Az év eleji Unpacked eseménynél TM Roh, a Samsung MX részlegének vezetője a színpadra invitálta a Google és a Qualcomm egy-egy fejét és büszkén adták hírül: hamarosan, közös erőből piacra terveznek közösen dobni egy XR headsetet. Azóta sok víz folyt le a Dunán, az Apple-féle Vision Pro-ról pedig nem csak prototípust leleplező videóanyagok, hanem képesség béli tények is napvilágra kerültek, melynek látták a dél-koreai gyártó úgy döntött, hogy felülvizsgálják az általuk tervezett terméket annak céljából, hogy megfelelő versenytársat kapjon a rivális, sokkal előnyösebb árfekvésben. Ergo, nem akarnak ipari hulladékot gyártani, ami érthető, hiszen a hozzáfűzőt reményt a Samsung VR nem hozta.
Nagyon úgy fest, hogy a kiterjesztett és a virtuális valóság piacáról fog szólni a következő fél évtized, hiszen az Apple felszállt arra a vonatra, amelyre már többször a Samsung jegyet váltott a Samsung VR-érájával, ami a Galaxy Note4-gyel került be a köztudatba. Noha az a modell magyarországi forgalmazásba nem került, mégis sokak fantáziáját indította be. Idehaza a Galaxy S6-termékcsaládnál ráadás termékként osztogatták a 30-40 ezer forint értékű kiegészítőt.

Nyár közepén olyan pletykák keltek lábra, amelyek az SBS Biz által kerültek a netre, miszerint a Samsung jelentősen eltolja a kiterjesztett valósággal kapcsolatos szemüvegének bevezetését. A beszámoló szerint, egy-két negyedéves csúszással bátran lehet számolni. Ez legfőképpen a termék szerkezetmódosításához, re-dizájnolásához fűződik.
Nemrégiben ki is szivárgott a Samsung XR headsetjének külleme, ami valahol a döntést indokolja, mert nem annyira „menő” megjelenését tekintve, mint az Apple-é. Egy kínai website, a Vrtuoluo tett közzé két fotót róla (amire az Android Authority talál rá), ami alapján cseppet sem a jövő dögösebb VR fejesét láthatjuk – inkább mondanám azt, hogy az egykori Samsung VR-t gondolták valamelyest tovább.
A specifikációs jellemvonásairól azért tud szolgáltatni információt. A termék előoldalán lévő burkolaton négy érzékelő foglal helyet, ami vélhetően a mélységért felel. A szemek magasságában szintén feltűnik két kameraszenzor, ezek már a hagyományos RGB képekért felelhetnek; ami a szemüveg belsejében található integrált képernyőnek szolgáltatná a valós idejű és terű képi világot. Ami már egy fokkal kérdőjelesebb, az a jobb oldali szem magasság alatt elhelyezkedő további burkolatrések, melynek funkciójáról csak találgatások vannak, de vélhetően ide is valamilyen szenzorok kerülhetnek.

„Együttműködünk, hogy új generációs élményeket hozzunk létre más Galaxy termékekkel, mint pl.: laptopokkal, táblagépekkel, XR-termékekkel és még sok mással. Az XR-ban azon dolgozunk, hogy létrehozzuk a rendkívül, magával ragadó digitális élmények új korszakát, amelynél elmossuk a fizikai valós és a digitális világ közötti határokat. A Snapdragon XR technológiánkkal, a Samsung elképesztő termékeivel és a Google tapasztalataival közösen adottak azok az alapok, hogy a lehetőségeket valósággá tegyük és vezéreljük a térbeli internet jövőjét.”
mondta Cristiano Amon, a Qualcomm egyik feje a januári Unpacked eventen
A készülék belsejében micro-OLED technológia szolgáltatná a kijelzőt, ugyanúgy, mint a Vision Pro esetében. A források szerint, hiába beszélt a Qualcomm vezetője még januárban a saját fejlesztésű Snapdragon XR lapkájukról, ebbe még a Samsung által fejlesztett Exynos 2200 kerülhetett, ami egy tavalyi chipset, ergo, csak a prototípus életre keltésére és annak tesztelésére szolgálhatott, nem hinnénk azt, hogy ezzel akarták volna piacra dobni.
Sokan úgy vélik, hogy 2024, de leginkább 2025 lehet az az esztendő, amikor bátran megugorhatják a gyártók a XR/AR/VR vonalnak a bevezetését. Az biztos, hogy az árfekvésen nagyon sok fog múlni, hiszen az előnyös árcímke nem feltétlenül jelenti azt, hogy a hozzáfűzött reményeket beváltja. A Samsungnak részben van múltja a témában, így számukra noha könnyebb a helyzet, mégis sokkal nehezebb, hiszen az akkori technológiai és szoftveres újításokat egy magasabb minőségben kell hozniuk – amire nem feltétlenül vagyok biztos, hogy jelenleg képesek. Legalábbis ezek a prototípus fotók egyelőre nem győztek meg.