Az összehajtható készülékek körében sűrűn felmerülő kérdés az, hogy meddig bírja a zsanér és a belső kijelző a strapát?! A Samsung álláspontja szerint, ha szabályosan használjuk a termékeit, akkor legalább 200 ezer szétnyitásra és összehajtásra (tehát hajtási műveletre) képesek. Ha mondjuk: napi 100-szor csinálunk hasonlót, akkor 5 évig ugyanúgy tudjuk használni, és még akkor sem biztos, hogy lesz belőle bármiféle bajunk. És, hogy mennyi az a 100 db kinyitás és becsukás Nálad? A legegyszerűbben úgy tudod megnézni, ha rápillantasz a digitális jóléten belül a képernyőfeloldási statisztikádra. Kanyarodjunk vissza a címsorban említetthez.
Mrkeybrd és csapata elkészítette a https://www.thegreatfoldingtest2.com/ nevű website-ot, ami arra hivatott, hogy a Galaxy Z Flip5 5G-t és a Motorola Razr 40 Ultra-t összeeresszék egy élő hajtási teszten!

Forrás: Mrkeybrd
Az első fordulóban a konkurens modell csúnyán elhasalt. Cirka 40 ezer ki- és összehajtást követően a csuklópántja meghibásodott. Nem volt kritikus a hiba, ugyanis a telefon továbbra is működött, azonban maga a zsanér nem tudott rendesen záródni, így mondhatni diszkvalifikálni kellett a versenyből a megszerzett eredményével. Ezzel szemben a Galaxy Z Flip5 5G-nél semmiféle hiba se merült fel cirka 64 ezer hajtást követően sem. Ergo, meg lehet állapítani, hogy ezt a meccset a Motorola elbukta.
Ám egy teszt, nem teszt. Mind a két modellből lett egy újabb, érintetlen változat, így a második forduló is útjának indult. Amikor a Galaxy Világa bekapcsolódott a történésekbe, akkor 126 364 hajtást követően a Motorala Razr 40 Ultra megadta magát. Ezzel szemben, ha jól értelmezem a csapat kiírását, akkor – a Samsung által ígért – 200 ezer hajlítást a Galaxy Z Flip5 simán letette már az asztalra, és már ott tartanak, hogy +42 273 darabot hozzátett mindehhez, azaz a gyártó által írtakat hozza, ahogy kell.
Csak viszonyításként tenném hozzá, hogy nem ez volt az első ilyen megmérettetés részükről. Anno a Galaxy Z Flip3 5G-nél jártak el hasonlóképpen. Az ottani végeredmény 418 500 hajtás volt, azaz kétszer felülmúlta azt, amit a gyártó lefixált a vásárlóinak.
Nyilván, ezek a tesztek nem életképesek abból a szempontból, hogy a folyamat addig zajlik, míg a zsanér és/vagy a belső kijelző meg nem adja magát; hiszen a valóéletben akkor nyitjuk ki a terméket, amikor igényünk van rá, és hajtjuk vissza, amikor már nincs. Tagadhatatlanul jó referencia, hiszen látszik, hogy a versenytársak noha próbálják a Samsungtól elcsenni a piaci részesedését, technológiailag még mindig előnyben vannak, még ha a közönség más gyártók specifikációjára olykor elcsábul.
Szerintetek, hol a vége? Mikor adja be a derekát a Galaxy Z Flip5 5G zsanérja?

FRISSÍTVE – 2023.08.07. 9:02: Zajlik tovább az nonstop hajtogatási teszt az Mrkeybrd Youtube csatornáján, amit ide klikkelve tudtok nyomon követni. Jelenleg a Galaxy Z Flip5 5G 66 ezerrel teljesítette túl az az értéket, amelyet a Samsung megállapított.