Az összehajtható okostelefonok és az új generációs hordható kiegészítők összefoglalóit már tanulmányozhattátok. A Samsung Global megújította a vezeték nélküli fülhallgató családját, így elénk dobta a Galaxy Buds3 és a Galaxy Buds3 Pro párosát. Sokak szerint, a legjelentősebb megújulásra került sor általuk, ugyanis szakítva a hagyományokkal, megjelent az a száras megoldás, amit sokan az Apple-féle Airpods-hoz társítanak. A dél-koreai gyártó által hozott külső – ha mindenképpen kellene hasonlítgatnom – inkább egy gamer fülesre emlékeztet szögletességéből fakadóan, de igazából a minőség javulására helyeződik a hangsúly, ha pedig azt hozzák, akkor senki se firtassa az előzményeket, mert a kutatások azt igazolják, hogy erre kell tovább haladni.
A Samsung általa teljesen újra szabja a termék line-upját, mely szerint kettőjükkel és a Galaxy Buds FE-vel kívánja lefedni a folytatásban a palettáját. Ez véleményem szerint sikerülni fog, hiszen kellően el van szeparálva ársáv ügyileg a trió egymástól, hogy nagyobb ugrálgatással megtörténhessen az esetleges up-selling a bizonytalanok körében.
Kezdésképpen, nézzük meg a legégetőbb kérdést, miszerint: a magyarországi képviselet, milyen árcímkéket tűzött az adott modellek mellé! Az átláthatóság mivoltából készítettem egy táblázatot, amelyben az alapszínei, illetve az ahhoz kapcsolódó típusazonosítói szintén fel vannak tűntetve:
| Termék | Nyitóár | Színválaszték |
|---|---|---|
| Galaxy Buds3 | 69 990 Ft | Ezüst [SM-R530NZAAEUE] Fehér [SM-R530NZWAEUE] |
| Galaxy Buds3 Pro | 99 990 Ft | Ezüst [SM-R630NZAAEUE] Fehér [SM-R630NZWAEUE] |
Táblázat: Galaxy Vilaga

A legalacsonyabb ársávban a már említett Galaxy Buds FE foglal helyet, amely 39 990 Ft-on nyitott; azóta nagyjából 5-7 ezer forinttal lett kedvezményesebb. Alapvetően másolta az árpontokat a Samsung, hiszen a Galaxy Buds2 Pro se volt se olcsóbb, se drágább, ugyanazon a 99 990 Ft-os áron debütált tavalyelőtt, mint az utódja. Az alapmodellnél kettőjük közé ékelődik. Színválasztékban a csajokra most nem igazán gondoltak, ugyanis uniszex színeket hoztak el, amelyre mind a két nem rá tud könnyedén bólintani.
A teljesség kedvéért mutatnám, hogy az Egyesült Államokban, Európában és saját hazájában, Dél-Koreában, milyen árponton debütáltak:
| Termék | Nyitóár [$] | Nyitóár [€] | Nyitóár [KRW] |
|---|---|---|---|
| Galaxy Buds3 | 179$ | 179€ | 203.600₩ |
| Galaxy Buds3 Pro | 249$ | 249€ | 296.600₩ |
Táblázat: Galaxy Vilaga

Az előrendelés menetéről:
Az előrendelési időszak: 2024. július 10. 15 óra és 2023. július 23. éjfél között zajlik, valamint a készlet erejéig – azaz a Samsung Magyarország úgy véli, hogy rendesen fogyni fognak a termékei, és érdemes időben kapcsolnia annak, aki részt szeretne venni a pre-orderben.
A rossz hírem a Galaxy Buds3 termékcsaláddal kapcsolatban, hogy az előregisztrációs kedvezménykód nem befolyásolja az árat. Tehát rájuk nem vonatkozik semmilyen mértékben, ahogy az úgy nevezett mystery box kód sem, ami az MYB kezdéssel bír. A termékek legkorábbi kiszállítási időszaka: 2024. július 19-étől veszi kezdetét, de aki a ráadás termékről netalántán lecsúszna, azoknak jelezném, hogy a Samsung webáruházában az alábbi tájékoztató szöveg olvasható:
„Felhívjuk figyelmedet, hogy az új Galaxy Buds3 mellé járó Csatos tok termékünk elérhetősége korlátozott. Amennyiben a ráadás termék nem jelenne meg a kosárban, kérjük, add le Galaxy Buds3 rendelésed, és a sikeres előrendelést követően 30 napon belül felvesszük veled a kapcsolatot a ráadás termék utólagos pótlása érdekében.”
Mutatnám, melyik termék esetében, mi a ráadás termék, melynek színe se változtatható:
| Termék | Ráadás termék | Ára |
|---|---|---|
| Galaxy Buds3 | Galaxy Buds3 | Galaxy Buds3 Pro Csatos tok, Átlátszó [GP-FPR630HICBW] | 8 990 Ft |
| Galaxy Buds3 Pro | Vezeték nélküli töltőpad (töltőfej nélkül), Fekete [EP-P2400BBEGEU] | 16 990 Ft |
Ahogy azt a többi terméknél már olvashattátok, szintén megéri ökoszisztémában gondolkodni, mert ha netán több mindent vesztek egyszerre, akkor olcsóbbra jön ki a végösszeg, mint ha külön számlán lenne lezavarva egy későbbi időpontban. Itt már csak két ajánlatot lehet felsorolni:
- Ha a Galaxy Buds3 és/vagy Galaxy Buds3 Pro mellé mégis csak beneveznétek egy Galaxy Z Fold6 5G-re és/vagy egy Galaxy Z Flip6 5G-re, akkor a vezeték nélküli fülhallgatóból 30%-nyi extra ráadás kedvezményt kaphattok. (Az ajánlat egyetlen Galaxy Buds3-kütyüre vonatkozik, kettőnél a másodikra már nem.)
- Ha pedig netán vásárolnátok extra kiegészítőt az új vezeték nélküli fülhallgatótokhoz, akkor egy a drágább termék esetében 50%-os árengedményben részesülhettek. Ezek között szóba jöhet:
- a Galaxy Buds3 | Buds3 Pro Átlátszó tokja [GP-FPR630AMATW]
- vagy éppen a Galaxy Buds3 | Buds3 Pro csatos tokja [GP-FPR630HICBW]
Íme a hazai kreatív:

