Egyszer már foglalkoztunk a legkelendőbb okostelefonok TOP10-es listájával. A Canalys piackutatócéghez beérkezett adatok összesítésre és közlésre kerültek, melynek elemzéséről hosszabban itt olvashattatok. A téma viszont más versenytársat is megmozgatott a szegmensben. Senkit se érjen meglepetésként, hogy a Counterpoint Research se ment el szó nélkül mellette; és ahogy az lenni szokott, természetesen csak nyomokban található egyezés kettőjüknél mért adatokban. Viszont azért akadnak olyan tények, amelyek megkérdőjelezhetetlenek. Ilyen például az, hogy az Apple és a Samsung duóján kívül, más gyártó nincs a legjobb 10 között.
A lista elejét az Apple elcsente, sőt annyira, hogy az általuk kikutatott eredmények alapján majdcsak a 8. helyre sikerült felférkőzni a Samsung termékének. Onnantól viszont háromnak is helyet tudtak szorítani, amivel igazolódott azon állítás, hogy a dél-koreai gyártó portfóliójából kerülnek ki a legkedveltebb Android operációs rendszert használó okostelefonok. Sehol a Xiaomi, a Vivo vagy éppen az Oppo, hogy beleszóljon a versenybe.

Forrás: Counterpoint Research
A Counterpoint Research csapata kiemel egy fontos tényt, miszerint a TOP10-be került termékek összesített piaci részesedése elérte a 20%-ot 2023-ban. Ez alatt azt értsétek, hogy a globálisan értékesített okostelefonok egyötödét tették ki az összfogyásnak. Ez az érték 2022-ben 19% volt, azaz sikerült pozitívba elmozdulnia a mutatónak – ami már csak azért is nagy szó, mert főként a prémium szegmens termékeiből értékesítettek a legtöbbet.
A legkedveltebb termék – főként az Egyesült Államokban és Kínában – az iPhone 14 volt. A teljes iPhone-eladások 19%-át tette ki, ami azért valahol visszaesés, mert 2022-ben a bestsellernek számító iPhone 13 28%-os részesedést tudott magáénak. Nemmellesleg, a 2023-as listán utóbbi is ugyanúgy jelen volt, ami nem sokkal csúszott le a dobogó legalsófokáról. Az iPhone Pro-érának népszerűségéhez kellett, hogy az alapmodellek – mármint az iPhone 13 és az iPhone 14 – között ne legyen akkora különbség. (Halkan azért itt jegyezném meg, hogy a Canalys szerint, az iPhone 14 Pro Max kelendőbb volt, mint az alapkészülék.) Az Apple sikerénél még megemlíthető az az indiai régió is, ahol 1 év leforgása alatt 10 millió iPhone került értékesítésre.
A Samsung a pénztálcabarát Galaxy A-termékcsaláddal tudott érvényesülni. A Galaxy A14 5G-vel a legnépszerűbb Galaxy és egyben Android-ot használó termék lett – amit legfőképpen az Egyesült Államokban és Indiában történő magas eladási adatoknak köszönhet. Figyelemre méltó, hogy 2023-ban a legkelendőbb okostelefon volt Indiában. A listán további két Galaxy készülék kap helyet, amelyek az LTE képesek mindössze. A Galaxy A14 LTE a Canalys listáján szintén jelen volt, ám a Galaxy A04e, mint legolcsóbb budget termék arról lemaradt. Utóbbi kettő főként Brazíliában, Indiában, Mexikóban és Indonéziában ment nagyot.
Ami számomra meglepő, hogy a Counterpoint listájáról a legnépszerűbb középkategóriás, azaz a Galaxy A54 5G lemaradt. Vélhetően ott szerepel a TOP15-ben, de azért kíváncsi lettem volna, hogy mégis mennyire maradt el a fenti Galaxy-triótól.
A piackutató kitér arra, hogy 2024-ben szerintük már csak 5G képes modellek kerülnek fel a TOP10-be – bár ezen állításukat simán csak azzal cáfolnám meg, hogy a Galaxy A1x-ek az elmúlt 2-3 évben mindegyik családtaggal szerepeltették magukat, és idén se maradunk a Galaxy A15-ök körében LTE képes modell nélkül, így szerintem álmodozni lehet, de majd a tények minket igazolnak. Jövő ilyenkor visszanézzük, kinek lett igaza.