Infók érkeztek a Galaxy A91-ről


Lassan érkeznek az évvégi leárazások, azonban ez a tény mutatja azt, hogy szivároghatnak a jövő évi készülékeknek a pletykái. Míg Magyarország még várja azt, hogy a Galaxy A90 5G megérkezzen a telefonos piacra; addig a SamMobile csapata kiderítette, milyen specifikációval rendelkezik az utód, azaz a Galaxy A91, ami verziószám tekintetében: az SM-A915F névre hallgathat, ha a Samsung nem nyúl hozzá mindehhez.

Az már egy ideje nem titok, hogy az 1-es végződésekkel érkezhetnek 2020-ban az idei szériák utódjai. Az egyik konkurens márkánál, a Nokiánál volt hasonló elnevezést kigondolás megfigyelhető, azonban ott egy ‘.’-tal választották el a fő- és az alváltozat megnevezését.

Fotó: Galaxy A90 5G / The Verge

Amit lehet tudni a Galaxy A91-ről, az nem más, mint pl.: a Qualcomm által gyártott Snapdragon 855-ös processzorchip-je szolgáltatja az erőforrást. A belső tárhelye 128GB-os lesz, míg gyorsítótárból 8GB-ot kap(hat)unk. A memóriakártyás bővíthetőség 512GB-ig update-elhető, azonban szoftveres támogatottságban 2TB-ot is lekezel – így ha valaki rendelkezik Samsung T5-ös 2TB-os SSD-vel, azok bátran használják a készülékkel. Kijelzőnél ugyanaz a felállás, mint az „alapmodellnél”, azaz 6.7 inchet tálalnak Infinity-U stílusú sAMOLED kijelzővel.

A kameráról szintén vannak információi az oldalnak. A főkamerája: 48MP-es lesz, ami optikai képstabilizátorral ellátott. Mellé társul a másodlagos, ami az ultraszéles látótérű képek készítésében segíti a felhasználót. Itt 8MP-ről 12MP-re való növekedést lehet majd felfedezni. Az 5MP-es mélységérzékelésért felelős szenzor pedig maradt az eredeti. Az előlapi kamera 32MP-en működik, f/2.2-es értékkel.

Fura módon az 5G támogatás nem lesz jelen az utódban. Az USB C-típusú töltés ellenben igen, ahogy a Wi-Fi szabványból az AC-s változat, míg Bluetooth-ból az 5.0-ás. Akkumulátor kapacitásban: 4.500mAh-ásról beszélnek, azaz nincs növekedés; viszont a tölthetőségi sebességben már érezhető lesz a differencia, hiszen 45W-os áramfelvételről híresztelnek, amit egyelőre a jelenlegi portfólióból csak a GalaxyNote 10+tud.

Android 10 operációs rendszerrel debütálhat, azonban itt egy érdekességről muszáj szót említeni. A Samsung mindig ügyel arra, hogy a legújabb Galaxy S zászlóshajója kapja meg elsőként a legújabb főszoftvert, ami két dolgot eredményezhet: (1) az egyik, hogy, ha ez így van, akkor a Galaxy S11 premierje előtt nem fog megjelenni a készülék; (2) a másik, ha mégis kiadnák, akkor vélhetően csak Android 9-cel érkezik. Voltak olyan független forrásból származó híresztelések, hogy már az évvégén érkezhet az indiai piacra, ha pedig ez így lesz, akkor Pie-jal számolhattunk rá. Ahogy a SamMobile, úgy mi se tartjuk értelmesnek azt, hogy a vállalat ennyi év elteltével erre szemet hunyna és egy középkategórás modellen debütáltatná az új rendszerszoftvert.

Mit gondoltok az írtakról? Bátran komment formában jöhetnek a vélemények!

Hozzászólás

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .