Címke: Galaxy Book3 Ultra

A Samsung kollaborációba lépett a Blizzarddal, ha már a Diablo IV ilyen szépen pörög

Magyarországon sajnos nincs jelen a Galaxy Book-termékcsalád, ami a Samsung laptop vonalát hivatott erősíteni, csak éppen prémium kivitelezésben. Most, hogy az idei esztendőben bemutatásra került a harmadik Ultra családtag, a Galaxy Book3 Ultra személyében, mindent megtesznek annak érdekében, hogy felélénkítsék az eladásait, illetve felhívják az érdeklődők figyelmét arra, hogy nem csak egy PC-vel vagy konzollal lehet minőségi grafikát az asztalra letenni. Ezért a gyártó kollaborációba lépett a Blizzard Entertainment játékgyártócéggel, aminek a nevéhez kapcsolódik az Overwatch, a Word of Warcraft vagy éppenséggel a Diablo-franchise, melynek legutóbbi tagja, a Diablo IV nagyjából 1 hete kezdte meg az életpályáját.

A kampány csak Észak-Koreában (helyesbítve!) Dél-Koreában van jelen június 12 és 30 között, melyhez mindössze annyit kell tenni, hogy vásárolni kell egy Galaxy Book3 Ultra készüléket, ami mellé dukálni fog egy Diablo IV Limited Collector’s Edition Box és egy adagnyi Diablo IV Snowflake Points.

Forrás: Samsung

Csakhogy legyen viszonyítási alapotok: a Galaxy Book3 Ultra, ami 32GB RAM-mal, 1TB-os SSD-vel, illetve Intel processzorral van ellátva nem egy olcsó termék. Ha i7-es kivitelben vásárolnátok meg, akkor 3,580 millió koreai wonba; míg ha i9-ben, akkor 4,380 millió koreai wonba kerülne. Gyors átváltással hamar kideríthető, hogy az olcsóbb modell 968 ezer forint körül nyitna ÁFA-mentesen hazánkban; míg a drágább közelítene az 1.2 millió forint felé.

A közleményben kihangsúlyozzák, hogy limitált darabszámról van szó. Számomra az a fura, hogy senki se szólt, hogy se a gyűjtői doboz, se a 2.000 játékban felhasználható pont nem tartalmazza magát a játékot. De gondolom ezt is adhatják hozzá. A gyűjtői doboz csak Diablo IV relikviákkal van megtöltve, amit onnan tudok, hogy rendelkezek eggyel, amit még anno decemberben rendeltem meg nagyjából 61 ezer forint körüli szállítási költséget is magába foglaló értékben.

Szerintem abszolút jó húzás, főleg, hogy ebből mind a két vállalat profitálni tud. Azt viszont sajnálom, hogy szó sincs sehol sem arról, hogy mondjuk Diablo IV küllemmel ruháznák fel a termék külsejét, vagy éppen az operációs rendszer szoftverét, mint mondjuk, amikor hasonló együttműködésbe lépnek az okosóráknál Thom Browne.-nal…