Szeretek évente kétszer mélységében elmerülni az Unpacked eseményekben. A műsorrend idén sem változott. A Mobile Experience üzletág vezetője, TM Roh nyitotta meg a Galaxy S25-termékcsalád leleplezését. Vegyük át, mi hangzott el az eventet, és mivel tudta vásárlásra buzdítani azt a felhasználói tömeget, amellyel ismételten sikeres pre-order időszakot tudhat a vállalat maga mögött.
Roh fontosnak tartotta kiemelni, hogy egy esztendője mutatták be az első Galaxy AI-jal szerelt mesterséges intelligencia-telefonokat. A Galaxy S24 sorozat új utat mutatott, viszont ami előttünk áll, az még izgalmasabb… Idén ismét mércét állítanak fel a mobil AI innováció területén, amely a Galaxy S25-ökkel válik valóságossá. Azáltal, hogy a szintugrás lehetővé váljon, az alapoktól kezdték a mesterséges intelligencia operációs rendszerébe történő építkezését. Ebben a One UI 7 kiemelt figyelmet kap, hiszen a leginkább személyre szabható felületet ígéri, ami újradefiniálja a mobil interakciókat, ugyanis az AI-segédeket a rendszer szintjén integrálták.

Forrás: Unpacked Event / Samsung
A Google-lel lezajlott közös fejlesztések eredménye, az újragondolt Android, amelynek középpontjában immáron a mesterséges intelligencia áll. A platform hamarosan olyan fejlesztőket és partnereket üdvözöl köreikben, akiknek célja: egy korlátlan, nyitott és befogadó mesterséges intelligenciára építkező ökoszisztéma létrehozása, amely ténylegesen személyre szabott élményeket biztosít. Ami viszont a beszéd kulcsmomentuma, a többszintű alkalmazás kezelésére történő utalás, miszerint:
„Az AI ügynökök és a multimoduláris képességek minden érintkezési pontjába történő integrálása, függetlenül attól, milyen AI asszisztenseket vagy alkalmazást szeretnénk használni.”
Magyarosabbra lefordítva, ugye a Galaxy S25 termékcsalád nem csak a Galaxy AI-t használja, mint a Samsung saját mesterséges intelligenciáját, hanem a Google-féle Gemini-t is, tehát igazából, két AI-asszisztenssel van felvértezve a modellszéria. Demis Hassabis, a Google DeepMind elnöke szerint, eredményes évet tudhatnak maguk mögött, számos kutatási áttöréssel vegyítve. A mérföldkő kétségtelenül a Gemini 2.0 alapozó modelljének kiadása volt, de 2025-ben sem állnak meg, hanem folytatják a „könyörtelen innovációs ütemet”.
„A Google úgy gondolja, hogy a mesterséges intelligencia következő szintjét az asszisztens rendszerek jelentik majd – ezek olyan rendszerek, amik képesek feladatokat és hasznos dolgokat végrehajtani a felhasználó helyett.”

Forrás: Unpacked Event / Samsung
Anno, egy évtizeddel ezelőtt olyan rendszereket mutattak fel, mint az AlphaGo, amely az első olyan program, ami legyőzte a világbajnokot a Go összetett játékban. Múlt hónapban kezdték meg a Projekt Astra tesztelői programjának bővítését, amivel egy univerzális AI-asszisztens jövőbéli képességeit kutatja, amelyek hasznosak lehetnek a mindennapi életünkben. Mindemellett nagyon izgatottak, hogy a Samsunggal együttműködve a Geminivel újabb funkciókat hozhatnak el. A Galaxy S25 termékcsaládban debütál ugyanis két olyan AI-modul, mi lehetővé teszi:
- a képernyőmegosztás (screen share)
- és az élő videó közvetítése (live video) alatti érvelést.
Előbbinél az okostelefon képernyője kerül megosztásra az AI részére, utóbbinál pedig a körülöttünk lévő világ a kamerák segítségével; melyet elemezve, a mesterséges intelligencia érvel és segít. Pl.: megfelelő-e a nyújtott tészta állaga a tökéletes végeredményhez.

Forrás: Unpacked Event / Samsung
TM Roh szerint, a Galaxy S25 a valaha volt legintuitívabb, legtermészetesebb és leginkább személyre szabott Galaxy élményét kínálja. Nem csak a parancsainkat érti, hanem a szándékainkat is. Tehát kezelhetjük egyfajta barátként is a terméket. Egyetlen gombnyomással több műveletet kezdeményezhetünk. A megértés mellett látja a következő néhány lépést, s kvázi így lesz a saját mesterséges intelligenciatársunk. Az AI-nak amellett, hogy erőssebbé, személyesebbé kell válnia. A kiemelkedő személyre szabás érdekében vezették be a Personal Data Engine-t, melynek köszönhetően a személyes adatainkat a legnagyobb biztonságban tarálhatjuk az eszközön – nem pedig a felhőben. A Person Data Engine személyre szabott mesterséges intelligencia-szolgáltatásokat tesz lehetővé, amelyeket a Samsung Knox Vault véd.
Az MX üzletág vezetője kitért a legerősebb Galaxy lapkára, ami ugye a Snapdragon 8 Elite for Galaxy névre hallgat. A legerősebb NPU-val szerelték fel a garantált mobilos AI-élmények érdekében. Ez a chipset még több lehetőséget biztosít a fotózás és azok szerkesztésének területén. A következő generációs ProVisual Engine és a nagy felbontású objektívek segítségével teljesen új szintre emelkedik az AI-kamera élmény. Az alapvető változás, nemcsak az általunk használt technológiában, hanem az életünkben és tevékenységünkben is jelen van. Amit eddig el se tudtál volna képzelni, az megcsinálhatod.
Zárásképpen az elköszön mondatsorról se feledkezzünk el: