Még 2 napotok van előregisztrálni


Megkezdődött a visszaszámlás 72 órája. Akarom írni, már annyi sincsen hátra, ugyanis szerdán megtartja 19 órás kezdéssel az Unpacked eseményét a Samsung. Leleplezésre kerül a következő generációs Galaxy S-termékcsalád, amelynél biztosan három alaptaggal számolhatunk; illetve, ha a gyártó marketing osztálya követi az előző tendenciájukat, akkor szinte biztos, hogy a vékonyított modelljük egyfajta teaser jellegű promózást kaphat. Az eventet a Youtube-on, a Samsung.com-on és más közösségi platformjain, ahol jelen van, élőben követhető lesz; illetve, a hazai képviselet szinte biztosan készül élőközvetítéses narrációval szakértők keretében – bár erre utaló nyom egyelőre a weboldalon nem található, de ez nem zárja ki.

Itt hívnám fel a figyelmet, hogyha még nem regisztráltatok elő, akkor mindenképpen ejtsétek meg, hiszen amellett, hogy 20 ezer forint értékű kedvezménykódot kaptok az új termékek levásárlására, részt vesztek egy nyereményjátékon is.

Érdemes figyelni a regisztráció helyére, mert az adott kódok, csak az adott felületre szólnak:

Végezetül a teaser jellegű kampányplakát azóta megleakelődött.

A vonalak mögött valójában ez mutatkozik:

Forrás: Uce Universe / @Androidheadline

Hozzászólás

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .