, ezzel is biztosítva a zászlóshajó készülékek zökkenőmentes frissítési élményét.

A One UI 7 a One UI 6-hoz képest jelentősebb vizuális és funkcionális frissítéseket hoz, különösen a Galaxy AI integráció, a testreszabhatóság és a biztonsági funkciók terén, miközben a simább animációk és az újratervezett ikonok modernebb élményt nyújtanak.

Áprilisra megérkezhet a One UI 7

Sokakat foglalkoztató az a kérdés, mikor fogja a Samsung elhozni az Android 15 és One UI 7 párosának frissítését?! – ahogy Taurun Vats fogalmazott, megéri kivárni, hogy az átírás véglegesen és hibamentesen végig menjen, ugyanis ez az operációs rendszer másabb lesz, mint amiket korábban megtapasztalhattunk. Nem csak a dél-koreai tech óriás, hanem a Google keresőóriás is felsorakoztatja a saját mesterséges intelligenciáját (Hello Galaxy AI, hello Gemini), amivel a felhasználóknak még több lehetőséget biztosít az életük egyszerűsítésére. Az már csak egy érdekesség, hogy a tavalyi modellekre történő befutás előtt a Samsung több belépőszintűre elhozza az egyszerűsített formáját, de a kettő nem összekeverendő, mert mélységében sokkal kevesebb funkciót tartalmaz.

Az elmúlt 24 órában a netre került egy olyan prezentációs kifotózás, ami borzolja a kedélyeket. A leírta alapján a romániai Samsungnál az alábbiak lesznek a frissítési ütemezések. Nyilván a lenti dátumokat mindenki kezelje fenntartásokkal, mert koránt sem biztos, hogy az európai termékekre ez lesz a jellemző, de azért megmutatjuk, mert mégis csak a tájékoztatás a célunk.

Lehet valami(féle igazság!) a dátumok mögött, ugyanis múltkori cikkünket megerősíti, hogy áprilisig biztosan nem várható Android 15 az előző generációs Galaxy S és Z termékekre – amelyek első körben jogosultak lesznek rá. A prezentációs fotó alapján az április 18-diki hét lehet a legelső, amikor befuthat a Galaxy S24 termékcsaládra; de lesznek olyan egykori csúcskategóriások, amikre csak május vége fele érkezhet meg.

A fentieket alátámasztja az is, hogy „csak” tegnap került fel a Galaxy Z Flip6 5G és a Galaxy Z Fold6 5G első One UI7 buildje az európai és az indiai tesztszerverre. Ergo, erre a két modellre március vége előtt biztosan ne számítsatok semmiféle Android utánpótlásra, hiszen egy stabil operációs rendszer kiadásához elengedhetetlen kettő-három bétaváltozat a stabilnak nyilvánított végsőteszt előtt, de a komplexitásból adódóan a több sincs kizárva.

Minden tech csatorna próbálja feszegetni az informátorainak határait, viszont, amit mindenképpen muszáj szem előtt tartani, hogy az AI feltűnésével már nem lehet egyelőre olyan egyszerű főszoftver-frissítéseket kiadni, mint amelyek a korábbi változatokét jellemezte. (A kiadási idők csökkenése alátámasztja a fokozatos felgyorsulást.) A komplexitás több tényezős, a Samsungnak pedig az az érdeke, hogy mindenki a lehető legjobb felhasználói élményt kapja – egy elsietett szoftver viszont visszás lehet abban a korszakban, amikor az Apple-t szeretné megfogni a dél-koreai tech óriást. Nem szabad elfeledkezni, hogy a mesterséges intelligenciára építkezett kampányuk sikeres volt a 2024-es esztendőben, hiszen a Galaxy S24 Ultra ott volt a legkelendőbb TOP10 okostelefon között, amire az előző években egyik prémium elődje sem volt képes.

 „Azáltal, hogy a szintugrás lehetővé váljon, az alapoktól kezdték a mesterséges intelligencia operációs rendszerébe történő építkezését. Ebben a One UI 7 kiemelt figyelmet kap, hiszen a leginkább személyre szabható felületet ígéri, ami újradefiniálja a mobil interakciókat, ugyanis az AI-segédeket a rendszer szintjén integrálták.”

olvasható egyik korábbi cikkünk Unpacked összefoglalójában

Akkor most mire várjuk?

Találgatások vannak, és lesznek, de minden szivárgást kezeljetek fenntartásokkal. Amit az előző évekből megtapasztaltam, az nem más, minthogy a hardveri adottságok különbsége feladja a leckét a szoftverfejlesztőknek, pláne egy olyan új korszakban, amikor a változók közé a mesterséges intelligencia is odacsapódik. Biztosra veszem, hogy lesz jó pár olyan új modell, amelyiken One UI 7 fog debütálni úgy, hogy közben a Galaxy S24-termékcsaládra még várjuk a végleges tesztváltozatot. Mindenkit türelemre intenék, hiszen egy elhibázott és elhamarkodott szoftverélesítés adatvesztéssel és fejfájással jár, a várakozás pedig ennél jelentősen „kisebb rossz”. Véleményem szerint, a Samsung okkal tart minden hivatalos csatornáján hírzárlatot az ügyben, a Galaxy S24 éles befutásáig változásra ne is igazán számítsatok.

Messze még az Android 15 frissítési dömpingjének indulása?

Az előző évek tendenciájához mérve, roppant késve indult el az új Android operációs rendszer változatának béta-tesztidőszaka. Míg tavalyelőtt decemberben már  csordogált az Android 14 az aktuális Galaxy S-termékekre, addig tavaly másképp történtek a dolgok. A Samsung a gyorsaságot nem áldozta fel a precizitásra?! December 5-én adott ki a Samsung Global egy sajtóanyagot azzal kapcsolatban, hogy az új rendszer alatt futó One UI 7 milyen újdonságokkal büszkélkedik. Ekkor történt meg a bétaverziónak az elindítása, ami – ismételten – elkerülte a magyarországi felhasználókat a minimális felhasználói bázisából fakadóan. (Németország van hozzánk legközelebb, ahol a limit eléréséig nyitottá tették a becsatlakozást a Samsung Members applikációban történő regisztrációt követően.)

A piacra dobott termékek közül, a Galaxy S25-alaptrióján keresztül ismerhette meg a One UI 7 újdonságait a vásárlóközösség. Az One UI-felületek történelmében sosem fordult elő még, hogy egy olyan modellen debütáljon, ami frissen került a piacra. A teljesség kedvéért összeszedném az előző generációk rajtját:

  • Android 14: 2023.10.30. (hétfő) – Galaxy S23 | S23+ | S23 Ultra [EUX]
  • Android 13: 2022.10.24. (hétfő) – Galaxy S22 | S22+ | S22 Ultra [EUX]
  • Android 12: 2021.11.18. (csütörtök) – Galaxy S21 | S21+ | S21 Ultra [XEH]
  • Android 11: 2020.12.10. (csütörtök) – Galaxy S20 | S20+ | S20 Ultra [XEH]
  • Android 10: 2019.12.09. (hétfő) – Galaxy S10e | S10 | S10+ [XEH]
  • Android 9: 2019.01.08 (kedd) – Galaxy S9 | S9+ [XEH]

A Galaxy S9 termékcsalád esetében fordult elő, hogy átcsúszott az „új esztendőbe” az Android váltás rajtja, viszont onnantól kezdve a Samsung fejlesztői csapata ügyelt arra, hogy évvégéig lezajlódon az aktuális évi Galaxy S-szériás béta-tesztidőszak és a stabillal kezdhessék meg az újévet. Decemberről novemberre, majd pedig októberre rövidült a frissítési hullám megkezdésének időbéli rajtja; ezért is bosszankodhatnak többen, mi történt 2024/25-ben, amikor is 2024. december 5-én még csak arról adott tájékoztatást a dél-koreai tech óriás sajtóosztálya, hogy miként lesz forradalmi az új generáció az elődökhöz képest. A sajtóanyagból had idézzek egyet:

„(…) A One UI 7 jelentős előrelépést hoz azzal, hogy az élvonalbeli mesterséges intelligencia-algoritmusokat és a multimodális képességeket a felhasználói felület minden egyes kapcsolódási pontjába beépíti, egy olyan AI-platformot létrehozva így, amelyen minden interakció természetesnek és intuitívnak hat. A bétaverzió felhasználói elsőként tapasztalhatnak meg egy továbbfejlesztett, személyre szabhatóbb mobilélményt.”

olvasható a Samsung közeléményben

TM Roh, szintén erre utalt az idei Unpacked esemény keretében, miszerint a mesterséges intelligencia megjelenésével újra az alapoktól kellett építkezni az Android operációs rendszernél. Ergo, egy sokkal átfogóbb szoftverátíráson ment keresztül az Android 15, mint elődjei. Noha, csak találgatások vannak, azért lehet sejteni, hogy egyfajta stratégiai háttér is övezi azon nézetet, miszerint miért járhat jól a Samsung és a Google a jelentősen elcsúsztatott Android főszoftver-frissítéssel.

Kezdjünk mindent azzal, amire Drew Blackard termékmenedzser is kitért az Unpacked eseményen, miszerint a Galaxy AI újradefiniálta, miként kommunikálunk a technológiával, és olyan kényelmes élményeket biztosít, amelyek minden nap segítségünkre lehetnek. Majd folytatta, hogy a Generatív szerkesztés és a Photo assist alkalmazásával a kreativitás új határokre lel; de talán, ami egy fokkal fontosabb, hogy a Circle to Search with Google funkció millióknak segített feltárni az információkat, amikre szükségük volt. Ez pedig tagadhatatlanul erőforrás igényel, amire elképzelhető, hogy még nincsenek 100%-osan felkészülve. És a One UI 7 számos olyan képességgel rendelkezik, amelyhez a keresőórás AI-asszisztense szolgáltatja a támogatást, tehát további terheléssel számolhatnak.

Egy másik teória szerint, a Samsung elengedte a nagy év közbeni szoftverfrissítéseket. Míg tavaly a Galaxy S24-szériát One UI 5.1-gyel tálalták, most ettől elálltak, hiszen két lehetőségük volt: vagy visszatartanak a Galaxy S25-be szánt funkciókat az elődnél, és egy kisebb csokrot hoznak el; vagy későbbre halasztják a frissítés indítását és nem kell csalódniuk a felhasználóiknak. Vannak arról pletykák, miszerint a Galaxy Z 7-kel érkező szoftver alsóbbrendű lesz, mint az előző generációknál, azaz ne One UI 7.1-et, hanem One UI 7.0.1-et várjunk.

Amit váltig állíthatok, hogy a Galaxy S24 alaptriója kaphatja meg elsőként az Android 15-öt a régi portfólióból. A béta tesztidőszaka javában zajlik, jelenleg a harmadik bétánál tartanak, viszont CID információi szerint, február 17-én válik elérhetővé a negyedik bétaszoftver (ami már felkerült a tesztszerverre), ami a ZYB6 utótagra hallgat. Egyelőre tehát szó sincs stabil változatról, folytatódik a tesztelés. Sőt, szintén CID tette közzé, hogy még kettő bétaszoftverrel számolhatunk a véglegesítés előtt, azaz hatig meg se áll a Samsung. Eddig a márciusi frissítés indítás tűnt valószínűleg, azonban mostanra inkább az áprilisi a reálisabb.

(Zárójelesen, itt jegyezném meg, hogy aki belekóstolna a nem-publikus One UI 7.0 bétába, azok az XDA-Developers fórumának alábbi bejegyzésében találnak instrukciókat, miként vághatnak bele. Azt azonban előre terjeszteném, hogy csak saját felelősségre, és mindenről csináljatok mentést, mert előfordulhatnak anomáliák, amik adatvesztést eredményezhetnek.)

Felsőkategóriában, a Galaxy S21 termékektől, illetve a Galaxy Z 3-aktól indul az Android 15-re szóló jogosultság; táblagépeknél pedig a Galaxy Tab S8-termékcsaládtól. A középkategóriában lehet számolni: a Galaxy A33-tól felfelé, valamint a Galaxy Ax4, Galaxy Ax5 és Galaxy Ax6 modelleknél.

Megérkezett a One UI 6 Watch az okosórákra

Míg a Google már javában készül az Android 16 operációs rendszer fejlesztői időszakára, addig a Galaxy felhasználók tűkön ülnek, ugyanis még mindig nem startolt el az Android 15 és a One UI 7 párosának béta tesztidőszaka. Eközben pedig ott van az okoskiegészítők termékcsoport, ahol a Samsung programozóinak még akadt egy elmaradása, hiszen a One UI 6.0 Watch operációs rendszerfelület az érintett modellekre csak most érkezik meg csepegtetve. Ez az a felület, amellyel a Galaxy Watch7 termékcsalád anno nyár folyamán debütált, és amivel az előző generációknál is bátran számolhatunk.

Tegnap futott be ugyanis a Galaxy Watch6 és a Galaxy Watch6 Classic Bluetooth-os változatára az eléggé méretes rendszerfrissítés, hiszen 1.856GB-nyi tárhely igénnyel bír, amekkorát ritkán kapnak az okosórák. Egyelőre csak az eSIM kártyamentes variánsok felhasználói örülhetnek, de várhatóan napokon belül lefrissülhetnek az LTE modellek is. Rajtuk az októberi biztonsági frissítési szint mutatkozik, ami arra hagy következtetni, hogy november folyamán már csak apró hibák javítása zajlhatott.

TermékTípusszámCSCBuild számKiadás napja
Galaxy Watch6 BTSM-R940XEHR940XXU1BXJ52024.11.26.
Galaxy Watch6 Classic BTSM-R950XEHR950XXU1BXJ52024.11.26.

Akinek nem lett volna meg, azoknak mondanám, hogy a frissítés előtt a One UI 5 Watch felülete fogadta a felhasználókat. A méretes csomag főbb újdonságai között természetesen az AI-hoz kapcsolódó funkciók tartoznak, amelyekkel még energiadúsabbak lehetünk – már ha hagyatkozunk a mesterséges intelligencia segítségeire, tanácsaira. Ezen kívül, ott van az új gesztus funkció is, a dupla csippentés, ami a Galaxy Ringnél került be a köztudatba. A rengeteg újítást a Samsung nem rejtette véka alá, ezért mutatnám a hosszú listát.

Alább olvashatók az újdonságok:
  • Új külső az okosórák számára
    • Fedezd fel az új óraszámlapokat
      Fejezd ki egyéni stílusod az új, prémium óraszámlapokkal. A Spatial Number analóg órára emlékeztet, nagyméretű, vastag számjegyekkel. A Simple Digital a minimalista dizájn rajongóit igyekszik kielégíteni. Az Ultra Info Board számlap gyors betekintést kínál a testmozgással kapcsolatos információkat illetően. Az óraszámlapokat a Galaxy Wearable alkalmazás új, kiemelt számlapok szekciójában találod. Lehetőség nyílik a számlapok keresésére olyan kulcsszavakkal is, mint a színek a stílusok és az alkalmazások.
    • One UI vizuális fejlesztések
      Újraterveztük az órakomponenseket, például a gombokat és a kapcsolókat, hogy nagyobb összhangot mutassanak a Galaxy telefonok One UI komponenseivel. Egy új, alapértelmezett betűtípus is hozzáadásra került, stílusosabb és modernebb hatással. Az új betűtípust akkor láthatod, ha az alapértelmezett betűtípus van kiválasztva a Beállításokban. Ha másik betűtípust használsz, a One UI 6-ra történő frissítés után a régi betűtípus nem tűnik el.
    • Továbbfejlesztett csempegrafika
      Az egyes csempék kezdőképernyője újratervezésre került, lenyűgöző látványvilággal és egységesebb megjelenéssel.
  • Gondoskodj az egészségedről
    • Tartsd felügyelet alatt az energiaszintedet a Galaxy AI segítségével
      A Samsung Health új, mesterséges intelligenciával megállapított energiapontszáma megmutatja a felhasználók fizikai és mentális állapotát az alvás és a fizikai aktivitás alapján. Amennyiben alacsony az energiapontszámod, érdemes lehet beiktatni egy pihenőt. Magas energiapontszám esetén elérkezett az idő felállítani a legújabb személyes rekordodat a kedvenc mozgásformádban. A Galaxy AI személyre szabott kimutatásokkal és motivációval szolgál, hogy jó úton tartsa a felhasználókat.
    • Jóval részletesebb alváselemzés
      Az új alváselemzési adatok részletesebb és pontosabb kimutatásokat nyújtanak az alvás minőségét illetően. Az átfogó alvásjelentés mostantól kitér a pulzusra, a lélegzetvétel gyakoriságára, valamint a lefekvés idejétől mért, az elalváshoz szükséges időtartamra. Az új alvásadatok beszerzéséhez egész éjszaka viselni kell a Watch órákat.
    • Állítsd össze a saját testmozgásrutinodat
      Saját testmozgásrutin kialakításához kapcsolj össze egy sor különböző mozgásformát. Célként többek között megadhatod a lépések vagy az ismétlések számát, illetve az időtartamot is. A rutin elkezdését követően az óra automatikusan átáll a következő mozgásformára a célok elérése után. A testmozgás különböző fázisai közé szünetet is beiktathatsz. Amint a rutin befejeződik, egyetlen képernyőn tanulmányozhatod a teljes rutin eredményeit.
  • Kezeld az órádat profi módon
    • Újabb lehetőségek a dupla csippentéssel
      Ha a hüvelyk és a mutató ujjaddal kétszer csippentesz a képernyőn, gyors műveleteket hajthatsz végre. Hívásokat fogadhatsz, kikapcsolhatod a riasztásokat, áttekintheted az értesítéseket, szabályozhatod a zenelejátszást, fényképeket készíthetsz, és még sok minden mást, mindezt egy kézzel. Amennyiben van rendelkezésre álló terület, egy ujj-ikon fog megjelenni azokon a gombokon, amelyeket dupla csippentéssel is vezérelhetsz.
    • Tekintsd át gyorsan az értesítéseket és a csempéket
      Gyorsan simítsd a képernyőt balra vagy jobbra az óraszámlapon, hogy egyszerre áttekinthesd az értesítéseket vagy a csempéket. A simítás gyorsasága határozza meg, hány értesítést vagy csempét tekinthetsz át.
    • Ellenőrizd a folyamatban lévő tevékenységeket
      Érintsd meg az óraszámlap alját, hogy megtekinthesd az olyan folyamatban lévő tevékenységek listáját, mint a telefonhívások, a testmozgás vagy a zenelejátszás. A lista egy tételének megérintésével egyszerűen válthatsz közöttük.
    • Kényelmes egykezes használat univerzális mozdulatokkal
      Az univerzális mozdulatok használatával mostantól még könnyebb vezérelni a Watch órákat a képernyő megérintése nélkül. Ha bejövő hívásod van, vagy bekapcsolt az ébresztő, egy új kézmozdulattal térhetsz vissza az előző képernyőre; az univerzális mozdulatokat azonnal használhatod kiegészítő beállítások nélkül.
  • Maradj kapcsolatban a csuklódon keresztül
    • Intelligensebb válaszok az AI segítségével
      Válaszolj az írásos üzenetekre pillanatok alatt AI-generálta, személyre szabott üzenetekkel, az előzmények alapján. Amikor megtekintesz egy bejövő üzenetet, válaszokat fog ajánlani a rendszer. Az üzenetek a telefonon fognak megjelenni, így azok nem vesztik el a bizalmas jellegüket. Csak a One UI 6.1.1 vagy újabb verziójával működő telefonokon érhető el, amelyek támogatják az AI-javasolta válaszok használatát.
    • Válaszolj szempillantás alatt kedvenc emojikkal
      Beállíthatod kedvencként a leggyakrabban használt emojikat, hogy mindig elérhetők legyenek a gyors válaszhoz.
  • Tedd még személyesebbé az órádat
    • Jelenítsd meg a számodra fontos időjárásadatokat
      Már szerkesztheted is az időjárás csempéjét, hogy pontosan azokat az időjárással kapcsolatos adatokat láthasd, amelyek a leginkább számítanak. Egyéb lehetőségek mellett választhatsz a napi előrejelzés, az óránkénti előrejelzés, a várható időjárás, a napkelte és a napnyugta időpontja, valamint az időjárást érintő kimutatások közül.
    • Két világóra használata
      Személyre szabhatod a világórát, hogy mostantól két város idejét mutassa egyszerre, könnyen láthatóvá téve az időeltolódást.
    • Kezeld az értesítéseket a telefon használata nélkül
      Állítsd be, mely okosórás alkalmazások küldhetnek közvetlen értesítéseket az órádra anélkül, hogy meg kellene nyitni a Galaxy Wearable alkalmazást a telefonon.
    • Automatizáld az órádat változatos üzemmódok használatával
      A telefonon beállított üzemmódok, mint például az Alvás, a Torna vagy a Mozi üzemmód, mostantól automatikusan vezérelhetik az óra több beállítását attól függően, hogy a felhasználó éppen mit csinál vagy hol van. Az óraszámlapokon és a Ne zavarjanak módon túl, az üzemmódok mostantól megszabhatják az Always On Display, az Ébr. csuklóemeléssel, az Ébr. képernyőérintéssel, az Ébr. keretérintéssel, a Hangmód és a Leválasztási jelzések paramétereket is. Csak a One UI 6.1.1 vagy újabb verziójával működő telefonokon érhető el.
  • További fejlesztések
    • Naptárbejegyzések kezelése közvetlenül az okosórán
      Könnyedén hozzáadhatsz új eseményeket vagy szerkesztheted meglévőket a csuklódon, a telefon használata nélkül. A naptár heti nézetét is frissítettük, hogy kijelezze, hány bejegyzés található az egyes napokon.
    • Használd hosszabb ideig az akkumulátort
      Az Energiatakarékos üzemmód bekapcsolásával az olyan egészségügyi funkciókat is korlátozhatod, mint az edzés automatikus felismerése és a háttérben végzett pulzusszámmérés, hogy az akkumulátor még tovább bírja, mint korábban.
    • Az óra automatikus bekapcsolása töltés közben
      Használd az órádat azonnal, amint befejeződik a töltés – már nincs szükség a készülék bekapcsolására sem. A funkció használatához a Beállítások pontban be kell kapcsolni az Auto. bekapcsolás funkciót.
    • Csatlakozz automatikusan a Bluetooth audioeszközökhöz
      Amikor elindítod a zenelejátszást az órán, a Bluetooth fejhallgató vagy hangszóró automatikusan kapcsolódni fog a lejátszáshoz, ha párosítva van az órával vagy a telefonnal. Ha nincs csatlakoztatható Bluetooth audioeszköz, a zene az óra hangszóróján keresztül szólal meg, amennyiben a zenelejátszó alkalmazás támogatja azt.

Hiába rajtoltak előbb a csúcskategóriás készülékei a Samsungnak, az Android 15-nél ez már felejtős

Most, egyéb elfoglaltságaimból fakadóan kicsit háttérbe került az oldal, ettől függetlenül szüntelenül figyelem a Galaxy készülékek körüli ténykedéseket. Sokan, november végére már úgy gondolták, hogy legalább a Galaxy S24 termékcsalád alaptriójánál elrajtol a One UI 7 felület bétateszt időszaka. Ehhez képest lassan zárjuk a hónapot, és hír sincs arról, hogy mikor élesíthetik a Samsung Members különböző országainak felhasználói előtt azon funkciót, amely lehetővé teszi a béta variánsnak a nyílt tesztjét. Pletyka viszont akad bőszen, de kb. azt érzem ezek mögött, mint a politikai köröknél lévő piackutatócégek eredményeitnél, miszerint: mindenki próbál egy pontosabbat tippelni, és remélni, hogy ők állnak közelebb a valósághoz.

Nagyjából ezért sem foglalkoztam az elmúlt szűk másfél hétben az Android 15 operációs rendszerének bevezetésével, mert találgatásokra nem igazán szeretnék hagyatkozni, legalábbis hasra ütésszerű nagyjábóli dátumot mondhatok nektek: idén biztosan elrajtol a bétafázis a Galaxy S24-re. Talán, ami egy fokkal érdekesebb tény lehet majd a jövőre nézve, hogy hány bétapakk szükséges a stabilnak kikiáltott éles előtt?

Imádom a statisztikákat, de most nem ezt a gondolatmenetet folytatnám, hanem inkább megmutatnám azon késztényt, ami arra reflektál, mennyire „el van csúszva” a Samsung fejlesztőcsapata az Android 15 bevezetésével, legalábbis az elődökhöz mérve:

  • Android 14: 2023.10.30. (hétfő) – Galaxy S23 | S23+ | S23 Ultra [EUX]
  • Android 13: 2022.10.24. (hétfő) – Galaxy S22 | S22+ | S22 Ultra [EUX]
  • Android 12: 2021.11.18. (csütörtök) – Galaxy S21 | S21+ | S21 Ultra [XEH]
  • Android 11: 2020.12.10. (csütörtök) – Galaxy S20 | S20+ | S20 Ultra [XEH]
  • Android 10: 2019.12.09. (hétfő) – Galaxy S10e | S10 | S10+ [XEH]
  • Android 9: 2019.01.08 (kedd) – Galaxy S9 | S9+ [XEH]

Azért a listán látható decemberi dátum, viszont fontos hozzátenni, hogy ekkor már éles, mások által letesztelt, rendszer került az aktuális évi Galaxy S-termékre, nem pedig a béta tesztidőszak rajtolt el rájuk.

A Galaxy Z Fold6 és Z Flip6 párosa 15, míg Galaxy S24 termékcsalád alaptriója 14 nappal előbb debütált, mint az előző évi elődje. Ergo, cirka kéthéttel korábban, ami jó lehetőséget nyújtott a gyártónak a készletek pörgetésére. A jelek szerint, ezt a tendenciát az operációs rendszer váltásánál már koránt sem fogják tartani, ugyanis egy X bejegyezésre hivatkozva, könnyedén megtörténhet az, hogy a Galaxy S25 alaptrióján debütál a legelső Android 15-ön futó One UI 7 felület. Ha a pletykákra hagyatkozunk, akkor december elején érkezhet az első bétapakk a Galaxy S24-ekre, és ha szánnak rá egy egészséges tesztidőszakot, akkor innentől adhatunk hozzá másfél-két hónapot. Párhuzamosan zajlik majd közben a többi terméknél is, lépcsőzetesen elcsúsztatva. Ergo, a Galaxy S21-ekre bétát idén senki se reméljen – ha meg mégis, kellemesen csalódtok.

Szerintem van tudatosság a Samsung részéről, hiszen a mesterséges intelligenciára épülő újdonságoknak mutatkoznia kell a folytatásban az új op. rendszernél, viszont az, hogy kicsivel később egy One UI 7.1-et adjanak ki érdemben (és talán itt a fő hangsúly!) a Galaxy S25-kre már abszurddá vált. Helyette inkább eltérnek a bejáratott stratégiától, és a jövő évi Galaxy S-re hozzák el elsőként, majd picit csúsztatva, elképzelhető, hogy némiképp herélten a többi modellre, hogy aztán később mini-update-tel kedveskedjenek.

Amúgy az Android 15 bétacsomagjai a tesztszervereken fenn pihennek, amire Tarun Vats mindig hoz élőpéldákat, csak éppen az nem tiszta, mi okozhatja a várakozás forrását. Nyilván ezt sosem fogjuk megtudni, legalábbis hivatalos forrásból. Az viszont valahol mókás, hogy 2025 januárjában indul útjára az Android 16 béta elsőfázis, amikor még lehet a Galaxy felhasználók Android 15-öt se láttak. Még jó, hogy manapság ez kb. már keveseket mozgat meg, nem úgy, mint 5 évvel ezelőtt.

Újabb átformálás jellemzi a One UI 7 vezérlőfelületét

Októberben 10. alkalommal került megrendezésre a Samsung Fejlesztői Konferencia, melynek középpontjában a One UI 7 felület állt. A Samsung szintet lépett az idei esztendőben, ugyanis a mesterséges intelligencia bevezetésével a felsőkategóriás készülékeinél 7 évnyi szoftveres támogatást, míg a jövő évi belépő- és középkategóriás modelleknél 6 évnyit ígért a leendő vásárlóknak, amivel azt üzenteti, hogy bizony velük hosszútávon lehet számolni.

Noha, még mindig nem startolt el a One UI 7 béta tesztidőszaka, azt már tudjuk, hogy az idei évben nem kell a végleges változattal számolnia a szoftver-guruknak, ugyanis majd csak jövőre teszik elérhetővé. Erről, és még másról nemsokára külön beszámolok, most inkább csak meg szeretném mutatni, miként fest a One UI7 vezérlőfelülete, amikor az ujjunkkal fentről lefele húzzuk.

Forrás: Ice Universe

Ice Universe mindezt továbbgondolta, hiszen a képen a Galaxy S25 Ultra renderfotói alapján készült jövő évi csúcskategóriás köszön vissza küllem ügyileg.

