Bemutatkozott a Galaxy Tab S10 FE-termékcsalád. Mutatjuk a bevezetéssel kapcsolatos főbb információkat!


Tavaly a Galaxy Tab S-termékcsalád jubileumába érkeztünk, hiszen a Samsung piacra dobta a tizedik generációját, amelynek alaptartozékai közül továbbra sem hiányozhat az S Pen, amivel kreativitásunkat és jegyzetelési vágyunkat kiélhetjük. Természetesen, a töltő adaptert már senki se keresse a csomag tartozékai között (és az S Pen-hez járó extra tollhegyeket sem, amit már korábban szintúgy elhagytak!). Szeptemberben mutatkozott be az alapduó, és ahogy várható volt, teret adva nekik, bőven fél évvel később hozták el a Galaxy Tab S FE-termékágat, amellyel próbálnak egy felsőkategóriás életérzést átadni azon felhasználóknak, akik nem szeretnének mélyen a zsebükbe nyúlni – viszont ez kompromisszumokkal jár.

A brandhez nem nyúltak. Megtartották a Galaxy Tab S FE és a Galaxy Tab S FE+ elnevezést, melyek közül a pluszos variáció lesz a nagyobb kijelzős megoldás. Amihez viszont már „hozzá nyúltak”, az utóbbi képernyőmérete, ugyanis 12.4 inchről 13.1 inchre nőtt. Ergo, új tartozék méretekkel kell számolni nála. Mind a kettő tablet 6mm-re vékonyodott 6.5mm-ről, amivel az alappárost csak megközelítik, de nem haladják meg.

Kezdjük a legégetőbb kérdéssel, miszerint, miként alakult a magyarországi nyitánya.

A Galaxy Tab S10 FE esetében:

TermékNyitóárSzínválaszték
Galaxy Tab S10 FE Wi-Fi, 8/128GB249 990 FtSzürke [SM-X520NZAREUE]
Világoskék [SM-X520NLBREUE]
Galaxy Tab S10 FE Wi-Fi, 12/256GB289 990 FtSzürke [SM-X520NZAPEUE]
Ezüst [SM-X520NZSPEUE]
Galaxy Tab S10 FE 5G, 8/128GB289 990 FtSzürke [SM-X526BZAREUE]
Világoskék [SM-X526BLBREUE]
Galaxy Tab S10 FE 5G, 12/256GB334 990 FtSzürke [SM-X526BZAPEUE]
Ezüst [SM-X526BZSPEUE]
A Galaxy Tab S10 FE magyarországi árai és színei.
Táblázat: Galaxy Világa | Forrás: Samsung Magyarország

A Galaxy Tab S10 FE+ esetében:

TermékNyitóárSzínválaszték
Galaxy Tab S10 FE+ Wi-Fi, 8/128GB319 990 FtSzürke [SM-X620NZAREUE]
Ezüst [SM-X620NZSREUE]
Galaxy Tab S10 FE+ 5G, 8/128GB364 990 FtSzürke [SM-X626BZAREUE]
Világoskék [SM-X626BLBREUE]
A Galaxy Tab S10 FE+ magyarországi árai és színei.
Táblázat: Galaxy Világa | Forrás: Samsung Magyarország

Az árcímkénél fogunk érezni egyfajta drágulást, ami érthető, hiszen legalább másfél év eltelt a két család debütálása között. A Galaxy Tab S10 FE alapmodellje 40 ezer forinttal lett drágább, de mentségükre szóljon, hogy immáron 8GB RAM társul a 128GB ROM mellé, illetve 12/256GB-os változatban is kapható hazánkban. Nincs másképp a nyitánynál a SIM kártya képes modellnél, ahol ugyanúgy 40 ezer forint felárat kérnek el. A Galaxy Tab S10 FE+ 5G képes termékénél ezzel szemben csak 35 ezer forint mindez, ha valakinek ez ilyen magasságban számít, mármint az 5 ezer forintnyi mínusz. Viszont itt lehet hiányérzetünk, mert 12/256GB-ban elkerüli a magyarországi piacot.

A színek sorából eléggé torpedós a helyzet, mert mind a három jelen lesz, csak éppen nem mindegyik tárhely és hálózati felállásban. Ha mondjuk tokban hordjátok, akkor teljesen mindegy. A hivatalos forgalmazása: 2025. április 3-án veszi kezdetét.

A bevezetési ajánlatról:

Hivatalosan nincs szó előrendelési kampányról, inkább csak bevezetésiről. A jelenlegi forgalmat élénkítő promóció: 2025. április 2. 14 óra és 2025. április 30. 23:59:59 között zajik, illetve a készlet erejéig, vagy éppen visszavonásig. A hivatalos promóciós szabályzatot itt lehet elolvasni, míg ráadás termékhez kapcsolódót itt.

A Galaxy FE-khez hasonlóan, most sem hagyják a korai vásárlókat ráadás termék nélkül. A Samsung.com webáruházon történő vásárlók ezt automatikusan megkapják a kosarukba helyezve, viszont minden más csatornánál a Samsung Members-ben kell leadni az igényt, melyet a számla feltöltésével kell bizonyítani. Ennek lesz egy elbírálási ideje, így nem célravezető az a módszer, hogy többszer feltöltitek ugyanazt az igényt, mert ezáltal inkább hátráltatjátok a folyamat végkimenetelét. Íme a felhozatal, melyik modellhez, mit kaptok:

TermékBevezetési ráadás termékÉrtéke
Galaxy Tab S10 FE1db Galaxy Fit324 990 Ft
Galaxy Tab S10 FE+1db Galaxy Buds FE34 990 Ft

Érdemes elgondolkodni a csomagkedvezményeken is, ugyanis:

  • Ha Galaxy Tab S10 FE szériás tableted mellé Galaxy Watch Ultrát vagy Galaxy Watch7-et és Galaxy Buds3 Prot vagy Galaxy Buds3-at is vásárolsz, akkor 20% kedvezményt kapsz a Galaxy Watch-ra vagy Galaxy Budsra.

…azt azért jelezném a promóció készítői felé, hogy a ráadás Galaxy Buds FE esetén nem biztos, hogy vásárolnák magamnak vezeték nélküli fülhallgatót. Azok, akik még sosem vásároltak a Samsung-féle Shop Applikációban, 5%-os azonnali kedvezményben részesülhetnek; illetve célszerű még a chaten keresztül érdeklődni, hátha lejjebb vihető a végső ár.

A promóció hivatalos kampányafotója:

Hozzászólás

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .