Szerző: Kanyecc1st

A Galaxy Z Flip6 tok választéka

Adósotok vagyok egy komplex cikkel, amelyben szeretném átvenni az előző termékek mintájára azt, hogy milyen tokválasztékkal rendelkezik a Galaxy Z Flip6 5G; illetve az adott lehetőségek, milyen szinekben és áron érhetők el. Most viszont csak a kiegészitők marketing videóját hoznám el, remélhetőleg a jövő heti uborkaszezonban lesz időm rá.

Kell-e beépített S Pen a Galaxy Z Foldba?

Megosztó témát és egyben kérdést hoznék el, ugyanis kíváncsi lennék a véleményetekre. A Galaxy Z Fold6 5G se törte meg azon sorozatot, miszerint az S Pen beépült volna a készülék vázába egy úgy nevezett S Pen hole-ba dokkolódva. Jogosan érhetné kritika a terméket, azonban véleményem szerint, nincs akkora alapja a felháborodásnak, mint amekkorára egyes tech médiumok szeretnék felnyomni. A folytatásban arra teszek kísérletet, hogy összeszedem azon érveket, ami alapján a hatodik Galaxy Z Foldnak még nem kell beépített S Pennel rendelkeznie.

A Samsung legelőször a Galaxy Z Fold3 5G-nél hozta el az S Pen képességet, melyet a belső kijelzőn lehet alkalmazni. Ha visszaemlékeztek, írtam egy átfogó cikket azzal kapcsolatban, miként fejlődött a generációk során a hozzákapcsolódó tok. A lenti fotóra pillantva simán leszögezhető, hogy a Galaxy Z Fold5 5G-én csiszolgattak, hiszen nincs szemmel látható változás úgy, mint az elődöknél.

A Galaxy Z Fold-éránál a visszajelzésekre a többihez képest is jobban odafigyel a Samsung fejlesztőcsapata. Őket igazolja mindez, ugyan a Galaxy Z Fold3 5G vásárlóinak 88%-a mondta azt, hogy elégedett a vásárolt termékével; míg ugyanezen mutató a Galaxy Z Fold5 5G-nél 94% (!) volt. Ergo, a tavalyi modellnél mindössze 6% elégedetlenkedett, ami elenyésző ilyen magasságokban. A cél persze a szinten tartás és az esetleges javulás. A Galaxy Z Fold6 5G esetében a prioritás: az ellenállóságra és a termék fizikai adottságaira esett. A sokak által említett S Pen egy alacsonyabb fontossági besorolást kapott, ami valahol érthető – hiszen csak az elégedetlenkedik, aki rendelkezik S Pen képes tokkal.

Mind a kettőnél jelentős előrehaladást ért el a gyártó. 6.1mm-ről 5.6mm-re csökkentették a vastagságot kinyitott formában, illetve 13.4mm-ről 12.1mm-re összecsukottban. Eközben az akkumulátorkapacitásához nem nyúltak, azaz maradtak 4.400mAh-nál. A súlyából szintúgy lefaragtak, hiszen 253 grammról 239 grammra fogyatkoztatták le. A víz- mellett a porellenállóságra is fókusz helyeződött, ugyanis az IPx8 tanúsítvány helyett immáron IP48 jellemezi. Egyelőre teljes porállóságról szó sincs, de azért részlegesről beszélhetünk, ami remek útmutató arra, hogy nem lehetetlen a kitűzött cél.

A Galaxy Z Fold6 5G-nél simán lehet olyan érzete az embernek, hogy nincs sok változás az elődhöz képest; viszont szó sincs ilyesmiről. A részletekben lapul az ördög, de most koncentráljunk az S Pen-re.

A Galaxy S Ultra sorozatban se egyből tűnt fel a Samsung toll megoldása. A Galaxy Note-érában a kezdetek óta beépített formában kapott helyet, azonban az S Pen a mai világban egy olyan kiegészítő, amit kevés felhasználó használni még akkor is, ha ott a lehetőség rá. (Élőpélda vagyok a Galaxy Tab S8 tabletemnél, ahol egy kezem elegendő a használatának megszámlálására.) Nyilván, a tokba ágyazott megoldás egy alternatíva azok számára, akik cáfolják a kijelentésem; és talán ők azok az elégedetlenkedők, akik tok nélkül szeretnék élvezni az S Pen előnyeit. Sőt, azt se szabad elfeledni, hogy ez így csak jelenleg egy passzív toll; azaz az úgy nevezett air command-okra és az elhagyás jelzésére se alkalmas. (Előbbinél említhető meg a prezentációknál történő léptetés, vagy a fotó elsütése a toll segítségével.)

A háttérben talán az állhat, hogy már egy ideje a levegőben van olyan pletyka, miszerint a Galaxy Z-termékcsoportba is befuthat egy Ultra családtag. Ha az alapmodellnél ellőné a gyártó ezt az újdonságot, akkor nehezebb helyzetbe lenne nála, főleg hogy drágábbnak ígérkezik a sajtóértesülések szerint. TM Roh már tavaly közzé hirdette, hogy még több eszközkategóriába szeretné megjelentetni. Simán el tudnám képzel az itteni beépülését.

Talán az lehet a lépés előszobája, hogy a Galaxy S25 Ultra 5G-nél eshet át az S Pen egyfajta dizájnreformon. Ha belegondoltok, a Galaxy Note5 óta ugyanazt a tollat kapjuk az okostelefonoknál; ha bár a Galaxy Z-éránál annyi a különbség, hogy itt rugóshegyű, mellyel a sérülékenyebb belső kijelzőt védik.

Összességében: az S Pen beépítése az alap Galaxy Z Fold-termékeknél nem égető kérdés. Számos olyan tény és igény van, ami sokkal fontosabb, mint pl: gyorsabb töltés, jobb hűtés, nagyobb teljesítmény, vékonyítás, gyűrődés láthatóságának elfedése, stb. Másrészről, ha megfigyelitek, az idei érának a fókuszában a mesterséges intelligencia van. Igaz, számos alkotáshoz kapcsolódó újdonságot kaptunk a One UI 6.1.1-ben, de tollmentesen szintén lehet ezeket alkalmazni.

A legötletesebb, ám legegyszerűbb olimpiai kiegészítő

Zajlik a nyári olimpiai játékok Párizsban, Franciaországban, melynek kiemelt támogatója a Samsung Electronics. Egyszer már szóbahoztam Kapás Boglárka kapcsán az eseményt, hiszen az olimpikonok kaptak egy-egy Galaxy Z Flip6 Olympic Edition terméket, ami tulajdonképpen az esemény versenyzőinek egy exkluzív termék: egyedi dizájnnal és operációs rendszer témával. Bolti forgalmazásban nem kapható, viszont átlagember is hozzájuthat, ugyanis akadnak olyan résztvevők, akik ragaszkodnak a meglévő saját telefonjukhoz, így felpakolták eBay-re és társaira.

A francia képviselet az esemény kapcsán keményen odatette magát a mörcsöndájzing terén, ugyanis számos termékre hozott el olimpiai kiadású tokot, aminek van némi felára; de mégis csak egy emlékötlet, ha már valaki ott él és részt vesz rajta, mint néző/szurkoló. Gondoltam, hogy külön is érdemes lehet megemlékezni róla, de helyette most csak egy gyűjtőlinket osztanék meg, mert akad érdekesebb és egyszerűbb megoldás, mint pl.: a képen prezentált.

Ha rákerestek a keresőjükben a „Lentilles de protection caméra tricolore pour” kifejezésbe, akkor találhatjátok meg a legjobb elképzelést, ami egyben ténylegesen a legegyszerűbb, mert nincs túlgondolva, mégis az olimpiára illeszkedik.

A Samsung a Galaxy S23 termékcsaláddal átállt a kameralencse kitüremkedésre, azaz elhagyták a kameraszigetet, amit úgy nevezett lencsegyűrűvédővel lehet védeni egyenként. Az ötlet pedig annyi, hogy kapunk: egy kék, egy fehér és egy piros védőborítást, amint a kamera-kitüremkedésekre lehet rányomni, s így nem csak védjük azt, de még a francia zászló jellegzetes színei is visszaköszönnek.

Azzal persze lehet vitatkozni, hogy az 5 lencsés Galaxy S24 Ultra-nál miért nem az olimpiai zászlónak az öt karikájának színe köszön vissza, de gondolom az országon és nem az eseményen volt a hangsúly a kivitelezésénél.

Az alábbi termékek felhasználói ruházhatnak be rá, ha tetszik:

A típusszámok elárulják, hogy nem teljesen hivatalos gyári kiegészítőkről van szó, hanem a Samsung third-party megoldásait kivitelezőről – ami alatt az Adidas, a Gucci és egyéb más brandek tokjai is futnak.

Árukról sajnos nem találtam infót a hivatalos oldalon, de egyes helyeken 10-15 euroért droppolják.

Szép lassan alap felszereltség lesz az 5G képesség

A Counterpoint Research csapata ontja magából az érdekesebbnél érdekesebb kutatásokat, amit ezúton köszönünk nekik, mert van számos, amivel érdemes foglalkozni. A folytatásban nem feltétlenül a Samsungra helyeződik a fókusz; hanem inkább az okostelefonok piacára. Ha most szeretnétek készüléket vásárolni belépőkategóriában, akkor még egy feltételes kérdés merülhet fel, miszerint kell-e az 5G vagy sem? Nekem speciel 5G képes termékek van, de szoftveresen csak LTE hálózatig van engedélyezve a „felcsatlakozási lehetőség”, amelynek egyszerű az oka: nincs az a mértékű lefedettség felénk, hogy érdemes legyen hagyni, pedig az előfizetésem engedélyezné.

Az említett piackutatócég összehasonlította, hogy 2021 első feléhez képest három évvel később, minként áll az LTE piac az 5G-hez viszonyítva. Ahogy azt sejteni lehetett, előbbi szűkülni, utóbbi növekedni fog. Míg akkoriban a piac kétötöde tudta jobb hálózatot, addigra most ez átfordult kétharmadra. Majdhogynem helyet cserélt kettőjük értéke.

A kimutatás remekül ráreflektál, hogy az alacsonyabb árfekvésű termékeknél jellemző az abszolút LTE képesség. Tény és való, hogy 20-30 ezer forint körül nem éppen találok 5G képest a viszonteladóknál, de az is biztos, hogy nem túlzottan keresnék; mert ott máson van a lényeg, nem a hálózati csatlakozáson. Minden esetre a Counterpoint kutatása szerint, a 100 dollár és az alatti ársávra egyáltalán nem jellemző a vásárlók körében ez a termék keresése.

Másabb a helyzet 399 dollárig bezárólag, aminél a belépőszintű és a középkategória alsó felét tarthatjuk számon. Csakhogy legyen viszonyítási alapotok, a Galaxy A35 5G ezen az árponton (míg a Galaxy A25 5G 299 dolláron) kezdte meg az életciklusát. Itt történt a legnagyobb változás, hiszen egyharmadról majdnem kétharmadra növekedett a házrész aránya – a folytatásban pedig tovább fog növekedni kettőjük különbsége. A Samsung is rengeteget hozzátesz mindehhez, mégis náluk már csak a Galaxy A0x és a Galaxy A1x termékérában van jelen az LTE képesség, máshol csak az 5G modellre fókuszálnak.

Érdekességként említeném meg, hogy az év első negyedévében egyetlen LTE képes Galaxy készülék se kapott helyet a legnépszerűbb okostelefonok körében; ez viszont az év második negyedévére változott, ugyanis kettő is feltűnt.

A 400 dollár és a feletti árzónában már egyáltalán nem jellemző az LTE képesség, ami érthető, hiszen a prémium készülékek megköveteltetik az 5G-t. Azon csodálkozom, hogy 83%-ról nem 100%-ra, hanem 98%-ra növekedett mindössze. Kíváncsi lennék, melyek voltak azok a kakukktojás modellek, amelyek rontották a rátát 2%-kal?!

Galaxy Tab A9+ Kids Edition: gyermekbarát tablet érkezik

A Samsung US sajtószobájában bukkant fel a bejelentés, miszerint a közelebbi jövőben a Samsung gyermekbarát táblagép kiadására adja a fejét. A Galaxy Tab A9+ Kids Edition elárulja, mivel számolhatunk, hiszen, ha a korábbi modelleket vesszük alapul, akkor nagyjából adja magát, hogy a névben szereplő terméket alakítják át úgy, hogy az a gyerkőcöknek és a szülőknek megfelelő legyen minden téren.

A Galaxy Tab A9+ Kids Edition-t úgy tervezték, hogy teret biztosítson a gyerekeknek a biztonságos használathoz, ugyanakkor a tanuláshoz, a növekedéshez, az alkotáshoz, a streameléshez és a felfedezéshez is. (…) A szülők akár profilokat is létrehozhatnak a gyermekeik számára, és személyre szabhatják a beállításokat – a gyerekek által kedvelt és a szülők által megbízott felhasználói élmények érdekében”
– újságolta Drew Blackard, a mobiltermékek-kezeléséért felelős alelnök.

A fókuszban a Samsung Kids alkalmazás áll a Galaxy Tab A9+ gyermek kiadásánál. Előretelepített, azaz nem kell letölteni, csak beállítani kedvünk szerint. Minden gyerköc külön felhasználói fiókot kaphat, ezáltal egyénre szabottan lehetséges a felügyeletük. A szülők korlátozhatják a képernyőidőt, az egyes alkalmazásokhoz történő hozzáférést, ezen felül figyelemmel kísérhetik minden online tevékenységüket. Blokkolhatják vagy éppen korlátozhatják azokat a közösségi média felületeket, melyek szerintük károsak; de az is helyet kap a repertoárban, hogy a játékalkalmazásokban töltött időt meghatározzák.

A fiatalság edukálása is a cél a Kids Edition-nek, ezáltal bizonságos környezetet teremt meg az online böngészéshez, valamint egy olyan alkalmazás store-t kapnak, ahol ellenőrzött programokat tölthetnek le és telepíthetnek. Az alkalmazástár gyermekbarát tartalmak széles skáláját prezentál, mint pl.: oktatójátékokat vagy interaktív történeteket.

Tulajdonképpen, egy Galaxy Tab A9+ készüléket kapunk 8/128GB-os kiadásban, amelyre előtelepítették a Samsung Kids-et; illetve a táblagéphez egy eléggé masszív ütésállótokot biztosítanak. A tokot magát Puffy Cover-ként emlegetik, ami meghatározza a termék színét, hiszen mégis csak ebben fogjuk tárolni a szürke modellt. A védőtok piros, sárga és kék színben lesz kapható. Ergonomikus kialakítására büszkék a fejlesztők; valamint eléggé masszívnak is tartják, hogy biztosan ne merüljön fel semmiféle probléma esetleges ejtés során. Hátlapján egy kitámasztó szintúgy fellelhető. A tartozékok között található továbbá egy érintőceruza (vagy ahogy ők hívják: Crayo-Pen), ami egy zsírkrétára emlékezteti az embert leginkább, illetve adnak mellé töltőadaptert, ami manapság külön vásárlós tétel. Nem utolsó sorban, pedig a matricákról se feledkezzünk el…!

Az Egyesült Államokban augusztus 11-én veszi kezdetét a termékek értékesítése a Samsung.com webáruház mellett még néhány online és offline helyen. Ára 269 dollár, azaz átszámolva cirka 100 ezer forint. Első ízben Wi-Fi képes változatban debütál, de a Verizon szolgáltatóval a hó végére megérkezhet koprodukcióban az 5G-s alternatíva is.

Megmutatta erejét a Galaxy A16 5G

Évről évre fellebben olyan hír, miszerint a Samsung el szeretné hagyni a belépőszintű készülékeit, hogy végre az Apple nyomdokaiba lépve csak prémium termékekkel láthassa el érdeklődőit. A folyamatos Galaxy A-szériás ritkítás ennek egyik lépése. Jól hangzik a stratégia, ám ezt nem engedhetik meg – legalábbis egyelőre. Remek élőpélda a nemrég közölt TOP10 népszerű okostelefonok eladási listája az első és a második negyedév szakaszában, ahol igenis helyet foglal mind a Galaxy A0x, mind pedig a Galaxy A1x termékcsaládja. Szóval nem mostanság fogja elengedni a kezét ennek az érának, hiszen akadnak régiók, ahol tényleg alacsony árfekvésben keresnek kompromisszumkész megoldásokat.

A Galaxy A16 5G érkezésére lehet számítani, melyet a Geekbench teljesítményteszten történő „megfuttatásai” remekül bizonyítanak. Nemmellesleg, azt se feledjük el, hogy a Galaxy A15 5G a debüt után nagyobb népszerűségnek örvendett, mint az LTE képes változat. Mielőtt azonban kitérnék a termékre, csaponganék egyet.

Nézzük, milyen chipsettel szerelték az eddig Galaxy A1x 5G termékeket:

  • a Galaxy A13 5G a MediaTek-féle Dimensity 700-zal (7nm),
  • a Galaxy A14 5G régiós eltéréssel Exynos 1330-cal (5nm) és MediaTek Dimensity 700-cal,
  • míg a Galaxy A15 5G a MediaTek Dimensity 6100+-szal debütált.

A MySmartPrice csapata bukkant rá az SM-A166P típusszám alatt lévő termék teljesítménytesztjére, aminél a ‘P’ utótag egyértelműsíti, hogy nem az Exynos lapkával érkező modellel tessék számolni. Ha netán valakinek nem lenne meg, akkor anno a Galaxy A13 5G-nél az Exynos variánst SM-A136B-ként, míg a MediaTek-est SM-A136P-ként dobták piacra. Nincs persze kizárva, hogy később beújítsanak egy hazai chipsettel, de az első adatok nem erre mutatnak rá.

