Kategória: Kampányfotók

Előzetes, mozaik stílusú marketing fotókon a nyári Unpacked esemény termékfelhozatala

Már egy hónapot sem kell várni a nyári Unpacked eseményig. Noha, hivatalosan a Samsung Global még nem erősítette meg az érkezését, Evan Blass népszerű szivárogtató mindig ügyesen kerüli meg a „rendszert” és szerez idő előtt tényeket, információkat, marketing anyagokat és minden mást. A neve mellett szól az is, hogy az előregisztrációs kreatívot, amit hétvégén publikáltunk, azóta az X levette; mint ha bármit el lehetne az internetről tűntetni. Mindegy, aki lemaradt, az pótolhatja oldalunkon, mert természetesen készült róla biztonsági mentés, amihez elviekben nem tud hozzányúlni más rajtunk kívül.

Az akkori marketing fotó mellé most hoznék újat, ugyanis az idei nyár teaser jellegű kampánya a mozaik stílusra építkezik: ergo, mutatnak is, meg nem is dolgokat, amellyel megpróbálják kicsit felkelteni a kíváncsiságunkat. Kezdésképpen az ökoszisztémáét mutatnám meg.

Nyilván a kiemelt fókuszban a Galaxy Z Fold6 5G és a Galaxy Z Flip6 5G szerepel, melyekről szintén sikerült lementenie egyet-egyet.

Tegnap már esett arról szó, hogy dizájn váltás várható a Galaxy Buds3 Pro terméknél – de az sincs kizárva, hogy az alapmodellnél szintén honosítják a négyzet alakú töltőbölcső cseréjét téglalap alakúra. A fülhallgató-egységek megszárazódnak – ha létezik ilyen kifejezés egyáltalán, amivel egyfajta OnePlus Buds-éra köszön vissza, de biztosan lesz válasza a gyártónak a látottakra.

Az okosórák sorába is megérkezik az Ultra utótag, legalábbis nagyon érik az albrandnek a tovább bővítése, már csak azért is, mert a FE-vonalat a jelek szerint szeretik az érdeklődők. Ami viszont egy kérdőjel, hogy Galaxy Watch Ultra-ként vagy Galaxy Watch7 Ultra-ként hozzák-e el. Mindkettő megállná a helyét – bár most valamiért az első opciót gondoljuk reálisabbnak, már csak azért, mert a Galaxy Watch FE-nél se nyúltak bele számmal a névbe.

Zárásképpen pedig azon okoskiegészítőről hoznék egy teaser fotót, amelyet már az év elején megmutattak a nagyszabású tech rendezvényeken, viszont, ha minden jól megy, akkor nyáron elkezdhetik az értékesítését. Igen, a Galaxy Ringről van szó, amellyel azon ügyfelek fele szeretnének nyitni, akik az okosórákat elvetik, mert a klasszikusok mellett foglalnak állást; viszont nyitnak az egészségügyi helyzetük monitorozására.

Július 10-én okosabbak leszünk!

Marketing fotókon pózolt a Galaxy Z Fold6 és a Galaxy Z Flip6

Lassan az utolsó hónapba vagyunk, hiszen, egyes pletykák szerint, július 10-én kerülhet megrendezésre a nyári Unpacked esemény, amelynek középpontjában – több más közül – az új generációs összehajtható készülékek lesznek. Sokáig voltak olyan híresztelések, miszerint várható egy harmadik típus (Galaxy Z FE vagy Z Ultra), azonban a Samsung Kazahsztán képviselete minden ilyen ködös teóriát eloszlatott az idő előtt aktivált marketing fotóval, ahol a Galaxy Z Fold6 5G és a Galaxy Z Flip6 5G párosa mutatkozott. Nyilván azóta már nem érhető el, viszont, ahogy az szokott lenni, a leleményes felhasználók mindent mentenek, mert az ilyesmiknek van a legnagyobb húzása népszerűség növelésnél.

Mutatnám, 2024-ben milyen közös fotót fogunk napról napra, hétről hétre, hónapról hónapra látni újra és újra, amikor ellátogatunk a Samsung bármelyik képviseletére – legalábbis a Galaxy S25-ig biztosan kiemelt helyre kerül:

Akadnak ismerős dizájnelemek, hiszen a már korábban megmutatott körkörös kameralencse dizájn a lencseholttérnél ott szerepel, avagy igazolódik, hogy bizony azon szivárgás is valós. Az elődhöz képest sokkal laposabbra sikeredett. A kameraszigete sokkal nagyobbnak tűnik, ahogy a lencsekiemelkedései. Átörökítették a most nagy népszerűségnek örvendő flat elképzelést. A szélek „vágni” fognak, a sarkak pedig kevésbé lesznek lekerekítve. A belső kijelzőre pillantva – már amennyi látszik – feltételezhető, hogy minden oldalról egységes kávával.

A Galaxy Z Flip6-nál a keret és a zsanér színe egységet képez a készülék színével – mint ahogy a kameralencse gyűrűi. Megtartották az előlapnál a „folder” kijelző stílust, illetve a sarkak lekerekítését. A szélek nála is élesnek tűnnek.

A teljesség kedvéért mutatnám, tavaly miként néztek ki egymás társaságában:

Engem az idei legfőképpen a tavalyelőttire emlékeztet vonásaiban, hiszen a termékek egyikén sem mutatkozik személy. Mutatnám azért azt is:

A két termék neve alatt pedig a 2024-es év ikonikus újdonsága és ikonja tűnik fel, a Galaxy AI. Kíváncsi leszek, mennyit sikerült fejleszteniük a Galaxy S24-hez képest, hiszen szinte biztos, hogy várhatóak új funkciók.

Szóval így festenek a Galaxy S24 termékek aloldalain a kampányszövegek…?!

Január 17-ig már alig kell néhány napot aludnunk. A Samsung ugyanis szerdára ütemezte a Galaxy S24 termékcsaládnak a leleplező eventjét, amiről már olyan sokszor írtunk. Az elmúlt hetekben nagyon sok információ került fel a netre – a legutóbbi pl.: az, hogy folytatódik a FlipSuit Case-nek az életciklusa, ami idehaza nem éppen volt sikeres; de tesznek vele még egy kísérletet, mégis csak rengeteg kollaborációnak ad lehetőséget. A jeles nap közelségét mi sem más, mint evleaks által közzétett aloldal képernyőfotóinak idő előtti publikálása bizonyítja.

Kezdjünk mindent talán a legfontosabb One UI 6.1-es újítással: az Élő fordítással; amelynek lényege, hogy a beszélt nyelvet alakítja át írott formára, majd pedig afféle chates felületen mutatja az átfordítást. Kicsit olyan, mint ha diktálnánk; aztán amit bediktáltunk, azt a Google Translate-tel átfordítanák. A hozzákapcsolódó marketing fotó és szöveg az alábbi:

Ami valamilyen szinten számomra meglepő tény a marketing anyagnál, hogy a Galaxy Buds FE-t hozzák fel az ökoszisztémánál; ami jelenleg olcsóbb, mint a Galaxy Buds2 – ami kétutasságával egy fokkal jobb termék.

A húzó USP-k sorában a Galaxy S24 5G és a Galaxy S24+ 5G termékeknél az 50MP-es főkamera, a 8K kamerázásának lehetősége; illetve a 30x-os zoom lehetőség; illetve hogy 2.600 nitre növekedett a képernyő fényereje.

És akkor mutatnám a Galaxy S24 Ultra 5G-hez kapcsolódó részt:

A marketing anyagoknak se tud megálljt parancsolni a Samsung a Galaxy S24 előszobájában

Cirka két hét múlva a San Joséban kerül megrendezésre a Samsung év eleji nívós Unpacked eseménye, ahol többek között a Galaxy S24-termékcsaládról hullik le a lepel. Az elmúlt időszakban nagyon sok specifikációs információról került a netre szivárgás (csak görgess lejjebb, és már szembe is jönnek!), így sokan arra számítanak, hogy majd a One UI 6.1-hez társított mesterséges intelligenciához kapcsolódó újdonságokkal fog már csak újat mutatni a gyártó – azonban vannak csatornák, amelyek tesznek arról, hogy ne legyen feltétlenül így. Az Eureka fedőnéven számon tartott készülékszéria főbb marketing információiről került a Walmart viszonteladó partnertől a netre némi kampánypont.

Amit már most ki lehet emelni, hogy nem szeretnék az „epic” szócskát lecserélni a következő generációnál sem. Többek mellett Tarun Vats által közzétett funkcionalitásra fókuszáló listán olyasmik szerepelnek, mint:

  • a Live Translate, azaz élőfordítás; melynél azon lesz a hangsúly, hogy valós időben képes eltérő (vélhetően támogatott) nyelvek fordítására, mint hagy egy fordító állna mellettünk.
  • a Nightography zoom, amellyel azon korlátot akarják lerombolni, hogy immáron nem szükséges tökéletes fényi adottság a közelebbi fotók elkészítéséhez. Ilyenkor persze gondolhattok gyenge fényviszonyok melletti portrék alkotására.
  • a Generative Edit, amelynek segítéségével könnyedén tudunk képeket manipulálni. Ez alatt gondoljatok objektumok eltávolítására vagy éppen átmozgatására, illetve üres zónák feltöltésére.
  • a Nagy felbontásra vagy éppen a még fényesebb kijelzőre.

A marketing anyagok folyamatosan feltöltésre kerülnek, ám akadnak olyan (vásárlási) csatornák, ahol idő előtt kerültek kihelyezésre – vagy éppen pont ellenkezőleg, afféle előpromóció gyanánt történt meg a kihelyezésük, mert valami készülődik. Cseppet se lennék meglepve, ha a napokban előregisztrálni lehet – az előző évek mintájára – az Unpacked eseményre, amivel valamiféle aprócska kedvezményben részesülhetnek a résztvevők.

Most egy brazil disztribútornál tűnt fel a Galaxy S24 Ultra 5G egyik fő kreatív anyaga, rajta a „com o poder do Galaxy IA” felirat, ami átfordítva nagyjából annyit tenne, hogy „a Galaxy AI erejével” lehet nála számolni – és bizonyos esetekben ez a képesség a két kisebb változatnál szintén jelen lesz.

Külön slusszpoén a lenti kreatívnál a QR kód maga, amelyet ha beolvastok, akkor szó szerint a forrásoldalra vezet, ahol veszteségmentesen lehet a képet egész terjedelmében megtekinteni.

Október 4-én a Galaxy FE termékektől lehet hangos a tech világa

Az indiai Samsung képviselet vette kezébe a Fan Edition termékek promócióját. Az elmúlt napokban már írtunk arról, hogy afféle teaser jellegű kampányba kezdtek, mellyel fel szeretnék kelteni az érdeklődők figyelmét a közeljövőben érkező újdonságokra. A launch napja se titok, hiszen az X-en (egykori Twitteren) lévő bannerjüket lecserélték egy ilyen informatív jellegűre. Október 4-én, azaz holnap kerülhet leleplezésre mindegyik termék, melyek életútja szintén ekkor veheti kezdetét; legalábbis nem gondolnánk logikusnak azt, hogy visszatartsák a forgalmat.

Kezdjük elsőként a bannetjükkel…

…amelyen az első teaser-ön látható három kameralencse kiemelkedés köszön vissza, illetve az a kifejezés, az epic szó, amelyet utoljára a Galaxy S23 termékcsalád bevezetésénél használtak. Kiindulva abból, hogy ugyanazt használják, így bátran leszögezhető, hogy egy újabb családtag érkezik, név szerint a Galaxy S23 FE 5G személyében.

Van aztán egy másik teaser fotó is:

Az indiai képviselet nem csak okostelefon bevezetését tervezi, hanem tabletét is, amiről a következő teaser plakát szolgáltat információt:

Rajta egy S Pen képes modell, illetve egy S Pen látható, ami egyértelműsíti a Galaxy Tab S9 FE és a Galaxy Tab S9 FE+ érkezését.

Nemmellesleg, a képviselet készített egy afféle előregisztrációs aloldalt is:

  • a Galaxy S23 5G és a Galaxy Buds FE modellek közöséé itt,
  • míg a Galaxy Tab S9 FE-termékcsaládét itt lelhetitek.

…mert amúgy érkezik a Galaxy Buds FE, mint legárbarátabb vezeték nélküli fülhallgató is, amelyet az alábbi szlogennel promóznak:

Holnap okosabbak leszünk!

Az indiai Samsung újabb teasert tett közzé

Nincs megállás a teaser kampányban. Szeptember 22-én közölte az indiai képviselet az X-en (egykori Twitteren), hogy újabb epic készülék premierre lehet a közelebbi jövőben számítani. Aki egy kicsit jártas a Samsung marketing világában, az tudhatja, hogy ezt a kifejezést legutóbb a Galaxy S23 termékcsalád esetében használták. Nem kell semmit túlgondolni, hiszen minden jel arra mutat, hogy a Fan Edition-éra érkezhet meg, amelynek áráról is szivárognak már ki információk, miszerint 599 dolláron rajtolhat, ami abszolút baráti. Most, négy nappal később viszont egy másik termékre hívják fel a figyelmünket.

Nem, nem okoskiegészítőre, hanem egy olyan táblagépre, ami kezeli az S Pen-t. Nem kell sokat agyalni azon, melyik lehet ez, hiszen már egy ideje köztudott, hogy a Galaxy Tab S9-széria felfrissülhet két pénztálcabarátabb megoldással: a Galaxy Tab S9 FE és a Galaxy Tab S9 FE+ párosával:

A következő felhívó teaser promó.
Forrás: Samsung India

Csak a tisztánlátás kedvéért mutatnám, mely azok a termékek, amelyek premierje esedékes a közelebbi jövőben:

  • Galaxy S23 FE 5G
  • Galaxy Tab S9 FE | S9 FE+
  • Galaxy SmartTag2
  • Galaxy Buds FE

Az, hogy ezek közül melyek érkezhetnek meg most, arról egyelőre nincs tudomásunk, de az lenne a logikus, ha mindegyik, hiszen simán kitennének egy különálló bejelentést. Arra egyre csekélyebb esélyt látunk, hogy Unpacked esemény legyen, mivel ha lehet hinni a külföldi forrásoknak, akkor az október 4-i leleplezésre már ki kellett volna küldeniük a meghívókat. Kiindulva abból, hogy ilyen nem történt meg, vélhetően csak afféle csendes premierre lehet számítani.

További érdekesség, hogy a belépő táblagépek vonalát szintén felfrissíti a Samsung, hiszen várható a Galaxy Tab A9. A fenti teaser-ön látható S Pen miatt kizárnánk ezt a terméket, ugyanis nem lesz képes a toll lekezelésére.

Nincs több kérdőjel a Galaxy Buds FE kapcsán

A Samsung vezeték nélküli fülhallgató portfóliójában két termék van jelenleg forgalomban: a Galaxy Buds2 Pro cirka 68 ezer forintért, illetve a Galaxy Buds2 30 ezerrel olcsóbban. Utóbbi képviselné a belépő-középkategória szintjét, míg előbbi a felsőkategóriát. A közelebbi jövőben viszont érkezik egy újabb kiegészítő, amely a Galaxy Buds FE névre hallgat. A név immáron köztudott, ugyanis a Samsungnak az argentínai képviselete az oldal feltöltését nem tette láthatatlanná, így nemcsak a marketing fotók, de a főbb specifikációi is napvilágot láttak.

Ami viszont egyszer felkerült a netre, az onnan nem lekaparható. A Google cache oldala be is scannelte az ominózus aloldalt, így hiába szüntették meg azóta a láthatóságát, már nincs jelentősége, ugyanis mind lényeges infó a tükörfelületről kiolvasható. Pl.: az, hogy tényleg „csak” két színben indítják útjára: grafitban és fehérben.

A Fan Edition családnál viszont már megszokhatták a rajongók a színkavalkádot. Anno a Galaxy Buds2-ből Grafitszürke, Olivazöld, Levendula és Fehér színekben debütált, melyhez később hozzácsapták az Onyx feketét. Szám értékben ez visszaesés, viszont arra tudnánk gondolni hirtelenjében, hogy a rajt után 3-4 hónappal élénkíthetik fel a keresletét azáltal, hogy behoznak egy harmadik vagy negyedik színopciót. Jövőre meglátjuk, igazunk lett-e!

Az aktív zajszűrés már a Galaxy Buds2-ben is jelen volt, így, hogy milyen változást hozhat ilyen téren, azt passzolnánk. Az akku-kapacitásában nüánsznyi különbséget véltem felfedezni, hiszen a tok általi utánpótlás némileg nagyobb lett, 472mAh helyett 479mAh; viszont a fülhallgatóegységeké csökkent 1mAh-nyit. Nem hinném, hogy ez érdemi változást eredményez, inkább a fülesek formavilágán reszelgettek, hogy még inkább kényelmesebb és jobb hangzást imitálóbbak legyenek.

A Galaxy Buds FE az egykori Galaxy Buds-ra hajaz. A Samsung általa inkább az albrand építésére megy rá, hiszen a megfizethető, ám már minőségi címkével ellátott termékek közé nem csak okostelefon és tablet, hanem egy TWS is tartozni fog; azaz megindulhat a Fan Edition ökoszisztémának a népszerűsítése.

A kiegészítő ugyanúgy, mint a jelenlegiek Bluetooth v5.2-t támogat, viszont mégis lesz némi eltérés, ugyanis szoftveres kompatibilitás terén az Android 7 helyett immáron Android 8-tól, valamint afelett lehet csak párosítani azon termékekkel, amelyekbe adott legalább 1.5GB-nyi memória. Hogy mire fel a limitkvóta emelése, azt passzolnám, mert egyik paraméterese ad rá okot valójában.

Zárásképpen még egy jó hír: a töltőtok nem változott számottevően méreteiben, így az elődök védőtokjait megtarthatjátok, vagy éppen vásárolhatjátok, ha volt tetszetős. Árban valahol 30 és 40 ezer forint körül lenne a reális nyitása, viszont valamiért inkább a 40 és 50 ezret mondanám hirtelenjében, amit majd promócióval barátibbá alakítanak.

Várhatóan még ősszel, tippre már októberben élet útjára indíthatják.