Majdnem az összes Galaxy okosórára megérkezett a One UI 8 Watch felület

Nyár folyamán a Galaxy Watch8 debütjével sbemutatkozott a One UI 8 Watch okosórákra fejlesztett egyedi Samsung felület következő generációja, ami még felhasználó-barátabbá hivatott tenni az érintett szegmenst. Hivatalosan 2025. július 9-én rántották le róla a leplet, viszont a dél-koreai tech óriás elmondása alapján, a következő hónapokban a fejlesztők azon dolgoztak, hogy az előző generációk vásárlói is megízlelhessék, milyen az, amikor egy szoftver össze van rakva olyanra, amit megálmodtak. Azt sejteni lehetett, hogy a Galaxy Watch4-ig visszamenőleg le fogják fejleszteni, ahonnan elrajtolt a WearOS operációs rendszer – hiszen előtte Tizen alapokon nyugvót, mint az okostévéin.

A legelső üdvöske értelemszerűen az a Galaxy Watch Ultra lett, amiből egy új színvariánst hoztak el. Rá még július végén aktiválták a szoftverfrissítés lehetőségét, aztán cirka negyedévnyi csend következett, hiszen a Galaxy Watch7 október második felében, a Galaxy Watch6-ok novemberben, míg a Galaxy Watch5-ök decemberben update-elődhettek. A sor, persze nem teljes, mert a Galaxy Watch4-ekből egyelőre csak a Bluetooth-os változatoknál élesedett karácsony előtt pár nappal, a SIM kártya képes modelleknél januári dátummal számolhatunk.

A tisztán látás kedvéért összegyűjtöttem táblázat formájában, melyik modell esetében mikor aktiválódott a frissítés elérhetősége!

2024-ben kiadott Galaxy okosóra felhozatal:

TermékTípusszámCSCBuild számKiadás napja
Galaxy Watch FE 40mmSM-R861XEHR861XXU1CYK62025.12.11.
Galaxy Watch 7 40mmSM-L300XEHL300XXU1BYI42025.10.21.
Galaxy Watch 7 40mm, LTESM-L305FXEHL305FXXU1BYI42025.10.21.
Galaxy Watch 7 44mmSM-L310XEHL310XXU1BYI42025.10.21.
Galaxy Watch 7 44mm, LTESM-L315FXEHL315FXXU1BYI42025.10.21.
Galaxy Watch Ultra 47mm, LTESM-L705FXEHL705FXXU1BYFE2025.07.24.
Táblázat: Galaxy Világa

2023-ban kiadott Galaxy okosóra felhozatal:

TermékTípusszámCSCBuild számKiadás napja
Galaxy Watch 6 40mmSM-R930XEHR930XXU1CYK22025.11.26.
Galaxy Watch 6 40mm, LTESM-R935FXEHR935FXXU1CYK22025.12.04.
Galaxy Watch 6 44mmSM-R940XEHR940XXU1CYK22025.11.26.
Galaxy Watch 6 44mm, LTESM-R945FXEHR945FXXU1CYK22025.12.04.
Galaxy Watch 6 Classic 43mmSM-R950XEHR950XXU1CYK22025.11.26.
Galaxy Watch 6 Classic 43mm, LTESM-R955FXEHR955FXXU1CYK22025.12.04.
Galaxy Watch 6 Classic 47mmSM-R960XEHR960XXU1CYK22025.11.26.
Galaxy Watch 6 Classic 47mm, LTESM-R965FXEHR965FXXU1CYK22025.12.04.
Táblázat: Galaxy Világa

2022-ben kiadott Galaxy okosóra felhozatal:

TermékTípusszámCSCBuild számKiadás napja
Galaxy Watch 5 40mmSM-R900XEHR900XXU1DYK42025.12.17.
Galaxy Watch 5 40mm, LTESM-R905FXEHR905FXXU1DYK42025.12.15.
Galaxy Watch 5 44mmSM-R910XEHR910XXU1DYK42025.12.17.
Galaxy Watch 5 44mm, LTESM-R915FXEHR915FXXU1DYK42025.12.15.
Galaxy Watch 5 Pro 45mmSM-R920XEHR920XXU1DYK42025.12.17.
Galaxy Watch 5 Pro 45mm, LTESM-R925FXEHR925FXXU1DYK42025.12.15.
Táblázat: Galaxy Világa

2021-ben kiadott Galaxy okosóra felhozatal:

TermékTípusszámCSCBuild számKiadás napja
Galaxy Watch 4 40mmSM-R860XEHR860XXU1JYK42025.12.23.
Galaxy Watch 4 44mmSM-R870XEHR870XXU1JYK42025.12.22.
Galaxy Watch 4 Classic 42mmSM-R880XEHR880XXU1JYK42025.12.22.
Galaxy Watch 4 Classic 46mmSM-R890XEHR890XXU1JYK42025.12.22.
Táblázat: Galaxy Világa

Alább olvashatók az újdonságok:

  • Végezze el feladatait:
    • Legyen képben fontos feladatait illetően a Now bar révén
      Tekintse át villámgyorsan a szükséges információkat és indítsa el a nélkülözhetetlen funkciókat egyenesen az óraszámlapról. A folyamatban lévő feladatok az óraszámlap alján, a Now bar sávban jelennek meg, így a fontos információk azonnal láthatók.
    • Újabb lehetőségek a dupla csippentéssel
      Értesítései végigpörgetéséhez, a zene vezérléséhez, fényképezéshez és sok egyébhez elég duplán összecsippentenie hüvelyk- és mutatóujját. Testre is szabhatja, hogy mi történjen, ha duplán csippent az óraszámlapon, a zenevezérlőn, illetve az ébresztő, a naptár vagy az emlékeztető jelzésein. Válassza ki azokat a műveleteket, amelyekre a leginkább szüksége van a különféle helyzetekben.
    • Emlékeztetők megjelölése fontosként
      A csillag ikont megérintve fontosként jelölhet meg emlékeztetőket. A fontos emlékeztetőket a lista tetejére rögzítheti, hogy biztosan ne kerüljék el a figyelmét.
    • Emlékeztetők adott helyeken
      Immár helyalapú emlékeztetőket is beállíthat az órán. Beállíthatja például, hogy hazaérve az óra emlékeztesse a mosásra.
    • Új töltési effektek
      Az óra töltésekor az új képernyő-elrendezésnek és animációknak köszönhetően könnyebben megállapítható az akkumulátortöltöttség és a hátralévő töltési idő.
  • Tartson kapcsolatot
    • Egyszerűen reagálhat az értesítésekre és a jelzésekre
      Gesztusok segítségével gyorsan reagálhat az értesítésekre és a jelzésekre. Dupla csippentéssel megtekintheti a megjelenő értesítés részleteit, illetve válaszolhat rá. A csuklóját megrázva visszatérhet az óraszámlaphoz.
    • Továbbfejlesztett értesítési nézet
      Mostantól egyszerűbben használhatók és vonzó új dizájnnal rendelkeznek az órán megjelenő értesítések. Az egyazon alkalmazásból érkező értesítések függőlegesen egymásra halmozódnak, így kevesebb simítással több értesítést tekinthet meg.
    • Intelligensebb értesítési beállítások
      Mostantól könnyebben eldöntheti, hogyan szeretné fogadni az órán a telefonról érkező értesítéseket. Ha az Okoseszköz kiválasztása lehetőséget választja, a telefon használata közben azon, egyéb esetben pedig az órán jelennek meg az értesítések. Ha a Megjelenítés mindig mindkettőn lehetőséget választja, akkor a telefonon és az órán is mindig megjelennek az értesítések.
  • Javítsa egészségét
    • Futóedző
      Akár kezdő, akár tapasztalt futó, a Samsung Health új Futóedző funkciójának személyre szabott edzésprogramjaival és tippjeivel hosszabban és gyorsabban futhat, miközben minimalizálja a sérülések kockázatát.
    • Lefekvési iránymutatás
      Feküdjön le a kellő időben, hogy kipihenten ébredjen. Az új Lefekvési iránymutatás funkció elemzi alvási adatait, és minden este javaslatot tesz a legjobb lefekvési időpontra.
    • Tudatos jelenlét
      A Samsung Health új Tudatos jelenlét funkciójával kezelheti a stresszt és a szorongást a mindennapi életben. Nyomon követheti hangulatát és érzelmeit, és légzőgyakorlatokat végezhet a stressz csökkentése érdekében.
    • Az érrendszeri terhelés nyomon követése
      A Galaxy Watch segítségével mérheti az érrendszeri terhelést, vagyis az erekre nehezedő nyomás mértékét. Először egy alapmérést kell végezni, hogy a továbbiakban lássa az érrendszeri terhelés időbeni változását.
    • Az antioxidáns-bevitel ellenőrzése
      Az óra Antioxidáns-index (Labs) funkciója észleli a bőr karotinoidszintjét. A karotinoidok a gyümölcsökben és zöldségekben található antioxidánsok, amelyek segítenek megelőzni a fizikai öregedést.
  • Önre szabva
    • Találja meg a tökéletes óraszámlapot
      Mostantól könnyebben megtalálhatja az Önnek megfelelő óraszámlapot. Elég kiválasztania néhány kulcsszót, például a kívánt stílust, a színt és a megjeleníteni kívánt információkat. Javaslatként megkapja a legjobb találatokat a több mint 300 óraszámlapból álló gyűjteményünkből.
    • Javasolt óraszámlapok
      Új óraszámlapokat fedezhet fel, amelyek elnyerhetik tetszését. Az óraszámlap-választó képernyőn az aktuális óraszámlaphoz hasonló színű, stílusú, illetve hasonló információkat tartalmazó javasolt óraszámlapok jelennek meg.
    • Hozza létre saját csempéit
      Saját, egyéni csempéket hozhat létre, amelyeken szerepelnek a szükséges információk. Akár különböző alkalmazásokból származó információkat is kombinálhat egyetlen csempében. Ezek lehetnek akár időjárási információk, naptáresemények, emlékeztetők és sok egyéb is.
    • Testreszabott Alkalmazások képernyő
      A kiemelt alkalmazások mostantól az Alkalmazások képernyő tetején jelennek meg, így gyorsan elérheti a legszükségesebb alkalmazásokat. A kiemelt alkalmazások a használatuk gyakorisága és egyéb használati szokások alapján jelennek meg. Az alkalmazások nevekből álló listaként is megtekinthetők, nemcsak ikonok formájában.
    • Válassza ki az órán megjeleníteni kívánt naptárakat
      Mostantól kiválaszthatja, hogy mely naptárak jelenjenek meg az óra Naptár alkalmazásában. Megjelenítheti a telefonján található összes naptárt, vagy testreszabhatja a megjeleníteni kívánt naptárakat.

Január 5-én érkezik az év első Betekintő showja

Ha újév, akkor bizony Las Vegas és CES, avagy hosszabb nevén kiírva Consumer Electronics Show, amit magyarosan Szórakoztató Elektronikai Kiállításként is hívhatunk. Az eseményre minden nívós nagy, és magára adó tech brand kilátogat, hogy bemutassa azon újdonságait, amik még talonban vannak, s várják az élesített közjövős rajtot. A Samsung viszont szeret kiemelkedni a tömegből, nem csak prototípusaival, hanem hírverés szempontból, így senkit se lepjen meg, hogy 2026. január 5-én hajnali 4 órára The First Look elnevezéssel rendezvényt szervezett a Wynn Las Vegas hotelbe. A mottó idén a

Your Companion to AI Living.

lett, ami egyértelműsíti, hogy 2026 sem fog másról, mint a mesterséges intelligenciáról szólni. Nem csoda, hiszen manapság hardveresen aligha lehet hozzátenni az okostelefonok teljesítményéhez; így inkább szoftveresen próbálnak kitűnni sűrű tech-erdőből. Fontos kihangsúlyozni, hogy nem itt kerül leleplezésre a Galaxy S26 termékág, az majd valamikor februárban egy különálló eventen, amit az előző évek során megszokhattunk.

A Samsung tehát nagydobra kívánja verni a 2026-is vízióját a Device eXperince divízió keretében, ahol az AI-alapú ügyfélélményekkel és az AI mindennapi életbe való integrálásával próbál még inkább a felhasználók felé nyitni. Az előadók sorában jelen lesz a divízió vezetője, TM Roh; valamint SW Yong, a Visual Display üzletágy elnöke és Cheolgi Kim, a Digital Appliances üzletág alelnöke. Inkább minden olyan termékvonal középpontba, amely nem az okostelefon; mint pl.: az okoshűtők, ahol már jelen lehet a Google-féle Gemini integráció; a hangrendszerek, vagy éppen a robotporszívók.

Az eseményt a Samsung Newsroom oldalán, illetve az össze Samsung weboldalon és hivatalos platformján nyomon lehet követni. A hazai képviselet a https://www.samsung.com/hu/handraiserces/ alhoston regisztrációra is invitálja a nézelődőit, ugyanis azok, akik nyitottak az újdonságaikra, és kitöltik a kérdőívüket, jogosultak lesznek a 3db Galaxy Buds3 Pro vezeték nélküli fülhallgató egyikére – ha a szerencsések közé kerülnek. (Szabályzatot itt olvashatjátok el.)

(A szabályzat roppant mód beszédes, hiszen január 22-ig tart az előregisztráció, míg a sorsolásra február 5-én kerül sor. Ez alapján feltételezhető, hogy valamikor e tájt érkezik a Galaxy S26 alaptriója.)

Tovább menetel az ötösfogat

Érdekes látni, hogy évről évre ugyanazok a hírek kerülnek felszínre, bízva abban, hogy az éppen „megmondó publicistáknak” majd most igazuk lesz. Mire gondolok? Biztosan olvastátok nyár-ősz folyamán a Galaxy S+ termékvonal kiiktatásának lehetséges forgatókönyvét, amelyről már kedvünk sem volt beszámolni, annyira badarság. A tények adják magukat. Bármennyi taggal álljon elő egy gyártó, mindig lesz közte olyan, amelyiknek a szekere kevésbé megy a többihez képest. Ilyenkor szoktam felhozni példaként azt a tipikus „hány és milyen italautomata van” sztorit, ahol a Coca Cola-t és a Pepsit versenyeztetik meg. (Ha nem hallottad volna, akkor írnám a lényege: míg egyetlen italautomata van, addig azon gondolkodsz, hogy vegyél vagy ne italt; ám, ha kettő van egymás mellett, akkor már azon dilemmázol, hogy melyikből válasz egyet.)

Az új esztendő megérkezése minden ködöt eloszlat, hiszen az egyes modelleknek a hivatalos akkumulátor-tanúsítványai elkészülnek, amelyek egyértelműsítik azon listát, amellyel lehet számolni a 2026-os évben flagship fronton. A tények pedig azt igazolják, hogy a Samsung robotol tovább ugyanazzal az ötösfogattal, amelyikkel 2025-ben megpróbálta uralni a 600 dollár és a feletti piaci szegmenst. A listán ugyanis jelen van:

  • a Galaxy S26 Ultra 5G,
  • a Galaxy S26+ 5G,
  • a Galaxy S26 5G,
  • és a Galaxy S26 Edge 5G tanúsítványa.

Igaz, ez csak négy az ötből, de nyilván azért, mert a Fan Editionnal modellel majd csak az év második felében kell számolnunk, tehát annak körvonalai még módosulhatnak a piac alakulásához mérve. Ergo, nincsenek vele egyáltalán elkésve.

A vékony kialakítással bíró Galaxy S Edge családtag elmaradt a várt népszerűségtől, de nincs ez másképp az Apple háza táján sem. Érdekes látni, hogy ez a trendteremtés egyik nívós brandnek se jött össze úgy, hogy kiemelkedjen a többi modell közül. Ettől független megmarad a második negyedéves rajtra a folytatása – legalábbis nagyon úgy fest, mert egy fecske nem csinál nyarat alapon hagyni kell érvényesülni.

A Galaxy S26 szériát a dél-koreai tech óriás házon belül csak Miracleként tartja nyilván. Lefordítva a „csoda” megfelelője, de mindez miként fog megjelenni a sorozat következő tagjain belül, az már egy fogósabb kérdés. A mesterséges intelligencia frontján bőven bizonyítottak, hiszen egyelőre nincs párja a Galaxy AI-nak generatív szerkesztés területén; illetve azáltal, hogy ott a Gemini Live féléves Pro előfizetése, sokakat meggyőzhet a tudástárával. Mások szerint, afféle vicces szinonimaként is felfogható a „csoda” szó, mint pl.: csoda, hogy végre elhozzák…! a kérdés persze nem más, mint hogy pontosan mit hoznak el?! Minderre az akkumulátorhoz kapcsolódó certifikációk információt nyújthatnak.

A Galaxy S26 Ultra 5G lehet az első olyan Galaxy okostelefon, amely 45W feletti töltési sebesség felvételére képes, ugyanis a jelenlegi értesülések és szivárgások alapján 60W-ra lesz hivatott, amire régóta várunk. Ha visszaemlékeztek, a Galaxy Note10+ hozta az áttörést a 45W-nak a honosításával, amit 2019 augusztusában helyeztek fel a Samsung térképére. Ez persze messze elmarad a rivális márkák sebességétől, hiszen a Realme már bemutatta a 320W-os technológiát 2024-ben, ami 4-5 perc alatt töltene fel 100%-ra 0%-ról; bár ez még nem került gyártásba. Jelenleg a 120-150W körüli értékek vannak náluk terítéken, pl.: a Redmi Note14 Pro+-nál vagy az OnePlus 15 szériánál.

A Galaxy S26 5G akkumulátor kapacitása tovább növekedhet 4.300mAh-ra 4.000mAh-ról; míg a két nagyobb modellé marad a tavalyi értéken – hiába olvasható az Ultra-nál 5.200mAh-s pletykák, nem gondolnám, hogy sok alapja van.

A hivatalos leleplezésre 2026 január végén vagy februárban kerülhet sor.

Kicsomagolós videón a Galaxy Z TriFold

Elképesztő mérnöki bravúr övezi a Galaxy Z TriFold-ot, aminek nevével még barátkoznom kell, mert valahogy nem áll rá se a kezem, se a szám. Az viszont biztos, hogy a Galaxy G Fold elnevezéshez képest azért találóbb és témajelölőbb – amit mondjuk azért aggathattak rá a külföldi szaklapok, mert összehajtott állapotában egy G betűt formál meg az alakja. A gyártó maradt az in-folding mechanizmusnál, azaz ha a főkijelzőt szeretnénk használni, akkor bizony teljes terjedelmében szét kell nyitnunk azt, ha pedig csak egyszer szeretnétek a mozdulatot elvégezni, akkor a Galaxy Z Fold7 5G vásárlása mellett kell voksolni.

A Samsung Global kiadta a debüt előtti kötelező „UnBoxing” videóját, azaz prezentálja mindazt, amit a termék doboza magában rejt, valamint azt is, mik a főbb erényei a terméknek. Érdemes megfigyelni, hogy az első generációs Galaxy Fold-hoz képest mennyire „üres” a mai csomagolás, legalábbis ahhoz mérten lehet kellő mértékű hiányérzetünk.

A Galaxy Z TriFold lehet a karácsony exkluzív terméke

Koránt sem gondoltam volna, hogy a Samsung MobileXperience üzletág csapata meglépi, hogy még 2026 előtt piacra dobja azt az exkluzív termékét, amelyet már legalább két éve a CES mobilexpon prezentált vitrines formában. Ezáltal az okostelefon junkiek cseppet sem lehetnek csalódottak, mert amellett, hogy a dél-koreai tech óriás a mesterséges intelligencia továbbfejlesztését tűzte ki célul (amit eléggé kimaxoltak), hozott két olyan modellt, ami a maga külcsínével formabontó volt. Az egyik ilyen a Galaxy S25 Edge, ami vékonyságával hozott dizájn-innovációt, a második pedig a duplán hajlítható modelljük, ami a Huawei branddel ellentétben megtartotta az „in-folding” mechanizmust.

Gúnyolódhatunk, hogy összecsukott formában „eléggé vastag” termék lett, mégis csak a Galaxy Z Fold7 5G 8.9mm-éhez képest a Galaxy Z TriFold-nál tálalt 12.9mm azért 4mm-rel több, de mindez elengedhető, hiszen ha teljesen szétnyitjuk, akkor 3.9mm-re csökken – a kamerasziget kiemelkedését figyelmen kívül hagyva. Nemmellesleg, ha a képernyő területét viszonyítjuk az iPad Pro 11 inches modelljéhez, akkor is meglepődhetünk, mégis csak 305 cm2-tel majdnem hozza az ottani ~373cm2-et.

Amit a részletesebb kitárgyaló előtt mindenképpen szeretnék megemlíteni, az az, hogy a Galaxy Z TriFold lett az első hajlítható modellje a Samsungnak, ami immáron 45W-os töltésfelvételre képes. Kontextusába helyezve, az 5.600mAh-ás akkumulátorkapacitását (a Galaxy Z Fold7 5G-nek csak 4.400mAh-s van) cirka 60 perc alatt képes 0%-ről 100%-ra visszarántani az élők sorába, amire egyetlen készüléke sem képes.

A magyarországi premierre egyelőre várnunk kell, de ha tippelnem kellene, akkor hasonló lesz vele is a helyzet, mint anno a legelső Galaxy Foldnál, illetve a Galaxy Ring-nél, azaz, miután Európa nagyobb piacaira befutott, vélhetően csurran-cseppen kisebb raktármennyiség amolyan exkluzív előrendelés formájában – de majd csak jövőre. Első körben a dél-koreai, a kínai a tájföldi, a szingapúri piacot, illetve az Arab-Emírséget és az USA-t célozzák meg.

Szeptember 4-én kisebb szabású Unpacked eseményt érkezik

A Samsung Global évente két nagyszabású Unpacked eseménnyel szokta lefoglalni a tech világot. Az elsőt az év elején rendezik meg, ahol az aktuális Galaxy S-szériás alaptriót indítják életútjára; a másikat pedig nyár közepén, ahol az összehajtható és az okosóra portfóliója kerül felfrissítésre. Mellette persze szoktak kisebbekkel előállni, amit a Galaxy Világa stábja csak “csendes premierként” szokott eladni, viszont a jelenlegi felállás alapján, az úgy nevezett Fan Edition termékvonal felnőtt arra a szintre, hogy nagyobb média kiemelést kapjon, mint amire hivatott. Történt ugyanis az, hogy 2025. szeptember 4-én – magyar idő szerint11:30-kor megrendeznek egy eseményt, ahol újabb termékekről rántják le a leplet, melyekkel uralni szeretnék az öszi időszakot.

Nem véletlen az időzítés, hiszen az IFA (Internationale Funkausstellung) a világ egyik legnagyobb fogyasztói elektronikai és háztartási gépek kiállítása szeptember 5-én rajtol, ahol számos gyártó mutat be új technológiákat, például okostelefonokat, okosotthon-eszközöket, TV-ket és más innovációkat. Illetve az Apple-féle Key Note-ról se feledkezzünk el, amit a versenytárs szeptember 9-én tart meg, bemutatva olyan modelleket, amik esetlegesen ellenfelei lehetnek a Galaxy-knak, mint pl.: a vékony vagy az olcsósított modell.

A mottó idén:

Bemutatjuk a Galaxy AI-élményt a legújabb innovácioinkban.

Erős nyár végét tud a Samsung maga mögött, főleg hazai fronton, ugyanis a Galaxy A17 5G és a Galaxy Tab S10 Lite bejelentésével lefedte a megfizethető kategóriát, azonban a suli kezdésre elhozott egy prémium modellt, a Galaxy S25 Edge 5G személyével. Most a cél a köztes űr pótlása, azaz az ár-barát variánsok érkezése, melyek között helyet kaphat:

  • a Galaxy S25 FE 5G, amivel a 300 ezer forint alatti árzónat célozza meg, és úgy akar az érdeklődők elé egy flagship terméket tálalni, hogy bővebb felül múlja a közepkategória felső ágán helyet foglaló Galaxy A56 5G-t;
  • illetve az új generációs Galaxy Tab S11-széria alapmodelljeivel prezentálhatják a következő táblagép alternatíváját, ami bőven túlmutat a laptopokon.

Noha a külföldi sajtó úgy véli, a tri-fold foldable is beharagozódhat, mégsem érezzük azt, hogy helye lenne az eventen. A nyár közepi Unpacked kapcsán végül nem lett igazunk, hiszen a Galaxy Z Flip7 FE 5G is teret kapott, viszont tartanám magam ahhoz, hogy más kaliberű az a termékág, amit butaság lenne egy kalap alá venni. Anno a Galaxy Z Fold2 5G is külön, önálló eventtel büszkélkedett, mint ahogy a Galaxy S25 Edge 5G is. Ezekre alapozva simán kinézhet ilyesmi, már csak azért, mert megint limitált piacra tervezik az indulását – aztán szépen kibővitik. Ha Ice Universe forrásainak lehet hinni, akkor szeptember végi dél-koreai debüttel lehet számolni, de majd meglátjuk.

Mind a Galaxy S25 FE 5G, mind a Galaxy Tab S11-széria érkezésével lehet számolni Magyarországon is. Igaz, nincs előkampány idehaza mögötte, ellenben az amerikaiaknál, ettől még bevezetési ajánlattal előállhatnak – végtére a Galaxy A17 5G mellé sok helyen 25W-os adaptert csomagolnak.

Elrajtolt a Galaxy S25 Edge 5G a magyarországi forgalmazása

[Cikkünk több napot állt a piszkozat státusza alatt, ezt nézzétek el. Ettől még aktualitását nem vesztette el.]

A Samsung Global a Galaxy Fold-nál már belekezdett egy kísérleti marketing stratégiába, miszerint, nem minden régióban teszi az újdonsült modelljét elérhetővé, hanem szép fokozatosan hozza el azt, így biztosan ki fogják tudni szolgálni az érdeklődőket, valamint kellően fel is tudják csigázni azokat, ahol várakozni kényszerültek. A Galaxy Z Fold Special Edition-nél sem volt másképp, amit végül más térségekbe nem honosítottak, ellenben a Galaxy S25 Edge-nél, vagy korábban a Galaxy Ringnél inkább a piacbővítés mellett tették le a voksukat.

A Galaxy Világa stábja már napokkal a megjelenés előtt kiszúrta, hogy várható a termék érkezése, hiszen Magyarországon tekintélyes piaci részesedéssel büszkélkedik a Samsung, amit egy prémium móddel tovább tudna fokozni. Véleményünk szerint, jól döntettek akkor is, amikor a szolgáltatóknál szintén elérhetővé tették – mégis csak hűségidő mellé okosabb ilyen összeget kiadni, mint ha csak úgy szimplán tennénk. A csendes rajt mellé csatlakozik afféle bevezetési kampány, melyre a folytatásban térnék ki.

Előtte lássuk, milyen tárhely variációkkal, milyen színek érkeznek:

TermékNyitóárSzínválaszték
Galaxy S25 Edge 5G 12/256GB489 990 FtEzüst titán | Titanium Silver [SM-S937BZSDEUE]
Jetblack titán | Titanium JetBlack [SM-S937BZKDEUE]
Galaxy S25 Edge 5G 12/512GB539 990 FtJetblack titán | Titanium JetBlack [SM-S937BZKGEUE]
A Galaxy S25 Edge magyarországi árai és szinvariációi.
Táblázat: Galaxy Világa

A bevezetési kampányról:

A termék bevezetési időszaka: 2025. augusztus 15. és augusztus 31. között zajlik, illetve a készlet erejéig, bár meg lennék lepődve, ha készlethiány alakulna ki bármelyik variációból; mégis csak nyár végén vagyunk, amik a vásárlók inkább a nyaralásukból érkeznek vissza és az iskola kezdésre fókuszálnak, nem pedig egy prémium terméknek az érkezésére.

A Samsung.com weboldal kínálatában viszont azért akadnak jóságok a bevezetést illetően, mint pl.: az, hogy ráadás Galaxy Buds3 Pro társul a termék vásárlása mellé. Önmagában meg lehetne szólni, hogy egy töltőadapterrel is megajándékozhatta volna a vásárlóit, de véleményem szerint ezzel jobban jártak, mégis csak a gyártó vezeték nélküli fülhallgató portfóliójának legjobbját mellékelték a legvékonyebb modelljükhöz:

TermékBevezetési ráadás termékÉrtéke
Galaxy S25 Edge 5G1 db Galaxy Buds3 Pro74 990 Ft

Az már csak ha a tortán, hogy ismét ökoszisztémás vásárlást hirdetnek, némiképp bugyután, mert ha ajándékba adnak Galaxy Buds fülhallgatót, akkor ki akarna egy másikat mellé, de ne vesszünk el a részletekben, hiszen, ha a Galaxy S25 Edge mellé vásárolnátok:

  • Galaxy Tabot vagy Galaxy Watch-ot, akkor 10%-nyi;
  • ha Galaxy Buds-ot 15%-nyi,
  • míg hozzá illő Galaxy S25 Edge tokokból 30%-nyi árkedvezményt kaphattok.

Ezen felül, ha Samsung.com-on történik a vásárlás, mindenképpen a Shop App-ot töltsétek le, és azon keresztül vigyétek véghez, hiszen 25 ezer extra hűségpontban részesülhettek.

Ne feledkezzünk el arról sem, hogy a Galaxy S25 Edge 5G a Galaxy S25 termékcsalád része, ezáltal újraindítják sokadjára a ReGalaxy programot, amit a Samsung Members applikáción belül érhettek el. Miután megtörtént a vásárlás, igényelhettek egy 100 ezer forint értékű vouchert, ami a korábbi Galaxy S-szériás modellek felújítására jogosit fel. A részletekről már korábban értekeztünk.

Számos új modell tűnt fel a magyarországi piacon

Megkezdődött a Back to School kampányának előkészítése, amit jobban mi sem prezentál, mint hogy a Telekom kínálatába több új modell tűnt fel azon az amúgy tört héten, amelyet az augusztus 20-i ünnepség oszt ketté munkaszüneti nappal hét közepén. A hazai szolgáltató jóvoltából nem csak már bejelentett termékek mutatkoznak a portfólióban, hanem 2027 első fecskéje, a Galaxy A17 5G is vásárolható.

A tisztán látás mivoltából készítettek egy összefoglaló táblázatot, milyen árponton vásárolhatók az újdonsült okostelefonok, ha nem szeretnénk szolgáltatást melléjük, csak szimplán az okostelefonokat. (Itt azért megjegyezném, hogy a Telekomnál akkor érdemes készüléket vásárolni, ha arra szolgáltatás mellé párositjuk, más különben lehet, hogy máshol olcsóbb.) Nézzük, miként festenek az nyitóáraik:

TermékNyitóárSzínválaszték
Galaxy A17 5G 8/256GB89 320 FtFekete
Kék
Szürke
Galaxy S25 Edge 5G 12/256GB428 720 FtFekete
Galaxy Z Flip7 FE 5G 8/256GB407 880 FtFekete | Black [SM-F761BZKHEUE]
Galaxy Z Fold7 5G 16GB/1TB1 049 990 FtJetBlack | JetBlack [SM-F966BZKNEUE]

Igazi meglepetés a Galaxy A17 5G-nek a csendes érkezése, ugyanis cikkünk megírásakor a Samsung Magyarország oldalán még csak a termék támogatási aloldala készült el az új generációs modellnek, amellyel a jövő évet szeretnék megalapozni a belépőkategóriában. Külön jó látni, hogy azok, akik beneveznek rá, ráadásként 25W-os töltőadaptert kapnak, így 6-8 ezer forintot spórolnak a végösszegből. A promóciós leírás alapján, az EP-T2510NB típusszámú töltőfejjel számolhatnak a vásárlói. Az előző évek mindegyikében, inkább az ősz második felét lőtték be a termék indításánál, ennyire korán még sosem hozták el az aktuális Galaxy A1x-családtagot.

Rajta kívül három másik modell került fel a Telekom kínálatába, ugyanis eddig se a Galaxy Z Flip7 FE, se pedig a Galaxy Z Fold7 1TB-os változata nem volt jelen; de hasonló a helyzet a Galaxy S25 Ultra JetBlack színével.

És, az elmúlt héten elrajtolt Galaxy S25 Edge-ről se feledkezzünk el, ami magas árpontjával egy szolgáltatás mellé társítva azért jobb deal tud lenni, mint ha csak szimplán egy Media Marktban ruháznánk be rá.