9 nap elteltével az Unpacked eseményt több mint 24 millióan tekintették meg. Önmagában már azért is nagy szó, mert felüllicitálta az előző esztendeit, ami 22 milliónál megállt. Az se volt rossz teljesítmény, viszont a Galaxy AI, illetve a hozzákapcsolódó újdonságok nem egy ország lakosságának érdeklődését keltette fel. Noha összefoglaltuk már, mik azok a kulcsfontosságú tények, amiről szó esett a bejelentő eventen, mégis hoznék egy rövidített kiadást, hiszen tudom, hogy a mai rohanó világban cirka 1 óra 14 percet nem feltétlenül biztos, hogy ilyesmire tölt az ember.
Szerencsére a Samsung szintén így gondolja; ezért kreált afféle összegzést, melyet 3 perc alatt magunkévá lehet tenni. És a hiányérzetek elkerülése érdekében a Galaxy Ring se maradt ki belőle, amit csak teaser jelleggel dobtak oda a népnek, mint egykoron a Galaxy Fold-ot, mert hát már képesek ilyesmire is.