Nincs megállás a Galaxy S24 termékek körüli találgatások és pletykák kapcsán. Ha a főbb húzópontjairól kellene listát állítanom, akkor egyértelműsíthető, mely három dolog kerül a fejlesztések és azok népszerűsítésének a középpontjában: 1) a legerősebb lapka, amely a piacra kerül a Snapdragon 8 Gen 3 for Galaxy személyében; 2) a továbbfejlesztett fő- és telekamera; illetve 3) a One UI 6.1-hez kapcsolódó újdonságok, ahol a mesterséges intelligenciának is fontos szerepe lesz. Most azonban nem ezekkel szeretnék foglalkozni, hanem a sárgulással, mint jelenséggel, ami előfordulhat bizonyos családtagoknál.
Oké, kicsit félre vezető lehet a címsor, hiszen nem az anyagnak a besárgulására kell ez alatt gondolni, amit mondjuk a szilikontokoknál hosszabb használat után tapasztalnak a vásárlók; helyette inkább arra, hogy Ice Universe közzé tette a lehetséges színvariációit a Galaxy S24 termékcsaládnak, amelyből a Yellow, azaz a sárga sem maradt ki. Nézzük csak, mit írt egészen pontosan nemrég tweetben:

Sok meglepetés nincs, hiszen vannak olyan alapszínek, amelyek nem hiányozhatnak a színfelhozatalból. Ilyen a Black (vagy a Grey), amit hívhatunk feketének vagy grafitnak (esetleg szürkének). Szinte biztos, hogy minden családtagnál feltűnhet, legalábbis, ha az előző generációt vesszük alapul. Egyébként már előfordult megosztottság, hiszen a Galaxy S21-nél a Fantomfekete fantázianevű opció a Galaxy S21 5G-nél elmaradt, csak a két nagyobb testvérénél volt jelen.
További színlehetőségek között szerepel: a lila (vagy inkább levendula), a zöld, a kék, a narancs és a sárga.
A skála eléggé széles lehet, hiszen, ahogy fogalmaztam a violetnél, az lehet lavender; de a sárgánál se gondolnám azt, hogy a Galaxy S10e-nél feltűnt kanárisárga jönne vissza, hiszen az arany (gold) sokkal könnyebben kelt prémium érzetet a hölgyek körében. Most csak a nagyjából irányvonal került megszellőztetésre. A sárgánál talán az egy fokkal meglepőbb a narancssárga, amivel most hirtelenjében nem is tudom, hogy találkozhattunk-e felső körökben. Talán a Bespoke Editon-érában, de majd ennek utána nézek később, ha majd körvonalazódik az elmozdulási irány.
Fura módon a piros kikopott a felhozatalból, ahogy a fehér is. Nincs persze kizárva a Samsung.com webáruházában történő exkluzívitásnak a lehetősége, de mivel január közepe még elégge távoli, így ez út közben tisztázódhat. Ti, melyik színnek örülnétek a leginkább?