Címke: beta

A márciusnak vége, a One UI 7 még sehol!

Eltelt az év első negyedéve, és sokak meglepetésére a Samsung nem hozta el az Android 15 operációs rendszert a tavaly kiadott készülékeire. A bétaprogram jelenleg is zajlik, így úgy gondoltam, hogy mielőtt útnak engedné a gyártó a frissítési ütemtervét – merthogy már ilyet is prezentált sajtóközlemény formájában – át szeretném venni, melyik modellekre indult el, valamint azoknál éppenséggel, március utolsó napján merre tart. Ha netán figyelmetlenségemből fakadóan valahol eltérés lenne, azt kérlek nézzétek el, de a cikk megírását számos forrás áttekintése övezte, így biztosra veszem, hogy aktualitása helyén van az írtaknak.

Mielőtt azonban belevetném magam a sűrűjébe, muszáj megemlítenem, hogy az Android 15 operációs rendszer már javában köztünk él. Ha valaki vásárolt január végével Galaxy S25 termékcsaládból, esetleg a középkategórián belül a Galaxy A26, a Galaxy A36 és a Galaxy A56 triójából, akkor megízlelhette, mire lehet várni. Egyedül a Galaxy Z-szériánál kérdéses, miként oldhatják meg a különféle AI funkciókat.

A Samsung One UI 7 béta programja 2024. december 5-én indult, és az Android 15-ön alapuló frissítést hozza el a Galaxy készülékekre. A program kezdetben a Galaxy S24 sorozatra korlátozódott, de 2025 márciusában jelentősen kibővült, több készüléket is bevonva. A béta program célja, hogy a felhasználók tesztelhessék az új funkciókat, és visszajelzést adjanak a Samsungnak a stabil kiadás előtt, amely 2025. április 7-én kezdődött el hivatalosan a Galaxy S24 sorozatra, a Z Fold6-ra és a Z Flip6-ra Európában és Ázsiában, míg az Egyesült Államokban április 10-én.

A mai napig bezárólag az alábbi modellekre érkezett meg a bétaprogram:

  • Galaxy S24 termékek (Galaxy S24 | S24+ | S24 Ultra)
    • Hivatalosan 2024. december 5-én vette kezdetété a bétaprogram.
    • Támogatott régiók sorában: Németország, India, Korea, Lengyelország, Egyesült Királyság, Egyesült Államok.
  • Galaxy S23 termékek (Galaxy S23 | S23+ | S23 Ultra) – az S23 FE nincs a programban
    • 2025 márciusában csatlakozott a programba.
    • Támogatott régiók: India, Korea, Egyesült Királyság, Egyesült Államok.
  • Galaxy Z Fold6 | Z Flip6:
    • A hajlítható modellek 2025. március 6-án csatlakoztak.
    • Támogatott régiók: India, Korea, Egyesült Királyság, Egyesült Államok.
  • Galaxy Tab S10 termékek (Galaxy Tab S10+ | Tab S10 Ultra)
    • 2025 márciusában csatlakozott a programba.
    • Támogatott régiók: India, Korea, Egyesült Királyság, Egyesült Államok.
  • Galaxy A55: egyedüli középkategóriásként
    • 2025 márciusában csatlakozott a programba.
    • Támogatott régiók: India, Korea, Egyesült Királyság, Egyesült Államok.

A Galaxy S24 sorozat a hatodik béta verziónál (ZYCC) tart, amely 2025. március 25-én jelent meg a teszt szervereken, és ez lesz elviekben az utolsó béta a stabil kiadás előtt, amely április 7-én érkezik a tervezet szerint. A Galaxy S23 sorozat a második bétánál (ZYCC) jár, ami március 26-án tűnt fel, míg a Z Fold6 és Z Flip6 a harmadik bétánál (ZYCG), szintén március 25-i kiadással; az A55 az első bétát (ZYC4) kapta meg ugyanekkor, és a Tab S10 sorozat valószínűleg a második béta körül járhatott, bár pontos verziószám nem ismert.

A béta program a stabil kiadás előtt zárul, és a készülékek eltérő időzítéssel csatlakoztak: az S24 sorozat már decemberben, míg az S23, Z Fold6/Flip6, A55 és Tab S10 sorozatok csak márciusban, így a béta verziók száma és kiadási időpontja is ennek megfelelően alakult.

A Galaxy S22-sorozatra indított One UI 5 bétaprogramja (Android 13) 2022. augusztus 5-én, míg a Galaxy S23-szériára fókuszáló One UI 6 bétáé 2023. augusztus 11-én rajtolt (Android 14), ami csupán csak 6 napnyi eltérés. Ehhez képest a One UI 7-é (Android 15) a Galaxy S24-alaptriójára 116 nappal később, ami a Samsung stratégiai váltását tükrözi, hiszen az új felület fejlesztése több időt igényelt a jelentősebb vizuális és AI-alapú újítások miatt. Érdemes megjegyezni, hogy az S24 sorozat hat béta verziót kapott, míg az S23 csak kettőt, ami azt mutatja, hogy a Samsung az S24-ek esetében alaposabb tesztelést végeztek, valószínűleg a stabil kiadás előtti finomhangolás és a felhasználói visszajelzések alaposabb integrálása érdekében, ezzel is biztosítva a zászlóshajó készülékek zökkenőmentes frissítési élményét.

A One UI 7 a One UI 6-hoz képest jelentősebb vizuális és funkcionális frissítéseket hoz, különösen a Galaxy AI integráció, a testreszabhatóság és a biztonsági funkciók terén, miközben a simább animációk és az újratervezett ikonok modernebb élményt nyújtanak.

Messze még az Android 15 frissítési dömpingjének indulása?

Az előző évek tendenciájához mérve, roppant késve indult el az új Android operációs rendszer változatának béta-tesztidőszaka. Míg tavalyelőtt decemberben már  csordogált az Android 14 az aktuális Galaxy S-termékekre, addig tavaly másképp történtek a dolgok. A Samsung a gyorsaságot nem áldozta fel a precizitásra?! December 5-én adott ki a Samsung Global egy sajtóanyagot azzal kapcsolatban, hogy az új rendszer alatt futó One UI 7 milyen újdonságokkal büszkélkedik. Ekkor történt meg a bétaverziónak az elindítása, ami – ismételten – elkerülte a magyarországi felhasználókat a minimális felhasználói bázisából fakadóan. (Németország van hozzánk legközelebb, ahol a limit eléréséig nyitottá tették a becsatlakozást a Samsung Members applikációban történő regisztrációt követően.)

A piacra dobott termékek közül, a Galaxy S25-alaptrióján keresztül ismerhette meg a One UI 7 újdonságait a vásárlóközösség. Az One UI-felületek történelmében sosem fordult elő még, hogy egy olyan modellen debütáljon, ami frissen került a piacra. A teljesség kedvéért összeszedném az előző generációk rajtját:

  • Android 14: 2023.10.30. (hétfő) – Galaxy S23 | S23+ | S23 Ultra [EUX]
  • Android 13: 2022.10.24. (hétfő) – Galaxy S22 | S22+ | S22 Ultra [EUX]
  • Android 12: 2021.11.18. (csütörtök) – Galaxy S21 | S21+ | S21 Ultra [XEH]
  • Android 11: 2020.12.10. (csütörtök) – Galaxy S20 | S20+ | S20 Ultra [XEH]
  • Android 10: 2019.12.09. (hétfő) – Galaxy S10e | S10 | S10+ [XEH]
  • Android 9: 2019.01.08 (kedd) – Galaxy S9 | S9+ [XEH]

A Galaxy S9 termékcsalád esetében fordult elő, hogy átcsúszott az „új esztendőbe” az Android váltás rajtja, viszont onnantól kezdve a Samsung fejlesztői csapata ügyelt arra, hogy évvégéig lezajlódon az aktuális évi Galaxy S-szériás béta-tesztidőszak és a stabillal kezdhessék meg az újévet. Decemberről novemberre, majd pedig októberre rövidült a frissítési hullám megkezdésének időbéli rajtja; ezért is bosszankodhatnak többen, mi történt 2024/25-ben, amikor is 2024. december 5-én még csak arról adott tájékoztatást a dél-koreai tech óriás sajtóosztálya, hogy miként lesz forradalmi az új generáció az elődökhöz képest. A sajtóanyagból had idézzek egyet:

„(…) A One UI 7 jelentős előrelépést hoz azzal, hogy az élvonalbeli mesterséges intelligencia-algoritmusokat és a multimodális képességeket a felhasználói felület minden egyes kapcsolódási pontjába beépíti, egy olyan AI-platformot létrehozva így, amelyen minden interakció természetesnek és intuitívnak hat. A bétaverzió felhasználói elsőként tapasztalhatnak meg egy továbbfejlesztett, személyre szabhatóbb mobilélményt.”

olvasható a Samsung közeléményben

TM Roh, szintén erre utalt az idei Unpacked esemény keretében, miszerint a mesterséges intelligencia megjelenésével újra az alapoktól kellett építkezni az Android operációs rendszernél. Ergo, egy sokkal átfogóbb szoftverátíráson ment keresztül az Android 15, mint elődjei. Noha, csak találgatások vannak, azért lehet sejteni, hogy egyfajta stratégiai háttér is övezi azon nézetet, miszerint miért járhat jól a Samsung és a Google a jelentősen elcsúsztatott Android főszoftver-frissítéssel.

Kezdjünk mindent azzal, amire Drew Blackard termékmenedzser is kitért az Unpacked eseményen, miszerint a Galaxy AI újradefiniálta, miként kommunikálunk a technológiával, és olyan kényelmes élményeket biztosít, amelyek minden nap segítségünkre lehetnek. Majd folytatta, hogy a Generatív szerkesztés és a Photo assist alkalmazásával a kreativitás új határokre lel; de talán, ami egy fokkal fontosabb, hogy a Circle to Search with Google funkció millióknak segített feltárni az információkat, amikre szükségük volt. Ez pedig tagadhatatlanul erőforrás igényel, amire elképzelhető, hogy még nincsenek 100%-osan felkészülve. És a One UI 7 számos olyan képességgel rendelkezik, amelyhez a keresőórás AI-asszisztense szolgáltatja a támogatást, tehát további terheléssel számolhatnak.

Egy másik teória szerint, a Samsung elengedte a nagy év közbeni szoftverfrissítéseket. Míg tavaly a Galaxy S24-szériát One UI 5.1-gyel tálalták, most ettől elálltak, hiszen két lehetőségük volt: vagy visszatartanak a Galaxy S25-be szánt funkciókat az elődnél, és egy kisebb csokrot hoznak el; vagy későbbre halasztják a frissítés indítását és nem kell csalódniuk a felhasználóiknak. Vannak arról pletykák, miszerint a Galaxy Z 7-kel érkező szoftver alsóbbrendű lesz, mint az előző generációknál, azaz ne One UI 7.1-et, hanem One UI 7.0.1-et várjunk.

Amit váltig állíthatok, hogy a Galaxy S24 alaptriója kaphatja meg elsőként az Android 15-öt a régi portfólióból. A béta tesztidőszaka javában zajlik, jelenleg a harmadik bétánál tartanak, viszont CID információi szerint, február 17-én válik elérhetővé a negyedik bétaszoftver (ami már felkerült a tesztszerverre), ami a ZYB6 utótagra hallgat. Egyelőre tehát szó sincs stabil változatról, folytatódik a tesztelés. Sőt, szintén CID tette közzé, hogy még kettő bétaszoftverrel számolhatunk a véglegesítés előtt, azaz hatig meg se áll a Samsung. Eddig a márciusi frissítés indítás tűnt valószínűleg, azonban mostanra inkább az áprilisi a reálisabb.

(Zárójelesen, itt jegyezném meg, hogy aki belekóstolna a nem-publikus One UI 7.0 bétába, azok az XDA-Developers fórumának alábbi bejegyzésében találnak instrukciókat, miként vághatnak bele. Azt azonban előre terjeszteném, hogy csak saját felelősségre, és mindenről csináljatok mentést, mert előfordulhatnak anomáliák, amik adatvesztést eredményezhetnek.)

Felsőkategóriában, a Galaxy S21 termékektől, illetve a Galaxy Z 3-aktól indul az Android 15-re szóló jogosultság; táblagépeknél pedig a Galaxy Tab S8-termékcsaládtól. A középkategóriában lehet számolni: a Galaxy A33-tól felfelé, valamint a Galaxy Ax4, Galaxy Ax5 és Galaxy Ax6 modelleknél.

Hiába rajtoltak előbb a csúcskategóriás készülékei a Samsungnak, az Android 15-nél ez már felejtős

Most, egyéb elfoglaltságaimból fakadóan kicsit háttérbe került az oldal, ettől függetlenül szüntelenül figyelem a Galaxy készülékek körüli ténykedéseket. Sokan, november végére már úgy gondolták, hogy legalább a Galaxy S24 termékcsalád alaptriójánál elrajtol a One UI 7 felület bétateszt időszaka. Ehhez képest lassan zárjuk a hónapot, és hír sincs arról, hogy mikor élesíthetik a Samsung Members különböző országainak felhasználói előtt azon funkciót, amely lehetővé teszi a béta variánsnak a nyílt tesztjét. Pletyka viszont akad bőszen, de kb. azt érzem ezek mögött, mint a politikai köröknél lévő piackutatócégek eredményeitnél, miszerint: mindenki próbál egy pontosabbat tippelni, és remélni, hogy ők állnak közelebb a valósághoz.

Nagyjából ezért sem foglalkoztam az elmúlt szűk másfél hétben az Android 15 operációs rendszerének bevezetésével, mert találgatásokra nem igazán szeretnék hagyatkozni, legalábbis hasra ütésszerű nagyjábóli dátumot mondhatok nektek: idén biztosan elrajtol a bétafázis a Galaxy S24-re. Talán, ami egy fokkal érdekesebb tény lehet majd a jövőre nézve, hogy hány bétapakk szükséges a stabilnak kikiáltott éles előtt?

Imádom a statisztikákat, de most nem ezt a gondolatmenetet folytatnám, hanem inkább megmutatnám azon késztényt, ami arra reflektál, mennyire „el van csúszva” a Samsung fejlesztőcsapata az Android 15 bevezetésével, legalábbis az elődökhöz mérve:

  • Android 14: 2023.10.30. (hétfő) – Galaxy S23 | S23+ | S23 Ultra [EUX]
  • Android 13: 2022.10.24. (hétfő) – Galaxy S22 | S22+ | S22 Ultra [EUX]
  • Android 12: 2021.11.18. (csütörtök) – Galaxy S21 | S21+ | S21 Ultra [XEH]
  • Android 11: 2020.12.10. (csütörtök) – Galaxy S20 | S20+ | S20 Ultra [XEH]
  • Android 10: 2019.12.09. (hétfő) – Galaxy S10e | S10 | S10+ [XEH]
  • Android 9: 2019.01.08 (kedd) – Galaxy S9 | S9+ [XEH]

Azért a listán látható decemberi dátum, viszont fontos hozzátenni, hogy ekkor már éles, mások által letesztelt, rendszer került az aktuális évi Galaxy S-termékre, nem pedig a béta tesztidőszak rajtolt el rájuk.

A Galaxy Z Fold6 és Z Flip6 párosa 15, míg Galaxy S24 termékcsalád alaptriója 14 nappal előbb debütált, mint az előző évi elődje. Ergo, cirka kéthéttel korábban, ami jó lehetőséget nyújtott a gyártónak a készletek pörgetésére. A jelek szerint, ezt a tendenciát az operációs rendszer váltásánál már koránt sem fogják tartani, ugyanis egy X bejegyezésre hivatkozva, könnyedén megtörténhet az, hogy a Galaxy S25 alaptrióján debütál a legelső Android 15-ön futó One UI 7 felület. Ha a pletykákra hagyatkozunk, akkor december elején érkezhet az első bétapakk a Galaxy S24-ekre, és ha szánnak rá egy egészséges tesztidőszakot, akkor innentől adhatunk hozzá másfél-két hónapot. Párhuzamosan zajlik majd közben a többi terméknél is, lépcsőzetesen elcsúsztatva. Ergo, a Galaxy S21-ekre bétát idén senki se reméljen – ha meg mégis, kellemesen csalódtok.

Szerintem van tudatosság a Samsung részéről, hiszen a mesterséges intelligenciára épülő újdonságoknak mutatkoznia kell a folytatásban az új op. rendszernél, viszont az, hogy kicsivel később egy One UI 7.1-et adjanak ki érdemben (és talán itt a fő hangsúly!) a Galaxy S25-kre már abszurddá vált. Helyette inkább eltérnek a bejáratott stratégiától, és a jövő évi Galaxy S-re hozzák el elsőként, majd picit csúsztatva, elképzelhető, hogy némiképp herélten a többi modellre, hogy aztán később mini-update-tel kedveskedjenek.

Amúgy az Android 15 bétacsomagjai a tesztszervereken fenn pihennek, amire Tarun Vats mindig hoz élőpéldákat, csak éppen az nem tiszta, mi okozhatja a várakozás forrását. Nyilván ezt sosem fogjuk megtudni, legalábbis hivatalos forrásból. Az viszont valahol mókás, hogy 2025 januárjában indul útjára az Android 16 béta elsőfázis, amikor még lehet a Galaxy felhasználók Android 15-öt se láttak. Még jó, hogy manapság ez kb. már keveseket mozgat meg, nem úgy, mint 5 évvel ezelőtt.

Szeptemberben indulhat a One UI 7 béta időszaka

Felgyorsult világban élünk, amelyet mi sem mutat jobban, mint hogy már a jövő évi új modellek információira és szivárgásaira éhezünk, a fejlesztőknek pedig alig van ideje új, és ütős dolgokat az asztalra tenni. Noha a Galaxy S24-termékcsalád után a Galaxy Z-termékek is kéthéttel korábban érkeztek meg, mégsem értem azt, hogy a One UI 7 felület (és az Android 15 operációs rendszer) bevezetésére hasonló gyorsaság várna. Másrészről, egy főszoftver-frissítésnél a kapkodás és sürgetés sosem volt kifizetődő, elegendő csak visszaemlékezni a Galaxy S10-re megírt új Android-ra, amelyet vissza kellett hívniuk, olyan hibák maradtak benne.

A One UI 6 nem nagy léptekkel haladott előre, melyet a szoftververziók is prezentáltak. A Galaxy S24-nél debütált One UI 6.1 után egy alfrissítést kaptak a felhasználók nyár folyamán One UI 6.1.1-ként, ami az átgondoltságot és néhány lefejlesztetlen funkció bevezetését tartalmazta – vélhetően direkt fogták vissza, hogy azért legyen a talonban valami későbbre. Ennyi. És már készülődünk a One UI 7-re, amelyet az Android 15 fölé építenek, szóval nagyobb mértékűvel ne számoljon idén már senki.

A legeslegelső One UI 7 build a Galaxy S24 Ultra 5G-re érkezett meg május első felében, amely azóta számtalanszor lefrissült. A fejlesztők még nem érzik úgy, hogy minden hibát javítani tudtak volna, így az instabilnak beállítható legelső nyilvános bétacsomagnak a kiküldését nem tették elérhetővé. Várhatóan, a tavalyi példára alapozva, erre valamikor szeptemberben, legkésőbb októberben kerülhet sor, hiszen nem lenne túl jó hírverésű, ha később sikerülne élesítetni a végleges változatot, mint az Android 14-nél lévőt.

Az Android 15 és a One UI 7 párosát legelőször a(z alap) Galaxy S24-termékcsalád(trió) kapja meg, amit azért fontos leszögezni, mert a nemsokára kiadásra kerülő Galaxy S24 FE 5G nem erősíti ezt a sort. Párhuzamosan tippre nem, de kis csúsztatással jó eséllyel a Galaxy Z Fold6 és a Galaxy Z Flip6 követheti, ami azért lenne fontos jelenleg a Samsung számára, hogy a kínai versenytársait a foldable szegmensben lenyomja.

Várható béta tesztidőszak:

  • a Galaxy S23 termékcsaládra – FE kivétellel,
  • a Galaxy S22-készülékek közül a Snapdragon változatúra,
  • a Galaxy Z Fold 5 5G-re,
  • a Galaxy Z Flip5 5G-re,
  • valamint a középkategória felső ágán helyet foglaló Galaxy A33 5G és Galaxy A55 5G párosára.

A magyarországi felhasználók a béta tesztelésben nem fognak 2024-ben sem részt venni, ugyanis a nagyobb országok táborára építkezik a fejlesztőcsapat, ahol németek, a kínaiak, az indiaiak, a lengelek, a dél-koreaiak, az angolok és az amerikaiak foglalnak helyet. A jelentkezés most se lesz másképp, mint tavaly, azaz a Samsung Members-ön belül kell majd az igényeket a „Registration for One UI Beta Program” fül alatt leadni, mely után a termék megkapja a kívánt szoftvercsomagot.

Természetesen, ha odakerülünk, adunk lehetőséges a manuális telepítésére is; de célszerű nem napi szinten használt éles telefonra rátelepíteni; mert hát a nyílt bétának a fontosság abban merülne ki, hogy a felderítetlen bug-ok felszínre kerüljenek.

Nemsokára kezdődik a béta időszaka a One UI 7-nek

A hosszú hétvégét egy tartósabb szabadsággal töltöm, de azért, hogy ne maradjatok hír nélkül: hoznék némi érdekességet, ugyanis már közel vagyunk a One UI 7 béta tesztidőszakához, amit legelőször a Galaxy S24 termékcsalád felhasználói ízlelhetnek meg.

Az egyik amerikai Community moderátor szerint, nem kell már sokat várnunk”

A végleges előtt beköszönt egy újabb bétapakk

Az biztos, hogy minden idők leghosszabb béta tesztidőszakának díjára jelentkezhet a Galaxy S23 termékcsaláddal a Samsung, ugyanis nincs megállás a bétacsomagok kapcsán. Pont tegnap esett szó egy Samsung Community fórum bejegyzésről, miszerint a héten akár elrajtolhat a véglegesnek titulált stabil változat szoftvercsomagának feltöltése az OTA szervereire; amelyről azok a felhasználók tölthetik le legelőször, akik hivatalos úton becsatlakoztak a bétaprogramban. A bétaprogram nem minden országban van jelen, viszont, aki kellően jártas az Odin világában, az könnyedén pótolhatja az elmaradást – bár szerintem, ennyire a végén már teljesen felesleges.

Minap, Tarus Vats tett közzé egy tweetet az X-en, miszerint befutott a kilencedik bétacsomag a Galaxy S23 termékekre. Ez a build a ZWJI csomagra telepítendő, és a JZWM build végződésre végződik. Maradt az októberi biztonsági csomag, ám bug fixálást elviekben tartalmaz a cirka 420MB körüli szoftvercsomag.

