Címke: Foldable

Jól bírja a „visszahajtási sokkot” a Galaxy Z Fold6 és a Galaxy Z Flip6 párosa

Sok sérelem éri a Samsungot azzal kapcsolatban, hogy az idei összehajtható készülékei elmaradnak a versenytársakétól. Lehet vitatni a tudásbéli különbségeket, viszont ez szerintem egy szubjektív dolog. Tény, hogy most sokan a vékonyságra mentek rá, mert fogást más területen nem igazán tudnak rajta találni. A One UI 6.1.1. felülete össze lett remekül rakva, így nem érheti szó a ház elejét; akarom mondani a termék szoftveres támogatottságát. Kanyarodjunk inkább vissza a fizikai adottságaira, mert hát az 5.6mm-es vastagsága se tekinthető rossz mutatónak – pláne úgy, hogy közben 6.1mm-t tudott felmutatni az előző generációja. Vannak arról pletykák, hogy nemsokára érkezik egy jóval vékonyabb variánsa, de az a jövő, foglalkozzunk a jelennel.

Jerry Rig Everything Youtube csatornáját nem hiszem, hogy be kell mutatnom a tech kedvelőknek, ugyanis az úriember arról híres, hogy fogja az újdonsült termékeket, amiket fizikálisan letesztel. Értsd ez alatt a szétkarcolást, a törésteszteket és minden mást. Fogta is a Galaxy Z Fold6-ot (egy másik videóben pedig a Galaxy Z Flip6-ot), és megnézte ilyen téren, melyből most azt az eseménysort ragadnánk ki, melynél visszafelé hajtja a terméket kinyitott állapotban…

Az első fotón a Galaxy Z Fold6, a másodikon pedig a Galaxy Z Flip6 mutatkozik Jerry kezében.
Forrás: #1 | #2

A fotókon jól mutatkozik, hogy azért van az ujjaiban erő, nem csak úgy tesz, mint ha megpróbálná „visszatörni” a készülékpárost. A Samsung által kifejlesztett zsarnérszerkezet jól bírta a strapát, ugyanis a belső képernyő se a Galaxy Z Fold6, se a Galaxy Z Flip6 esetében nem mondta fel szolgálatot. Érdekes, hogy ilyen teszteket nem hangsúlyozik ki egyik konkurens gyártó sem – egyébként a Samsung sem, holott ez mellettük szólna –, legalábbis nekem nyomosabb vásárlási érv, mint az, hogy hány mm-nél jár éppenséggel a termék kihajtott vagy összehajtott formában.

Hasonló teszten járt nemrég a Google-féle Pixel9 Pro Fold, amit ugyancsak nem kímélt. Meglepődve tapasztaltam, hogy a keresőóriás megoldása messze elmarad a riválisáétól, ugyanis ott olyan könnyedén adja meg hasonló szituációban a zsanér magát, hogy reccsen a kijelző rögvest.

Mutatnám az ominózus jelenetet két képbe foglalva:

Ha a termékek amerikai árát vesszük alapul, akkor a Galaxy Z Fold6 5G 1.899 dollárba, míg a Google Pixel9 Pro Fold 1.799 dollárba kerül, azaz 100 dollárral kevesebbe. A költői kérdést pedig bátran fel lehet tenni, miszerint, a kiforrottság ér-e ennyit nektek? …mert szerintem határozottan ér. Jöhet bármikor az a szituáció, hogy az ellenállóságra akarva-akaratlanul szükségetek lesz, amikor pedig egy Galaxy foldable jobban helytáll, mint mondjuk másik riválisa.

Kíváncsi leszek, ezt a fajta stabilitást és ellenállóságot a dél-koreai mérnökök, milyen vastagságig fogják tudni garantálni?

Ősszel karcsúsodhat a Galaxy Z Fold-éra

Az idő múlásával egyre inkább körvonalazódik a Q6a fedőnevű kütyü marketingje. A Samsung nyáron megmutatta a Galaxy Z Flip6 és Galaxy Z Fold6 párosát, azonban nagyon úgy fest, hogy ősszel egy harmadik, afféle szűkebb igényekre szabottabb variáns érkezhet – ami nem a többszörösen összehajtható készülékek portfólióját kelti életre, inkább a még vékonyabbakét. Noha a gyártó generációról generációra vékonyabbá akarja tenni termékeit, mégsem tartanak ott, ahol a kínai versenytársaik. Persze jogos a keresztkérdés, miszerint ott szeretnének-e tartani, vagy direkt nem mennek a pofon elé? – majd az idő igazol mindenkit.

A vékonyabb kiadású Galaxy Z Fold-modellt a külföldi oldalak Slim Edition-ként emlegették, de valljuk be, ez eléggé gyenge és béna névváltasztás lenne; még ha jelenleg magába foglalná mindazt, amit egyben képviselni szeretnének általa. Ice Universe és evleaks információi arra utalnak, hogy a közelgő termék egy frappánsabb nevet kaphat, a Galaxy Z Fold Special Edition-t.

„Lesz-e számozás a névben vagy sem?” ténye egy jobb kérdés, ugyanis a Fan Edition-érát is úgy kezdte a Samsung, hogy csak szimplán, szám nélkül. Gondoljunk csak a Galaxy Note FE-re, amely tulajdonképpen a Galaxy Note7 biztonságosított változataként vált híressé. Azóta persze bevezetésre került a termékcsaládhoz csatolás (mint pl.: Galaxy S21 FE, Galaxy S23 FE), de minden jel arra mutat, hogy legelőször csak hagyják önállóan a termékcsaládhoz illeszteni, amire remek példa: a Galaxy Buds FE vagy éppen a Galaxy Watch Ultra.

A Galaxy Z Fold Special Edition elnevezés nem újdonság, még ha annak is hangzik. Az indiai Samsung képviselet a Galaxy Z Fold5-nél vezetett be üzleti fronton egy ilyen kiadást, amely csak annyiban másabb, mint az alapmodell, hogy a különleges színeket takarja, azaz a Samsung.com exkluzív kéket és szürkét – tudtam meg a helyi képviselet supportjától. Én persze hozzátenném azt, hogy Business fronton a dél-koreai tech óriás odafigyel a különféle Knox megoldásainak az értékesítésére – de elmondásuk alapján, szoftveresen nincs eltérés, így muszáj elhinnem állításukat.

A vékonyságot fizikai méret változtatással érik el, ugyanis mind a belső, mind a külső kijelző nagyobb lesz ennél a variánsnál. Mutatnám, miként alakult eddig a Galaxy Z Fold-érában:

TermékVastagság1Kijelző2
Galaxy Fold7.6 mm | 17.1 mm4.6 inch | 7.3 inch
Galaxy Z Fold2 5G6.9 mm | 16.8 mm6.2 inch | 7.6 inch
Galaxy Z Fold3 5G6.4 mm | 16.0 mm6.2 inch | 7.6 inch
Galaxy Z Fold4 5G6.3 mm | 15.8 mm6.2 inch | 7.6 inch
Galaxy Z Fold5 5G6.1 mm | 13.4 mm6.2 inch | 7.6 inch
Galaxy Z Fold6 5G5.6 mm | 12.1 mm6.3 inch | 7.6 inch
Galaxy Z Fold Special Edition4.9 mm | 10.6 mm6.5 inch | 8.0 inch
Táblázat: Galaxy Világa
1 Kinyitott, illetve összecsukott állapotban a vastagsága
2 Külső, illetve a belső kijelző nagysága

A Galaxy Z Fold Special Edition elődjeihez képest jelentősen megvékonyodhat. Érdemes a Galaxy Z Fold6-hoz hasonlítani, ami egy hónapja van a piacon, hiszen hozzá képest is jelentősek a méretek.

A puding próbáját persze más adja. Voltak arról híresztelések, hogy az S Pen képességet kiveszik a modellből, de a legutóbbi szivárgások ezt megcáfolták, amivel ki szeretnék emelni a tömegből, ha már a versenytársaihoz képest nem lesz annyival keskenyebb. A teljesség kedvéért azért összeszedtem, milyen modellek előzhetik be – melyek közül a Honor Magic V3-at kezeljük fenntartásokkal, hiszen a cikk megírásakor még nem történt meg a leleplezése.

TermékVastagság1Kijelző2Tömeg
Honor Magic V34.35 mm | 9.2 mm6.43 inch | 7.92 inch226g
Xiaomi Mix Fold44.6 mm | 9.5 mm6.56 inch | 7.98 inch226g
Vivo X Fold34.7 mm | 10.2 mm6.53 inch | 8.03 inch219g
Google Pixel9 Pro Fold5.1 mm | 10.5 mm6.3 inch | 8 inch257g
Vivo X Fold3 Pro5.2 mm | 11.2 mm6.53 inch | 8.03 inch236g
Huawei Mate X35.3 mm | 11.1 mm6.4 inch | 7.85 inch239g
Galaxy Z Fold65.6 mm | 12.1 mm6.3 inch | 7.6 inch239g
Oppo Find N35.8 mm | 11.7 mm6.31 inch | 7.82 inch239g
Tecno Phantom V Fold6.9 mm | 14.2-14.5 mm6.42 inch | 7.85 inch299g
Táblázat: Galaxy Világa
1 Kinyitott, illetve összecsukott állapotban a vastagsága
2 Külső, illetve a belső kijelző nagysága

A TOP5-be méreti adottságaival bekerülhet. Szerintem, a Galaxy Z Fold-éra remekül érvényesül világszerte, egyedül a kínai piacon nyomják el, amiről majd hozok egy kimutatást. Eleve ott Galaxy W-ként emlegetik, tudja a fene, miért.

Elmaradt az eladási rekord az összehajtható modellek körében

Ha visszaemlékeztek, tavaly büszkén adtuk hírül, hogy a Galaxy Z Fold5 és a Galaxy Z Flip5 párosa az előrendelési időszakának első hetében oly mértékben volt népszerű, hogy azzal sikeresen megdöntötték az előző generáció mutatóit. Idén ilyesmiről szó sem esett, így kicsit körbejártuk a külföldi sajtót, miként alakulhatott a Galaxy Z Fold6 és a Galaxy Z Flip6 értékesítése – mégis csak húzó jellemzőként említhető az a Galaxy AI, amelyet a One UI 6.1.1-gyel vegyítettek és próbáltak népszerűsíteni, hogy a Galaxy S24 mintájára hasonlóan kimagasló vagy legalábbis megközelítő erővel bírjon a salesnél.

A The Korea Herald oldala meg is adta a kívánt választ kérdésünkre, amelyet sejteni lehetett, miszerint: az idei foldable termékek elmaradtak a tavalyiak népszerűségétől. Az ominózus médium kitér arra, hogy míg akkoriban 1.02 millióról számoltak be, most „csak” 910 ezer darab került Dél-Koreában értékesítésre, azaz körülbelül 11%-os visszaeséssel zárta a vizsgált időszakot hazájában az új generáció.

Fotó: InteligenciaMovel

Nyilván a helyi sajtó megpróbálta mindezt jó színben feltűntetni, hiszen kérdés honnan közelítjük meg a tényeket. Ha mondjuk a vásárlói célközönséget vesszük alapul, akkor annyira nem is lehangolók a számok, hiszen 2023-ban a 20 és a 30 éves korosztály, akiket főként megcéloznak a foldable termékággal 43%-át tette ki az össznek; míg egy évvel később ugyanezt a mutató 50%-ra sikerült feltornásznia.

Jelenleg se történt elmozdulás stílusok területén. A Galaxy Z Flip6 5G tette ki a 60%-át, a Galaxy Z Fold6 5G pedig a 40%-át a kilencszáztízezernek. Ergo, a könyves felállás 10%-ot javított a mutatóin, azaz valamiért most kelendőbb volt a Galaxy Z Fold6, mint a Galaxy Z Fold5.

A The Elec értesülései szerint, tavaly év végén azt a célt tűzte ki a Samsung, hogy 2024-ben 20 millió összehajtható telefont kíván értékesíteni – mely alatt a komplett termékágat értsétek, ne pedig csak az új Galaxy Z 6-termékduót. 2023-ban 16 millió volt a gyártó célkitűzése, amelyből a Galaxy Z4-ekkel mint egy 3 milliót, a Galaxy Z5-kel pedig 7 milliót tudott letenni az asztalra novemberig. A cél eléréséhez a nagyobb országok felé történő nyitásnak fontos szerepe lesz, hiszen Ázsia kulcsfontosságú régió az ügyükben. Szerintünk a törekvés és az eltökéltség adott, viszont a cél távoli, és helyette inkább – versenytársak nyomása ide vagy oda – alacsonyabbat kellene belőniük, ami megcsinálható.

Vékonyabb lesz a Galaxy Z Fold6 5G

Az év elején piacot vesztett a Samsung az összehajtható készülékek körében; viszont, amire nem tesz kitérést a Counterpoint Research kimutatása, hogy az európai régióban szó sincs ilyesmiről, ahol a kínai gyártók megoldásaiból nem igazán kérnek az érdeklődők. Magyarország is azon országok egyike, amelyre biztosan nem húzható rá az ott olvasható sablon. Jövő héten azonban változásnak lehetünk szemtanúi, ami majd a harmadik negyedévre eredményeit rendezheti, hiszen szinte könyvelhető, hogy a Galaxy Z 6-éra fogyni fog – bár mértéke egyelőre megkérdőjelezhető. A Samsung idén is a reszelgetésre ment rá, avagy a termék fejlesztés tökéletesítésére.

A Galaxy Z Fold6 5G-nél a könnyűsúlyú, vékony dizájn”marketing szöveg olvasható azon az aloldalon, amelyet majd július 10-én fognak az Unpacked eseményt követően aktiválni, csak éppen szivárgásból fakadóan napvilágot látott.

Amondó vagyok, ennek fényében vizsgáljuk meg, milyen méretekkel érkeztek eddig a Galaxy Z Fold-ok:

TermékKinyitott méreteiÖsszehajtott méreteiTömeg
Galaxy Fold160.9 x 117.9 x 6.9-7.6 mm160.9 x 62.9 x 15.7-17.1 mm*276g
Galaxy Z Fold2 5G159.2 x 128.2 x 6.0-6.9 mm159.2 x 68.0 x 13.8-16.8 mm*282g
Galaxy Z Fold3 5G158.2 x 128.1 x 6.4 mm158.2 x 67.1 x 14.4-16.0 mm*271g
Galaxy Z Fold4 5G155.1 x 130.1 x 6.3 mm155.1 x 67.1 x 14.2-15.8 mm*263g
Galaxy Z Fold5 5G154.9 x 129.9 x 6.1 mm154.9 x 67.1 x 13.4 mm253g
Galaxy Z Fold6 5G153.5 x 132.6 x 5.6 mm153.5 x 68.1 x 12.1 mm239g
* Nem egységes a vastagság a zsanérnál és a készülék szélénél.
A korábbi Galaxy Z Fold-termékek fizikai adottságai.
Táblázat: Galaxy Világa | Forrás: Samsung Newsroom

Az első gondolat, ami átfutott a fejemben, az a sokak által emlegetett slim változatú Galaxy Z Fold előrevetítése, hiszen hova akarják a vastagságot tovább csökkenteni? Évről évre, változatról változatra sikerült a vékonyítás, ami elképesztő, mégis csak a Galaxy Fold esetében 6.9mm-ről indultunk az évtizedforduló előtt. Azóta 1.3mm-rel sikerült felülmúlniuk az ottani értékeket nyitott állapotban. Az új generációnál 5.6mm-et említenek. Ha visszaemlékeztek, a Galaxy Tab S5e volt a gyártó azon tabletje, amit a legvékonyabbak között emlegethettünk 5.5mm-rel. Nos, a méreti adottságaiktól eltekintve, majdnem sikerült hozniuk ugyanezt egy foldable-nél.

Ha összecsukott állapotba elemezzük a tényeket, akkor is tetszetős a végeredmény, mégis csak 12.1mm lesz, ahol pedig zsarnér vastagsági oldalról tekintve 16.8mm környékén is jártunk a Galaxy Z Fold2 5G-nél. Csak érdekességképp említeném meg, hogy a Galaxy Tab Active5 10.1mm-es vastagsággal, míg a Galaxy S24 Ultra 5G 8.6mm-rel rendelkezik.

Itt álljunk is meg egy kitérőre, hiszen az idei Ultra csúcskategóriás modell 233 gramm össztömeggel rendelkezik, azaz az új fold 6 grammal lesz mindösszesen nehezebb. Már rég nem lehet azt rámondani, hogy lehúzza az ember zsebét, mert ez nem tömeg. 7.6 inches kijelzővel táblagépet nem igazán gyárt a Samsung, viszont a Galaxy Tab A9 8.7 inchcsel 332 grammot nyom, a Galaxy Tab A7 Lite ugyanekkorával 366 grammot. Tudom, több ott az akkukapacitás, de csak érzékeltetésképpen prezentálnék megközelítő értékeket.

Amiben nem történt előrehaladás, azaz akkumulátor mérete, maradunk a 4.400mAh-nál, amit a Galaxy Z Fold3 5G óta éltet a gyártó. Vélhetően a 25W-os gyorstöltési sebessége sem fog 45W-ra növekedni. Szóval kapunk is, meg nem is, de szerintem inkább előbbi.

Elvonta a figyelmet a Galaxy S24-széria a Samsung összehajtható készülékeiről?

Jöhet a fekete leves? A Counterpoint Research kutatóintézet az összehajtható készülékekről készített egy kimutatást, ami az év első negyedévére összpontosít globális viszonylatban. Ha dióhéjban kell összefoglalnom az ott írtakat, akkor a Samsung elvesztett a piacvezetői pozícióját, amit hosszasan, a Galaxy Fold megjelenése óta töretlenül tartani tudott. Semmi sem tart örökké. Mindössze annyi változás történt, hogy a versenytársak egyre több termékkel és egyre szélesebb környezetben tűntek fel, ami a piaci részesedésük csökkenését eredményezte. Másrészről, nem szabad arról sem elfeledkezni, hogy Kínában, az egyik legnagyobb piacon elnyomásban részesül, így a Honor vagy éppen a Huawei saját megoldásaival könnyebben tud érvényesülni.

Az összecsukható okostelefonok globális piaca egy év alatt – a vizsgált időszakban – 49%-os növekedést tudott felmutatni, amekkorával az elmúlt hat negyedév egyikében sem mozdult el a fejlődési ráta. A Galaxy termékek körében mintegy 42%-os csökkenés tapasztalható – amit a Galaxy Világa stábja a Galaxy S24-széria megjelenésének, illetve a Galaxy AI népszerűsítésének tud be; azaz mondhatni magára hagyta a Samsung a foldable részlegét. Ezt jól mutatja azon tény is, amelyre már korábban felhívtuk a figyelmet, ugyanis az első nyolc hónapjuk forgalmát tekintve, elmaradt az előd azonos időszakáétól.

Nagyot ment a Huawei, de kellett sikerükhöz az átállás. Történt ugyanis, hogy tavaly szeptemberben piacra dobták az első 5G képes könyv típusú összehajtható készüléküket, a Huawei Mate X5 5G-t. Általa az egymást követő három negyedévben Kína legkelendőbb termékére tettek szert. 2024 márciusában pedig a kagyló formájú kiadásban a Huawei Pocket2-vel szálltak be jelentősen a foldable-ök szállítmányozásába.

Míg a Huawei a kínai piacra összpontosít, amelyet mondhatni könnyedén uralt; addig a Honor és a Motorola világkörüli turnéra indult – leginkább sikerrel. A Honor 1 év leforgása alatt 3%-ról 12%-ra növelte a piaci részesedését. Náluk a Honor Magic V2 határozta meg a forgalom többségét, amiből Nyugat-Európa szép számmal kapott. A Motorola se búslakodhat a maga 11%-os szeletjével, amit legfőképpen a Razr40-nek köszönhet, amire az észak-amerikai régióban voltak a legfogékonyabbak a vásárlók.

Tendenciaváltás szintúgy megfigyelhető volt az év első negyedévében, ugyanis a könyv típusú összehajtható termékek 55%-os házrész aránnyal bírtak; azaz a kagyló elképzelést maguk mögé szorították, ami azért egy fontos helyzetkép, mert 2021 óta nem volt erre példa. Kellett persze az az üzletpolitika, hogy a versenytársak, mint pl.: a Huawei, a Honor, az Oppo vagy éppen a One Plus ezt részesítse előnyben.

A piacági elemzők szerint a Galaxy Z Flip6 5G-tal a Samsung visszaszerezheti a piacvezetői helyét, ahogy a kagyló típusú foldable-ök is a népszerűségüket; már csak azért, mert a Huawei agresszív módon nemsokára piacra szeretne dobni egy alacsonyabb árcímkéjű modellt; amire a Samsungnak a Galaxy Z FE-vonal lehet a válasza valamikor az év második felében, vagy jövő év elején.

Csak jövőre újulhat meg a bevált recept

Beigazolódni látszik az, amit már hónapok óta lehetett sejteni. A The Elec koreai sajtóorgánium információi szerint, a Samsung Electronics az idei esztendőben marad a kétféle összehajtható készülék bevezetése mellett, amennyit tavaly vagy éppen tavalyelőtt hozott. Ennek értelmében, a Q6 és a B6 fedőnév alatt érkező Galaxy Z Fold6 5G és Galaxy Z Flip6 5G termékekkel lehet számolni; nem fog érkezni, se Galaxy Z Ultra, se pedig Galaxy Z Fan Edition vonalat megkezdő elképzelés, amivel színesíteni szeretnék a felhozataluk.

A Samsung álláspontja folyamatosan formálódik, ahogy haladunk előre az időben. Ha visszaemlékeztek, pontosan tavaly nyilatkozta ki az egyik sajtószóvivő ugyanezen orgánumnak, hogy nem terveznek olcsósított kiadást elhozni a foldable-ökből. Értsétek ez alatt a középkategóriás termékcsoportot, ugyanis Fan Edition-érát a felsőkategória belépőágának tekintik házon belül, ezért sincs jelen FE modell a Galaxy S-szérián kívül másutt. A versenytársak nyomása, illetve az összehajtható készülékek népszerűsége viszont megigényli, hogy legyen „elérhető árképzéssel” rendelkező variáns, amit nagyobb vásárlóbázis fele tud nyitni.

Az idei évet valamelyest színesítheti, hogy feltűnt a kódnevek között a ‘Q6a’ elnevezés, ami egy esetleges Galaxy Z Fold6 variáns érkezését vetítheti elő, ami nem az alapszéria, mert annak köztudottan egyszám-egybetű a besorolása, azaz a ‘Q6’.

A Samsung két sávon haladhat előre, az egyik az Ultra családtag bővítése, ahova csak a legprémiumabb modellek kerülhetnek. Gondoljunk csak az okostelefonoknál a Galaxy S Ultra-vonalra, vagy éppen a tableteknél a Galaxy Tab S-érára. Azóta a Galaxy Book-termékcsaládba is becsorgott az elnevezés, ellenben ha tényleg albrand építkezésre szánnák el magukat, és mindenáron egy magasabb árcímkével rendelkező foldable-t szeretnének elhozni, akkor a legvalószínűbb opció a Galaxy Z Fold Ultra érkezése. Persze benn a pakkliban, hogy ezt a variáns megtartják egy hibrid kijelzős változatnak, hiszen több prototípus benn a paklijukban. A másik pedig, egy költségbarát kiadású, kompromisszumokkal ellátott Fan Edition.

A The Elec értesülései szerint, a Samsung megkezdte már a Galaxy Z Fold6 belépőszintű variánsának piacra dobására vonatkozó tervének felülvizsgálatát. Ugye az alapszériának a tömeggyártása a hónapba kezdődhet meg, viszont az új variáns esetében felmerültek kétségek, amik miatt inkább halasztják a kiadását. A legfőbb aggály, hogy nem sikerült a kívánt vékonyságot elérniük, illetve mellőziük kellett az S Pen képességet is belőle – kettőjük ténye pedig kellő piaci lét bizonytalanságot eredményez, amiből fakadóan inkább jövőre halasztják az esetleges Galaxy Z Fold FE bevezetését

A Galaxy Z Fold6 FE esetében is szerették volna biztosítani azon tartósságokat, mint a víz- és a porellenállóság, így azonban nem sikerült a termék vékonyabbá tétele, ami a kínai összecsukható telefonoknál alapvetően jelen van. A Galaxy Z Fold5 13.4mm vastagsággal bírt, viszont a Huawei Mate X3 11.8 mm-rel, a Xiaomi MixFold3 pedig 10.9 mm-rel. A Samsung belépőszintű foldable modellnél a megkülönböztető tényezők hiánya mellett az egyes iparági értékelések szerint, az idei iparági bizonytalanság is visszalépést okozott a gyártó tervezetében.

A Samsung Electorincs az idei évben a standard variánsok javítására, finomítására fog összpontosítani, így 2025 előtt nem várható belépőszintként emlegetett termékopció. A sajtóorgánum Roh Tae-moon tavalyi jóslatát is felemlegeti, ugyanis akkor azt mondta, hogy 5 éven belől elérheti a globális foldable piac a 100 milliós darabszámot, amitől egyelőre messze vannak, hiszen 2023-ban 15.8 milliót tudott felmutatni; azaz hetedét a vártnak.

Nem csak össze-, hanem ki is hajthatod

Akad számos elmaradásom, viszont, ha már tegnap szóba került egy esetleges Galaxy Z Fold Ultra családtag érkezése, akkor megmutatnám azt a Samsung Display prototípust, ami a Flex In & Out kijelzőpanelt hivatott promózni. A felvétel a CES 2024 rendezvényén készült, a lenti videón pedig az látszik, hogy egy Galaxy Z Flip-érából származó terméket nem csak összehajtanak, hanem „kihajtanak”. Ez azért nagy szó, mert anno a Samsung szerint ez a „feszülés” nem éppen kedvez a megjelenítő panelnek. A jelek szerint, leküzdötték a felmerülő aggályokat, legalábbis már afféle nulladik generáció létezik belőle.

Az összehajtható termékek sem maradhatnak Ultra családtag nélkül?

Izgalmas, ami a Samsung háza táján zajlik, hiszen az idei MWC és CES bebizonyította, hogy megannyi érdekes technológiát fejlesztettek már ki, melyeknek debütálása „ki tudja mikor lesz” esedékes. A Galaxy Z termékcsalád már fél évtizede közöttünk van, és állja a sarat, legalábbis a kezdeti modellhez képest nagyon sokat fejlődött jó irányba. Nyáron a hatodik generációja érkezik, a pletykák alapján már július elején megtörténhet a leleplezése; viszont, ami sokkal érdekesebb, hogy a közel jövőben kettőről akár három – vagy négyre – dagadhat a(z éves) modellvariációk száma.

A GalaxyClub holland oldal értesülései szerint, fejlesztés alatt áll egy SM-F758N típusszámon nyilvántartott termék. Ez azért roppant mód érdekes, mert a Galaxy Z Fold6 5G-nél az SM-F756 azonosító lesz érvényben, az pedig, hogy magasabb számjegyűt említenek (6 < 8), egy sokkal erősebb terméket hivatott elfedni. Az oldal a Galaxy Z Fold6 Ultra 5G-re tippel, ami valahol adja magát, mivel van logika a teóriájuk mögött.

Aki nyomon követi a Samsung típusszám mizériáját, az tudhatja, hogy a Galaxy S20 Ultra 5G volt a legelső Ultra termék, amelyet a Galaxy Note20 Ultra 5G követett – mint utolsó Galaxy Note-családtag. Az elmúlt évek modellszámai az alábbiképpen alakultak:

TermékTípusszámBemutatás
Galaxy S20 Ultra 5GSM-G9882020 márciusa
Galaxy Note20 Ultra 5GSM-N9862020 augusztusa
Galaxy S21 Ultra 5GSM-G9982021 januárja
Galaxy S22 Ultra 5GSM-S9082022 februárja
Galaxy S23 Ultra 5GSM-S9182023 februárja
Galaxy S24 Ultra 5GSM-S9282024 januárja
Táblázat: Galaxy Világa

Egyetlen kakukktojás a Galaxy Note20 Ultra 5G volt, ami azért alakulhatott, mert csak kettő családtaggal készültek a Galaxy Note20-szérián belül, nem pedig három. Az Ultra mindig is a legerősebb, legprémiumabb modelljeit hívatott elhozni a Samsung kínálatán belül, így most se számítsatok másra. Simán előfordulhat, hogy fizikai méreti adottságait nézve nagyobb lesz, mint az alap változat, ha tippelnünk kellene, akkor bele tudnánk látni egy többszörösen hajlítható modellt is, azaz a fenti fotón láthatót.

Tavalyelőtt a Galaxy Tab S8 termékcsaláddal a táblagépek, míg tavaly a Galaxy Book3-sorozattal a laptopok is becsatlakoztak az Ultra-k egyletébe, így adja magát a tény, hogy akár egy ilyet az okosórákon belül és a hajlítható készülék csoportjában szintén elhozzanak.

A kérdés inkább az, hogy mikor?!

Vagy idén, vagy jövőre! Az első szegmensben 2020-ban, a másodikban 2022-ben, a harmadikban pedig 2023-ban debütált, így a tendenciát nézve mind a kettő esélyes; illetve, ami esélytelen talán, az a három évnyi várakozás. (Legalábbis, ha már elérhető a technológia, akkor butaság lenne visszatartani, mivel elveszthetik a First product in the World jelzőt, amivel azért szeretnek villogni.)

Az SM-F758N típusszámban az N betű a koreai termékek azonosításaként értelmezhető. Európában a ‘B’ típusvégűek vannak forgalomba, ami valójában egyben a nemzetközi piacra szántságot is takarja. E szerint pedig, egyelőre csak országon belül zajlik a tesztelése. Nem zárnánk ki, ha az első prototípus csak Dél-Korea Exkluzív lenne, majd később kiterjesztenék más nagyobb régióra.

Zárásképpen már csak annyit fűznék hozzá, hogy a típusrövidítés mögé történő bújtatás, szintén testvérmodellre utal, hiszen a ‘Q6’ alatt a Galaxy Z Fold6 5G-t emlegethetik, ám tavaly novembertől tudjuk, hogy létezik egy ‘Q6A’ is, ami alvariáció lehet. Esetünkben, akár a Galaxy Z Fold6 Ultra 5G, hiszen a Fan Edition elképzelést inkább a Galaxy Z Flip-érába tudnánk elképzelni.