Eléggé rövidül az Unpacked esemény várakozási ideje, amit az is abszolút igazol, hogy elkezdtek érkezni OnLeaks által a különféle érintett termékekhez kapcsolódó render fotók. Ha lehet hinni a már netre került tényeknek, akkor az Olimpia elé ütemezi a Samsung; hiszen hivatalos partnerként remek alkalmat szerezhet az ingyen reklámnak és a népszerűsítésnek. Kiemelt render készítőnk a SmartPrix oldalával karöltve összedobta a Galaxy Watch7 Ultra néven érkező következő generációs csúcskategóriás okosóráját a Samsungnak.
Noha mindenhol arról írnak, hogy három modell érkezhet, kötném az ebet a karóhoz és a már korábban leírtakkal érvelnék, miszerint a nyári Unpacked eseményen vélhetően a Galaxy Watch7 érkezik két méretben, míg a Galaxy Watch7 Ultra egyetlen egyben, amire típusszám séma ráillik – már csak ha a Galaxy Watch5 és Watch5 Pro triót veszem alapul. (Ettől függetlenül érkezhet FE ágon okosóra, de inkább a Galaxy S24 FE 5G-vel lenne értelme elhozni.)

Emlékeztek azon írásra, melyben a Gear formavilág visszahozását fontolgatja a Samsung?
Meg is történt, csak cselesen a köralakú óraformát is odavarázsolták. Az új küllemet szokni kell. Talán nem baj, hogy idő előtt látott napvilágot, mert van időnk ízlelgetni. Nekem speciel tetszik, de lehet, hogy elfogult vagyok. Külön értékelem a lünettának – azaz a fizikai funkciógyűrűnek – a megtartását, amivel a Galaxy Watch Classic-vonalat tartják meg; viszont a vastagságával pedig a Galaxy Watch5 Pro-ra emlékeztetnek. Akkor most ez a Pro és a Classic érának az egybe olvadását jelentené? … vagy egy újabb kísérleti időszaknak leszünk szemtanúi?

Az óratok négyzet, míg a kijelző kör alakú. Ergo, az eddig legyártott óraszámlapok ugyanúgy kompatibilisek lesznek rá, mint az elődjeire. Ha lehet hinni a méreteinek, akkor picit nagyobb lett a Galaxy Watch6 Classic-hoz képest, hiszen 46.5 x 46.5mm-ről 47 x 47.4mm-re módosult. A vastagsága már egy fokkal látványosabb, hiszen 10.9mm-ről 16.4mm-re duzzadt, amit a fotók abszolút megmutatnak. Nincs információ a súlyáról, de valószínűleg az egyik legnehezebb okosórája lehet a gyártónak. A kijelzője maradt 1.5 inch.
| Termék | Galaxy Watch5 Pro | Galaxy Watch6 Classic | Galaxy Watch7 Ultra |
|---|---|---|---|
| Magasság | 45.4 mm | 46.5 mm | 47.0 mm |
| Szélesség | 45.4 mm | 46.5 mm | 47.4 mm |
| Vastagság | 10.5 mm | 10.9 mm | 16.4 mm |
| Súly | 46.5 g | 59 g | N/a |
| Akkumulátor | 590 mAh | 425 mAh | N/a |

Küllem kapcsán további eltérés, hogy a két gomb közé kapunk egy harmadikat, ami vélhetően a Galaxy AI egyik kiemelt funkciójával lesz alapértelmezetté téve – ha tippelnem kellene. Ezen kívül, a baloldalon jelentősen nagyobb hangszórórácsozat figyelhető meg. A szíj a már Galaxy Watch6-nál bemutatkozott egy kattintással le-/felcsatlakoztatható variáns.
Most a tudásába nem mélyülnék, helyette inkább szokjuk a kinézetet, ami elsőre a versenytárséra hajazhatna, de… hozzáképest inkább a régi és az új vonalnak az egybegyúrása figyelhető meg, mert ugye volt egykor egy Gear-vonal is.