Itt van az ősz, itt van a bétaszezon újra


Már nyáron megkezdődött a Galaxy S23 termékcsaláddal az új operációs rendszernek a béta tesztidőszaka, azonban régen foglalkoztunk a témával, így hoznék némi információt, miképpen is állunk éppen a fejlesztésekben. Tehát a sort az év eleji flagship termékei nyitották meg, amelyhez becsatlakozott útközben a Galaxy A54 5G, majd pedig a Galaxy A34 5G. Miután felháborodást keltett a Galaxy S22 tulajoknál, hogy két középkategóriás nagyobb előnyben részesül, a fejlesztők rájuk szintúgy élesítették a bétaéletciklust, amelyet a Galaxy S21-ek követhettek. Természetesen a háttérben lezajlott a One UI 5.1.1 felület frissítési procedúra, valamint az okosórák tekintetében a One UI5 Watch-ra történő átállás.

Ha minden a „nagykönyv” szerint halad, akkor valamikor október vége, november eleje fele megkezdődhet az Android 14 és a One UI 6 zöld utas frissítési lehetősége az érintett modellek körében. A Samsung fejlesztő csapata a bétázást a tavalyi és a tavalyelőtti foldable-ökre szintén ki fogja terjeszteni október folyamán, melyről a Samsung Community felületén, az egyik illetékes moderátor tett közzé bejegyzést:

A Samsung Community fórumán tette közzé az alábbit az egyik moderátor.
Forrás: CID / X

A bétaprogramban a Galaxy S23 termékcsalád robog az élen, így rájuk fogják élesíteni elsőként a végleges szoftvert. Egyelőre nincs arról információ, hány bétapakkot terveznek elhozni. Tavaly az ötödik után érkezett meg a stabil változat, míg tavalyelőtt a Galaxy S21-eknél elegendő volt négy bétacsomag mindehhez. Nincs azzal se gond, ha a béta frissítési csomagok száma túlzottan magas, hiszen így magának a programnak jótékony hatása van a végleges variáció. Végtére is, a hangsúly azon van, hogyha kikerül a tömegbe, akkor ne legyen detektáltalan hiba, a visszahíváshoz vezethet a szoftvernél – mint ami volt annak idején a Galaxy S10-eknél a One UI 2-nél.

Magyarország felhasználóbázisa továbbra sem vesz részt a programban, holott biztosan akadna egy-két ezer fős csoport, akik szívesen vették alá magukat az instabil rendszer tesztjének. Nekik marad a külső telepítési lehetőség. A Galaxy Világa stábja idén nem csatlakozik be ilyen módon, viszont adnék tippet arra, hogy miként haladjatok a lánc-telepítésben. Magának a csomagok a telepítési menete az évek során ugyanaz volt, így elegendő archívumunkból előkeresni az egyik hozzákapcsolódó cikket, mondjuk ezt.

Forrásul az XDA Developers közösségét használtuk, ahol számos felhasználó segített az ottani közösségnek a file-ok beszerzésében. A Galaxy S23 termékeknél egy érdekességre még kitérni, ugyanis a béta #3 után egy hotfix került kiadásra, nem egyből a negyedik változat:

TermékTípusBétaInstall link
Galaxy S23 Ultra 5GSM-S918B#1
#2
#3+H
#4
AWH3 ➝ ZWHO
ZWHO ➝ ZWI8
ZWI8 ➝ ZWIB
ZWIB ➝ ZWIC
Galaxy S23+ 5GSM-S916B#1
#2
#3+H
#4
AWH3 ➝ ZWHO
ZWHO ➝ ZWI8
ZWI8 ➝ ZWIB
ZWIB ➝ ZWIC
Galaxy S23 5GSM-S911B#1
#2
#3+H
#4
AWH3 ➝ ZWI8
ZWI8 ➝ ZWIB 
ZWIB ➝ ZWIC
AWI1 ➝ ZWIC
Galaxy S22 Ultra 5GSM-S908B#1CWH6 ➝ ZWIA
Galaxy S22+ 5GSM-S906B#1CWH6 ➝ ZWIA
Forrás: XDA-Developers Fórum (S23 | S22 | A54)

FONTOS: szeretnénk leszögezni, hogy mindenki saját felelősségre szálljon be a bétázásba. Mielőtt megugranátok a telepítési hullámot, mentsetek le adatot a készüléketekről, mert sose lehet tudni, mikor kerül ki egy hibás pakk, amivel veszik mindened. Ha bármilyen felmerülő kérdésetek lenne, nyugodtan írjatok kommentbe, vagy privátba – ha tudunk segítünk.

Hozzászólás

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .