Kétségtelen, hogy hatalmas ötlettel fogja ünnepelni a Samsung az 50. születésnapját. Az elmúlt napokban tényleg azon gondolkodtam, hogy milyen – még ennél is – merészebb megmozdulással állhatott volna elénk a vállalat? Nem csak az a szép, hogy ilyen szép kerekszámhoz ért az életpályája, hanem az is, hogy mindezt a felhasználóival szeretné megünnepelni. Ezt pedig nem egy adott nap adott pillanatában akarja megejteni, hanem október 23. és 31. között. És egyik nemzetet se hagyja ki a mókából!
Tegnap írtam meg, hogy a légi fotózással foglalkozó Flightline Films-zel működik együtt a Samsung, akikkel közösen megépítettek egy olyan szerkezetet, ami lehetővé teszi majd azt jó pár szerencsés „képbeküldőnek”, hogy űrszelfievel büszkélkedjen!

Oké! …de mit rejt a színfalak mögötti szegmens?!
Adott egy fél kosárlabdapálya nagyságú – ami 10.5 x 18 métert jelentene! –, nagy magasságú ballonrendszer. (Lásd: alsó kép!) Ezt október 23-án engedik útjára a dél-dakotai indítóállomásról, hogy egészen 20km-es magasságba emelkedjen, azaz a sztratoszféráig.
Az Űrszelfiek elkészítéséért és visszaérkezéséért két alkalmazás felel:
- „Az első” a földi vezérlést támogatja, azaz küldhet és fogadhat szelfieket az Irányítóközpont és a levegőben lévő Galaxy S10 5G között.
- „A második” kommunikál a külső szerkezethez rögzített kamerával, amely arra hivatott, hogy fotót készítsen a telefon képernyőjén megjelenő szelfiről, illetve a világűrről. A telefonkészülék ezt követően a földi irányításon keresztül visszaküldi az elkészült fotót, majd pedig a felhasználónak küldi tovább a regisztrált e-mail címre.
„A rendszert úgy tervezték, hogy a lehető legjobb minőségű fotók készülhessenek el vele, figyelembe véve a Föld alakját és a visszaverődő napsugarakat is, amelyek egy napelem segítségével energiával is ellátják a szerkezetet és az okostelefont.”
olvasható a samsung.hu oldalán
Ha még nem küldted volna el fotódat, akkor iparkodj, mert elég sok felhasználó áll sorba, hogy ilyen menő képpel büszkélkedhessen a közel jövőben!
