Felemásra sikerült az év első negyedéve, amelyet azon tény is remekül reprezentál, hogy a különféle piackutatók minden oldalról próbálják megrágni a beérkezett adatokat, amellyel izgalmasabbá teszik azokat. A Samsung visszaszerezte globális piacvezetői pozícióját, sőt a kritikusnak tekinthető indiai piacon is 2022 negyedik negyedje óta magukénak tudhatják. Ha Android, akkor egyértelműen Galaxy okostelefonok; viszont jogosan merülhet fel a keresztkérdés, hogy mire elég egy Európára? Abba a régióba, ahol mondjuk a Galaxy S24-termékcsalád osztott chipsettel van tálalva? Ott, ahol jelentősen megválogatott a portfólió?
A Canalys piackutató jó fej volt, mert külön foglalkozott a térséggel, ahova Oroszországot nem vették bele. Ez valahol jó számunkra, hiszen a Samsung onnan a háborúellenességéből fakadóan „kivonult”. A beérkezett adatok alapján, a tavalyi azonos időszakhoz viszonyítva 2%-os növekedés mutatkozott. 33.1 millió termék került leszállításra, míg 2023-ban csak 32.4 millió. Aki a kicsit nem becsüli…A Samsung hasonló százalékértéket tud felmutatni, hiszen ebből 12.1 milliót ők ragadtak ki az összből, melyre jogosan lehetnek büszkék.

Forrás: Canalys
A dél-koreai tech óriás tehát a térségvezető jelenleg, ahol a piac mintegy 37%-át tudhatja magáénak. (Halkan jegyzem meg, hogy a tavaly azonos időszakban is ugyanennyin állt.) Mögötte az Apple érvényesül, 7.3 millióval, valamint 22%-os piaci részesedéssel; illetve a Xiaomi 5.4 millióval és 16%-os házrész értékkel. Ami még egy érdekes tényező, hogy a mások között számon tartott „szelet” is nagyjából ugyanakkora, mint a dobogó harmadikfokán állóé.
Ezek az adatok még önmagukban nem annyira érdekesek, ezért változtattak a szűrőn. Megnézték, melyek azok a készülék, amelyek az európai vásárlóknál a TOP10 legközkedveltebb lett. Itt már jönnek a meglepetések, hiszen attól függetlenül, hogy a Samsung a dobogó legfelsőfokán áll, mégsem tőlük származik a legfelkapottabb készülék, hanem az Apple-től.
Ahogy 2023/Q1-ben, úgy idén is iPhone foglalta el a dobogó legfelső két fokát. Idén az iPhone 15 Pro-széria előzte a Galaxy S24 Ultra-át. Az mondjuk nem meglepetés, hogy az Ultra-ra van a legnagyobb kereslet, hiszen a Qualcomm chipset önmagáért beszél a két kisebb testvér mellett; ettől függetlenül ne írjuk le az alapmodellt se.

Forrás: Canalys
A legnépszerűbb Android operációs rendszerrel rendelkező készülékét tehát a dél-koreaiak szállítják. Amiben viszont erősödniük kell, az a prémium szegmens, ugyanis hiába mutat jól a TOP10-ben öt Galaxy készülék, abból csak kettőt soroljuk ide. A másik hármat inkább a belépőszint, középkategória alsó ágában emlegetném. A Galaxy A35 5G és a Galaxy A55 5G csak az utolsó hónap második felében debütált, így várhatóan inkább a második negyedévében fog felkapaszkodni.
„A mesterséges intelligencia képességei az év hátralévő részében az értékesítők kommunikációját fogja biztositani, különösen azokét, akik meg akarják erősíteni a prémium szegmensbéli jelenlétüket. (…) A Canalys által – a közelmúltban végzett – fogyasztói tanulmányban, amely az okostelefonok mesterséges intelligencia-képességeinek európai megítélésére összpontosult, a válaszadók 40%-a nyilatkozott úgy, hogy pozitívnak gondolja, hogy az AI- funkciók hozzátesznek az okostelefonok élményéhez.
– mondta Runar Bjørhovde, a Canalys elemzője.