Azt hihetnénk, hogy a leak-gyár a CES alatt nem termel friss anyagokat, ám koránt sincs így. Jövő szerdán kerül megrendezésre a Samsung nagyszabású év eleji Unpacked eseménye, ahol nemcsak a Galaxy S24-termékcsaládra helyeződik a fókusz, hanem minden másra is; mint pl.: Galaxy AI-ra, amelynek szándéka megmutatni azt a mesterséges intelligenciát, ami végre valahára hasznunkra lehet. Merthogy a gyártónak már voltak próbálkozásai. A legutóbbit a Bixby-vel indult „forradalomba”, azelőtt pedig az S Voice-szal, de inkább elkerülte mind a kettőt a felhasználóközönsége.
Most, a még novemberben összerakott tréninganyag néhány diasora került fel twitterre (addig nem fogom X-ként hívni, míg átirányit az egykori nevére!) Harshit Joshi által, amit kedvelt követettünk, CID retweetelt tovább.
Kezdjünk mindent az elejéről. A napokban már volt említés több cikk formájában a lehetséges színekről, illetve azok elnevezéseiről. Most ez tanúbizonyságot nyert, ugyanis ahogy azt már megírtuk, a Galaxy S24 Ultra esetében valóban a „Titanium” előtag szerepel a színelnevezéseknél; míg a két kisebb testvérnél színárnyalat behatároló lenevezéseket választottak.

A következő dián már a december elején megírt hűtéssel kapcsolatos tények szivárgásait erősítik meg, miszerint valóban nagyobbak lesznek a gőzkamrák az egyes modellekben az elődökhöz képest; vélhetően ezért sincs szükség a töltési sebesség maximális értékének a növelésére. (Köztudott, hogy a Samsung készülékei a teljes töltési idő alatt csak megközelítik a maximális értékét; de azt tartósan sosem tartják.)
12-szer gyorsabb lesz az érintésérzékenység, mint a Galaxy S23-szériánál.
További érdekes specifikációs részlet a Snapdragon 8 Gen 2 for Galaxy-hoz képesti különbség, ugyanis az utód 25%-kal gyorsabb CPU-ban, 32%-kal GPU-ban, illetve 18%-kal NPU-ban. Bár arra azért kíváncsiak lennénk, hogy ezt a Qualcomm új generációjához, vagy az Exynos 2400-hez hasonlították-e; mert azt a Geekbench értékek is alátámasztották, hogy azért lesz teljesítménybéli eltérés – még ha az nem is annyira meghatározó jellegű.

A kijelzőnél két kulcsfontosságú tényezőről adnak információt. Az egyik a kávának a csökkentése, amit évről évre lefarag a gyártó. Ismételten sikerült minimálisan hozzátenni a sikerhez. A másik, és talán egy fokkal kritikusabb, az a kijelző nit tartománya, ami miatt kapott az iPhone 15-ök után bőszen kritikát, mégis csak jelentősen elmarad a versenytársétól úgy, hogy közben a Samsung Display gondoskodik az ottani gyártásról is. 48%-kal lett világosabb, ugyanis az 1.750 nitet 2.600-ra maximalizálták.
A szebb tartalom megjelenítésért a Vision Booster gondoskodik, de mással is készültek még:

Ez a zoom másabb lesz, mint amit az elődöknél megtapasztalhattunk. A Galaxy S24 Ultra 5G esetében immáron már 5x-ös közelítésre is képes lesz az érzékelő mind 50MP-en, mind 8K videózás formájában – amit az előd nem tudott. Ha fotóznánk, akkor az optikai segítséget 2x-es, 3x-os, 5-szörös, és 10x-szeres tartományokban élvezhetjük; a két kisebb modell esetében amúgy csak az előbbi kettőben.
Ami számomra egy fokkal érdekesebb és egyelőre ködösebb, az az AI Zoom, mint lehetőség; bár ha egyet kellene tippelnem, akkor vélhetően erről lesz szó.
