Karácsony előtt se maradunk szivárgás nélkül. A Galaxy S25 termékcsaládról sorra jönnek ki a tények, amelyeket majd január folyamán a dél-koreai tech óriás egy leleplező eventen megerősíthet – vagy éppen megcáfolhat. Azt már tudtuk korábban, hogy készpénznek vehető a januári dátum, ami adja magát, mégis csak erejét szeretnék venni az Apple új generációs iPhone-jainak. 2024-ben a mesterséges intelligenciára, azaz a Galaxy AI-ra építették a kampányukat, így fel van adva a lecke, hogy miként fogják az érdeklődők többségét megfogni. Ha tippelnem kellene, akkor most sem a kamerákra helyezik a fókuszt, holott akadt olyan széria, aminél még a Holdat is lefotózták általa, csakhogy szemléltessék, milyen rejtett erősségekkel bír.
A következő információról a teória tényét lehúzhatjuk, ugyanis az olaszországi Samsung képviselet oldala került feltérképezésre, vagy éppen annak adatainak a kinyerése lementésre. Történt ugyanis, hogy ismételten Evan Blass járt jókor jó helyen, így hozzájutott az első teaser jellegű kampányfotóhoz, amivel a Galaxy S-széria next generation-jét reklámozhatják az Unpacked eseményig. Rajta pedig a dátum: 2025. január 22.
A Samsung kitart a hétközepe mellett, ugyanis 2025. január 22-e ismételten szerdára esik. Ha pedig némi statisztikát akarunk mögé helyezni, akkor kicsivel többet, mint fél évet kell várnunk az előző (nyári) nagyszabású Unpacked eseményhez képest. Egészpontosan 196 napot, ha valóban július 10-éhez képest nem változik a célérték.
A dél-koreai tech-óriás nem akarta korábbra hozni a leleplezés időpontját, legalábbis, ha visszaemlékeztek – de a táblázattal segítek! – a Galaxy S21-termékcsalád alaptriójával hozta el minden idők legkorábbi Unpacked eseményét. Akkoriban január 14-ére esett, ám az a széria eléggé népszerűtlenre sikeredett fogyási mutatót látva. Tavaly a január 17-i egy jó iránynak bizonyult, így valami hasonló időintervallumban eshetett a döntés rá. Mutatnám táblázatba foglalva, a Galaxy S20-ig visszamenőleg, miként alakultak:
| Termék | Unpacked időpont | Időbéli különbség |
|---|---|---|
| Galaxy S25 | S25+ | S25 Ultra | 2025. január 22. (szerda) | +5 nap |
| Galaxy S24 | S24+ | S24 Ultra | 2024. január 17. (szerda)* | -15 nap |
| Galaxy S23 | S23+ | S23 Ultra | 2023. február 1. (szerda)* | -8 nap |
| Galaxy S22 | S22+ | S22 Ultra | 2022. február 9. (szerda) | +26 nap |
| Galaxy S21 | S21+ | S21 Ultra | 2021. január 14. (csütörtök)* | -28 nap |
| Galaxy S20 | S20+ | S20 Ultra | 2020. február 11. (kedd)* | -9 nap |
A Galaxy AI-t a dizájn vonalak válthatják le, legalábbis a fenti promóciós fotón a Galaxy S25 | S25+ és a Galaxy S25 Ultra sarkai mutatkozni – avagy azok lekerekítésének megvalósításai. Sokan négy készüléket látnak bele a fotóba, azonban, ha ránk hallgattok, és jobban megvizsgáljátok, akkor ott valójában csak kettő mutatkozik. Régóta köztudott, hogy a Galaxy S25 és a Galaxy S25+ ugyanazon dizájn elképzelésen debütál, míg a Galaxy S25 Ultra-nál alkalmaznak egy másabbat. A vastagabb kávához ugyanazt a modellt társíthatjuk és akkor kijön a matek. Egyelőre, vékonyított Galaxy S25-tel biztosan senki se számoljon.
Amivel viszont lehet, az:
- a következő generációs Bixby, amely AI támogatást kaphat;
- valamint a már leleplezett Moohan projekt, ami a Google-lel történő közös fejlesztése a Samsungnak, az Android XR headset.