Címke: One UI 6

A héten véget érhet a Galaxy S23-ak bétaprogramja

A véghajrához közeledünk, ugyanis a Samsung szoftverfejlesztő csapata az Android 14 és a One UI 6 stabilnak titulált változatának publikálására készülődik – legalábbis erről adott hírt az egyik bennfentes moderátora a dél-koreai Samsung Comminity közösségénél. Ez annyit jelentene, hogy nem szándékoznak már újabb bétapakkot kiadni, hanem a jelenleg összerakott felületnél végzik el az utolsó finomításokat.

Az illetékes személy, avagy moderátor megköszönte a felhasználók érdeklődését a One UI bétaprogramja iránt, illetve kitért arra, hogy megkezdték a végleges felülvizsgálatát a jelenlegi szoftvernek. Ha netán találnának további problémát, akkor előfordulhat, hogy korrekció történik, de arra fognak törekedni, hogy még a héten elrajtolhasson az éles szoftver.

Forrás: Samsung Community | Fotó: SamMobile

A Galaxy S23-széria se törte meg az elődök hagyományait, miszerint az év elején piacra bocsájtott Galaxy S-termékekre kerül legelőször átírásra az újabb Android és One UI verziója. Utóbbival teszik különlegesebbé, illetve általa különböztetik meg a több Google-rendszerét használó okostelefon-gyártótól.

Nem ment minden simán, hiszen az elmúlt változatokhoz képest a legtöbb bétacsomagot adták ki a tavaszi üdvöskékhez, szám szerint nyolcról van hivatalosan szó; de pár napja egy kilencedik is feltűnt – bár a jelek szerint, nem tekinthető teljes értékűnek, inkább csak a bugfixálásra helyeződött a hangsúly. Nemcsak ezzel a bétaszámmal döntöttek házon belül rekordot, de a programban részvevő termékek létszámával és mélységével, hiszen az, hogy egy tavalyielőtti középkategóriást, a Galaxy A52s-t se hagytak ki a szórásból, mindenképpen példaértékű.

Az új operációs rendszer legelőször a dél-koreai Galaxy S23 tulajdonosoknál tűnhet fel, de tippre, nem kell sokat várniuk az európaiaknak, és köztük a magyaroknak, hiszen az EUX régió is szép létszámmal bír. Ezzel pedig adja magát a tény, hogy november 1-jére legalább három terméken mutatkozhat az a One UI 6, melynek újdonságait a Samsung egyes képviseletei feltöltötték a website-jukra.

Masszív One UI 6 bétaprogram zajlik

A Samsung az előző évekhez képest, sokkal intenzívebb béta tesztidőszakot hirdetett. Az Android 14 operációs rendszer a hónap elején már megérkezett a Google Pixel szériáira, így a végleges változatot a kereső óriás nyilvánossá tette; most már csak a dél-koreai tech-óriásnak kell optimalizálnia azon fejlesztéseit, amelyekkel ki akar tűnni a tömegből. Az egyedi megoldások fontosak, hiszen One UI rendszerfelület az elmúlt években sok laikust győzött meg, és ott van a legnépszerűbb droidos felületek között.

A sort a Galaxy S23 termékcsalád kezdte meg, viszont azóta szép számmal hirdettek meg más modelleknél is becsatlakozási lehetőséget. A magyarországi felhasználók sajnos nem vesznek részt a folyamatban; hiába vagyunk ugyanabban az EUX régióban, mint a németek. Európában egyébként Németország mellett Angliában és Lengyelországban van jelen opcionálisan a telepíthetőség, ha a Samsung Membersben elfogadta a felhasználó a hozzákapcsolódó feltételeket.

A gyorspanel rácsszerkezete a Good Lock segítségével akár 18 db-ra növelhető 3 x 6-os felállásban.
Forrás: sakitech

Úgy gondoltam, nézzük meg, mely okostelefonok foglalnak helyet a bétában:

  • a Galaxy S23-széria (Galaxy S23 | S23+ | S23 Ultra),
  • a Galaxy Z Fold5 és a Galaxy Z Flip5,
  • a Galaxy S22-széria (Galaxy S22 | S22+ | S22 Ultra),
  • a Galaxy Z Fold4 és a Galaxy Z Flip4,
  • a Galaxy S21-széria (Galaxy S21 | S21+ | S21 Ultra) – a Galaxy S21 FE nincs közte!,
  • a Galaxy Z Fold3 és a Galaxy Z Flip3,
  • a Galaxy A54 és a Galaxy A34,
  • a Galaxy A53,
  • a Galaxy A52s,
  • a Galaxy M23,
  • illetve a Galaxy F23.

Érdekes módon, továbbra is csak okostelefonokra érhető el a becsatlakozási lehetőség. Holott ott lenne a táblagépek világa, mint pl.: a Galaxy Tab S-termékcsalád, amely szoftverileg nem áll távol a Galaxy Z Fold-okétól, mégsem akarják őket behozni.

Ha pedig már szóbahoztam a foldable termékeket, akkor adnék némi támpontot a Galaxy Z-khez, hiszen az ötödik generációra megérkezett a harmadik bétaszoftver. Aki be szeretne csatlakozni nem-hivatalos úton, annak Odinra lesz szüksége, valamint a táblázatokban lévő csomagokra. Fontos, hogy a telepítést az AWI3 build végződésű csomagtól kezdjétek, hogy ne legyen összefésülési problémátok.

Béta/ModellGalaxy Z Fold5 5GGalaxy Z Flip5 5G
#1AWI3 ➝ ZWJ2 AWI3 ➝ ZWJ2 
#2ZWJ2 ➝ ZWJ4ZWJ2 ➝ ZWJ4
#3ZWJ4 ➝ ZWJ8ZWJ4 ➝ ZWJ8
Forrás: XDA-Developers #1 #2 | Táblázat: Galaxy Világa

A Galaxy Z Fold5 5G-hez csak INS CSC-hez kapcsolódó letöltési linkeket találtam. Amint rálelek az EUX-esekre, pótlom a hivatkozásait. Esetleg lehet privátba küldeni, ha már találkoztatok vele.

Vajon ez a béta build mit rejthet magában?!

A Galaxy S23 termékcsalád körül igencsak zajlik az élet. Számos külföldi és magyar hírportál adta már hírül, hogy megkezdődött a One UI 6, illetve az Android 14 párosának életciklusa, azonban szeretnénk megcáfolni mindezt. Tegnapelőtt adtuk hírül, hogy a nyolcadik bétabuild került fel a tesztszerverekre, amelyeket azok a felhasználók telepíthettek fel, amelyek részt vesznek a bétaprogramban. Európai viszonylatban Németországról és Angliáról volna szó, tehát a magyar kíváncsiskodó közönség csak ODIN bevonásával fogja tudni szinten tartani magát a béta ütemtervben. Most viszont nem erre akarok kilyukadni.

A Galaxy S23 termékek esetében az utolsó csomag (kronológiailag!) a ZWJI build végződésű volt. A maga 466MB-os méretével nem sok bugfixálás rejthetett magában, azonban Tarun Vats által naprakészen nyomon lehet követni a teszt szerveren történő forgalmat, ahol bizony van mozgolódás. Történt ugyanis, hogy megjelent a ZWJK előharangozója a Galaxy S23 Ultra 5G­­-hez, azaz egészen pontosan a S918BXXU3ZWJK/S918BOXM3ZWJK/S918BXXU3BWJK build variáns.

A találgatások persze megkezdődtek, hogy mi lehet ez, melyek között sokan már azt szeretnék, ha befutna a stabilnak mondható záró variáns. Erről azt kell tudni, hogy a bétaprogramban résztvevő felhasználók telepíthetik fel, ahogy az előzőket, majd pedig, ha egy bizonyos időtartam alatt semmi szembetűnő hibát nem detektálnak, akkor élesítik régiónként folyamatosan. Nyilván, ahogy az OTA szerverei bírják majd. Egy másik opció – amit a Galaxy Világa stábja egy fokkal valószínűbbnek tartana! –, hogy a nyolcadik buildet egy kilencedik fogja követni. Miért? Nincs egyáltalán elkésve a Samsung a szoftverváltással. Noha a Google, és a dél-koreai tech óriás is már az újdonsültet szeretné futtatni, egyiknek se érdeke az, hogy olyasmi történjen, mint a Galaxy S10-ek idején, amikor visszahívták az Android 10-et.

Osztjuk azt a véleményt, miszerint, a stabil utáni publikus végleges változatot akkor érdemes telepíteni a készülékre, ha ténylegesen nincs veszteni valód rajta. Azt kell látni, hogy a bétában jelentősen kevesebb a felhasználó, mint globális jelleggel, így minden hibát kiszűrni lehetetlen. Mondjuk a sors íróniája, hogy a Galaxy S23 termékcsaládnál egyetlen chipsetre kellett fejleszteniük, azaz egyszerűbbnek nézett ki a forgatókönyv, ehhez képest viszont béta buildszámban rekordot döntöttek az előző generációkhoz mérten.

A Galaxy Világa szerint a novemberi biztonsági pakk megvárása nem lenne buta húzás a fejlesztők részéről, bár azt is aláírjuk, hogy ha netán még az októberivel adnák ki, akkor legalább ott van a lehetőség, hogy egy burkolt és titkolt bug fixálást végezzenek el, miközben azt kommunikálják, hogy csak a Google-féle biztonsági javítást tették naprakésszé. Ti mit tippeltek?

Zárásképpen pedig elhoznám az újabb béta buildhez kapcsolódó direkt linket, hátha valaki önbuzgóan becsatlakozott, de nem találja a folytatáshoz vezető utat:

Béta/ModellGalaxy S23 5GGalaxy S23+ 5GGalaxy S23 Ultra 5G
#7-ről #8-raZWJC ➝ ZWJIZWJC ➝ ZWJIZWJC ➝ ZWJI
ForrásXDA-Developers | Táblázat: Galaxy Világa

A hetedik után megjött a nyolcadik bétafrissítés

Miközben a Galaxy Z Flip4 és a Galaxy Z Fold4 becsatlakozott a One UI 6 bétaprogramjába, a Galaxy S23 termékcsaládnál se állt meg az élet. Nemrégiben írtunk meg, hogy már a hetedik bétacsomagot élesítette a dél-koreai tech-óriás szoftverfejlesztő csapata, azaz, nem csak a november közeledik eszméletlenül gyorsan, hanem az Android 10 stabil változatának kiadása is – azaz reméljük. A Samsung nem szeretné elkapkodni a kiadását, hiszen alapvetően mindig odzkodnak a felhasználók egy nagyobb méretű frissítés telepítésétől az esetleges adatvesztésből eredően. A végleges bétaszoftver pedig még nem született meg.

(A Galaxy Világa stábja osztja azt a nézetet, miszerint egy nagyobb rendszer update előtt érdemes Smart Switch-csel biztonsági mentést készíteni a tartalmainkról. Noh törekednek a bugok kiszűrésére, azért akadhatnak benne olyan anomáliák, amelyet csak gyári szoftver újratelepítéssel lehet orvosolni.)

Fotó: CID

A Galaxy S23 termékcsaládra október 19-én élesítették a nyolcadik bétafázist, amelyet a ZWJI build végződéssel tartunk számon. Ismételten bugfixálás tört, ahogy a ZWJG buildpakk esetében, amit a hetedikként emlegetett ZWJE közé ékelődött. A csomag 483.14MB tárhely területet igényel, biztonsági csomagja szempontjából egyelőre még az októberivel van felvértezve.

Az elmúlt évek leghosszabb bétatesztfázis ciklusa zajlik a One UI6 és az Android 14 párosánál, ugyanis a Galaxy S10-eken tesztelt Android 10 járt hasonló cipőben. Ott is szintén hét bétacsomag került kiadásra, miután a szoftverfejlesztők úgy döntöttek, hogy útnak indítják a stabil változatot. Bőven időben vagyunk, hiszen, ha november közepén adnák ki, akkor se lennének megcsúszva. A cél persze a mihamarabbi rajt, illetve, hogy a flagship vonalon az idei modellek Android 14-gyel köszöntsék a 2024-es évet.

A béta lényege tulajdonképpen a bugmentesítés, valamint a bétában résztvevő felhasználók visszajelzéseinek a figyelembe vétele, és adott helyzetben az előtérbe helyezése. Senki se érezze úgy, hogy a Samsung bénázna; inkább csak az egyedi szoftverfelület minőségi megteremtésére helyezik a fókuszt, amivel átcsábíthatnak más gyártóktól ügyféleket. A karácsonyfa alatt lévő Galaxy S23-ak már minden bizonnyal Android 14-re frissíthetők lesznek, nyugi!

Körkép: zajlik a One UI 6 bétapragram

Nincs megállás a One UI 6 bétaprogramjában. Múlt héten a Galaxy S23 termékcsaládra befutott a ZWJC build végződésű hetedik bétacsomag, amely próbálkozott – több-kevesebb sikerrel – megoldani az érintéssel és a gyorspanellel kapcsolatos problémákat. Pár órája Tarun Vats ismételten közzétett egy tweetet, mely szerint: az INS, az EUX és a CHC régiókban feltűnt a ZWJE build végződésű frissítési csomag. Egyelőre nem tudni, hogy csak hotfix-ként, vagy teljesértékű nyolcadikként kezelje-e a köztudat, viszont, aki bekapcsolódott a programba kerülő úton, azoknak érdemes körbenézni, mert lassan telepíthetővé válik tükör file-ból vagy éppen OTA szerveréről.

De ezzel majd később foglalkoznánk. Most úgy döntöttünk, hogy körképként meglessük, mely készülékek kapcsolódtak be a One UI 6 bétaprogramjába, illetve, hányadik csomagját kapta meg október 17-ig bezárólag. A listán:

  • a Galaxy S22-széria 2 bétapakkal (ZWIA ➝ ZWJ3),
  • a Galaxy S21-széria (FE nélkül!) 1 bétapakkal,
  • a Galaxy Z Fold5 2 bétapakkal (ZWJ2 ➝ ZWJ4),
  • a Galaxy Z Flip5 2 bétapakkal (ZWJ2 ➝ ZWJ4),
  • a Galaxy Z Fold4 1 bétapakkal (ZWJ4),
  • a Galaxy A53 1 bétapakkal,
  • illetve a Galaxy A54 3 bétapakkal (ZWU1 ➝ ZWI9 ➝ ZWJ2) szerepel.

Megadnám a módját néhány modell esetében a kísérletező lelkűeknek:

Béta/TermékGalaxy S22Galaxy S22+Galaxy S22 UltraGalaxy A54
#1CWH6 ➝ ZWIACWH6 ➝ ZWIAAWGJ ➝ ZWI1
#2CWH6 ➝ ZWJ3ZWIA ➝ ZWJ3ZWIA ➝ ZWJ3AWI3 ➝ ZWI9
ZWI1 ➝ ZWI9
#3AWI3 ➝ ZWJ2
ZWI9 ➝ ZWJ2
Táblázat: Galaxy Világa | Forrás: XDA-Developers #1

(Megjegyzés: Mindig ügyeljetek arra, hogy az a pakk legyen telepítve a termékedre, amelyhez kapcsolódik az adott bétacsomag. A Galaxy S22 5G-hez kapcsolódó link tartalmazza mind az első és a második csomagot, tehát ez egy összevont update lehetőség. A Galaxy A54 5G-nél is fellelhetők ugrópontos telepítések, szintén célszerű ezt szem előtt tartani.)

A lista végére koránt sem értünk, ugyanis október 16-án feltűnt Dél-Koreában a Galaxy A52s 5G modellek Samsung Members applikációjában a felhívás, miszerint, aki szeretne, az becsatlakozhat a helyi bétaprogramba. Szintén, néhány nappal ezelőtt a Galaxy Z Flip4 és a Galaxy Z Fold4 járt hasonló cipőben szülőországában, tehát lehet számolni az érkezésükkel.

A Galaxy Világa stábja idén kihagyta a tesztelést, mostanra pedig már nem látja értelmét a belenézésének, hiszen nagyon közel járunk a végleges változathoz. Mi sem más, mint azon tény mutatja mindezt a legjobban, hogy a Samsung Magyarország weboldalára is felkerültek azok az újdonságok, amelyeket az új felület tartalmaz. Erről viszont majd később értekezünk, ha zöld utat kapott az Android 14.

A hetedik One UI 6 bétába kezdett a Galaxy S23 termékcsalád

Hétfőn még bizakodva adtuk hírül, hogy a hatodik bétapakk lehet az utolsója a Galaxy S23 termékcsaládnak a stabil változat kiadása előtt, hiszen, ha a mélységébe nézünk bele a frissítési kódsorba, akkor build szám egyezésre lehet felfigyelni. Előzményként annyit megemlítenék, hogy október elején élesítette a Google a referencia modelljeire az Android 14-et. A héten azonban több a szoftverrel foglalkozó X-es elkezdett tesztvideókat és véleményeket felpakolni, melyek nem éppen voltak pozitív hangvételűek. Többek között Ice Universe, akit a tech világ legnagyobb leak-előjének tart, kelt ki magából egy hosszabb tweetben:

„(…) However, the S23 Ultra equipped with One UI 6 Beta6 is an exception. Its touch has delays and malfunctions, and is not even as good as One UI 5.1. This is embarrassing. (…)”

olvasható a bejegyzésében

Ice többségében, legalábbis a legtöbb bétapakk után mindig arra panaszkodott, hogy valahogy nem sikerül a Samsung mérnökeinek összehoznia azt, amit az Apple játszva könnyedséggel tesz le az asztalra, sokkal kevesebb erőforrás felhasználásával. A Snapdragon 8 Gen 2 for Galaxy lapkát nagyon erősnek tartja, viszont a bétákban valamiért az érintés-érzékenység, és a hozzákapcsolódó animáció elmarad a versenytársétól. Sőt, a hatodik bétapakkban annyira alul multák maguk a fejlesztők, hogy véleménye szerint a One UI 5.1 színvonala alá csökkentek, ami számára felháborító.

A cirka 700MB-os (egészpontosan 786,93MB-os) hetedik bétacsomag a ‘ZWJA’ build végződéssel rendelkezik, amely 2023. október 14-én kerül kiadásra Dél-Koreában. Még aznap az indiai felhasználók is becsatlakozhattak a tesztbe, majd 8 órával ezelőtt, minap már az EUX CSC régióban lévő tesztelők.

Egyébként, abszolút nincs azzal probléma, hogy már a hetediket adta ki a Samsung szoftverfejlesztő gárdája, hiszen ez is azt mutatja, hogy folyamatosan dolgoznak azon, hogy minél tökéletesebb legyen a végső One UI 6 felület. Hiába van október közepe, egyáltalán nincsenek kicsúszva az időből, hiszen voltak olyan időszakok, amikor egészen decemberig kellett várnia az aktuális flagship vásárlókörnek az új operációs rendszer megérkezésére.  

A folytatás telepítéséhez az alábbi táblázat szolgáltat linkeket:

Béta/ModellGalaxy S23Galaxy S23+Galaxy S23 Ultra
#6-ról #7-reZWJ6 ➝ ZWJCZWJ6 ➝ ZWJCZWJ6 ➝ ZWJC
Forrás: XDA-Developers | Táblázat: Galaxy Világa

Az előző telepítési file linkeléréseket a korábbi cikkünk táblázatából kereshetitek ki.

A hatodik bétapakk hozhatja el a stabil Android 14 változatát a Galaxy S23-akra?!

Megszaporodtak a történések a Samsung háza táján, hiszen megtartotta a vállalat a fejlesztői konferenciáját, ahol bemutatásra kerültek a One UI 6 főbb irányelvei, amelyekben szeretnének az elődhöz képest megújulni. Nemsokára külön, hosszasabban fogok értekezni, viszont most előbb foglalkoznék a bétaprogrammal. Ide kapcsolódó fontos tény, hogy a Google október 5-én elkezdte az Android 14 operációs rendszernek az életciklusát, immáron a referencia modellek zöld utat kaptak; viszont ez még csak egyelőre a Pixel-érát érinti. A dél-koreai tech óriás a bétaprogramját futtatja több fronton, viszont nagyon úgy fest, hogy a projekt a végéhez közeledik.

Ismételten Tarun Vats hívta fel a követői figyelmét egy érdekességre. Kezdjünk mindent ott, hogy az ZWJ6 build végződésű pakk 900MB-nyi tárhely igénnyel bír. A One UI verziószáma lecserélésre került 15.0.01.164-ről 15.0.01.184-re, illetve kicsit hozzányúltak a dizájnjához, de ez csak formalitás. Folytatódott a bugfixálás, de a száraz dolgokba nem folynék bele.

Forrás: Tarun Vats

Helyette kiemelném a lényeget, miszerint egyezés van a hatodik bétapakk, illetve a Pixel7-en lévő végleges Android 14 buildszámában:

  • One UI6 béta: UP1A.231005.007
  • Pixel7 stabil Android 14: UP1A.231005.007

Természetesen előfordulhat, hogy a hatodik bétapakk csak egy a véglegeshez közeli variáció, viszont azzal a tesztelői számolhatnak, hogy a Google által végbement fejlesztéseket mindegyszálig tartalmazni fogja; de ugye erre a Samsung rápakolja a saját maga által megálmodott One UI felületét. Ennek tökéletesítéséhez akár még egy-két kisebb pakk közbe futhat.

Mindenesetre az október vége közeli Galaxy készülékes Android 14 operációs rendszerre történő átállás jó eséllyel valid lehet. Legelőször biztosan a Galaxy S23 termékcsaládra futhat be, majd pedig vagy a Galaxy S22-kre, vagy az idei középkategóriásokra, a Galaxy A54-re és/vagy a Galaxy A34-re.

Aki esetleg folytatná a nem-hivatalos bétatesztelést, annak adnánk némi támpontot:

Beta/ModellGalaxy S23Galaxy S23+Galaxy S23 Ultra
#1AWH3 ➝ ZWHOAWGJ ➝ ZWHO
AWH3 ➝ ZWHO
ZWH8 ➝ ZWHO
#2AWH3 ➝ ZWI8ZWHO ➝ ZWI8ZWHO ➝ ZWI8
#3ZWI8 ➝ ZWIBZWI8 ➝ ZWIBZWI8 ➝ ZWIB
#4ZWIB ➝ ZWIC
AWI1 ➝ ZWIC
ZWIB ➝ ZWICZWIB ➝ ZWIC
#5ZWIC ➝ ZWIKZWIC ➝ ZWIK
AWI1 ➝ ZWIK
ZWIC ➝ ZWIK
#6ZWIK ➝ ZWJ6ZWIK ➝ ZWJ6
AWI1 ➝ ZWJ6
ZWIK ➝ ZWJ6
Forrás: XDA-Developers | Táblázat: Galaxy Vilaga

Természetesen, csak saját felelősségre vágjon bele mindenki!

Valahol már az ötödik bétapakk futott be, valahol pedig majd csak októberben jön az első

Szeptember végére egyre inkább formálódik az Android 14 és a One UI 6 párosának bétaprogramja. A Galaxy S23-termékcsaláddal vette kezdetét a projekt, amely immáron az ötödik bétacsomagját kapta meg a napokban. Ezáltal pedig leszögezhető, hogy a Samsung szoftverfejlesztői nem szeretnék elkapkodni a végleges változatnak a kiadását. A ZWIK build végződésű pakk 750MB-nyi tárhelyigénnyel bír, melyben a bug fixálásra helyezték a fókuszt. Noha a lista rövidnek tűnő, azt azért hozzátenném, hogy nem minden változást publikálnak a patch note-ban a tesztalanyok felé; de gondolom ezt sejtettétek.

A becsatlakozott felhasználók Indiában és Németországban tölthetik a javítást. Egyébként az, hogy már az ötödiknél járunk, nem jelent semmit, hiszen ha visszaemlékeztek, akkor a Galaxy S10 időszakában volt 6-7-8 bétapakk – de majd kijavíttatok, ha rosszul rémlene. A cél, hogy ne kelljen rollback-kelni a szoftvert olyan hiba miatt, ami megkárosíthatja a felhasználókat. Lényegében, a béta ennek kiszűrését is segíti.

Forrás: Tarun Vats #1 | #2 | #3

Tarun Vats jóvoltából azonban más bétával kapcsolatos hír is napvilágra került, hiszen a Galaxy A53 5G készülék tulajdonosai Indiában becsatlakozhatnak az Android 14 bétaprogramjába. Az 2.083GB-os csomag a szeptemberi biztonsági javítást tartalmazza, illetve az A536EXXU7ZWIA buildszámon keresendő. Egyelőre csak náluk élesítették, de nem zárnánk ki annak lehetőségét, hogy még a hétvége előtt a németországi felhasználókhoz szintúgy befusson az értesítése.

A középkategóriás modellek esetében, általánosságban leszögezhető, hogy kevesebb bétapakkal operálnak, hiszen a késleltetett átírás számos hibaforrást küszöböl ki, ezért se kapkodnak náluk. Tényleg csak az optimalizációra helyezik a hangsúly, illetve kevesebb funkció kerül beépülésre, amit részben a hardvernek, részben pedig a szegmensek közötti különbségnek írható be.

Zárásképpen, pedig foglalkozzunk kicsit a Galaxy Z-termékcsaláddal. Azt már tudtuk, hogy a tavalyi és a tavalyelőtti modellek majdcsak október folyamán csatlakozhatnak be a bétaszoftver-programba; viszont mára már a Galaxy Z Fold5 és a Galaxy Z Flip5 érkezésének nagyjábóli dátuma sem titkolt, amelyek szintén csak a következő hónapban bétázódhatnak meg. A várakozás mögött állhat a One UI 5.1.1 funkcióinak továbbörököltetése a One UI 6 rendszerébe, hiszen a fenti termékek egyike se rendelkezik az itteni újdonságokkal.