One UI 5.1.1-re frissült több Galaxy készülék


A nyári Unpacked eseményen elmaradt a One UI rivaldafénye. A One UI 5.1.1 csak egy szűkebb termékkörben debütáló szoftver alverzió lett, aminél a fejlesztők a nagy kijelző előnyeit szerették volna tovább tökéletesíteni. Legfőképpen a multi-tasking-ra mentek rá, ami mindennapi életünk részévé kezd válni azáltal, hogy mindent is csinálunk már a készülékeinken, azaz mondhatni, ha tehetjük, akkor kiváltjuk általa a PC-t vagy éppen a laptopot.

Augusztus elején már beszámoltunk azokról a modellekről, amelyek élvezhetik az újdonságok tárházát. Azóta magunk mögött tudjuk a nyarat, a frissítés pedig többükön élesedett, így úgy gondoltuk, hogy átnézzük, melyek magyarországi forgalmazásban lévőn, mikor debütált és melyik buildszámon az ominózus update. Sok meglepetésre nem kell számítani, hiszen a felsőkategóriás modellekre futott be legelőször, de talán ami ennél érdekesebb tény, hogy nem sokat kellett várniuk az egykori Galaxy Z Flip LTE vagy Galaxy Z Fold2 5G vásárlóinak sem. Termékcsoportokra bontva mutatnám a felállást.

Az összehajtható készülékek, azaz a Galaxy Z-k háza táján:

TermékModellkódCSCBuildszámFrissítés kiadása
Galaxy Z Flip LTESM-F700FXEHF700FXXUDKWH72023.08.30.
Galaxy Z Flip 5GSM-F707BXEHF707BXXUAKWH72023.08.29.
Galaxy Z Flip3 5GSM-F711BEUXF711BXXU6FWH32023.08.28.
Galaxy Z Flip4 5GSM-F721BEUXF721BXXU4DWH52023.08.29.
Galaxy Z Fold2 5GSM-F916BXEHF916BXXU4KWH72023.08.28.
Galaxy Z Fold3 5GSM-F926BEUXF926BXXU5FWH52023.08.28.
Galaxy Z Fold4 5GSM-F936BEUXF936BXXU4DWH52023.08.29.

A Galaxy Tab S-termékcsalád modelljei, amelyek már One UI 5.1.1-gyel büszélkednek:

TermékModellkódCSCBuildszámFrissítés kiadása
Galaxy Tab S7 WiFiSM-T870EUXT870XXU4DWH32023.08.23.
Galaxy Tab S7 LTESM-T875FXEHT875XXU4DWH32023.08.22.
Galaxy Tab S7+ WiFiSM-T970EUXT970XXU4DWH32023.08.24.
Galaxy Tab S7+ 5GSM-T976BXEHT976BXXU4DWH32023.08.22.
Galaxy Tab S8 WiFiSM-X700EUXX700XXU5BWH62023.08.22.
Galaxy Tab S8 5GSM-X706BEUXX706BXXU5BWH62023.08.16.
Galaxy Tab S8+ WiFiSM-X800EUXX800XXU5BWH62023.08.22.
Galaxy Tab S8+ 5GSM-X806BEUXX806BXXU5BWH62023.08.16.
Galaxy Tab S8 Ultra WiFiSM-X900EUXX900XXU5BWH62023.08.21.
Galaxy Tab S8 Ultra 5GSM-X906BEUXX906BXXU5BWH62023.08.16.

A Galaxy Z-k közül már nincs olyan modell, amelyre ne futott volna be; viszont a Galaxy tabletek frontján még akad, mint pl.: a Galaxy A-szériánál a két 2021-es variáns, a Galaxy Tab S-ágon az FE és a Lite duója, illetve a Galaxy Tab Active legutolsó generációi.

Van egy elmaradásom is, hiszen anno ígéretet tettem, hogy összeszedem a frissítési note-ból az újítások listáját. Ezt pótolnám. Akinek a kíváncsiságát mozgatja, mely újítási pontokkal gazdagodtak a fenti termékek, azoknak jó olvasást kívánnék hozzá:

Íme a frissítés hivatalos leírása:

  • Többfeladatos munka:
    • Jobb alkalmazás-előnézetek a Legutóbbiak képernyőn
      A Legutóbbiak képernyő mostantól úgy mutatja az alkalmazásokat, ahogyan megnyitásuk után megjelennek. Könnyedén meg tudja nézni, hogy egy alkalmazás osztott képernyőn, teljes képernyőn vagy felugró ablakban van-e megnyitva.
    • Könnyű váltás az előugró nézetről osztott képernyőre
      Nyomja meg és tartsa lenyomva a fogantyút az előugró ablak tetején, majd húzza az alkalmazást a képernyő azon oldalára, ahol meg szeretné jeleníteni.
    • A képernyő szélére csatolt előugró ablakok visszaállítása
      Húzza az előugró nézetben lévő alkalmazást a képernyő szélére, hogy a széléhez csatolja, és az ne legyen útban. Ha újra szüksége van rá, koppintson az előugró ablakra, hogy visszategye azt a korábbi helyére.
    • Kis méretűvé alakított alkalmazások megtekintése az S Pen segítségével
      Ha az S Pent egy lebegő alkalmazás ikonja fölé mozgatja, előnézetet láthat arról, hogy hogyan jelenik meg az alkalmazás, amikor megnyitja.
  • Tálca:
    • Több legutóbbi alkalmazás
      Mostantól kiválaszthatja, hogy hány legutóbb használt alkalmazás jelenjen meg a tálcán (legfeljebb 4).
  • Quick Share:
    • Megosztás a partnerekkel
      Mostantól bármikor küldhet fájlokat az ismerősök részére, még akkor is, ha nincsenek a közelben.
    • Fájlok privát megosztása
      Védje meg a privát tartalmakat, amikor megosztja őket. A küldött fájlok lejárati dátumát beállíthatja, a megosztást bármikor törölheti, és megakadályozhatja, hogy a címzettek elmentsék vagy újra megosszák.
  • Kamera és galéria:
    • Több dátum- és időstílus a vízjelekhez
      A dátumot és az időt külön-külön testreszabhatja több stíluslehetőséggel, hogy a vízjel tökéletes megjelenést kapjon.
    • Továbbfejlesztett képszerkesztési előnézetek
      Az indexképek mostantól a módosítás alatt álló kép alatt jelennek meg. Érintsen meg egy indexképet, hogy összehasonlítsa az átszerkesztett képet az eredetivel nagyobb méretben.
    • Könnyebben alkalmazható effektek
      A Galéria szűrői és tónuseffektjei mostantól tárcsák helyett csúszkákkal kezelhetők, így könnyebben végezhet pontos beállításokat egy kézzel.
    • Másolási és beillesztési effektek
      Mostantól szűrőket és tónusokat másolhat és illeszthet be egy szerkesztett képből egy másikba.
  • További változások:
    • Áthúzás két kézzel
      Egyik kezével kezdje el áthúzni a fájlokat, alkalmazásikonokat vagy más elemeket, majd a másik kezével lépjen a mappához vagy ahhoz a helyhez, ahová át szeretné őket helyezni. A Saját fájlokban és a Kezdőképernyőn támogatott.
    • Legyen mindig rendelkezésre álló tárhely
      Ha a belső tárhelyen kevés a hely, a Saját fájlok tárhely elemzésekor megjelennek az alkalmazások gyorsítótárára vonatkozó információk. Az alkalmazások gyorsítótárának törlése segíthet helyet felszabadítani anélkül, hogy fájlokat vagy alkalmazásokat törölne.
    • Továbbfejlesztett memóriakezelés az Eszközkarbantartóban
      Több információ áll rendelkezésre a táblagép memóriáját használó alkalmazásokról, és lehetőség van arra, hogy az alkalmazásokat alvó üzemmódba helyezze, ha túl sok memóriát használnak.
    • Módváltás a zárolt képernyőről
      Váltás az alvó üzemmód, a vezetési üzemmód és más üzemmódok között közvetlenül a zárolt képernyőről.
    • A Samsung Internet testre szabása
      Mostantól a tálca a képernyő alján jeleníthető meg. Ha ezt állítja be, a lap- és könyvjelzősáv is alul jelenik meg.

Hozzászólás

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .