Címke: Galaxy S23 Ultra 5G

Vajon ez a béta build mit rejthet magában?!

A Galaxy S23 termékcsalád körül igencsak zajlik az élet. Számos külföldi és magyar hírportál adta már hírül, hogy megkezdődött a One UI 6, illetve az Android 14 párosának életciklusa, azonban szeretnénk megcáfolni mindezt. Tegnapelőtt adtuk hírül, hogy a nyolcadik bétabuild került fel a tesztszerverekre, amelyeket azok a felhasználók telepíthettek fel, amelyek részt vesznek a bétaprogramban. Európai viszonylatban Németországról és Angliáról volna szó, tehát a magyar kíváncsiskodó közönség csak ODIN bevonásával fogja tudni szinten tartani magát a béta ütemtervben. Most viszont nem erre akarok kilyukadni.

A Galaxy S23 termékek esetében az utolsó csomag (kronológiailag!) a ZWJI build végződésű volt. A maga 466MB-os méretével nem sok bugfixálás rejthetett magában, azonban Tarun Vats által naprakészen nyomon lehet követni a teszt szerveren történő forgalmat, ahol bizony van mozgolódás. Történt ugyanis, hogy megjelent a ZWJK előharangozója a Galaxy S23 Ultra 5G­­-hez, azaz egészen pontosan a S918BXXU3ZWJK/S918BOXM3ZWJK/S918BXXU3BWJK build variáns.

A találgatások persze megkezdődtek, hogy mi lehet ez, melyek között sokan már azt szeretnék, ha befutna a stabilnak mondható záró variáns. Erről azt kell tudni, hogy a bétaprogramban résztvevő felhasználók telepíthetik fel, ahogy az előzőket, majd pedig, ha egy bizonyos időtartam alatt semmi szembetűnő hibát nem detektálnak, akkor élesítik régiónként folyamatosan. Nyilván, ahogy az OTA szerverei bírják majd. Egy másik opció – amit a Galaxy Világa stábja egy fokkal valószínűbbnek tartana! –, hogy a nyolcadik buildet egy kilencedik fogja követni. Miért? Nincs egyáltalán elkésve a Samsung a szoftverváltással. Noha a Google, és a dél-koreai tech óriás is már az újdonsültet szeretné futtatni, egyiknek se érdeke az, hogy olyasmi történjen, mint a Galaxy S10-ek idején, amikor visszahívták az Android 10-et.

Osztjuk azt a véleményt, miszerint, a stabil utáni publikus végleges változatot akkor érdemes telepíteni a készülékre, ha ténylegesen nincs veszteni valód rajta. Azt kell látni, hogy a bétában jelentősen kevesebb a felhasználó, mint globális jelleggel, így minden hibát kiszűrni lehetetlen. Mondjuk a sors íróniája, hogy a Galaxy S23 termékcsaládnál egyetlen chipsetre kellett fejleszteniük, azaz egyszerűbbnek nézett ki a forgatókönyv, ehhez képest viszont béta buildszámban rekordot döntöttek az előző generációkhoz mérten.

A Galaxy Világa szerint a novemberi biztonsági pakk megvárása nem lenne buta húzás a fejlesztők részéről, bár azt is aláírjuk, hogy ha netán még az októberivel adnák ki, akkor legalább ott van a lehetőség, hogy egy burkolt és titkolt bug fixálást végezzenek el, miközben azt kommunikálják, hogy csak a Google-féle biztonsági javítást tették naprakésszé. Ti mit tippeltek?

Zárásképpen pedig elhoznám az újabb béta buildhez kapcsolódó direkt linket, hátha valaki önbuzgóan becsatlakozott, de nem találja a folytatáshoz vezető utat:

Béta/ModellGalaxy S23 5GGalaxy S23+ 5GGalaxy S23 Ultra 5G
#7-ről #8-raZWJC ➝ ZWJIZWJC ➝ ZWJIZWJC ➝ ZWJI
ForrásXDA-Developers | Táblázat: Galaxy Világa

A hetedik után megjött a nyolcadik bétafrissítés

Miközben a Galaxy Z Flip4 és a Galaxy Z Fold4 becsatlakozott a One UI 6 bétaprogramjába, a Galaxy S23 termékcsaládnál se állt meg az élet. Nemrégiben írtunk meg, hogy már a hetedik bétacsomagot élesítette a dél-koreai tech-óriás szoftverfejlesztő csapata, azaz, nem csak a november közeledik eszméletlenül gyorsan, hanem az Android 10 stabil változatának kiadása is – azaz reméljük. A Samsung nem szeretné elkapkodni a kiadását, hiszen alapvetően mindig odzkodnak a felhasználók egy nagyobb méretű frissítés telepítésétől az esetleges adatvesztésből eredően. A végleges bétaszoftver pedig még nem született meg.

(A Galaxy Világa stábja osztja azt a nézetet, miszerint egy nagyobb rendszer update előtt érdemes Smart Switch-csel biztonsági mentést készíteni a tartalmainkról. Noh törekednek a bugok kiszűrésére, azért akadhatnak benne olyan anomáliák, amelyet csak gyári szoftver újratelepítéssel lehet orvosolni.)

Fotó: CID

A Galaxy S23 termékcsaládra október 19-én élesítették a nyolcadik bétafázist, amelyet a ZWJI build végződéssel tartunk számon. Ismételten bugfixálás tört, ahogy a ZWJG buildpakk esetében, amit a hetedikként emlegetett ZWJE közé ékelődött. A csomag 483.14MB tárhely területet igényel, biztonsági csomagja szempontjából egyelőre még az októberivel van felvértezve.

Az elmúlt évek leghosszabb bétatesztfázis ciklusa zajlik a One UI6 és az Android 14 párosánál, ugyanis a Galaxy S10-eken tesztelt Android 10 járt hasonló cipőben. Ott is szintén hét bétacsomag került kiadásra, miután a szoftverfejlesztők úgy döntöttek, hogy útnak indítják a stabil változatot. Bőven időben vagyunk, hiszen, ha november közepén adnák ki, akkor se lennének megcsúszva. A cél persze a mihamarabbi rajt, illetve, hogy a flagship vonalon az idei modellek Android 14-gyel köszöntsék a 2024-es évet.

A béta lényege tulajdonképpen a bugmentesítés, valamint a bétában résztvevő felhasználók visszajelzéseinek a figyelembe vétele, és adott helyzetben az előtérbe helyezése. Senki se érezze úgy, hogy a Samsung bénázna; inkább csak az egyedi szoftverfelület minőségi megteremtésére helyezik a fókuszt, amivel átcsábíthatnak más gyártóktól ügyféleket. A karácsonyfa alatt lévő Galaxy S23-ak már minden bizonnyal Android 14-re frissíthetők lesznek, nyugi!

A hetedik One UI 6 bétába kezdett a Galaxy S23 termékcsalád

Hétfőn még bizakodva adtuk hírül, hogy a hatodik bétapakk lehet az utolsója a Galaxy S23 termékcsaládnak a stabil változat kiadása előtt, hiszen, ha a mélységébe nézünk bele a frissítési kódsorba, akkor build szám egyezésre lehet felfigyelni. Előzményként annyit megemlítenék, hogy október elején élesítette a Google a referencia modelljeire az Android 14-et. A héten azonban több a szoftverrel foglalkozó X-es elkezdett tesztvideókat és véleményeket felpakolni, melyek nem éppen voltak pozitív hangvételűek. Többek között Ice Universe, akit a tech világ legnagyobb leak-előjének tart, kelt ki magából egy hosszabb tweetben:

„(…) However, the S23 Ultra equipped with One UI 6 Beta6 is an exception. Its touch has delays and malfunctions, and is not even as good as One UI 5.1. This is embarrassing. (…)”

olvasható a bejegyzésében

Ice többségében, legalábbis a legtöbb bétapakk után mindig arra panaszkodott, hogy valahogy nem sikerül a Samsung mérnökeinek összehoznia azt, amit az Apple játszva könnyedséggel tesz le az asztalra, sokkal kevesebb erőforrás felhasználásával. A Snapdragon 8 Gen 2 for Galaxy lapkát nagyon erősnek tartja, viszont a bétákban valamiért az érintés-érzékenység, és a hozzákapcsolódó animáció elmarad a versenytársétól. Sőt, a hatodik bétapakkban annyira alul multák maguk a fejlesztők, hogy véleménye szerint a One UI 5.1 színvonala alá csökkentek, ami számára felháborító.

A cirka 700MB-os (egészpontosan 786,93MB-os) hetedik bétacsomag a ‘ZWJA’ build végződéssel rendelkezik, amely 2023. október 14-én kerül kiadásra Dél-Koreában. Még aznap az indiai felhasználók is becsatlakozhattak a tesztbe, majd 8 órával ezelőtt, minap már az EUX CSC régióban lévő tesztelők.

Egyébként, abszolút nincs azzal probléma, hogy már a hetediket adta ki a Samsung szoftverfejlesztő gárdája, hiszen ez is azt mutatja, hogy folyamatosan dolgoznak azon, hogy minél tökéletesebb legyen a végső One UI 6 felület. Hiába van október közepe, egyáltalán nincsenek kicsúszva az időből, hiszen voltak olyan időszakok, amikor egészen decemberig kellett várnia az aktuális flagship vásárlókörnek az új operációs rendszer megérkezésére.  

A folytatás telepítéséhez az alábbi táblázat szolgáltat linkeket:

Béta/ModellGalaxy S23Galaxy S23+Galaxy S23 Ultra
#6-ról #7-reZWJ6 ➝ ZWJCZWJ6 ➝ ZWJCZWJ6 ➝ ZWJC
Forrás: XDA-Developers | Táblázat: Galaxy Világa

Az előző telepítési file linkeléréseket a korábbi cikkünk táblázatából kereshetitek ki.

A hatodik bétapakk hozhatja el a stabil Android 14 változatát a Galaxy S23-akra?!

Megszaporodtak a történések a Samsung háza táján, hiszen megtartotta a vállalat a fejlesztői konferenciáját, ahol bemutatásra kerültek a One UI 6 főbb irányelvei, amelyekben szeretnének az elődhöz képest megújulni. Nemsokára külön, hosszasabban fogok értekezni, viszont most előbb foglalkoznék a bétaprogrammal. Ide kapcsolódó fontos tény, hogy a Google október 5-én elkezdte az Android 14 operációs rendszernek az életciklusát, immáron a referencia modellek zöld utat kaptak; viszont ez még csak egyelőre a Pixel-érát érinti. A dél-koreai tech óriás a bétaprogramját futtatja több fronton, viszont nagyon úgy fest, hogy a projekt a végéhez közeledik.

Ismételten Tarun Vats hívta fel a követői figyelmét egy érdekességre. Kezdjünk mindent ott, hogy az ZWJ6 build végződésű pakk 900MB-nyi tárhely igénnyel bír. A One UI verziószáma lecserélésre került 15.0.01.164-ről 15.0.01.184-re, illetve kicsit hozzányúltak a dizájnjához, de ez csak formalitás. Folytatódott a bugfixálás, de a száraz dolgokba nem folynék bele.

Forrás: Tarun Vats

Helyette kiemelném a lényeget, miszerint egyezés van a hatodik bétapakk, illetve a Pixel7-en lévő végleges Android 14 buildszámában:

  • One UI6 béta: UP1A.231005.007
  • Pixel7 stabil Android 14: UP1A.231005.007

Természetesen előfordulhat, hogy a hatodik bétapakk csak egy a véglegeshez közeli variáció, viszont azzal a tesztelői számolhatnak, hogy a Google által végbement fejlesztéseket mindegyszálig tartalmazni fogja; de ugye erre a Samsung rápakolja a saját maga által megálmodott One UI felületét. Ennek tökéletesítéséhez akár még egy-két kisebb pakk közbe futhat.

Mindenesetre az október vége közeli Galaxy készülékes Android 14 operációs rendszerre történő átállás jó eséllyel valid lehet. Legelőször biztosan a Galaxy S23 termékcsaládra futhat be, majd pedig vagy a Galaxy S22-kre, vagy az idei középkategóriásokra, a Galaxy A54-re és/vagy a Galaxy A34-re.

Aki esetleg folytatná a nem-hivatalos bétatesztelést, annak adnánk némi támpontot:

Beta/ModellGalaxy S23Galaxy S23+Galaxy S23 Ultra
#1AWH3 ➝ ZWHOAWGJ ➝ ZWHO
AWH3 ➝ ZWHO
ZWH8 ➝ ZWHO
#2AWH3 ➝ ZWI8ZWHO ➝ ZWI8ZWHO ➝ ZWI8
#3ZWI8 ➝ ZWIBZWI8 ➝ ZWIBZWI8 ➝ ZWIB
#4ZWIB ➝ ZWIC
AWI1 ➝ ZWIC
ZWIB ➝ ZWICZWIB ➝ ZWIC
#5ZWIC ➝ ZWIKZWIC ➝ ZWIK
AWI1 ➝ ZWIK
ZWIC ➝ ZWIK
#6ZWIK ➝ ZWJ6ZWIK ➝ ZWJ6
AWI1 ➝ ZWJ6
ZWIK ➝ ZWJ6
Forrás: XDA-Developers | Táblázat: Galaxy Vilaga

Természetesen, csak saját felelősségre vágjon bele mindenki!

Valahol már az ötödik bétapakk futott be, valahol pedig majd csak októberben jön az első

Szeptember végére egyre inkább formálódik az Android 14 és a One UI 6 párosának bétaprogramja. A Galaxy S23-termékcsaláddal vette kezdetét a projekt, amely immáron az ötödik bétacsomagját kapta meg a napokban. Ezáltal pedig leszögezhető, hogy a Samsung szoftverfejlesztői nem szeretnék elkapkodni a végleges változatnak a kiadását. A ZWIK build végződésű pakk 750MB-nyi tárhelyigénnyel bír, melyben a bug fixálásra helyezték a fókuszt. Noha a lista rövidnek tűnő, azt azért hozzátenném, hogy nem minden változást publikálnak a patch note-ban a tesztalanyok felé; de gondolom ezt sejtettétek.

A becsatlakozott felhasználók Indiában és Németországban tölthetik a javítást. Egyébként az, hogy már az ötödiknél járunk, nem jelent semmit, hiszen ha visszaemlékeztek, akkor a Galaxy S10 időszakában volt 6-7-8 bétapakk – de majd kijavíttatok, ha rosszul rémlene. A cél, hogy ne kelljen rollback-kelni a szoftvert olyan hiba miatt, ami megkárosíthatja a felhasználókat. Lényegében, a béta ennek kiszűrését is segíti.

Forrás: Tarun Vats #1 | #2 | #3

Tarun Vats jóvoltából azonban más bétával kapcsolatos hír is napvilágra került, hiszen a Galaxy A53 5G készülék tulajdonosai Indiában becsatlakozhatnak az Android 14 bétaprogramjába. Az 2.083GB-os csomag a szeptemberi biztonsági javítást tartalmazza, illetve az A536EXXU7ZWIA buildszámon keresendő. Egyelőre csak náluk élesítették, de nem zárnánk ki annak lehetőségét, hogy még a hétvége előtt a németországi felhasználókhoz szintúgy befusson az értesítése.

A középkategóriás modellek esetében, általánosságban leszögezhető, hogy kevesebb bétapakkal operálnak, hiszen a késleltetett átírás számos hibaforrást küszöböl ki, ezért se kapkodnak náluk. Tényleg csak az optimalizációra helyezik a hangsúly, illetve kevesebb funkció kerül beépülésre, amit részben a hardvernek, részben pedig a szegmensek közötti különbségnek írható be.

Zárásképpen, pedig foglalkozzunk kicsit a Galaxy Z-termékcsaláddal. Azt már tudtuk, hogy a tavalyi és a tavalyelőtti modellek majdcsak október folyamán csatlakozhatnak be a bétaszoftver-programba; viszont mára már a Galaxy Z Fold5 és a Galaxy Z Flip5 érkezésének nagyjábóli dátuma sem titkolt, amelyek szintén csak a következő hónapban bétázódhatnak meg. A várakozás mögött állhat a One UI 5.1.1 funkcióinak továbbörököltetése a One UI 6 rendszerébe, hiszen a fenti termékek egyike se rendelkezik az itteni újdonságokkal.

Itt van az ősz, itt van a bétaszezon újra

Már nyáron megkezdődött a Galaxy S23 termékcsaláddal az új operációs rendszernek a béta tesztidőszaka, azonban régen foglalkoztunk a témával, így hoznék némi információt, miképpen is állunk éppen a fejlesztésekben. Tehát a sort az év eleji flagship termékei nyitották meg, amelyhez becsatlakozott útközben a Galaxy A54 5G, majd pedig a Galaxy A34 5G. Miután felháborodást keltett a Galaxy S22 tulajoknál, hogy két középkategóriás nagyobb előnyben részesül, a fejlesztők rájuk szintúgy élesítették a bétaéletciklust, amelyet a Galaxy S21-ek követhettek. Természetesen a háttérben lezajlott a One UI 5.1.1 felület frissítési procedúra, valamint az okosórák tekintetében a One UI5 Watch-ra történő átállás.

Ha minden a „nagykönyv” szerint halad, akkor valamikor október vége, november eleje fele megkezdődhet az Android 14 és a One UI 6 zöld utas frissítési lehetősége az érintett modellek körében. A Samsung fejlesztő csapata a bétázást a tavalyi és a tavalyelőtti foldable-ökre szintén ki fogja terjeszteni október folyamán, melyről a Samsung Community felületén, az egyik illetékes moderátor tett közzé bejegyzést:

A Samsung Community fórumán tette közzé az alábbit az egyik moderátor.
Forrás: CID / X

A bétaprogramban a Galaxy S23 termékcsalád robog az élen, így rájuk fogják élesíteni elsőként a végleges szoftvert. Egyelőre nincs arról információ, hány bétapakkot terveznek elhozni. Tavaly az ötödik után érkezett meg a stabil változat, míg tavalyelőtt a Galaxy S21-eknél elegendő volt négy bétacsomag mindehhez. Nincs azzal se gond, ha a béta frissítési csomagok száma túlzottan magas, hiszen így magának a programnak jótékony hatása van a végleges variáció. Végtére is, a hangsúly azon van, hogyha kikerül a tömegbe, akkor ne legyen detektáltalan hiba, a visszahíváshoz vezethet a szoftvernél – mint ami volt annak idején a Galaxy S10-eknél a One UI 2-nél.

Magyarország felhasználóbázisa továbbra sem vesz részt a programban, holott biztosan akadna egy-két ezer fős csoport, akik szívesen vették alá magukat az instabil rendszer tesztjének. Nekik marad a külső telepítési lehetőség. A Galaxy Világa stábja idén nem csatlakozik be ilyen módon, viszont adnék tippet arra, hogy miként haladjatok a lánc-telepítésben. Magának a csomagok a telepítési menete az évek során ugyanaz volt, így elegendő archívumunkból előkeresni az egyik hozzákapcsolódó cikket, mondjuk ezt.

Forrásul az XDA Developers közösségét használtuk, ahol számos felhasználó segített az ottani közösségnek a file-ok beszerzésében. A Galaxy S23 termékeknél egy érdekességre még kitérni, ugyanis a béta #3 után egy hotfix került kiadásra, nem egyből a negyedik változat:

TermékTípusBétaInstall link
Galaxy S23 Ultra 5GSM-S918B#1
#2
#3+H
#4
AWH3 ➝ ZWHO
ZWHO ➝ ZWI8
ZWI8 ➝ ZWIB
ZWIB ➝ ZWIC
Galaxy S23+ 5GSM-S916B#1
#2
#3+H
#4
AWH3 ➝ ZWHO
ZWHO ➝ ZWI8
ZWI8 ➝ ZWIB
ZWIB ➝ ZWIC
Galaxy S23 5GSM-S911B#1
#2
#3+H
#4
AWH3 ➝ ZWI8
ZWI8 ➝ ZWIB 
ZWIB ➝ ZWIC
AWI1 ➝ ZWIC
Galaxy S22 Ultra 5GSM-S908B#1CWH6 ➝ ZWIA
Galaxy S22+ 5GSM-S906B#1CWH6 ➝ ZWIA
Forrás: XDA-Developers Fórum (S23 | S22 | A54)

FONTOS: szeretnénk leszögezni, hogy mindenki saját felelősségre szálljon be a bétázásba. Mielőtt megugranátok a telepítési hullámot, mentsetek le adatot a készüléketekről, mert sose lehet tudni, mikor kerül ki egy hibás pakk, amivel veszik mindened. Ha bármilyen felmerülő kérdésetek lenne, nyugodtan írjatok kommentbe, vagy privátba – ha tudunk segítünk.

Taktikailag nincs felmerülő kérdés!

Számos olyan termék és termékcsalád létezik, amely a magyarországi piacra még üzleti vonalon se érhető elő. Elég csak a Galaxy Book-érára gondolni, amelyekkel a laptop/netbook szegmensében tudnának erősíti, viszont a hazai versenyhelyzetből fakadóan elhasalnának. (Hozzánk legközelebb a német Samsung képviselet értékesíti.) A Samsung Tactical Edition készülékcsaládja azonban nem azért nem elérhetetlen számunkra, mert az ára borsós lenne; hanem mert az amerikai piacra hozták létre, ahol főként a katonák életét akarják általuk megkönnyebbíteni. Ezeket, nem csak fizikai behatások ellen védik jobban, hanem szoftveres háttértámogatással erősítik tovább, hogy bármilyen helyzetben megállják a helyüket.

A Samsung USA nemrégiben jelentette be, hogy a Tactical Edition portfóliójukat két új modellel frissítik fel: a Galaxy S23 Tactical Edition és a Galaxy XCover 6 Pro Tactical Edition párosával – amelyek alapváltozatai kereskedelmi forgalomban szintúgy kaphatóak, még idehaza is.

A Samsung Tactical Edition megoldásairól bebizonyosodott, hogy a katonák felkészültebbé, tájékozottabbá és jobban fel vannak szerelve ahhoz, hogy könnyebben megoldják az adott helyzetet a csataterén. (…) A Galaxy S23 Tactical Edition és a Galaxy XCover6 Pro Tactical Edition segítségével az eddigi leghatékonyabb taktikai megoldásokat kínáljuk, és a Védelmi Minisztérium ügyfelei számára rugalmasságot biztosítunk az igényeiknek és céljaiknak leginkább megfelelő megoldások kiválasztásával.

mondta Brad Haczynski, a Samsung Electornincs B2B üzletágának főigazgatója

A Samsung Tactical Edition mobilmegoldás az Egyesült Államok Védelmi Minisztériumával történő hosszas együttműködés eredménye, amelyet jelenleg az amerikai hadsereg minden ága használ. Ideális megoldást jelentenek az elsősegélynyújtók számára; különösen azoknak, akik az amerikai AT&T által kiépített FirstNet-re támaszkodnak, ami az ország egyetlen olyan kommunikációs hálózata, amelyet közbiztonsággal és közbiztonság érdekében hoztak létre. Természetesen, minden olyan Tactical Edition-ös funkcióval rendelkeznek, amelyet az előző generációk tudtak, mint pl.: a taktikai rádiós interoperabilitást vagy a küldetéskész szoftvertámogatást.

Mind a két modell zökkenőmentesen tud csatlakozni egyes taktikai rádiókhoz, drone feedekhez, lézeres távolságmérőkhöz, külső GPS-rendszerekhez és még sok máshoz. Támogatják az összes kommunikációs csatornát, beleértve az 5G-t, az LTE-t, a CBRS-t, a Bluetooth-t és a Wi-Fi6E-t, illetve nem utolsó sorban a már emlegetett FirstNet Ready® megoldást.

Szintén újdonság, hogy először kínál szerver nélküli licencelést, ami azt jelentené, hogy a Knox-licencekhez nincs szükség a Samsung által üzemeltetett érvényesítési szerverre vagy egy helyi Knox szerverre. A felhasználó automatikusan hozzájuthat a Tactical Edition összes funkciójához; ezáltal nincs szükség a lincencek manuális aktiválására.

Néhány funkciót had emeljek ki, amelyekről lehet, hogy még nem is hallhattál ilyen vonalon. Pl.: az Éjszakai látás mód, mely támogatja az éjjellátó optikai eszközökön keresztüli megtekintést; vagy az automatikusan elforgatható zárolt képernyőmódot, hogy mellkason, afféle konzolként használhassák. Ezen kívül ott a lopakodó mód is.

Az új modellek kompatibilisek olyan küldetésre kész alkalmazásokkal, mint az Android Team Awareness Kit (ATAK) és a Battlefield Assisted Trauma Distributed Observation Kit (BATDOK), amelyek a programozható oldalbillentyűvel azonnal elindíthatók. Most először a Samsung Galaxy S23 Tactical Edition és a Samsung Galaxy XCover 6 Pro Tactical Edition előre telepítve van a PAR Government TE-Enabler, valamint a Samsung Tactical Settings alkalmazás.

Beszéljünk kicsit a két modell adottságairól. A Galaxy XCover 6 Pro Tactical Edition esetén a cél az volt, hogy a vásárlók olyan robusztus megoldást kapjanak, amely elviseli az extrém körülményeket, beleértve a csatateret és a más durva környezetet. Különlegessége, hogy microSD-vel 1TB-ig bővíthető (ahogy az alapmodell is, tudom!), támogatja a Glove Mode-ot (azaz kesztyűben is érzékeli a kijelző a történéseket), illetve ellenálló a szélsőséges magasságoknak, hőmérsékletnek, vibrációknak és páratartalomnak. A Galaxy S23 Tactical Edition tartóssága a Juggernaut Case és a Kagwerks együttműködésével született meg, amely egy külön megvásárolható katonai tok valójában. Számomra mondjuk meglepetés, hogy nem az Ultra családtagot emelték ki a sorból. Kíváncsi lennék, miért döntöttek a legkisebb mellett.

Mindkét készülék 2023. szeptember 20-tól vásárolható, de nyilván átlagembernek nem elérhető, inkább csak olyan pikantériaként éltetném az oldalunkon – hogy ilyen is van. Árairól fogalmunk sincs, és vélhetően nem nagyon lesz köztudott.

A Telekomnál viccesre vették a szitut

Nagyjából 3 hete létezik a Telekom által kreált Galaxy S23 Ultra-hoz kapcsolódó reklám, ami a Youtube-on nem megy akkorát, mint a tévében. 15 ezres megtekintése csekélynek mondható, viszont tartalmilag nagyon elborult. Semmiképp se hetköznapi, inkább olyan, mint ha az agymenéssel akarnának nézettséget generálni neki, mert tényleg a maga formájában vicces lett. Szombat este nem is szaporítanám a szót, hiszen az ilyen könnyed videókra éhezik az ember szervezete!

Te már belefutottál? – Ha igen, akkor hol, és milyen formában; illetve mik az első benyomásaid?