Sorra jönnek ki az első negyedéves elemzések az okostelefonok piacáról, amelyeket más szemszögből is szeretnék elhozni. A világviszonylatról már értekeztünk, ahol papírforma szerint, a Samsung visszavette a piacvezetői helyét, amelyet az előző évben az Apple elvett tőle – főként az utolsó negyedévben. Most Indiára reflektálnék, ami azért egy fontos helyszín, mert végülis az itteni kiélezett ársáv-harcokból fakadóan születtek meg olyan termékek családok, mint a Galaxy M- vagy éppen a Galaxy F-széria. A Samsung kompromisszumokkal, valamint vásárlói csoportokra rendeződött be, hogy aztán online értékesítéssel teret hódíthasson. A mutatok pedig azt mutatják, hogy a stratégiájuk hozza a vártakat.
2022 negyedik negyedévében sikerült elcsennie a Xiaomitól a régió No.1 helyét, amelyet azóta minden negyedévben hozni tudott. Mondanom se kelljen, de hatalmas a nyomás, hiszen a versenytársa ott lohol mindvégig a nyakában, de egyelőre állja a sarat. Az év első három hónapjában mintegy 19%-os piaci részesedést tudhatott magáénak, azaz 1%-kal többet, mint a már említett rivális, akinek eredményébe a Poco albrand is hozzá van számolva.

Forrás: Canalys
A második és harmadik helyezett hasonlóan 18%-os házrész arányt tud felmutatni, viszont a Vivo teljesítménye párszázezerrel elmaradt a Xiaomi-étől. Ha a számokra hagyatkozunk, akkor 6.7 millió készüléket értékesített a Samsung, ami laza 6%-os erősödés a tavalyi azonos időszakhoz képest. Az őt követő Xiaomi 6.4 milliót, míg a Vivo 6.2 milliót tudott felmutatni. A folytatásban az Oppo következik jelentős elmaradással, mint egy 3.7 millióval, azaz közel 10%-os házrésszel. További érdekesség, hogy a Samsung 19%-hoz képest a „Többiek”, 25%-ot tesznek ki.
Míg 2023 első negyedévében 30.6 millió készülék, addig idén 35.3 millió került új tulajdonosához, ami 15%-os növekedés. Hosszú idő óta, egészpontosan 2021 harmadik negyedévétől nézve, ez a második olyan negyedév a térségben, amikor növekedésnek indult meg a piacág.
„(…) A januári köztársaságnapi eladások megalapozták a lendületet, illetve a gyártók különféle promóciókkal erősítették meg az új kínálatuk iránti érdeklődést. A Samsung legújabb zászlóshajója, a Galaxy S24 nagyobb népszerűségnek örvendett, mint elődje, köszönhetően a jövedelmező előfoglalási ajánlatoknak, a Samsung Finance+ szolgáltatásnak és a kiterjedt mesterséges intelligenciának.”
– mondta Sanyam Chaurasia, a Canalys vezető elemzője.

Forrás: Canalys
A Canalys elemzői szerint, idén a márkák arra törekednek, hogy az 5G képességeken túlmenően igazolják a növekvő árképzést. Ezt legfőképpen a saját ökoszisztémák népszerűségével, illetve más IoT-kkal való kompatibilitásra építik majd fel, valamint a felsőkategóriában a különféle mesterséges intelligenciára irányuló újdonságra. Kiemelten fontos lesz továbbá, a felhasználói élmények javítása, valamint a fogyasztók hatékony eszköz-elkötelezésre való oktatása. Másképpen ugyanis, nehezen köthetők készülék váltáskor házon belüli alternatívára.