11 éves mélyponton az európai okostelefon piac


A Counterpoint Research csapata mindig jó irányból közelíti meg a piackutatást, ugyanis egy olyan régió olyan szegmensére sikerült a figyelmüket irányítaniuk, amelyben a magyar felhasználók is érintettek. Megvizsgálták: miként teljesített az év második negyedévében az európai okostelefonpiac. A kijött adatok röviden: kiábrándítóak! Mint arra a címsorban kitértem, 11 éves mélyponton van, azaz 2012 második negyedévéhez viszonyítva is (!) 6%-kal elmaradnak az szállítmányozási adatok. Ez azért durva, mert egy évtizede azért nem volt ennyire telített a piac.

Sok-sok érdekességre világítanak rá, de fontosnak érzem megjegyezni, hogy a vizsgált adatok minden esztendő második negyedévére vonatkoznak. Tehát azonos időszakot vették évről évre górcső alá, ami esetünkben áprilistól júniusig tart. Ha így nézzük, akkor 2016-ban tetőzött az okostelefonok piaca, amihez képest jelenleg 38%-os visszaesésről lehet beszámolni. Már tavaly is közelítettük a 2012-es mélyponton, azonban 2023-ban sikerült megúgraniuk – persze mindezt értsétek kellő iróniával fűszerezve.

Éves összehasonlításban Nyugat-Európa 14%-kal, míg Kelet-Európa (itt vagyunk mi!) 8%-kal esett vissza. Minden európai ország mutatója elmaradt a vártól, és a tavalyitól. Egyedül Oroszország mutatott fel 4%-os növekedést. Nyilván ehhez a teljesítményhez az is kellett, hogy az Ukrajna ellen indított inváziójuk által több neves okostelefon-gyártó kivonuljon az országukból tavaly, amihez képest könnyű pozitívba mutatkozni, ugyanis egy év alatt valamelyes az ellátás és a termék hiány megoldódott.

Az Oppo az egyik veszte a térségnek, ugyanis a szabadalmi vitákból és az egyes országoknál tapasztalható bizonytalanságból adódóan a leszállított termékeinek mértéke 51%-kal múlták alul a tavalyi eredményeiket. Számukra további fejfájást fog okozni a fennálló bizonytalanság, így vélhetően ez az év profit szempontjából nekik már elúszott.

A Realme tett hozzá az oroszok sikeréhez, ugyanis 55%-át tette ki az okostelefonok szállítmányozásának az említett országban, ami hozzásegítette, hogy a kontinensen 12%-os növekedést érjen úgy, hogy közben minden nevesebb brand hanyatlott.

Nézzük szét a saját házunk táján, ugyanis a Samsungot érte a tavalyi értékekhez képest a legkisebb csökkenést – a visszaesettek sorában. Mindössze 8%-kal maradt el, ami az Apple 21%-ához vagy az Oppo 51%-ához képest elenyésző. Másrészről, hiába a hanyatlás, a piaci részesedése ettől függetlenül növekedett. 31%-ról 33%-ra, azaz a vizsgált térségben minden harmadik vásárló a dél-koreai brand mellett teszi le a voksát. A 30% feletti értékek mindig szépek, bár nem szabad elfeledkezni arról, hogy 40% felett is jártak már.

És hogy mit szűrt le a helyzetről a piackutató egyik munkatársa, azt mutatnám:

A csökkenő szállítási volumenek ellenére a magasabb ársávok (értsd ez alatt a 600 dollár és afelettit) évről évre nagyobb piaci részesedést ragad ki. A középkategóriájú és a belépőszintű modellekhez képest hosszabb életciklusra hivatottak, ami tovább mérsékli a keresletet.

mondta Harshit Rastogi, a cég egyik elemzője

A jövőkép se túlságosan bíztató a gyártóknak:

Nem valószínű, hogy a piac teljes mértékben fellendül. (…) Az idei okostelefon-szállítások alacsonyabbak lesznek, mint a tavalyi 2022-es éviek. Részben a gazdasági viszonyok, részben pedig a fogyasztói vásárlási szokásoknak a megváltozásai okolhatók. (…) Az alacsony szállítási mennyiség ellenére azonban, az Apple az iPhone-okkal, míg a Samsung az új összehajtható készülékeivel a következő negyedévekben értékesítési volumen növekedést idézhet elő

tette hozzá Jan Stryjak, a piackutatócég társigazgatója.

Hozzászólás

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .