Kategória: Mi van a dobozban?!

Kicsomagolós videón a Galaxy Z TriFold

Elképesztő mérnöki bravúr övezi a Galaxy Z TriFold-ot, aminek nevével még barátkoznom kell, mert valahogy nem áll rá se a kezem, se a szám. Az viszont biztos, hogy a Galaxy G Fold elnevezéshez képest azért találóbb és témajelölőbb – amit mondjuk azért aggathattak rá a külföldi szaklapok, mert összehajtott állapotában egy G betűt formál meg az alakja. A gyártó maradt az in-folding mechanizmusnál, azaz ha a főkijelzőt szeretnénk használni, akkor bizony teljes terjedelmében szét kell nyitnunk azt, ha pedig csak egyszer szeretnétek a mozdulatot elvégezni, akkor a Galaxy Z Fold7 5G vásárlása mellett kell voksolni.

A Samsung Global kiadta a debüt előtti kötelező „UnBoxing” videóját, azaz prezentálja mindazt, amit a termék doboza magában rejt, valamint azt is, mik a főbb erényei a terméknek. Érdemes megfigyelni, hogy az első generációs Galaxy Fold-hoz képest mennyire „üres” a mai csomagolás, legalábbis ahhoz mérten lehet kellő mértékű hiányérzetünk.

Kicsit több minden van a Galaxy Z Fold Special Edition dobozában, mint amit megszoktunk mostanság

A Galaxy Z Fold Special Edition felidézi a Galaxy Fold-ot, ugyanis anno az is limitált piacokra érkezett elsőkörben, illetve a megszokotthoz képest, teljesen más minden volt a készüléknek a dobozában. Ugye manapság, ha vásároltok egy Galaxy okostelefont, akkor egy Type-C to Type-C adatkábellel és egy SIM-tűvel találkozhattok a termék mellett. Eléggé szerény a felhozatal, de szépen kikopott a tárházból mind a (vezetékes) headset, mind a töltő adapter.

A múlt héten bemutatott legújabb foldable viszont különc lesz ilyen téren, ugyanis a 25W-os töltő adapter mellé még egy tokot is csomagoltak, ami tényleg egy nem várt húzás 2024-ben a Samsung által.

Íme a bizonyíték:

Dél-Koreában nagy sikere van a terméknek, ugyanis az első előrendelési hullámban értékesítették a legyártott modelleket, most pedig éppen arról van szó, hogy megindítják a másodikot. Véleményem szerint, az időzítés a lehető legjobb volt, mert az ünnepi időszakban biztosan sok impulzus vásárlójuk lesz.

Kicsomagolás közepette extra infók a Galaxy Buds3 termékekről

Két vezeték nélküli fülhallgatóval állt elő a Samsung idén nyáron, ugyanis a Galaxy Buds2 Pro helyére érkezett a Galaxy Buds3 Pro, míg a Galaxy Buds2-jére a Galaxy Buds3. Utóbbi egyutas, előbbi pedig kettő, azaz erőteljesebb hangzás világgal rendelkezik. Noha jelenleg is akadozik a prémiumabb termék bevezetése, mert pl.: a Samsung Magyarország webáruházában mind a kettő készlethiányos, arról már van információnk, hogy a felülvizsgálat óta küldtek ki készleteket az előrendelőknek. Vélhetően szeptember közepe, végére megoldódik a fenn maradó probléma, addig szerintem mindenki átgondolhatja, hogy megvárja-e az újabb gyártássort, vagy él az esetleges garanciáztatással, ha netán probléma merülne fel.

A Galaxy A55 5G dobozának tartalma

A Samsung Global is rádöbbent, hogy 2024-ben nem sok értelme van önálló Unboxing videókat összerakni, mert minden termék egységesen ugyanazokat rejti a csomagolásában. A Galaxy A55 5G esetében: az okostelefon mellett SIM-tűt és 1db Type-C to Type-C kábelt kapunk. Helyette kiegészítették afféle termékbemutató stílusúvá, mely alatt elmondják nagyjából másfél percben azt, milyen adottságokkal rendelkezik, amelyek kiemelik az átlagos készülékek sorából.

Mit rejtenek a Galaxy Tab S9 FE termékek doboza

A Fan Edition termékcsaládból a Galaxy S23 FE még nem érkezett meg Európába, így várnék a „Mit rejt a csomagolás” posztjával, viszont a Galaxy Tab S9 FE termékcsalád már vásárolható. Igaz a hazai képviselet eléggé limitált felállásban hozta el, hiszen nem csak a tárhely opcióját nyirbálta meg, hanem a színválasztékát is. Pl.: amit lentebb láthattok levendula színt, az magyarországi forgalmazásban nincs jelen, szóval senki se örüljön meg, hogy végre valahára egy csajos színnel rukkolnak elő, mert igen és nem…!

A Galaxy Tab S9 FE-k előrendelési vagy inkább bevezetési időszaka javában zajlik; egészen a hónap végéig. Aki benevez rá, az egy Galaxy Buds FE boldog tulajdonosa lesz ráadás termék formájában, szóval érdemes kihasználni. Most viszont foglalkozzunk azzal, hogy mi van a dobozba:

  • a termék maga,
  • az S Pen,
  • a Type-C to Type-C kábel 1 méteres hosszúságban,
  • illetve egy SIM-tű (amivel a memóriakártya foglalatot is ki lehet nyitni).

Igen, töltőadapter nem képezi a csomag tartozékainak listáját, viszont legalább az S Pen-t nem spórolják ki továbbra sem a Galaxy Tab S-készülékekből:

Van természetesen hozzá egy kicsomagolós videó is:

Mit rejt a Galaxy Watch6 termékek dobaza?!

Most hirtelen felidéztem a Samsung Gear okosórámat, merthogy anno a legelső generációval rendelkeztem, hogy annak a dobozában mi volt. Nem sokkal több, annyi, hogy anno az adapter vagy hétköznapibb nevén a töltőfej mindenhez is járt, így ott volt a csomagolásban. Ugye ezt a legtöbb gyártók az elmúlt 3-5 évben kukázták, de szerintem már senkit sem lep meg a jelenség, hiszen annyira hozzászokott a szervezete az embernek. Míg az amerikai képviselet egybe tűnteti fel az okosóravázat és a hozzákapcsolódó szíjat, addig a hazai munkatársaik külön. A logikai buktató csak ott van, hogy odakinn Te döntöd el, milyen színű szíjjal szeretnéd megvásárolni, míg itthon nincs választási lehetőséged. A dobozban:

  1. a termék szíjjal együtt foglal helyet. (A Galaxy Watch6-ok esetében szilikon, míg a Galaxy Watch6 Classic-oknál bőr a szíj.)
  2. illetve egy vezeték nélküli töltőfej, amely képes a 10W-os töltés leadására.
  3. Nem utolsó sorban egy használati útmutató, amit soha senki se olvas el.

Az előrendelési időszak alatt viszont ne feledjétek el, hogy ráadás szíjjal zsebelhettek be, döntsetek is bármelyik modell mellett. A Samsung.com webáruházánál a termékkel együtt küldik meg; míg minden más csatornán (Samsung márkaboltok, Alza, szolgáltatók) Nektek kell a Samsung Members-ön belül az igényléseteket leadni. Aki ezt elmúlasztja, az kimarad a mókából.

A Samsung marketing csapata szerint buli az, ha videóra veszik a termék kicsomagolását, ezért ellopva a Youtuberektől ezt a rivaldafényt, megcsinálták idő előtt az említett témavideót. Mutatnám egyből:

Mit rejt a Galaxy Z Flip5 és a Galaxy Z Fold5 csomagolása?

Évekkel ezelőtt talán égető kérdése volt: Mit rejthetnek az egyes termékeknek a csomagolásai? …, azonban manapság már eléggé egyszerűsített a felállás, ilyen tekintetben. Nincs az, mint mondjuk hajdanán a Galaxy S8-nál, hogy a termék, a töltő és az adatkábel mellett adtak fülhallgatót, OTG adaptert és micro-USB átalakítót Type-C-re. El voltunk akkoriban halmozva mindennel, mostanra eléggé szegényes a felhozatal, hiszen az új összehajtható okostelefonjainak dobozába a Samsung:

  • magát a terméket,
  • egy Type-C to Type-C adatkábelt (3A),
  • egy SIM-tűt,
  • és egy használati útmutatót pakol.

Természetesen a Samsung készült, hiszen nem szeretné azt, hogy vizuális tartalom nélkül “csomagolhassuk ki” az újdonsült termékeit, ezért mind a kettőhöz készített egy szakszerű prezentációs videót.

Kezdjük a sort a Galaxy Z Flip5 5G-vel, de előbb mutatnám a kis fotókat, mégis csak mindegyik színnél más a borító:

Végezetül pedig a Galaxy Z Fold5 5G hasonló videóanyagját mutatnám, de előbb a fotók a dobozról. Egyébként a Krém szín miért nincs idehaza?

Kicsomagolós videón a Galaxy S23 termékek

Vannak a Youtube-on olyan videók, amelyek időtlenek, mert sok év elteltével is ugyanolyan érdeklődéssel nézi meg az új közönsége. Szerintem, a tech világában a kicsomagolós videók ilyenek, hiszen, nehéz felidézni, hogy a Galaxy S8 termékek dobozában mi lapult, ám ha előkapjátok az archívumból a hozzá kapcsolódó unboxing anyagot, akkor meglepődve tapasztalhatjátok, hogy még OTG átalakítót is mellékeltek más egyéb társaságában.

Azóta sok víz lefolyt a Dunán, a Samsung pedig próbál minél környezettudatosabb lenni. Ez a vásárlók egyik felének nem tetszik, ugyanis lehúzásként élik meg a töltőadapter és a fülhallgató elhagyását – melyek már kikerültek az alaptartozékok listájáról. Töltőből sosem elég, ezt aláírom, viszont elnézve, hogy otthon mennyivel rendelkezem és mennyit használok ebből napi szinten, egyet kell értenem a döntéssel, mert valóban raktározás zajlott 3-4 évvel ezelőtt. Minden változás fájdalommal jár, viszont utána meghozza a maga gyümölcsét, csak ki kell várnunk. Ti miként éltétek meg az adapter elhagyását?

Először mutatnám a két kisebb családtagét, a Galaxy S23 5G és a Galaxy S23+ 5G duójáét:

Végezetül pedig a Galaxy S23 Ultra 5G kicsomagolós videója: