A Galaxy SmartTag2 is beköszönt, lehet számítani a közel jövőben az érkezésére


Mostanság sokszor esik szó a nyár végi Unpacked eseményről, ahol a Samsung azokat a termékeit fogja leleplezni, amelyekkel az év második felét meg szeretné határozni. Ugye érkezik a Galaxy Z Flip5 5G és a Galaxy Z Fold5 5G okostelefon, valamint felfrissül a tablet kínálata, azaz bevezeti a köztudatba a Galaxy Tab S9-termékcsaládot. Nem maradunk okosóra utánpótlás nélkül sem, amelyet a Galaxy Watch6-szériával teremt meg; ám akad még két kiegészítő, amiről viszonylag alig szólnak a hírek.

Az egyik, a következő középkategóriát képviselő vezeték nélküli fülhallgatója, a Galaxy Buds3, amivel nem akarnak a Galaxy Buds2 Pro babérjaira törni, helyette inkább a Galaxy Buds2-t szeretnék kivezetni, és egy újragondolt, jobb adottságokkal bíró TWS-t létrehozni – várhatóan versenyképes árponton. A másik az objektum nyomkövetőjük, azaz a Galaxy SmartTag-érának a továbbfejlesztése. Igen, érkezik a Galaxy SmartTag2, amivel utat szeretnének mutatni a hitetlenkedőknek.

Fotó: Samsung

A MySmartPrice csapata szúrta ki a helyi Bluetooth SIG adatbázisában az EI-T5600 verziószámon berögzített sort, ami egyértelműsíti egyben azt is, hogy a Galaxy SmartTag2-t is várhatja érdeklődő közönség. A tanúsítási tesztből kiderül, hogy a korábbi Bluetooth v5.1 LE csatlakozását lecserélésre került az aktuális generációra, a Bluetooth v5.3-ra. Egyes fejtegetések szerint, könyvelhető az akkumulátor-üzemidő javulása, amelyet a technológia magában hordoz.

A Bluetooth v5.3 főbb előnyei között lehet megemlíteni: az energiahatékonyságot. Mindezt azzal érik el a technológiát használó termékek, hogy gyorsabban tudnak váltani a nagy és az alacsonyabb fogyasztású állapotok között; tehát, ha mondjuk nincs használatban, akkor kevesebb az energia fogyasztása. Mindemellett sokkal stabilabb vezeték nélkül kapcsolatot tesz lehetővé; még akkor is, ha viszonylag nagy az interferencia, avagy a zavarás.

A berögzített tanúsitvány.
Forrás: SamMobile

A Galaxy SmartTag2 kapcsán sok a rejtély. Nem tudni, hogy a Samsung össze akarja-e olvasztani a folytatásban a Galaxy SmartTag és a SmartTag+ készülékeit egybe, vagy ugyanúgy megtartják a két sávot, mint mondjuk a fülhallgató vonalnál. Az biztos, hogy ha UWB technológiával lesz felvértezve, akkor egybeolvasztásnak leszünk szemtanúi.

Jelenleg az alábbi Galaxy SmartTag-ek vannak Magyarországon forgalomban:

TermékTípusszámsamsung.comses.husestore.hu
Galaxy SmartTagEI-T5300B15 990 Ft11 990 Ft
Galaxy SmartTag, 2db/csEI-T5300MBEGEU26 990 Ft19 990 Ft
Galaxy SmartTag, 4db/csEI-T5300KMEGEU42 990 Ft29 990 Ft
Galaxy SmartTag+EI-T7300B16 990 Ft12 990 Ft
Galaxy SmartTag+, 2db/csEI-T7300MBEGEU28 990 Ft20 990 Ft
Táblázat: Galaxy Világa

Ami viszont roppant mód fura, hogy szinte mindenhonnan eltűnt az első generáció. Gondolok itt a Smasung.com webáruházára, vagy éppen a Samsung Experience Store-ok webshopjaira. A hét közepén végeztem egy kis felmérést, hova kellene mennem, ha Galaxy SmartTag-et szeretnék vásárolni. Egyetlen találatot adott az árukereső, az se tartozott a hazai képviselet official partnerei közé – ettől függetlenül még vásárolhatjátok náluk.

Minden jel tehát arra mutat, hogy érkezik az új generáció, amit vélhetően a jelenlegi teljes kivezetésével fognak piacra dobni.

Hozzászólás

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .