Kategória: Bemutatkozott

Bemutatkozott a Galaxy S25 Edge

Áprilisra jósolták, de végül májusban kaptuk meg a legvékonyabb Galaxy okostelefont. A Samsungnak már volt hasonló próbálkozása, hiszen a Galaxy A8 (a 2010-es évek közepéből) 5.9mm-es vékonyságával simán ott a ringben, viszont felsőkategóriában a Galaxy S6 foglalta el hosszasan a trónt, 6.8mm-es méretével – ha nem vesszük számításba az összehajtható készülekeket. Ez az év a karcsúság jegyében zajlik, ami azért nagy dolog, mert a gyártók mindezt úgy tálalják elénk, hogy közben ne csorbuljon a felhasználói élmény, mondjuk egy kényszeres üzemidő csökkentéssel. A Galaxy S25 Edge 5G új tagként épült a Galaxy S-termékvonalba. Az utónév azonban nem ismeretlen, hiszen volt egykor Galaxy Note/S Edge elnevezés, csak éppen azzal a kijelző íveltségére utaltak általa – míg most a fittségre szeretnének.

Ha a családtagon belül helyezzük kontextusba, akkor valóban az 5.84mm-es készülékház vastagságával kimagasló érték a testvérei közül, ahol a Galaxy S25 7.2mm, a Galaxy S25+ 7.3mm, míg a Galaxy S25 Ultra 8.2mm-re vékonyodott az az előző generációkhoz képest. Az anyagok használatánál ügyeltek a prémium mivoltra, és ez nem ment a súlyának rovására, hiszen alig több 160 grammnál; egész pontosan 163 grammot említenek a hivatalos sajtóanyagjában.

„A Galaxy S25 Edge több mint egy vékony okostelefon. A forradalmi okostelefont életre keltő kiváló mérnöki munka jól mutatja az elkötelezettséget a korlátok leküzdése iránt, ami segít a Galaxynak valóban páratlan prémium élményeket nyújtani az embereknek szerte a világon. (…) Az S25 Edge nemcsak áttörést jelent kategóriájában, hanem fontos innovációkat is felgyorsít a mobil iparágban.

mondta TM Roh, a Samsung Electronics Device eXperience (DX) részlegének elnöke és megbízott vezetője.

A Galaxy S25 Edge a Galaxy S25+ mellé lett pozícionálva. Igaznak bizonyultak azon szivárgások, melyek 1.099 dolláros nyitányáról szóltak, hiszen tényleg ott kezdi meg az életpályáját. A gyártó nem szeretett volna megpróbálkozni egy kompakt méretű vékony termék piacra dobásával, mert a nagyobb készülékvázba mégis csak egyszerűbb az alkatrész logisztika. Első nekifutásra sikerrel is jártak, és még az a gőzkamrás megoldás se maradt ki belőle, ami szükséges ahhoz, hogy a Snapdragon Elite for Galaxy lapka által generálódó hőt eloszlassa és hagyja a teljesítmény kibontakozását. Erőforrás szempontjából tehát másolta az alaptriót, bár az számomra szomorú tény, hogy a 256GB-os tárhelyről indítják meg az értékesítést, nem pedig az 512GB-osról, amit elvárhatnánk egy velejéig prémium modellnél.

Két kamerát pakoltak a hátlapra, amelyek szigeten foglalnak helyet, sőt, egyenként arról ki is emelkednek. Az egyik egy 200MP-es felbontással bíró ISOCELL HP2 szenzor, amelyet elláttak optikai képstabilizátorral. A pixelösszevonásnak köszönhetően optikai zoom-tól sem kell megvállniuk a felhasználóknak, de a mesterséges intelligencia bevonásával, valamint a digitális rásegítéssel ez fokozható, ha valaki mindenáron élne a lehetőséggel. A második érzékelőnek a méltán népszerű ultraszélest pakolt. A szelfie érzékelő szempontjából megörökölte a testvéréét.

A kijelzőjénél csak a borításban mutatkozik eltérés, mint a Galaxy S25+ 5G-nél, ugyanis a Corning legújabb fejlesztését, a Gorilla Glass Ceramic 2-vel kínálják; nem pedig a Victus 2-vel; melynek kristályos szerkezete javítja az ütésellenállást és az általános tartósságot, ami különösen fontos egy ilyen vékony készüléknél. A 6.7 inches Dynamic LTPO AMOLED panel 1-120Hz képfrissítéssel és HDR10+ támogatással ugyanúgy jelen lesz QHD+ felbontásba prezentálva.

A vékonyság árát az akkumulátor kapacitásánál azért értékelhetik a felhasználók, hiszen 3.900mAh-s telep került beépítésre, amit 25W-tal tölthetünk vezetékesen, 15W-tal pedig vezeték nélkül. Az UWB technológia és a DeX felhasználó mód adott, ahogy az ultrahangos ujjlenyomat-érzékelőt se emelték ki spórolás címén. (Csak azért mondom mindezt, mert a foldable-öknél a bekapcsológombba van jelen.)

Színben a Titanium IceBlue, a – Silver és a – JetBlack a választható opció. Egységesen 12GB RAM-mal szerelik, és a felsőkategóriára jellemző 7 éves szoftvertámogatást biztosítják mellé – ami, egy esetleges üzleti érában 8-ra bővülhet.

Bemutatkozott a Galaxy M16 5G

Az indiai Samsung képviselet újabb termékekről rántotta le a leplet. Egyszerre dobták piacra, az Amazonnal kooperálva a Galaxy M16 5G-t és a Galaxy M06 5G-t. A tavalyi elődjéhez képest bő egy héttel korábban, ami arra hagy következtetni, hogy szeretnék még inkább megversenyeztetni a versenytársaikat. A kiadott sajtóanyagból kiragadnék egy nagyotmondó beszólást, melyet a helyi MX üzletág fejese mondott:

A Galaxy M16 5G és a Galaxy M06 5G szörnyen jó innovációkkal és teljesítménnyel érkezik, az M sorozat ikerörökségeként.

…azért gondolom a nagyotmondást, mert hát ikerörökségként okés, hogy folytatják a széria népszerűsítését és életpályáját, de a marketingnél olyan dolgokat emelnek ki, amelyek elviekben nem dobnak annyit a latba. Kezdenék mindent ott, hogy 7.9 mm-re vékonyították a terméket (9.3mm-ről), ami ténylegesen 15%-os elmozdulás, de nem szabad arról elfeledkezni, hogy 5.000mAh-ra zsugorodott az akkumulátor-telepe. Ergo, az eddig megszokott 6.000mAh-ás telepről lemondtak, amit a Galaxy M14 5G-nél vezettek be a köztudatba. Vélhetően a döntés mögött az állhat, hogy mindezt majd csak a Galaxy F-termékvonalon szeretnék tovább életetni, illetve 2025-ben tényleg a vékony termékekre helyezkedik a marketing fókusz.

Kihangsúlyozásra került a sajtóanyagban a kijelző is, amelynél ugyanaz az Infinity-U formavilággal ellátott Super AMOLED panel került, mint az elődjébe; ugyanúgy 90Hz-es képfrissítési rátával – csak éppen annyi eltéréssel, hogy immáron 6.7 inchen élvezhetjük a tartalomfogyasztás (a 6.5 inch helyett). A 800 nites HBM paraméteréhez megint csak semmit se nyúltak.

A készülék vázában a MediaTek által gyártott Dimensity 6300 szolgáltatja az erőforrást, ahol egy nyolcmagos lapka figyelhető meg, melyből a két erősebb magtartomány 2.4GHz-en, a hat energiatakarékos pedig 2GHz-en végzi el a ráháruló feladatot. A Samsung szoftverfejlesztői úgy ítélték meg, hogy mindez elegendő lesz ahhoz, hogy simán ki tudjanak adni rá 6 főszoftvert és 6 évnyi biztonsági javítást, tehát az alapból Android 15-ről induló operációs rendszer (One UI 7 felülettel párosítva) Android 21-ig lesz támogatott, valamint a hetedik évig a Google által védelmi frissítésekkel. Tárhelynél csak 128GB-val dolgoznak, viszont gyorsítótárnál 4, 6 és 8GB mutatkozik, mint választható opció.

A Galaxy A16 5G-hez hasonlóan feltűnik a részleges víz- és porellenállás, hiszen IP54 tanúsítvánnyal látták el. Mint minden 5G képes modell, nála sincs Jack csatlakozás, valamint a második kártya szlot vagy SIM, vagy microSD fogadására lesz képes.

A hátlapi kameratriónál csak küllemváltozás történt. Eltűnt az egyenkénti kamerakiemelkedés, amelyet egy dizájnosabb kamerasziget és leosztott kitüremkedés váltott. A szenzoroknál maradt az átörököltetés, azaz 50MP-es a fő-, 5MP-es az ultraszéles, míg 2MP-es makro érzékelő. Az előlapon pedig 13MP-en készülhetnek a szelfiek. A Wi-Fi és a Bluetooth szabványához, illetve az USB-csatlakozóshoz sem nyúltak. 25W-tal képes maximálisan tölteni.

A színválasztékok között: a Thunder Black, a Mint Green és a Blush Pink fantázianevek szerepelnek, amelyek a haloványabb színárnyalatok felé tendálnak. A legolcsóbb, 4/128GB-os változat 11.499 indiai rúpián, míg a 8/128GB-os 14.499-en nyitott, azaz átszámolva 51 ezer forint körül.

Bemutatkozott a Galaxy A06 5G, avagy becsorgott az 5G a belépőszintre is

Tavaly nyár végén hozta el a Samsung Global a Galaxy A06-ot, mint a 2025-ös portfólió első fecskéjét. Akkoriban el se tudtuk volna képzelni, hogy létezik a Galaxy A0x termékvonalon „erősebb” modell, ami nem ‘s’ utótaggal rendelkezik. Cirka fél évvel később azonban az indiai régióba debütált az 5G képes változat, ami bebizonyíthatja: fellelhető a megfizethető ársávban is erősebb hardveri adottságokkal bíró Galaxy alternatíva. Bármennyire szeretné a dél-koreai tech óriás elhagyni a belépőszintet, minden évben ott szerepelnek a termékei a legkelendőbb TOP10-es terméklistán, ahogy a 2024-ben se történt másképp. Kell az erősítés, mert bizonyos régiók jelentősen hozzátesznek a globális sikereihez.

Kezdjünk mindent ott, hogy a Galaxy S25 termékcsaládot követően a Galaxy A06 5G az első olyan Galaxy okostelefon, amely gyárilag Android 15 operációs rendszerrel, valamint One UI 7.0 felülettel rendelkezik. Kvázi, a Samsung prezentálta a két végletet. Az 5G képességére muszáj kitérni, hiszen 12 csatornás lefedettséget támogat, ami a felhasználókat segíti a streamingben, az online játékok minőségi fogyasztásában és a manapság méltán népszerű live-ozásban. Szoftver ügyileg 4 évig nem engedi el a vásárlói kezét, azaz Android 19-ig támogatják, ahogy 2029 végéig szintén biztonsági csomagokkal a Google által.

Fentebb erősebb hardvert ígértem. Az elődök chipsetjét is a MediaTek határozta meg, azonban elengedték a 12 nm-es gyártástechnológiához kapcsolódó processzorokat, ugyanis az 5G képességből fakadóan most 6nm-essel álltak elő, név szerint a Dimensity 6300-zal, amely két erősebb magtartománnyal 2.4GHz-en, míg hat energiatakarékosabbal 2GHz-en látja el a ráháruló feladatokat. A gyártó 4GB és 6GB gyorsítótár opciót sorakoztat fel – bár utóbbit csak a 128GB-os tárhelynél érik el a vásárlói, már ha nem akarnak inkább ugyanennyit 4GB-tal vásárolni, amire szintén lehetőséget biztosítanak.

A Galaxy A06 5G az a termék, amely microSD bővíthetőséget ugyanúgy biztosít, mint 3.5mm-es Jack csatlakozást. Ergo, ha már Indiáról van szó, akkor az FM-rádió készségről sem kell elviekben lemondaniuk a vásárlóinak.

Akad más újítás az elődökhöz képest. Pl.: ott a kijelző, amelynél megnövelték a képfrissítési rátát. Az alap 60Hz-et immáron 90Hz-re cserélte le – minden más maradt az alapszériáé; tehát 6.7 inches kijelző szállít HD+ felbontást. (Infinity U kialakítás.) Kapott IP-védelmet a készülék, azaz egész pontosan IP54 besorolást, mely szerint por ellen majdnem teljes védelemmel rendelkezik, illetve minden irányból ellen áll a fröccsenő víznek. Hasonló értéket a Galaxy A16 tudott korábbról felmutatni, amely szintén tavaly óta van a Samsung kínálatába.

Az akkumulátor méretéhez nem nyúltak, maradt az 5.000mAh-s telep, amely 25W-tal tölthető. Az LTE változathoz hasonlóan átörököltették az érzékelőket: a hátoldalon 50MP főkamera, és 2MP-es mélységérzékelő foglal helyet; míg elől 8MP-es szelfi. Az ujjlenyomat-olvasó a bekapcsológombba van integrálva.

Az indiai képviselet Light Green, Light Grey és Black színválasztékkal kínálja. A termékről még a hivatalos sajtóanyagot azért belinkelném. Magyarországi forgalmazásáról egyelőre nincs információnk, bár valahol beszédes, hogy eddig a Galaxy A06 LTE se került be a portfólióba.

A Galaxy Ring kulisszái mögött…

A Galaxy Ring nincs (még) jelen a magyarországi piacon – hozzánk legközelebb Németországban van lehetőségük az érdeklődőknek beszereznie. Nincs persze kizárva, hogy a Samsung.com webáruházába az ünnepi szezonban egy kisebb mennyiség beérkezik, mint annak idején a Galaxy Fold-nál; de ez csak a Galaxy Világa spekulációja, amit megfúr a termék azon ténye, miszerint eléggé sok méretben debütált. Most nem is ezen a vonalon szeretnék tovább haladni, helyette inkább kitérni az okosgyűrű mögöttes tényeire, amelyre Sungjin Kimmel és Yujin Roh újságolt el a Samsung Newsroomnak adott interjújukban.

A Samsungnak az álláspontja, hogy a történelemben a gyűrű különböző értékeket szimbolizált, mint pl.: a szeretetet, a hatalmat és az önkifejezést; viszont a listára az egészséget is fel szeretnék helyezni, ami a hosszú élet egyik titka. A Galaxy Ring a Galaxy hordható portfólió legkisebb és legkompaktabb terméke, ami kényelmesen illeszkedik az ujjra, mint egy hagyományos gyűrű, ám fel van szerelve Galaxy AI-funkciókkal. Ez segíti majd a hatékony egészségügyi kezelési élmény elérését.

Az okosgyűrűjük megalkotásának középpontjában az új lehetőségek kutatása állt, különösen az egészségmenedzsment gyors növekő területén. Meg kellett találniuk az optimális formát, mely megszakításmentesen képes egészségügyi adatokat biztosítani, amivel a felhasználók személyre szabott egészségügyi megoldásokban részesülhetnek. A különféle formai tényezők kiértékelését követően végül a gyűrű mellett döntöttek – hiszen felhasználóbarát, kicsi és könnyű, amely akár éjjel-nappal hordható zavaróhatás mentesen.

Az alvás az egészség alapja, így nem volt kérdéses, hogy a legfontosabb előnyei között emlegethető az alvásunk monitorozása. Érdemes megemlíteni az üzemidejét, hiszen akár 1 héten keresztül képes az adatok gyűjtésére. Miután a beérkezett információk kiértékelésre kerültek, egy hatékény alvási AI algoritmus betekintést nyújt abba, miként lehet javítani az értékeken. Ezenkívül az Energy Score elemzi az alvás minőségét, az aktivitási szinteket, az alvási pulzust, valamint ennek változékonysági adatait; hogy aztán egészségügyi indexet biztosítson használójának.

A Galaxy Ring legnagyobb kihívásai között említhető a gesztusok tervezése és megvalósítása. Noha, nincs jelen hazánkban, mégis érdemes tudni, hogy a tervezés során odafigyeltek a fejlesztők arra, hogy a Galaxy ökoszisztémához is hozzáadjon. Pl.: tudtátok-e, hogy az ébresztést ki lehet általa kapcsolni az okostelefonon anélkül, hogy utóbbihoz hozzányúlnánk; vagy hogy a kameránál is van lehetőség extra funkcióra. A különféle felhasználói forgatókönyvek alapul vétele hozta el a praktikát és a kényelmességet a jellemzői sorába.

A jövő Galaxy Ring generációinál a fejlesztők maximalizálni szeretnék ennek az ultra-kicsi formának az előnyeit, hogy a lehető legegyszerűbb módon nyomon követhetők legyenek az egészségügyi adataink. A Samsung fejlesztőcsapata elkötelezett a felhasználók igényeit kielégítő, robosztus megoldások kifejlesztésében is.

Bemutatkozott a Galaxy A06

Megkezdődik a következő évi készülék portfóliónak a bevezetése, amely eddig szeptember vége felé volt aktuális, azonban a Samsung Vietnám a Galaxy A06-tal megtöri a rendet és a csendet, ugyanis már augusztus vége előtt útjának indítja a belépőkategóriás modelljét. Mint az a nevéből kiderül, egy LTE képes okostelefonról van szó, amivel a totális entry szegmensben szeretne teret hódítani a gyártó – legelőször Vietnámban. A különbségeket szó szerint nagyítóval kell keresni a Galaxy A05-höz képest, annyira elenyésző számú; így amondó vagyok, a sort próbáljuk meg velük elkezdeni.

A fizikai méreteihez hozzányúltak. A hosszából faragtak (168.8mm-ről 167.3mm-re), ahogy a szélességéből (78.2mm-ről 77.3mm-re) és a vastagságából (8.8mm-ről 8mm-re) is. Nemmellesleg, sikerült további 6 grammal könnyebbé tenni. A mérnökök kitettek magukért, ugyanis mindezt úgy csinálták meg, hogy közben nem nyúltak az előd kijelző méretéhez, vagy éppen kamerarendszereihez. Ami még egy fontos említésre méltó különbség, az az ujjlenyomat-olvasó beépítése a bekapcsológomba, amivel az elődök egyike sem rendelkezett.

Az operációs rendszerjénél az Android 14 tűnik fel, bár arról nem tesznek említést, melyik One UI 6 változattal dobják piacra, de vélhetően One UI 6.1-nek a Core variációjával. Szoftvertámogatottságánál 2 főszoftvert, illetve 4 évnyi biztonsági javítást ígérnek, melynek értelmében az utolsó nagy OS update-jénél az Android 16 köszön vissza, míg a Google 2028 nyár végéig gondoskodik a security update-ekről.

Ami számomra egy fájópont, hogy a processzorhoz nem nyúltak, ami elvárható lenne 1 év után. Ugyanaz az MediaTek által gyártott Helio G85 került bele, mint az elődbe, amit csak Android 15-ig támogatnak. Kicsit átverve érezhetik magukat a Galaxy A05 vásárlói, hiszen hardveresen a jelek szerint tudnia kellene még plusz egyet, csak éppen azt visszatartják. A nyolcmagos lapka két erősebb magtartománnyal rendelkezik, mely 2GHz-en teszi a feladatát; illetve hat energiatakarékosabbal, amely pedig 1.8GHz-cel. A 64GB-os tárhelyváltozatnál 4GB RAM-ot, a 128GB-nál pedig 6GB-tal szerelik.

Az 5.000mAh-s akkutelepét 25W-os gyorstöltéssel tudjuk visszarántani az élők sorába, bár ez már tavaly sem volt másképpen.

A 6.7 inches kijelzőjénél szó sincs AMOLED panelről, maradt a PLS LCD, mellyel költségtakarékosságra ügyeltek. Ami viszont pozitívum, hogy némiképp nőtt a képernyő-ház aránya, hiszen 82.1%-ról elviekben 83.8%-ra gyarapodott úgy, hogy közben maradt HD+ képfelbontás és a 20:9-es képarány. A képfrissítési ráta marad 60Hz-en. Az előlapján 8MP-es kamera mutatkozik, míg hátul egy 50MP-es főérzékelő és egy 2MP-es mélységérzékelő, utóbbit inkább makrora cserélhettek volna.

Jah, és 2025-ben se marad a Samsung 3.5mm-es JACK csatlakozás nélkül a legalsóbb berkekben. Ami érthető, hiszen bizonyos régiókban az FM-rádió készség elengedhetetlen a felhasználónál, amelynek alapfeltétele ez a port.

A Samsung kihangsúlyozza a Samsung Knox Vault szolgáltatását, amit immáron bárki használhat az ujjlenyomat-olvasónak köszönhetően. Másrészről, a designnél büszkék az úgy nevezett Key Island-re, azaz az oldalsó gombok kiemelkedésére; illetve a sík felületére.

Az értékesítése augusztus 22-én veszi kezdetét az országban, ahol 3.190.000 vietnámi dongot kérnek a 4/64GB-os variánsért, míg 3.790.000 VND-t a 6/128GB-osért. (Átszámolva a nagyobbik cirka 54 ezer forintot takarna.) A magyarországi premierje vélhetően ősz folyamán lesz esedékes.

Galaxy Tab A9+ Kids Edition: gyermekbarát tablet érkezik

A Samsung US sajtószobájában bukkant fel a bejelentés, miszerint a közelebbi jövőben a Samsung gyermekbarát táblagép kiadására adja a fejét. A Galaxy Tab A9+ Kids Edition elárulja, mivel számolhatunk, hiszen, ha a korábbi modelleket vesszük alapul, akkor nagyjából adja magát, hogy a névben szereplő terméket alakítják át úgy, hogy az a gyerkőcöknek és a szülőknek megfelelő legyen minden téren.

A Galaxy Tab A9+ Kids Edition-t úgy tervezték, hogy teret biztosítson a gyerekeknek a biztonságos használathoz, ugyanakkor a tanuláshoz, a növekedéshez, az alkotáshoz, a streameléshez és a felfedezéshez is. (…) A szülők akár profilokat is létrehozhatnak a gyermekeik számára, és személyre szabhatják a beállításokat – a gyerekek által kedvelt és a szülők által megbízott felhasználói élmények érdekében”
– újságolta Drew Blackard, a mobiltermékek-kezeléséért felelős alelnök.

A fókuszban a Samsung Kids alkalmazás áll a Galaxy Tab A9+ gyermek kiadásánál. Előretelepített, azaz nem kell letölteni, csak beállítani kedvünk szerint. Minden gyerköc külön felhasználói fiókot kaphat, ezáltal egyénre szabottan lehetséges a felügyeletük. A szülők korlátozhatják a képernyőidőt, az egyes alkalmazásokhoz történő hozzáférést, ezen felül figyelemmel kísérhetik minden online tevékenységüket. Blokkolhatják vagy éppen korlátozhatják azokat a közösségi média felületeket, melyek szerintük károsak; de az is helyet kap a repertoárban, hogy a játékalkalmazásokban töltött időt meghatározzák.

A fiatalság edukálása is a cél a Kids Edition-nek, ezáltal bizonságos környezetet teremt meg az online böngészéshez, valamint egy olyan alkalmazás store-t kapnak, ahol ellenőrzött programokat tölthetnek le és telepíthetnek. Az alkalmazástár gyermekbarát tartalmak széles skáláját prezentál, mint pl.: oktatójátékokat vagy interaktív történeteket.

Tulajdonképpen, egy Galaxy Tab A9+ készüléket kapunk 8/128GB-os kiadásban, amelyre előtelepítették a Samsung Kids-et; illetve a táblagéphez egy eléggé masszív ütésállótokot biztosítanak. A tokot magát Puffy Cover-ként emlegetik, ami meghatározza a termék színét, hiszen mégis csak ebben fogjuk tárolni a szürke modellt. A védőtok piros, sárga és kék színben lesz kapható. Ergonomikus kialakítására büszkék a fejlesztők; valamint eléggé masszívnak is tartják, hogy biztosan ne merüljön fel semmiféle probléma esetleges ejtés során. Hátlapján egy kitámasztó szintúgy fellelhető. A tartozékok között található továbbá egy érintőceruza (vagy ahogy ők hívják: Crayo-Pen), ami egy zsírkrétára emlékezteti az embert leginkább, illetve adnak mellé töltőadaptert, ami manapság külön vásárlós tétel. Nem utolsó sorban, pedig a matricákról se feledkezzünk el…!

Az Egyesült Államokban augusztus 11-én veszi kezdetét a termékek értékesítése a Samsung.com webáruház mellett még néhány online és offline helyen. Ára 269 dollár, azaz átszámolva cirka 100 ezer forint. Első ízben Wi-Fi képes változatban debütál, de a Verizon szolgáltatóval a hó végére megérkezhet koprodukcióban az 5G-s alternatíva is.

Tegyük helyre a Galaxy Watch Ultra küllemét

A nyári Unpacked eseményen bemutatkozott a következő Ultra családtag, amelyet a Galaxy okosórák körében prezentált a Samsung. Már a szivárgásoknál sok kritika érte a dél-koreai gyártót azzal kapcsolatban, hogy a terméke hajaz az Apple Watch Ultra-ra; viszont szó sincs ilyesmiről. Inkább tudatos építkezésről, amelyet az elmúlt évek mintájára, visszajelzéseire alapozott a fejlesztőgárda, melynek végeredménye egy olyan prémium kategóriás okoskütyü lett, amihez foghatót nem éppen lehet máshoz hasonlítani. A folytatásban az egyes érvekkel szembe hoznék ellenérveket, mellyel igazolódik, hogy ha hasonlóságot bele is lehetne látni, akkor se feltétlenül azt mondjuk, hogy másolta az almás brandet.

Haladjunk kronológiában az érvcunamiban. Kezdjünk mindent a narancssárga szíjnál, hiszen az Apple termékét is ilyennel dobták piacra. Ez szép és jó, viszont ne feledjük el, hogy a legelső Galaxy Gear okosóra, vagy az azt követő Gear2 Neo is ugyanilyen szíjszínnel került kereskedelmi forgalomba – sőt, még árnyalatban se keresendő nagy különbség; de szem mértékkel a Galaxy Gear2 és Gear2 Neo párosánál biztosan nem. Csak érdekességképp említeném, hogy anno a Galaxy Note3 idején dobták piacra, ami nem éppen mostanság volt.

Ha pedig ez se lenne elegendő, akkor hozhatom példaként az első komolyabb aktivitásmérőjét, a Gear Fit-et, aminél szintén az alapszíneknél volt jelen a narancssárga. Időben 2014-et írunk, cirka 10 évvel ezelőtti időszakot, amikor a flagship vonalon a Galaxy S5 mozgott.

Mivel magyarázom a szögletességét?!

A Galaxy okosórák kezdetekben szögletes óraformában érkeztek. A már említett Gear, Gear2, Gear2 Neo és Gear S se a mostani dizájnra illeszkedett, amit a Galaxy Watch Ultra részben visszaköszön. A sort a Gear S2 okosóracsalád szakította meg, ahol először jelent meg a klasszikus kerek/köralakú megoldásra, ami napjaink óráit leginkább jellemezi. A Gear Sport kicsit szakított némiképp az hagyományokkal, ugyanis egy szögletesebb formába jelenített meg klasszikus körkijelzőt, mint ami az újdonsült üdvöskére jellemző. Olyan, mintha a Galaxy Watch5 Pro és a Gear Sport fúziójának lennének szemtanúja, előbbiből ugye a méretes akkumulátor telepet, a fizikai lünetta mentességet és kijelző átmérőt, a 47mm-t örökölte.

A névről se feledkezzünk el, hiszen az Ultra először tűnt fel a Samsung okosóra-érájában; ellenben ne feledkezzünk el arról, hogy a dél-koreai gyártó hozta be a flagship berkekbe a köztudatba az utótagot a Galaxy S20 Ultra 5G-vel, majd folytatta a sort a Galaxy Note20 Ultra-val. Azóta az okostelefonok után felütötte fejét a tabletek (mint pl.: a Galaxy Tab S8 Ultra), majd a Galaxy Book-ok (a Galaxy Book3 Ultra által) termékágában. Anno TM Roh azt se rejtette véka alá, hogy még több eszközkategóriában jelenhet meg – melynek következő fejezetét hozta el a Galaxy Watch Ultra, s melyet vélhetően majd a Galaxy Z-éra folytathat.

A fotókon balról jobbra: a Samsung Gear, a Gear2, a Gear2 Neo, a Gear Fit és a Gear Sport.
Fotó: Samsung

Különbségek sorában számtalan apróság szintén ott lapul, miszerint:

  • a Samsung szíja dupla lyuk besorolással rendelkezik;
  • megtartották a köralakú órakijelzőt a szögletes dizájntól függetlenül, ami csak azért kellett, hogy több mindent tudjanak belepakolni;
  • digitálisan jelen van a lünetta a navigációnál;
  • három gomb található jobb oldalt;
  • vagy éppen a középsőgomb nem forgatható, legalábbis funkcionalitás nincs hozzá társítva.

Nyilván egy laikus bármit bele tud látni a dizájnjába, de a köralakú Galaxy Watch megoldásánál fel tehetném a költői kérdést, miszerint akkoriban melyik gyártó melyik modellét másolta le a Samsung?

A Galaxy Watch7 és Galaxy Watch Ultra párosában debütálhat az új BioActive érzékelője a Samsungnak

A nyári Unpacked esemény egyik leginnovatívabbnak ígérkező termékei a Galaxy okosórák új generációja lehet, azon belül a Galaxy Watch Ultra line-up elindítása, ami várhatóan a Galaxy Watch5 Pro nyomdokát váltja fel és egészíti ki. Az áttöréshez elengedhetetlenek a különleges érzékelők, amelyek még pontosabb, még több információ begyűjtésére képesek, hogy aztán a mesterséges intelligenciát segítségül véve abból hasznos tippeket, iránymutató életmód lehetőséget kínáljanak. Minap a gyártó leleplezte a BioActive 2 szenzorját, ami a Galaxy Watch7-ben és a Galaxy Watch Ultra termékpárosában debütálhat napokon belül.

A cél egyszerű volt: még magasabbra tenni a lécet, ezáltal még fejlettebb prediktív és még jobb megelőző egészségügyi élményt nyújtson. A tervezésnél prioritást élvezett a még pontosabb egészségügyi betekintés elérése, ezért kulcsfontosságú volt a mérnöki munkánál:

  • a fényt vevő fotodiódák teljesítményének javítása,
  • a fénykibocsátó diódák (LED) további színeinek hozzáadása,
  • valamint a szenzoron belüli optimális elrendezés.

A mérnökök több mint kétszeresére növelte az egyes fotodiódák teljesítményét, ami miatt nyolcról négyre kellett a kapacitás fenntartásához szükség számot csökkenteniük. Ez az újratervezés további helyet szabadított fel a nagyobb számú és sokféle LED integrálásához; s biztosította azok optimális elhelyezkedését az érzékelőn. Az új érzékelő immáron kék, sárga, lila és ultraibolya LED-eket is tartalmaz, valamint megnövekedett számú zöld, piros és infravörös LED-et. Mindezzel már feltáratlan szempontokat is képes elérni az új termékeivel.

A zöld, a piros és az infravörös LED-ek optimális elosztásával javul a pontosság és kivételes teljesítményt tesz lehetővé az egységügyi mutatók széles skáláján. Előnyei között említhető: a még pontosabb: pulzusszám-, vérnyomás- és vér-oxigénszint -, illetve stresszmérés. Például: egy intenzív edzés során 30%-kal pontosabb a pulzusszámmérés, mint a Galaxy Watch6 termékcsaládnál.

Az újdonságok tárházát erősíti majd az AGE-index (Advanced Glycation End Products), amely fitnesz és wellness során monitoroz. Ez az anyagcsere egészségének és a biológiai öregedésnek a mutatója, amit erősen befolyásol az általános életmód és a táplálkozási szokás. Pillanatképet kaphatunk a biológiai életkorunkról, s ezáltal tanácsokkal lát el, hogy egészségesebb jövő felé haladjunk tovább.

Zárásképpen mutat említeném meg, hogy az előregisztrációs időszak még zajlik az új termékekre, ne hagyjátok ki, hiszen az ott kapott kedvezménykódot majd az új termékekre is fel tudjátok használni. Részletekről már számtalanszor írtunk!