Fekete színben érkezhet Fan Edition termék


Másfél hét sincs hátra a nyári Unpacked eseményig, ami manapság ellopja a tech világ rivaldafényét, viszont azért szivárognak kellőképpen információk a jövő készülékeiről. Például köztudott, hogy a Samsung nem akarja megszakítani a Fan Edition-éráját, ha már okostelefon, tablet, vezeték nélküli fülhallgató és már okosóra frontján is hozott el ilyen terméket. A Galaxy ökoszisztéma kedvezőbb áru felhozatalát prezentálja az FE-vonallal, amivel nincs is semmi probléma, így nyugodtan lehet számolni Galaxy S24 FE 5G-vel az év utolsó felében (vagy jövő év elején). Már csak azért sincs akadálya a debütjének, mert vélhetően Exynos 2400-nel vértezik fel.

Most Ross Young, a DSCC fejese tett közzé egy tweetet, melyben leleplezi a következő generáció színfelhozatalát, amelyben sok ismerős színopció köszön vissza, viszont azért akad meglepetés is, amivel nem volt előzőleg tapasztalatunk. Mutatnám miről van szó:

A fekete színlehetőségről van szó, amivel az elődök egyikénél se találkozhattak a vásárlók, ugyanis a nyárias, üde színek jellemzik általában a felhozatalát, ahol szó sincs intenzív színáranyalatokról, inkább amolyan pasztell jellegűekről.

A szürke, a világoskék, a világoszöld (menta) és a sárga (krém) mellett érkezik tehát a legkedveltebb szín, a fekete, ami tényleg a legkedveltebb a vásárlók körében – már csak azért is, mert könnyebben talál másodkézben gazdára, mint mondjuk bármelyik más. A Galaxy S23 FE-nél szintén jelen volt a legtöbb árnyalat, de a teljesség kedvéért azért megmutatom felsorolás jelleggel:

  • Galaxy S23 FE 5G: menta, grafit, krém, lila – és exkluzívban: indigo és tangerine
  • Galaxy S21 FE 5G: grafitszürke, olívazöld, levendula, fehér
  • Galaxy S20 FE 5G: ködös kék, ködös vörös, ködös levendula, ködös menta, ködös fehér, ködös narancs

Tehát mint azt már említettem, fekete sosem volt az okostelefon frontján – de talán a Fan Edition-éra teljességében sem. Ezért is egy érdekes húzás mindez. Kíváncsian várom, hogy az alapszínek mellett mivel készülnek még, hiszen az online exkluzívnak mindig nagy a keletje.

Hozzászólás

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .