A Galaxy S23 FE-t még nem, de a Galaxy Tab S9 FE-termékcsaládot már belistázta a hazai képviselet


Emlékeztek a Galaxy Tab S7 FE premierjére? Tavaly májusban sokan úgy vélték, hogy a Samsung egy különálló Unpacked esemény keretében leplezi le az tablet frontra szánt FE variánst, azonban anno csendes debütöt kapott. Idei más lehet(ne). Van az a pletyka, miszerint a Galaxy S23-termékcsaládot egy Fan Edition-nel szeretnék felélénkíteni, ami előnyösebb áron érkezne, mint a sima modell, ám picit drágábban, mint a Galaxy A54 5G.

Ha a gyártó helyében lennénk, akkor valamikor ősz elejére simán csinálnánk egy „Unpacked Event, part 2”-t, amelynek keretében a Fan Edition-ök kaphatnák meg a rivaldafényt. Az okostelefonok körében a Galaxy S23 FE-vel, míg a tableteknél: a Galaxy Tab S9 FE és a Galaxy Tab S9 FE+ duójával. A névről lehetne vitatkozni, miért pont „FE+” a nagyobb változat, de mind a francia képviselet, mind pedig egy indonéziai tanúsítvány által már leleplezésre került. A típusszámokból pedig már tudjuk, hogy a „6B” az 5G képességre asszociál; illetve miért fejlődne vissza a gyártó LTE-re, ha már az előd is legalább ezt tudta?!

A Galaxy Világa csapata átfésülte a Samsung Magyarország oldalát, mégis csak már túl vagyunk az nyári nagyszabású Eventen, így az említett FE-knek az érkezése már esedékes lenne. A Galaxy Tab S9 FE-termékeket a hazai képviselet már be is listázta; ám a Galaxy S23 FE-t egyelőre nem találtuk rajta, amiből simán gondolhatnánk arra, hogy csendes rajttal dobják piacra, mint ahogy az elődjét.

A Galaxy Tab S9 FE linkgyűjteménye

TermékTípusszámSzínvariáció
Galaxy Tab S9 FE Wi-Fi, 8/128GBSM-X510Menta [SM-X510NLGAEUE]
Levendula [SM-X510NLIAEUE]
Szürke/Grafit [SM-X510NZAAEUE]
Ezüst [SM-X510NZSAEUE]
Galaxy Tab S9 FE Wi-Fi, 12/256GBSM-X510Menta [SM-X510NLGEEUE]
Levendula [SM-X510NLIEEUE]
Szürke/Grafit [SM-X510NZAEEUE]
Ezüst [SM-X510NZSEEUE]
Galaxy Tab S9 FE 5G, 8/128GBSM-X516BMenta [SM-X516BLGAEUE]
Levendula [SM-X516BLIAEUE]
Szürke/Grafit [SM-X516BZAAEUE]
Ezüst [SM-X516BZSAEUE]
Galaxy Tab S9 FE 5G, 12/256GBSM-X516BMenta [SM-X516BLGEEUE]
Levendula [SM-X516BLIEEUE]
Szürke/Grafit [SM-X516BZAEEUE]
Ezüst [SM-X516BZSEEUE]
A Galaxy Tab S9 FE összefoglaló táblázata.
Táblázat: Galaxy Világa

A Galaxy Tab S9 FE+ linkgyűjteménye

TermékTípusszámSzínvariáció
Galaxy Tab S9 FE+ Wi-Fi, 8/128GBSM-X610Menta [SM-X610NLGAEUE]
Levendula [SM-X610NLIAEUE]
Szürke/Grafit [SM-X610NZAAEUE]
Ezüst [SM-X610NZSAEUE]
Galaxy Tab S9 FE+ Wi-Fi, 12/256GBSM-X610Menta [SM-X610NLGEEUE]
Levendula [SM-X610NLIEEUE]
Szürke/Grafit [SM-X610NZAEEUE]
Ezüst [SM-X610NZSEEUE]
Galaxy Tab S9 FE+ 5G, 8/128GBSM-X616BMenta [SM-X616BLGAEUE]
Levendula [SM-X616BLIAEUE]
Szürke/Grafit [SM-X616BZAAEUE]
Ezüst [SM-X616BZSAEUE]
Galaxy Tab S9 FE+ 5G, 12/256GBSM-X616BMenta [SM-X616BLGEEUE]
Levendula [SM-X616BLIEEUE]
Szürke/Grafit [SM-X616BZAEEUE]
Ezüst [SM-X616BZSEEUE]
A Galaxy Tab S9 FE+ összefoglaló táblázata.
Táblázat: Galaxy Világa

Nem feltétlenül vagyunk abban biztos, hogy mindegyik modellből minden szín elérhető lesz hazánkban; elég csak felidézni a Galaxy Tab S9-termékeknél a színválaszték hiányát, hiszen nagyon kevés variánsból kapható legalább két színvariáció. Az viszont könyvelhető, hogy beáll abba a sorba, miszerint az alap 128GB-os modell mellett 256GB-os is kapható lesz. (A 12GB-nyi RAM csak tipp a 256GB-os változatnál, mivel ez lenne a logikus.)

A színeknél a pasztell vonal várható, ami mindig is jellemezte az Fan Edition-érát. Ha fenti táblázatban lévő színlehetőségeket a színkódokból következtettük ki, azaz:

  • LG: menta, zöld
  • LI: levendula
  • ZA: szürke, grafit; de nem fekete, mert az ZB lenne
  • ZS: elviekben ezüst, bár, ha lesz szürke, akkor kérdéses

Árakról egyelőre nincs információk.

Hozzászólás

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .