Szerző: Kanyecc1st

Jobban fogy a Galaxy Ring, mint ahogy azt várták!

A nyári Unpacked esemény számtalan új, izgalmas terméket hozott, de akad egy, amely eszünkbe juttatja a Galaxy Fold piacra dobását, amit a Samsung szintén limitált piacszámra ütemezett, hogy felmérje annak igényét. Az első okosgyűrűjénél sincs ez másképp, ugyanis a Galaxy Ring nem kapható minden országban; így ha valaki nyitott lenne rá, egészen Németországig kell utaznia, hogy az ottani képviselettől rendelhessen egyet – mondjuk a szálloda/apartman címére. Az ár se rettentette el a vásárlók tömegét, hiszen előzetesen 400 ezer darab legyártását tervezték be a 2024-es esztendőre, azonban a piaci fogadtatása annyira ígéretes volt, hogy ezen változtattak.

Az egyik helyi médium, a The Elec számolt be arról, hogy a Samsung 600 ezer egységgel bővítette a kezdeti készletének forrását, azaz azt a célkitűzést tette, hogy ez év során cirka 1 millió okoskütyüt szeretne eladni, ami elképesztőnek hangzik. Pláne, úgy, hogy 400 dolláron nyitott, cirka 150 ezer forinton, amiért már egy okosórát is viselhetnénk.

Úgy tűnik, hogy a kezdeti érdeklődés messze felülmúlja azt, amit a Samsung eredetileg bekalkulált. A Galaxy Ring-et nem csak más piacokon, de még Kínában is nagyon pozitívan fogadtak, amivel a gyártó más termékei iránti igény fokozódott. Ilyenkor mindig érdemes az ökoszisztémára gondolni, amellyel könnyebben láncolják magukhoz az érdeklődőket, hiszen egy okostelefon még le-lecserélünk, de ha van mellette egy fülesünk, okosórán, és más egyébünk, már ragaszkodóbbakká válunk.

Ha a Samsungnak sikerül eladnia a szóban forgó készletet, akkor megközelíti a legnagyobb riválisának, az Oura-nak a 2017-es piacra dobása óta eladott darabszámát, ami elképesztő siker lenne házon és termékcsoporton belül, nem beszélve arról, hogy erősödne a wereable piacán, ahol az Apple mögött cammog már évek óta.

További érdekesség, hogy a gyártó az Egyesült Államokban szabadalmi pert nyújtott be az illetékes hatóságnál azzal kapcsolatban, hogy semmiféle formában nem sérti az Oura szabadalmait.

A Galaxy Ring magyarországi forgalmazásban egyelőre nem kapható. Azt tudnám elképzelni, hogy a környező országok készletéből idővel lecsippenthet a magyar képviselet, melyet a márkaboltokon és a Samsung.com webáruházon keresztül értékesíthet elsőként – mint anno a Galaxy Fold-ot. Azért azt se szabad elfeledni, hogy igen nagy raktárkészlettel kell számolni a terméknél, hiszen 3 színben és 9 méretben érhető el, azaz összeszorzás után 27 terméket eredményez, ha csak mindegyikből 1-1db-ot szeretnénk készleten tartani. Nos, a méretek között biztosan akadnak kevésbé populárisak, a regiónális blokk ezek kiszűrésére is megfelelő lesz.

Te elgondolkodnál egy Galaxy Ring vásárlásán, ha kapható lenne?

Az egyik leghosszabb szoftvertámogatást nyújtja a Samsung a felsőkategóriában

Tavaly arról számoltunk be, hogy a Samsungnak lépnie kell a szoftver támogatottság területén, hogy még több leendő felhasználó fele nyisson. A Google magasra tette a mércét, hiszen 7 főszoftver frissítést ígért a vásárlóinak, amihez foghatóval eddig egyik gyártó se állt elő; de mivel a dél-koreai tech óriásnak a kapcsolatai eléggé szorosak velük, várható volt, hogy náluk is efelé fog tendálni a tendencia. Fontos leszögezni, hogy szeretnének a prémium szegmensben, azaz a 600 dollár feletti ársávban érvényesülni, így a flagship modelljeiknél lesz érezhető az elmozdulás.

A Galaxy S24-termékcsalád hozta el az áttörést, ugyanis maguk mögött hagyták a 4 főszoftveres és 5 évnyi biztonsági frissítéses felállást, amelyet egységesítve 7 évre cseréltek le. Ergo, 7 operációs rendszerfrissítéssel lehet számolni 2024-től a Galaxy S- és a Z-termékcsoportban; valamint 7 évig kapják a biztonsági javításokat a keresőóriás jóvoltából, hogy a hackertámadások ellen védve legyenek. Ezzel a húzással pedig olyan magasságokba keveredtek, mint a Google, ami jó hír, hiszen már csak az a termékeinek az akkumulátorának kellene ugyanennyi időt kibírnia. Reméljük, a szervízek hosszabb ideig támogatják azok cseréjét.

A belépő- és a középkategóriában szintúgy megtörtént az előrehaladás, ugyanis mind a kettő termékcsoportnál a 4 főszoftver és az 5 évnyi biztonsági frissítés lett a konstans érték olyannyira, hogy még ez alól a belépőszint legalja, a Galaxy A05s se képezett kivételt, ami elképesztő. Természetesen, azt se feledjük el, hogy ilyen mélységekben egy úgy nevezett kiherélt One UI Core felület szolgáltatja a operációs rendszer felületet, szóval azért tesznek is azért, hogy a világ rendje ne boruljon fel.

Ha pedig körkép formájában szeretnénk körbenézni, akkor a következővel számolhatunk:

#GyártóOS támogatás
1Samsung
Google
7 év
2Huawei6 év
3Fairphone
Apple
5 év
4OnePlus
Xiaomi
Oppo
4 év
5Vivo
RealMe
Honor
Sony
HMD
Nothing
Motorola
3 év
6Asus2 év

A folytatásban egy nagyszabású cikk megírására teszünk kísérletet, melyben a Galaxy Világa indulása óta megjelent magyarországi forgalomba is került készülékek szoftvertámogatottságát szedjük össze, hogy mindenki képben legyen, a saját terméke meddig élvezheti a frissítéseket. Az oldalt érdemes könyvjelzőzni, ide klikkelhettek:

Ez a két egészségügyi funkció egyelőre még nem érhető el az európai Galaxy okosóra tulajdonosainál

Még két napig zajlik az újdonsült Galaxy készülékeknek az előrendelési kampány időszaka, amit már csak azért is érdemes kihasználni, mert tapasztalataink szerint, a következő hetekben és hónapokban hasonlóan jó ajánlatokra már nem igazán lehet számolni. Jókra lehet, de ilyen mértékűekre nem éppen. Ha netán valaki elmulasztotta volna az előregisztrációs időszakban történő regisztrációt, azoknak egy jó hír, hogy az ELOREGISZTRACIO kedvezménykóddal a Samsung.com webáruházában ugyanazon kedvezményben fog részesülni, mint a BHR-rel kezdődő kód esetében, amelyet e-mailben és telefonon küldtek meg.

A Galaxy Watch7 és a Galaxy Watch Ultra keretében bemutatkozott az új One UI 6 Watch felület is, amely számos újdonságot tartalmaz, amire már korábban felhívta sajtóközlemény formájában a Samsung a figyelmet. Igen ám, de akadnak elmaradások az előző generációból. Ilyen a szabálytalan szívritmus értesítése, vagy angolosabban az Irregular Rhythm Notification.

Nem újdonság az említett új funkció, hiszen a One UI 5 Watchnál már bekerült a köztudatba, amire az alábbi sajtóanyag is remekül példát szolgál. A Samsung törekszik arra, hogy a felhasználók minél teljesebb körképet kapjanak egészségükről, ez alól pedig a kóros szívritmus nyomon követése sem képezhet kivételt. Tavaly nyáron a Koreai Élelmiszer- és Gyógyszerbiztonsági Minisztérium után az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatósága (FDA) szintén jóváhagyta a funkciót, melynek lényege, hogy  figyelmezteti a felhasználót az esetleges AFib aktivitásra. Ez az újítás viszont azóta sincs jelen a magyarországi – és más európai ország – felhasználóinak óráján, mert ahogy anno a Galaxy Watch Actice2 esetében az EKG és vérnyomásmérésnél, úgy itt is az illetékes hatóságnak rá kell bólintani. Mint megtudtuk, várhatóan az év utolsó felében történhet ez meg, de a jövő év elejét nagyobb valószínűségre tesszük. Anno másfél évet vártunk rá!

Az elmúlt években különösen nagy fókusz kapott az alvási szokások monitorozása is. Az Alvástréning újítással próbálja a felhasználókat ellátni hasznosabbnál hasznosabb tippekkel, hogy a következő napjukat még energikusabban kezdhessék. Ugye ehhez elengedhetetlen 7 napnak az alvásmintája. Az alvási apnoe funkció lehetővé teszi a 22 év feletti felhasználók számára, akiknél nem diagnosztizáltak alvási apnoét, hogy egy-két éjszakás megfigyelési időszak alatt észleljék a közepesen súlyos vagy súlyos obstruktív alvási apnoe (OSA) jeleit. Ez egy gyakori és krónikus alvási állapot, amelyet gyakran nem diagnosztizálnak, ezáltal kezeletlen. A funkció használatához a felhasználók egyszerűen nyomon követhetik az alvásukat tíz napos időszakon belül kétszer több mint négy órán keresztül.

Az alvási apnoe veszélye abban rejlik, hogy alvás közben leáll a légzés, és gyakran az oxigénellátás megzavarásához, az alvásminőség romlásához és a nappali fáradtság fokozásához vezet. A kezeletlen tűnetek növelhetik a szív- és az érrendszeri betegségeket, mint pl.: a vérnyomást, a koszorúér-betegségének kialakulását vagy éppen stroke kockázatát erősítheti.

Ez a funkció sincs jelen még az európai felhasználók okoskészülékeiben, ugyanis egyelőre csak a fentebb említett Dél-Koreai és az Egyesült Államok béli szakhatóság által kerül jóváhagyásra. Várhatóan 2025-ig kell várniuk a Galaxy okosóra tulajdonosainak arra, hogy a megtörténjen a minőség-ellenőrzés és zöld utat kaphasson a funkció, mert hozza azt a színvonalat, amit megkövetel a „szakma” tőle.

Zárásképp tenném hozzá, hogy az Európai Unió biztonsági-, egészségügyi- és környezetvédelmi előírásának kell megfelelnie. Ha ez megtörténik, akkor számos országba élesedhetnek a funkciók, mint pl.: Magyarország mellett Ausztria, Belgium, Bulgária, Horvátország, Csehország, Dánia, Észtország, Finnország, Franciaország, Németország, Görögország, Izland, Írország, Olaszország, Lettország, Litvánia, Hollandia, Norvégia, Lengyelország, Portugália, Románia, Szlovákia, Szlovénia, Spanyolország, Svédország, Svájc és az Egysült Királyság lakói is használhatják majd. Szóval nem lokális, hanem regiónális a blokk egyelőre.

Szíjasított tippek az új Galaxy okosórákhoz

Nem gondolnám azt, hogy különösebb kommentárt kellene csatolnom a soron következő kis tutorial videóhoz, de hátha akad olyan olvasónk, aki nincs tisztában azzal, mennyire egyszerű a Galaxy okosórákon egy szíjnak a cseréje. Pláne, hogy a gyártó bevezette az egykattintásos le-/felvételű mechanizmust. A Galaxy Watch Ultra-knál azonban kicsit másabb a szíjnak a jellegge, így ha annak hosszán szeretnétek állítani, akkor arra is megoldást kínál az alábbi mozgóképtartalom.

A Spigen gondolt a Galaxy vásárlóira

Alapvetően nem vagyok a gyári tokoktól eltérő tokoknak a híve, de van egy bázisközönség, akik az átlagosnál komolyabban gondolják a készülékük védelmét esetleges ejtések és más külső behatások ellen. Ők bátran keressék a Spigen megoldásait, ahol biztosan találnak olyan tokvariánsokat, amelyekkel ténylegesen féltéglává tudják varázsolni legújabb Galaxy terméküket, de legalább nem kell semmi miatt aggódni.

Kezdésképpen mutatnám a Galaxy Z Fold6 és a Galaxy Z Flip6 tok lehetőségeit, ahol külön felhívnám a figyelmet a zsanérvédelemre. Már-már elmentek otthonról hatást eredményeznek, de biztosan védenek a porbehatástól. Részletek miatt ide klikk.

A Galaxy Buds3 Pro tokja különösen tetszik, ahogy a Galaxy Ringé is.

Zárásképpen pedig az a „tok”, aminek vásárlóit sosem fogom megérteni, merthogy okosórára Én biztosan nem tennék, az is biztos, de tudom, van az a közeg, és szitu, amikor már zsebre teszem magam is biztos, ami biztos.

A Galaxy Z Fold6 5G-ből se spórolták ki a gőzkamrát

A Galaxy Z Flip6 5G lett a legelső Galaxy Z Flip-érából, amely el lett látva hűtéssel, viszont ez mégsem hozta el a DeX üzemmódot, ami valahol fájópont, mert hardveri adottságai alapján képes lenne a lekezelésre, ellenben a Samsung szoftvermérnökei még nem érzik azt, hogy releváns lehet a felhasználóinak, mint extra funkció. Egyetértek vele, hiszen az a korcsoport, akik mellette voksolnak, nem mini PC-ként akarja első sorban használni. Tehát, akinek ilyen igénye volna, az maradjon a könyvstílusú Galaxy Z Fold-vonal mellett.

Érdekes, nála nem volt annyira kihangsúlyozva hűtés megoldása, de jó ha tudjátok, hogy már a Galaxy Z Fold5-ben is jelen volt a gőzkamrás megoldás. Igaz a méretével lehet vitatkozni, viszont a semmihez képest ez is valami. Szóval a mérnökök továbbléptek egy szintet, mert a lapka megköveteli a megfelelő hőfokszabályzást, s ezáltal megelőzik annak visszaszabályozását esetleges melegedés során.

A fenti fotó remekül prezentálja, milyen méretes változás történt, ugyanis hozzányúltak a kamra hosszúságához, ezáltal nagyobb felületen lesz képes a hő elvezetésére, ezáltal pedig hűteni a processzort.

Fog is kelleni, hiszen a Galaxy S24 Ultra mintájára, szintúgy 41%-os NPU növekedéssel lehet számolni, ami a mesterséges intelligenciához szükséges lesz. Ezen felül 20%-kal erősebb lett a CPU, míg 30%-kal a GPU. Méretben pedig ugye zsogorodott, mert vékonyabb lett, szóval érdekes látni, hogy a mérnökök úgy múlják felül az előző generációt gőzkamra megoldását, hogy közben kevesebb terük volt fizikálisan.

Érdekességképp említeném meg az elégedettségi faktorját a Galaxy Z Fold-érának. Míg a Galaxy Z Fold3 vásárlóinak 88%-a kapta azt, amire számított, sőt még annál is többet; addig a Galaxy Z Fold5-nél ugyanezen mutató 94%-ra kúszott fel. Elképesztő a teher van a tervezőkön, de hát ilyen árfekvésben megköveteli a fogyasztó a minőséget minden téren.

A hűtésmegoldás hozzá fog ahhoz is járulni, hogy kevésbé merüljön a termék, illetve gyorsabban töltődjön fel ugyanazon 25W-os töltővel, mint az elődje.

Az összehajtható okostelefonok infografikái

Az összehajtható okostelefonok hatodik generációjának előrendelési időszaka javában zajlik. Szűk másfél hét sincs hátra még belőle, hogy benevezzetek a legjobb ajánlatokkal, mert várhatóan utána ilyen jóval már nem fognak előrukkolni. Számomra inkább az a kérdés, hogy az exkluzív színeket, meddig szeretnék a portfólióban tartani hazai fronton, ugyanis a Galaxy S24-eknél nagyjából másfél hónap alatt kifuttattak és azokat nem is pótolták.

Mutatnám elsőként a Galaxy Z Fold6 5G főbb jellemzőit:

Illetve a vélhetően kelendőbb kagylóformájú modellét is: