Augusztusban számos Galaxy készülék frissülhet fel One UI 5.1.1-re, illetve okosóra One UI 5 Watch-ra


Míg a One UI 6 bétaprogramja zajlik a Galaxy S23 termékcsaládnál, addig a Samsung szoftverfejlesztő csapatánál egy másik fontos projekt is a napi renden szerepel. (Előbbinél egyébként már az első hot fix kiadásra került, mert számos rendellenességet észleltek a tesztben résztvevők.) A Galaxy Z Fold5 és a Galaxy Z Flip5 termékcsaláddal bemutatkozott a One UI 5.1.1 felülete, amiről viszonylag kevés szó esett. A tavalyi One UI 4.5 után most nem .5 a kiegészítő szám a főverzió után, hanem .1.1. Ezzel a fejlesztők is jelzik, hogy nem nagy változásokkal rukkolnak elő, de melyeket érdemes lenne magasabb szintén számontartani; de azért hoznak egy-két induitívitást segítő újítást.

Annyi kiegészítést azért tennék, hogy a Galaxy Tab S9-eken szintén ez a felület fut. Augusztustól azonban számos régebbi Galaxy modell csatlakozik a támogatottak közé, pl.: visszamenőleg a Galaxy Z Flip-ig mindegyik, vagy éppen a táblagépek frontján a Galaxy A7 is többek között.

A teljesség kedvéért mutatnám a teljes listát.

Az okostelefonok közül a Galaxy Z-termékcsaládok lesznek priorításban:

  • a Galaxy Z Fold4 5G,
  • a Galaxy Z Flip4 5G,
  • a Galaxy Z Fold3 5G,
  • a Galaxy Z Flip3 5G,
  • a Galaxy Z Fold2 5G,
  • illetve a Galaxy Z Flip LTE és a Galaxy Z Flip 5G.

A táblagépek sorában az alábbi modellekre várható a frissítés lehetősége:

  • a Galaxy Tab S8-szériára (Galaxy Tab S8 | S8 | S8 Ultra),
  • a Galaxy Tab S7-szériára (Galaxy Tab S7 | S7+ | S7 FE),
  • a Galaxy Tab S6 Lite­-ra (vélhetően a Galaxy Tab S6 Lite 2022-re),
  • a Galaxy A8 10.5 2021-re,
  • a Galaxy A7 Lite 2021-re,
  • a Galaxy Tab Active4 Pro-ra,
  • valamint a Galaxy Tab Active3-ra.

Az okosórák köréből az alábbi készülékek frissülnek One UI Watch5-re:

  • a Galaxy Watch5 és a Galaxy Watch5 Pro,
  • valamint a Galaxy Watch4 és a Galaxy Watch4 Classic.

A frissítések első ciklusában: a Galaxy Z Fold4, a Galaxy Z Flip4 és a Galaxy Watch5-széria vesz részt, majd pedig az azt követő modellek, időrendben visszafelé. Nincs kizárva, hogy az utolsó modelleknél csak ősszel ajánlja fel az OTA szervere az update lehetőséget. Az viszont biztos, hogy bátran számoljatok vele, mert a hivatalos közleményben is kiemelik.

Érdekességképpen említeném meg a Galaxy S-készülékek hiányát, hiszen egyik se szerepel rajta. Ez azért lehetséges, mert a One UI 5.1.1 újításainál legfőképpen a nagyobb kijelzőnek a barátiasabbá tételén a hangsúly; a Galaxy Z-k körében a számos Flex mode által nyújtott lehetőség, míg a tabletekkel együtt véve a drag & drop lehetőségek. Nem szeretnénk a mélységeibe menni, mert tervezünk nemsokára egy átfogó cikket írni az újításokról.

Az okosórák családjában a Galaxy Watch4 előtti modellek azért sem szerepelhetnek, mert azokon még a Tizen operációs rendszer futott; ám a Samsung váltott a Google-féle WearOS-re, amit innentől vezetett be.

Hozzászólás

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .