Címke: Battery

A Samsung egyelőre nem vesz részt a töltési sebesség harcában

Megszokhattátok már, hogy olyan elemzésekkel is foglalkozom, amelyek nem feltétlenül a Samsung malmára hajtanák a vizet. A Counterpoint Research a napokban egy ilyet közölt, amire felfigyeltem, hiszen a Galaxy felhasználók körében a töltési sebesség kérdése mondhatni, állandó dilemmát képez. A Galaxy Note7 óta egyfajta óvatosság jellemezi az akkumulátorok frontján a dél-koreai tech-óriást, ami érthető, hiszen egy olyan flagship terméket kellett likvidálniuk a portfóliójukból, amely simán elődje babérjára törhetett volna.

(Fontos megjegyezni, hogy a Galaxy Note7 incidenséből mindenki profitált. Még a gyártó is! Azóta a Samsung sokkal átfogóbb akkumulátorteszteket hajt végre, mielőtt egy terméket forgalomba hozna. Másrészről, az Fan Edition-érának gyökereit fektette le. Harmadrészről, bebizonyította, milyen népszerűségnek örvend a Galaxy Note-éra, hiszen a korábbi évben sok helyen – Magyarországon is! – a Galaxy S6 Edge+-szal próbálták helyettesíteni a vele párhuzamosan debütált Galaxy Note5-öt, ám a kísérlet bedőlt. Messze elmaradt az S Pen képes modellek eladásaitól.)

A piackutatócég készített egy kimutatást azzal kapcsolatban, hogy miként változott az elmúlt 5 évben a töltési sebességnek a mérföldköve. A 2022-es esztendő termékenynek bizonyult, hiszen háromszor sikerült megdönteni az aktuális maximumot.

A töltési sebesség mérföldkövei.
Forrás: Counterpoint Research

2018 első negyedévében az eladott termékek mindössze 29% volt alkalmas gyorstöltésre, azaz 10W-nál nagyobb töltésnek a fogadására. Ez az érték 2022 első negyedévében már 74%-ra, míg egy évvel később 80%-ra növekedett. Szintén tapasztalható az átlagos töltési sebességnél egyfajta fejlődés, hiszen idén már 34W a globális átlag, ami tavaly csak 30W volt (2018-ban pedig 18W). Legfőképpen a kínai okostelefon-márkák tesznek hozzá a pozitív elmozduláshoz, hiszen se az Apple, se a Samsung nem éri el a fenti értéket.

A piackutató statisztikájából kiderül, hogy sok gyártó a töltési sebességet vásárlócsalogató érvként használja. Manapság az okostelefont: böngészésre, internetezésre, streamingelésre, fotózásra, játszásra, valamint a barátokkal és az ismerősökkel történő kapcsolattartásra használjuk. A felhasználói igények között pedig ott van a zavartalan felhasználás, amit vagy hosszabb üzemidővel, vagy gyorsabb töltéssel érnek el.

Főként a RealMe és a Xiaomi kínál olyan modelleket, amelyek teljesítménye meghaladja a 200W-ot. Nemmellesleg, nemrégiben bemutatták be a továbbgondolt Redmi Mi Note 12 Discovery-t, amely megközelítőleg 300W-os töltés felvételre képes. Szinte mindegyik márka a gyorstöltési technológia megfizethetőbbé tételére összpontosít, mely ahhoz vezetett, hogy a gyorstöltés már alapfunkciója a 200 dollár alatti termékeknek is. Az említett tavalyi 30W-os átlag már elegendő arra, hogy egy óra leforgása alatt egy teljesen lemerült okostelefont visszarántsunk 100%-ra. A kínai gyártók diktálják a tempót, hiszen, ha mondjuk a kínai régióra nézzük az átlagot, akkor 50W körüli értéket kapunk vissza, ami meglehetősen magas a globálhoz viszonyítva.

A Samsung és az Apple másképp látja a helyzetet. Szerintük fontosabb az akkumulátornak a biztonsága, ezért az általános töltési teljesítményre törekszik, mint sem a nagyobbra.

A töltési sebességek átlaga gyártónként, időszakra leosztva.
Forrás: Counterpoint Research

A Samsung 25W alatti töltési sebességátlagával az utolsóelőtti helyen lohol. A „jó hír”, hogy már nincs a portfóliójukban 15W-nál alacsonyabb maximális töltéssel rendelkező termék, ugyanis még a belépőszintű modelljei (mint pl.: a Galaxy A04 vagy a Galaxy A03s) is legalább ekkorával rendelkeznek. A legtöbb készülékük 25W-os felvételre már képes, ám akad a Galaxy S-szériában olyan kivétel, aminél a 45W is megjelenik, mint pl.: a Galaxy S23 Ultra. Utóbbiak száma azonban csekély, és mivel arányaiba véve nem is a legkelendőbbek, így nincs átlagjavító hatásuk.

Noha a Samsung rendelkezik 65W-os töltővel, azt egyelőre csak a Galaxy Book-termékcsaládhoz tette támogatottá. Egyelőre nincs arról információ, hogy 25W-ról mikor akar elmozdulni feljebb. Véleményünk szerint, ők nem a töltési sebesség fokozására akarnak a jövőben fókuszálni, hanem inkább olyan akkumulátor technológia fejlesztésére, amivel csökkenthetik a telepek méretét, illetve növelhetik azok hatásfokát. (Bővebben erről itt olvashattok.)

Mire elegendő fél órányi töltés idő?

Manapság mindennapi életünk egyik kulcsfontosságú terméke az okostelefon. Sokan sok mindenre használják – olykor a hívások lebonyolítása harmad-, negyedrendű tényező. Ezen dolgozunk, ezen át érnek el minket e-mailben vagy más üzenetküldő platformon, rajta visszük végbe a marketinges teendőink és a többi. A Samsung termékeinél alapvetően kijelenthető, hogy nem a töltési sebesség fokozására, hanem a biztonságos használtra helyezi a hangsúlyt. A Galaxy Note7 esete után mondjuk megértjük, hiszen nehezen mosta le magáról a szégyent. Mostanra azonban leszögezhető, hogy az akkori mérnöki hibát felhasználva erősödött a brand.

Az idei okostelefonok majdnem mindegyike legalább 25W-os gyorstöltés felvételére képes. Azért akad kivétel, mint pl.: a Galaxy A04s, amely csak 15W-os maximális értékkel lohol a belépőszintű készülékek sorában; de ott nem is ezen van a hangsúly. A 45W-ot a gyártó megtartotta a prémium berkekre, más opcióval pedig egyelőre nem kíván dolgozni.

Az egyik közkedvelt twitter követőm nemrégiben publikált egy kimutatást azzal kapcsolatban, hogyha fél órára töltőre helyezzük az egyes termékeket, 0%-ról, azaz teljes merültségi állapotból, akkor nagyjából hány %-ra töltődik vissza az az egyes töltési sebességeknél. Kezdjük azokkal a listát, ahol a maximális érték 25W-on stagnál:

TermékAkkumulátor25W-os töltéssel45W-os töltéssel
Galaxy A53 5G5.000mAh0-45%
Galaxy A54 5G5.000mAh0-56%
Galaxy S22 5G3.700mAh0-63%
Galaxy S23 5G3.900mAh0-57%
Galaxy Z Fold3 5G4.400mAh0-33%
Galaxy Z Fold4 5G4.400mAh0-57%
A középkategória felső ágának, valamint a felsőkategória 45W-os töltését nem támogató termékek listája.
Forrás: Anthony

Senkit se lepjen meg, hogy a Galaxy S22 5G gyorsabb töltési idővel rendelkezik, mint a Galaxy S23 5G; hiszen 200mAh-val nagyobb aksival rendelkezik. Ami a fenti táblázatból kiderül, hogy a Galaxy A54 5G az elődhöz képest gyorsabban tud töltést visszanyerni – vélhetően a jobb hűtésből fakadóan. A Galaxy Z Fold4-nél érződik úgy istenesen, hogy mekkora volt az előrelépés tavalyelőtti modellhez hasonlítva.

Csorogjunk át felsőkategóriára, azon belül is az Ultra-termékcsaládra. Érdekes látni, hogy Galaxy S20 Ultra-nál jobb töltési sebesség mutatkozott, mint az azt követő három generációjánál a 25W-os szegmensben. Ha lehet hinni Anthony tweetjének, akkor ott 64%-ig történt meg a visszarántása az akkumulátornak, míg mondjuk a Galaxy S23 Ultra 5G-nél csak 56%-ig. Ami egy másik furcsaság, hogy mindössze 4%-nyi plusz mutatkozott a 45W-os töltőre történő váltás során.

Nézzük csak, mennyi az annyi:

TermékAkkumulátor25W-os töltéssel45W-os töltéssel
Galaxy S20 Ultra 5G5.000mAh0-64%N/a
Galaxy S21 Ultra 5G5.000mAh0-54%
Galaxy S22 Ultra 5G5.000mAh0-61%0-60%
Galaxy S23 Ultra 5G5.000mAh0-56%0-68%
Az Ultra termékcsaládnál az értékek.
Forrás: Anthony

A Galaxy S21 Ultra 5G nem támogatja a 45W-os töltést, ezért van kihúzva.

Összességében leszögezhető, hogy a Samsung a 25W-os töltési sebességre fókusz, hiszen fél óra elteltével az akku kapacitást szinte mindegyik termékénél legalább 50+%-ra hozni tudja. Úgy vélem, hogy ez a megoldás inkább hosszútávra szól. Biztosan jobbat tesz az akkumulátor kémiai folyamatának, mint ha 60W-nál többel dolgoznának.

Soraimat már csak azzal zárnám, hogy a fenti értékeket kezeljétek fenntartásokkal. Nem a gyártó által közzétett eredmények, de pontosan ezért tetszetős, hiszen így mindenkinek lehet viszonyítási alapja. Végtére is, az üzemidő eléggé megkérdőjelezhető, ugyanis mindenki másképp használja a termékét, legyen az fényerő vagy a terhelés mértéke; és miegymás