Fotó: Tarus Vats
Fotó: Tarus Vats

Mint arról már korábban ejtettem szót, ilyen terjedelmes bétaszoftver életúttal egyetlen Galaxy S-termék sem rendelkezett. A Galaxy S10-széria követi a sorban, ami a One UI2-vel nagyjából hét bétacsomagot szedett össze, mielőtt stabilizálásra került volna. Azt viszont ne feledjük el, hogy ott történt egy részleges visszavonás, mert egy súlyos hibára nem derült fény a tesztelések során.

Mielőtt bárki kárörvendésbe kezdene, a Samsungnak az a célja, hogy a lezárt bétaprogrammal minden súlyos, vagy akár kritikus hibára fény derítsen. Lehet sürgetni, lehet bosszankodni, de ez a program azokat a felhasználók védik, akik nem tehetik meg, hogy egy instabil szoftverben bízzanak. Elvárják a minőségi hardver mellé csatolt operációs rendszert. Másrészről, ahogy arra már jó párszor kitértem: nincsenek elkésve. Eleve a One UI 6 számtalan újdonságot hoz el, ami az alap Androidban jelen sincs, így nincs versenyhelyzet más gyártókkal. A Galaxy Világa stábja inkább a novemberi biztonsági csomaggal felvértezett végleges változatnak örülne a leginkább.

Már nem merek tippelni, hogy lesz-e jubileumi tizedik bétacsomag, de most speciel nem is értek egyet Ice Universe-zel, aki nehezményezi már egy ideje, hogy miért nyúlik el ennyire a Galaxy S23-ak váltása Android 13-ról 14-re:

A héten véget érhet a Galaxy S23-ak bétaprogramja

A véghajrához közeledünk, ugyanis a Samsung szoftverfejlesztő csapata az Android 14 és a One UI 6 stabilnak titulált változatának publikálására készülődik – legalábbis erről adott hírt az egyik bennfentes moderátora a dél-koreai Samsung Comminity közösségénél. Ez annyit jelentene, hogy nem szándékoznak már újabb bétapakkot kiadni, hanem a jelenleg összerakott felületnél végzik el az utolsó finomításokat.

Az illetékes személy, avagy moderátor megköszönte a felhasználók érdeklődését a One UI bétaprogramja iránt, illetve kitért arra, hogy megkezdték a végleges felülvizsgálatát a jelenlegi szoftvernek. Ha netán találnának további problémát, akkor előfordulhat, hogy korrekció történik, de arra fognak törekedni, hogy még a héten elrajtolhasson az éles szoftver.

Forrás: Samsung Community | Fotó: SamMobile

A Galaxy S23-széria se törte meg az elődök hagyományait, miszerint az év elején piacra bocsájtott Galaxy S-termékekre kerül legelőször átírásra az újabb Android és One UI verziója. Utóbbival teszik különlegesebbé, illetve általa különböztetik meg a több Google-rendszerét használó okostelefon-gyártótól.

Nem ment minden simán, hiszen az elmúlt változatokhoz képest a legtöbb bétacsomagot adták ki a tavaszi üdvöskékhez, szám szerint nyolcról van hivatalosan szó; de pár napja egy kilencedik is feltűnt – bár a jelek szerint, nem tekinthető teljes értékűnek, inkább csak a bugfixálásra helyeződött a hangsúly. Nemcsak ezzel a bétaszámmal döntöttek házon belül rekordot, de a programban részvevő termékek létszámával és mélységével, hiszen az, hogy egy tavalyielőtti középkategóriást, a Galaxy A52s-t se hagytak ki a szórásból, mindenképpen példaértékű.

Az új operációs rendszer legelőször a dél-koreai Galaxy S23 tulajdonosoknál tűnhet fel, de tippre, nem kell sokat várniuk az európaiaknak, és köztük a magyaroknak, hiszen az EUX régió is szép létszámmal bír. Ezzel pedig adja magát a tény, hogy november 1-jére legalább három terméken mutatkozhat az a One UI 6, melynek újdonságait a Samsung egyes képviseletei feltöltötték a website-jukra.

Masszív One UI 6 bétaprogram zajlik

A Samsung az előző évekhez képest, sokkal intenzívebb béta tesztidőszakot hirdetett. Az Android 14 operációs rendszer a hónap elején már megérkezett a Google Pixel szériáira, így a végleges változatot a kereső óriás nyilvánossá tette; most már csak a dél-koreai tech-óriásnak kell optimalizálnia azon fejlesztéseit, amelyekkel ki akar tűnni a tömegből. Az egyedi megoldások fontosak, hiszen One UI rendszerfelület az elmúlt években sok laikust győzött meg, és ott van a legnépszerűbb droidos felületek között.

A sort a Galaxy S23 termékcsalád kezdte meg, viszont azóta szép számmal hirdettek meg más modelleknél is becsatlakozási lehetőséget. A magyarországi felhasználók sajnos nem vesznek részt a folyamatban; hiába vagyunk ugyanabban az EUX régióban, mint a németek. Európában egyébként Németország mellett Angliában és Lengyelországban van jelen opcionálisan a telepíthetőség, ha a Samsung Membersben elfogadta a felhasználó a hozzákapcsolódó feltételeket.

A gyorspanel rácsszerkezete a Good Lock segítségével akár 18 db-ra növelhető 3 x 6-os felállásban.
Forrás: sakitech

Úgy gondoltam, nézzük meg, mely okostelefonok foglalnak helyet a bétában:

  • a Galaxy S23-széria (Galaxy S23 | S23+ | S23 Ultra),
  • a Galaxy Z Fold5 és a Galaxy Z Flip5,
  • a Galaxy S22-széria (Galaxy S22 | S22+ | S22 Ultra),
  • a Galaxy Z Fold4 és a Galaxy Z Flip4,
  • a Galaxy S21-széria (Galaxy S21 | S21+ | S21 Ultra) – a Galaxy S21 FE nincs közte!,
  • a Galaxy Z Fold3 és a Galaxy Z Flip3,
  • a Galaxy A54 és a Galaxy A34,
  • a Galaxy A53,
  • a Galaxy A52s,
  • a Galaxy M23,
  • illetve a Galaxy F23.

Érdekes módon, továbbra is csak okostelefonokra érhető el a becsatlakozási lehetőség. Holott ott lenne a táblagépek világa, mint pl.: a Galaxy Tab S-termékcsalád, amely szoftverileg nem áll távol a Galaxy Z Fold-okétól, mégsem akarják őket behozni.

Ha pedig már szóbahoztam a foldable termékeket, akkor adnék némi támpontot a Galaxy Z-khez, hiszen az ötödik generációra megérkezett a harmadik bétaszoftver. Aki be szeretne csatlakozni nem-hivatalos úton, annak Odinra lesz szüksége, valamint a táblázatokban lévő csomagokra. Fontos, hogy a telepítést az AWI3 build végződésű csomagtól kezdjétek, hogy ne legyen összefésülési problémátok.

Béta/ModellGalaxy Z Fold5 5GGalaxy Z Flip5 5G
#1AWI3 ➝ ZWJ2 AWI3 ➝ ZWJ2 
#2ZWJ2 ➝ ZWJ4ZWJ2 ➝ ZWJ4
#3ZWJ4 ➝ ZWJ8ZWJ4 ➝ ZWJ8
Forrás: XDA-Developers #1 #2 | Táblázat: Galaxy Világa

A Galaxy Z Fold5 5G-hez csak INS CSC-hez kapcsolódó letöltési linkeket találtam. Amint rálelek az EUX-esekre, pótlom a hivatkozásait. Esetleg lehet privátba küldeni, ha már találkoztatok vele.