A változás nüánsznyi, mondhatni egy laikusnak nem sok különbség fedezhető fel. Ami pozitív, hogy immáron a hangerő is felkerült egy panel formájában a vezérlőpultba, ami a One UI6-nál nem szerepelt. Számomra mondjuk fura, ez a felezett hosszúság, ugyanis sűrűn szoktam használni a fényerősség módosítást és a hosszabb felületen könnyebben tudom az általam tökéletesnek ítélt mértéket behatárolni. Kíváncsi leszek, hogy engedik-e csempeszerűen pakolgatni, mint mondjuk a widgeteknél az asztalon?!

Ti mit szóltok a látottakhoz? – Helyette inkább úgy kérdem, így talán adja magát, mármint hogy alig van ilyen téren elérés, miért tartják vissza a következő csúcsmodellig a debütjét, hiszen mélyreható különbségeket eddig nem igazán fedeztünk fel. Erre pedig utal a szoftvertámogatottság ténye is, miszerint, ha nincs nagy előrehaladás, akkor bizony könnyedén lehet hat vagy épp hét évnyi támogatást megígérni,.

Csökkenti a szoftvertámogatottsági különbségét a Galaxy készülékei között a Samsung

A Samsung folyamatosan tesz azért, hogy a fenntartható gyártók közé sorolják. Történt tavalyelőtt évvégén, hogy a belépőszintű modelleknél feltűnt a 4 generációnyi főszoftver támogatás, illetve az 5 évnyi biztonsági frissítés. Nemsokkal később, arról is hírt adtunk, hogy szoftver mellett hardveresen is szintet ugrott az alsóbb berkekben. Az idei év egyik különlegességei közé tehető továbbá az, hogy a felsőkategóriás modelleknél a 7 évnyi frissítési támogatottság mutatkozik, azaz pl.: egy Galaxy S24 vásárlónak 2031-ig biztosan nincs miért aggódnia, mert nem engedik el a „kezüket”.

Noha a Galaxy A16 5G még nem debütált, de várhatóan ősszel megtörténik a terméknek a bevezetése, melynek specifikációjáról elkezdtek szivárogni az információk. A TheTechOutlook csapata talált rá azon oktató anyagra, ahol a Galaxy A15 5G-vel hasonlítják össze, mégis miben újul meg az elődhöz képest az utód. Mutatnám a két diát hozzá:

Az egyik fő különbség a megnövekedett szoftvertámogatottságnál mutatkozik. Eddig a belépőszintű modelljeinél a 4+5 felállás mutatkozott, ami a Galaxy A16 5G-vel változni fog 6 évnyire. Eszerint, a kiadott Android változaton kívül 6 újabb főszoftverrel, valamint 6 évnyi Google-féle biztonsági javításokra lehet számítani. Ezzel a gyártó megszünteti teljesen azt, hogy csak utólagosan foltozgasson biztonsági réseket úgy, hogy közben nem fognak hozzányúlni az Android alapváltozatához.

Az említett Galaxy A15 5G-nél ugyanis Android 18 lesz az utolsó főszoftver, viszont ha a fenti tendenciát vennénk alapul, akkor Android 20-ig lehetne hivatott az OS update-re, (amit természetesen utólagosan nem fog megkapni) ellenben a Google által érkeznek a javítások rá.

Szépen haladunk előre a korral, hiszen ha visszaemlékeztek, akkor a Galaxy A14 5G-nél még csak 3 főszoftverre adtak ígéretet, majd ez változott 4-re, most pedig 6-re. Kicsit olyan érzése van az embernek, mintha megálltunk volna fejlődésben, és az egyes új Android változatok alapjai nem igényelnének akkora erőforrást. Könnyedén lehet, hiszen már jó néhány tech kritikustól megkapta a Google az elmúlt két-három Android-szoftvere, hogy lehetett volna alváltozatként is kezelni, nem kellene főverzió számot ugrani nála, mert gyökereiben akkora különbséget nem szállítottak. Véleményem szerint, ez is hozzátesz ahhoz, hogy alsóbb berkekben tudják garantálni a 6 évnyi szoftvertámogatást – főleg úgy, ha mégsem menne, akkor szimplán behozzák az Android Core változatot, ami egy herélt variánsa az alapnak.

Már csak az a költői kérdés, miként fogják azt elérni, hogy a termékek ezt a hosszútávú háttértámogatást tudják is hardveresen; hiszen 6 évnyi életciklus egy akkumulátorban biztosan nincs, és van az az árfekvés, ami után már a tovább örökölt tulajdonosa se fogja „felújítatni”.