A Samsung Global évente két nagyszabású Unpacked eseménnyel szokta lefoglalni a tech világot. Az elsőt az év elején rendezik meg, ahol az aktuális Galaxy S-szériás alaptriót indítják életútjára; a másikat pedig nyár közepén, ahol az összehajtható és az okosóra portfóliója kerül felfrissítésre. Mellette persze szoktak kisebbekkel előállni, amit a Galaxy Világa stábja csak “csendes premierként” szokott eladni, viszont a jelenlegi felállás alapján, az úgy nevezett Fan Edition termékvonal felnőtt arra a szintre, hogy nagyobb média kiemelést kapjon, mint amire hivatott. Történt ugyanis az, hogy 2025. szeptember 4-én – magyar idő szerint – 11:30-kor megrendeznek egy eseményt, ahol újabb termékekről rántják le a leplet, melyekkel uralni szeretnék az öszi időszakot.
Nem véletlen az időzítés, hiszen az IFA (Internationale Funkausstellung) a világ egyik legnagyobb fogyasztói elektronikai és háztartási gépek kiállítása szeptember 5-én rajtol, ahol számos gyártó mutat be új technológiákat, például okostelefonokat, okosotthon-eszközöket, TV-ket és más innovációkat. Illetve az Apple-féle Key Note-ról se feledkezzünk el, amit a versenytárs szeptember 9-én tart meg, bemutatva olyan modelleket, amik esetlegesen ellenfelei lehetnek a Galaxy-knak, mint pl.: a vékony vagy az olcsósított modell.
A mottó idén:
Bemutatjuk a Galaxy AI-élményt a legújabb innovácioinkban.

Erős nyár végét tud a Samsung maga mögött, főleg hazai fronton, ugyanis a Galaxy A17 5G és a Galaxy Tab S10 Lite bejelentésével lefedte a megfizethető kategóriát, azonban a suli kezdésre elhozott egy prémium modellt, a Galaxy S25 Edge 5G személyével. Most a cél a köztes űr pótlása, azaz az ár-barát variánsok érkezése, melyek között helyet kaphat:
- a Galaxy S25 FE 5G, amivel a 300 ezer forint alatti árzónat célozza meg, és úgy akar az érdeklődők elé egy flagship terméket tálalni, hogy bővebb felül múlja a közepkategória felső ágán helyet foglaló Galaxy A56 5G-t;
- illetve az új generációs Galaxy Tab S11-széria alapmodelljeivel prezentálhatják a következő táblagép alternatíváját, ami bőven túlmutat a laptopokon.
Noha a külföldi sajtó úgy véli, a tri-fold foldable is beharagozódhat, mégsem érezzük azt, hogy helye lenne az eventen. A nyár közepi Unpacked kapcsán végül nem lett igazunk, hiszen a Galaxy Z Flip7 FE 5G is teret kapott, viszont tartanám magam ahhoz, hogy más kaliberű az a termékág, amit butaság lenne egy kalap alá venni. Anno a Galaxy Z Fold2 5G is külön, önálló eventtel büszkélkedett, mint ahogy a Galaxy S25 Edge 5G is. Ezekre alapozva simán kinézhet ilyesmi, már csak azért, mert megint limitált piacra tervezik az indulását – aztán szépen kibővitik. Ha Ice Universe forrásainak lehet hinni, akkor szeptember végi dél-koreai debüttel lehet számolni, de majd meglátjuk.
Mind a Galaxy S25 FE 5G, mind a Galaxy Tab S11-széria érkezésével lehet számolni Magyarországon is. Igaz, nincs előkampány idehaza mögötte, ellenben az amerikaiaknál, ettől még bevezetési ajánlattal előállhatnak – végtére a Galaxy A17 5G mellé sok helyen 25W-os adaptert csomagolnak.