A 6GB gyorsítótárral szerelt termékben nyolcmag muzsikál ketté szeparálva. Kapunk két erősebb magtartományt 2.40GHz-en, míg hat energiatakarékosabb kiadást 2GHz-en. Ha minden igaz, akkor ez a Dimensity 6300 lapka lesz. Mélységekbe menően nincs róla sok információ, ami érthető, hiszen még a debütálásig több hónap van.

Ha persze a MediaTek oldalán adja magát minden ott írt tény, akkor támogatja az UFS 2.2-es tárhelyet; a grafikai gyorsítónál a Mali-G57 MC2 szerepel; a Cortex besorolást illetően pedig, a két erősebb magpáros A76-os, míg a hat „gyengébb” A55-ös. Talán, ami a legnagyobb húzás, hogy a 108MP-es szenzort is támogatja, bár ekkorábal nem feltétlenül kell még számolnunk a Galaxy A1x-érában.

A chipset gyártó kihangsúlyozza, hogy az előző generációhoz képest 10%-kal gyorsabb játékélményt garantálhatnak, míg 50%-kal jobb grafikai élményt. Meglátjuk, mire lesz elegendő mindez a valóságban. Az biztos, hogy a 100 ezer forint alatti sávot erősíti majd a Galaxy A16 5G, amely később 70-80 ezer forint alá is beeshet.

Lesz-e kihívója a Google operációs rendszerének valaha?!

Utoljára egy évvel ezelőtt foglalkoztunk az operációs rendszerek piaci eloszlásával. A jelenkorban háromról lehet hírt adni, melyből kettő eléggé szép szeletet ragad ki az összből. Az egyik az Android, a másik az IOS; illetve még ott van a Huawei által megálmodott HarmonyOS, ami egyelőre egyik versenytársát se veszélyezteti – de ezt valahol sejteni lehetett akkor, amikor életútjára indult. A Google szépen lefedi a piacot, ezzel pedig nem kevés információhoz jut a felhasználókról, ami véleményem szerint sokkal értékesebb, mint az, hogy éppenséggel mekkora az Apple variánsához képesti különbség.

A 2024-es év első negyedévét behúzta az Android operációs rendszer, ami érhető, hiszen világviszonylatban a legtöbb okostelefonnak szolgáltat szoftveres megoldást. Az első három hónapban 77%-ot tudhatott magáénak, azaz több mint a piac háromnegyedét bitorolja. Mondjuk voltak „jobb” időszakaik, mint a jelenlegi, de lessük csak meg azt a bizonyos görbét.

Az Androidnak nincs versenytársa globális fronton.
ForrásCounterpoint Research

A tavalyi azonos időszakhoz viszonyítva, mind az Android, mind az IOS 1-1%-ot csökkent, amelyet a Huawei megoldása nyelt be, ugyanis 2%-ról 4%-ra növelte a házrészarányát, ami még mindig eléggé kevés, de egy eléggé kismértékű, ám növekvő tendenciát mutat. Mondjuk sikeréhez kell az anyaországának megtámogatása, ugyanis a Counterpoint Research információi alapján, Kínában előnyösebb 17%-os eredményt tud felmutatni.

Az eredményt látva, meghökkentő lehet, hogy miközben magabiztosan vezet a Google fejlesztése; addig okostelefonok körében az Apple szállítja a legnépszerűbb termékeket a vizsgált időintervallumban. Tudom, ők csak a prémium szegmensben vannak jelen; de talán emiatt ez a fajta méretesebb különbség. Mi lenne, ha belépnének alacsonyabb ársávokba is? …Vagy éppen fordítva, a Samsung és a nagyobb Android-ot használó versenytársak hagynák el a belépő- és a középkategóriát? Biztosan jobban zárna az olló.

Az viszont látszik, hogy mélységekben az Android népszerűsége – ha lehet ilyet leírni. 77%-os értékével az elmúlt 2 év második leggyengébb eredményét hozta, ami a tavalyi év utolsó felében 74%-on állt meg.

A Google sokat köszönhető a Samsungnak; nem véletlen, hogy ennyire szoros kettőjük közötti kötelék. Az operációs rendszerek ötletmerítéseinél pedig nem igazán lehet nyertest hirdetni, ugyanis nagyjából ugyanannyian pártolnak át, mint el. Szóval, míg a HarmonyOS nem tud világpiacon érvényesülni, addig egyikőjüknek sincs félnivalója – ahhoz pedig az kell, hogy minél több nívós applikáció fejlesztő nyisson feléjük is.