Jubileumi évjárathoz ért a Galaxy Tab S-termékcsalád, hiszen immáron a 10. generációját köszönhetjük az élők sorában. Előttem van a Galaxy Tab S 8.4 első generáció, ami hatalmas sikernek örvendett a bronz színkombinációjával. Anno a karácsony egyik slágertermékeként értékesítettük – pláne, hogy billentyűzetes tok járt mellé ajándékba. Azóta sok minden változott és jó döntésnek bizonyult az S Pen beépítése. Amiben szöges ellentéte elődjeinek, hogy ez az első olyan termékduó a családban, amely MediaTek lapkával került mindenhol piacra; illetve, amely Unpacked eseménymentesen érkezett.
Visszacsökkent a családtagok száma kettőre. Kicsit olyan, mint ha a Samsung először itt tesztelné le, mi a helyzet abban a felállásban, ha háromról kettőre redukálnak a Galaxy S-ágon. Sokszor lebbentek fel pletykák azt illetően, hogy majd az okostelefonoknál is eltűnhet a Galaxy S+-vonal; de ugye a tableteknél pont az alapmodell méreteiből adódóan a kakukktojás. Másfelől, ott a Galaxy Tab S FE-vonal, ahol megint csak kettővel számolhatunk a jövőt illetően, szóval senki se élje meg a döntést negatívként.
Kezdjük a legégetőbb kérdéssel, miszerint, miként alakult a magyarországi nyitánya:
| Termék | Nyitóár | Színválaszték |
|---|---|---|
| Galaxy Tab S10+ Wi-Fi, 12/256GB | 459 990 Ft | Holdszürke [SM-X820NZAPEUE] |
| Galaxy Tab S10+ 5G, 12/256GB | 519 990 Ft | Ezüst [SM-X826BZSREUE] |
| Galaxy Tab S10+ Wi-Fi, 12/512GB | 509 990 Ft | Holdszürke [SM-X820NZAREUE] |
| Galaxy Tab S10+ 5G, 12/512GB | 569 990 Ft | Ezüst [SM-X826BZSPEUE] |
| Galaxy Tab S10 Ultra Wi-Fi, 12/256GB | 549 990 Ft | Holdszürke [SM-X920NZAREUE] |
| Galaxy Tab S10 Ultra 5G, 12/256GB | 609 990 Ft | Ezüst [SM-X926BZSREUE] |
| Galaxy Tab S10 Ultra Wi-Fi, 12/512GB | 599 990 Ft | Holdszürke [SM-X920NZAPEUE] |
| Galaxy Tab S10 Ultra 5G, 12/512GB | 659 990 Ft | Ezüst [SM-X926BZSPEUE] |
| Galaxy Tab S10 Ultra Wi-Fi, 16GB/1TB | 719 990 Ft | Ezüst [SM-X920NZSTEUE] |
| Galaxy Tab S10 Ultra 5G, 16GB/1TB | 789 990 Ft | Ezüst [SM-X926BZSTEUE] |

Várható volt, hogy lesz valamicske drágulás az elődhöz képest. A jó hírem, hogy nem vészes az elmozdulás. Néhol 5 ezer forinttal, máshol 10 ezerrel mutatkozik meg a „drágább jelenkor”, de a Galaxy Tab S10 Ultra 1TB-os opciójánál lévő 15 ezer forintos többlet se tekinthető olyan magasságokban drasztikusnak. Mondjuk, mindehhez azért azt is hozzá kell fűzni, hogy a Qualcomm lapka lecserélésre került MediaTek-re, de nem gondolnám azt, hogy teljesítményben fognak a felhasználók különbséget érezni – pláne, hogy 7 évig biztosan élvezheti a szoftvertámogatást.
A színek elhozatala eléggé trehány a hazai képviselet. Minden opciónál egyet ajánlanak fel, hol a Holdszürkét (Moonstone Gray), hol pedig az Ezüstöt (Platinum Silver). Harmadik lehetőség noha nincsen, azért legalább az alapmodelleknél duplázhattak volna.
A bevezetési ajánlatról:
A bevezetési kampány a Galaxy S24 FE mintájára épült, mégis csak egységesen kerültek a piacokra. Eszerint 2024. szeptember 26. 17 óra és 2024. október 31. 8 óra 59 között tart a promóciós időszak a Samsung.com webáruházában, ami eléggé terjedelmes. Ezzel szintúgy érzékeltetik azt, hogy nem kell kapkodni a vásárlással, bátran gondolja át mindenki a lehetőségeket és vásároljon egy jó terméket. A többi hivatalos partnernél a fenti út.
A Galaxy Tab S10 termékcsalád fő kampánypontja a készülék beszámításra építkezik. Azok, akik leadják régi terméküket – amelynek szerepelnie kell az átvevő partner listáján – extra árkedvezményben részesülhetnek. Nyilván akad az a szituáció, amikor leadnál valamit, de nincs az átvehető kütyük között, ilyenkor érdemes felkeresni az élőchat-et, ugyanis tudnak biztosítani olyan kedvezménykódot, ami kisebb mértékű, de a semmihez képest mégis csak valami. Tudomásunk szerint, ez feleannyit ér csak. De nézzük az alap helyzetet:
| Termék | Ráadás kedvezmény trade-in esetén |
|---|---|
| Galaxy Tab S10+ | + 40 000 Ft extra kedvezmény |
| Galaxy Tab S10 Ultra | + 50 000 Ft extra kedvezmény |

A jó hír továbbá az, hogy ha a megjelölt termékek közül számíttatok be, akkor garantált a csereérték állapottól függetlenül. Ergo, mondhatni a legmagasabb értéket kapjátok meg, de nézzük meg, mennyi az annyi:
- a Galaxy Tab S8 Ultra esetén 190 ezer forint,
- a Galaxy Tab S8+-nál 150 ezer forint,
- a Galaxy Tab S8-nál és a Galaxy Tab S7+-nál 120 ezer forint,
- a Galaxy Tab S7-nél 100 ezer forint,
- a Galaxy Tab S6-nál 80 ezer forint,
- míg a Galaxy Tab S4-nél vagy korábbi szériás tableteknél 30 ezer forint az a költség, amelyet majd a beszámító partner elutal, miután beérkezett hozzájuk a termék.
Ökoszisztémában gondolkodni megint csak megéri, ugyanis a választott kiegészítők mellé extra kedvezmény jár. Mi is a felállás, mutatnám:
- ha a Galaxy Tab S10-családtag mellé vásárolnátok Galaxy Watch7 vagy Galaxy Watch Ultra okosórát, akkor utóbbit 20%-kal olcsóbban kaphatjátok meg;
- de hasonló cipőben van a Galaxy Buds3 vagy a Galaxy Buds3 Pro vezeték nélküli fülhallgató, aminél megint csak 20%-os árlecsapással számolhattok;
- viszont ha csak billentyűzetes tokban gondolkodnátok, akkor ne halasszátok a külön vásárlását, mert most 50%-kal kapjátok meg kedvezményesebben, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni.
Zárószóként már csak annyit tennék hozzá, hogy a Galaxy S24 FE-nél leírt Doktor24 szűrőcsomag és a Samsung pontos móka szintúgy jelen van.
Szabályzat gyűjtőlinkek:
- A Samsung.com webáruháztól eltérő hivatalos partnerek promóciója.
- A Samsung.com webáruházhoz kapcsolódó promóció.
- A Samsung.com webáruház tanulói webshopjának promóciója.
- Doktor24 promóció szabályzata.