A Samsung és a Flightline Films közösen október 23-án útnak indította a dél-dakotai indítóállomásról azt a bizonyos fél kosárlabdapálya nagyságú ballonrendszerét, ami arra hivatott, hogy a sztratoszférába (cirka 20km-es magasságba) úgy nevezett űrszelfiket készítsen egy Galaxy S10 5G készülék felhasználásával azokból a fotókból, amelyeket a felhasználói az elmúlt időszakban beküldtek a vállalat felé. A projekt október 31-ig tartott volna, azonban hétvégén a vártnál előbb befejeződött.
Fotó: Nancy Mumby-Welke
Már szombaton, hogy pontosabb legyek! Michiganben élő Nanxy Mumby-Welke arra lett figyelmes reggel 9 óra tájt, hogy egy csattanást hall. (Mások helybéli is hallotta!) Mikor kiment a telkére, megpillantotta a különös szerkezetet, amin felfedezhető volt a Samsung logója, valamint egy dél-dakotai cég, a Raven Industries emblémája.
Igen, ez az a szerkezet volt, amivel az űrszelfik készültek. A Samsung szóvívője is megerősítette a tényeket. A leszállás azonban betervezett volna, direkt egy olyan vidéki területre fókuszálva, ahol a népesség csekélyebb. Az enyhébb időjárási viszonyokkal indokolta a vállalat a korábbi landolást, ami nem éppen ment simán, ugyanis egy fával is találkozott a ballonrendszer, melynek ejtőernyője fenn is akadt. A Samsung a helyiktől elnézést kért a kialakult kellemetlenségekért.
Itt tekinthető meg az ABC News beszámolója a történtekről:
Kétségtelen, hogy hatalmas ötlettel fogja ünnepelni a Samsung az 50. születésnapját. Az elmúlt napokban tényleg azon gondolkodtam, hogy milyen – még ennél is – merészebb megmozdulással állhatott volna elénk a vállalat? Nem csak az a szép, hogy ilyen szép kerekszámhoz ért az életpályája, hanem az is, hogy mindezt a felhasználóival szeretné megünnepelni. Ezt pedig nem egy adott nap adott pillanatában akarja megejteni, hanem október 23. és 31. között. És egyik nemzetet se hagyja ki a mókából!
Tegnap írtam meg, hogy a légi fotózással foglalkozó Flightline Films-zel működik együtt a Samsung, akikkel közösen megépítettek egy olyan szerkezetet, ami lehetővé teszi majd azt jó pár szerencsés „képbeküldőnek”, hogy űrszelfievel büszkélkedjen!
A terv menetrendje / Forrás: samsung.hu
Oké! …de mit rejt a színfalak mögötti szegmens?!
Adott egy fél kosárlabdapálya nagyságú – ami 10.5 x 18 métert jelentene! –, nagy magasságú ballonrendszer. (Lásd: alsó kép!) Ezt október 23-án engedik útjára a dél-dakotai indítóállomásról, hogy egészen 20km-es magasságba emelkedjen, azaz a sztratoszféráig.
Az Űrszelfiek elkészítéséért és visszaérkezéséért két
alkalmazás felel:
„Az első”
a földi vezérlést támogatja, azaz küldhet és fogadhat szelfieket az
Irányítóközpont és a levegőben lévő Galaxy S10 5G között.
„A
második” kommunikál a külső
szerkezethez rögzített kamerával, amely arra hivatott, hogy fotót készítsen
a telefon képernyőjén megjelenő szelfiről, illetve a világűrről. A
telefonkészülék ezt követően a földi irányításon keresztül visszaküldi az
elkészült fotót, majd pedig a felhasználónak küldi tovább a regisztrált e-mail
címre.
„A rendszert úgy tervezték, hogy a lehető legjobb minőségű fotók készülhessenek el vele, figyelembe véve a Föld alakját és a visszaverődő napsugarakat is, amelyek egy napelem segítségével energiával is ellátják a szerkezetet és az okostelefont.”
A Samsung mindig képes meglepni a híveit. 2019-ben a Galaxy Folddal bebizonyította, hogy nincs lehetetlen, csak mindenhez kellő kitartás szükséges, és a cél szentesíti az eszközt. Most ősszel egy közös projektre invitálja felhasználóit, ami szó szerint földön kívüli lesz.
Az elmúlt 50 évben számtalan mérföldkövet pakolt már az asztalra, így nem meglepő, hogy most egy újabb hajmeresztőre készül, ha már ilyen szép kerekszámhoz ért a piaci jelenléte. Mindent ott kell kezdenem, hogy a légi fotózással foglalkozó Flightline Film-zel működik együtt, akikkel közösen egy nagyjából fél kosárlabdapálya nagyságú (csak a viszonyítás mivoltából: 10.5m x 18 m-ről beszélünk!) ballonrendszert indít útjának a sztratoszférába, melyben egy Galaxy S10 5G készülék is helyet kap. A küldetés nem más, mint Space Selfie-k készítése, illetve, hogy bebizonyítsák: nincs lehetetlen és mennyire strapabíró a készülék – hiszen szélsőséges környezeti viszonyok és nyomás ellen is megállja a helyét. Természetesen a kilövés előtt számtalan szigorú teszten esett át a kiszemelt készülék, amiknél az is kiderült, hogy a -65°C-os hőmérséklet sem fog ki rajta.
Szóval újra, miről van szó?
Nagyon egyszerű a felállás. Adott a https://www.samsung.com/spaceselfie weboldal, ahova a vállalat várja a felhasználók fotóit. A szerencsés beküldök képei a Galaxy S10 5G-n fognak megjeleníteni, amiről készül egy fotó 20km-es magasságban. Ez visszaérkezik a Földre, majd pedig a beküldőhöz, aki világgá kürtölheti, hogy bizony van Space Selfie-je vagy magyarosabban Űrszelfije.
Mint minden mozgalomnak, ennek is van arca, aki nem más, mint Cara Delevingne, a népszerű modell, színésznő és filantróp.
„Imádok mindent, ami kapcsolódik az űrutazáshoz, így alig várom, hogy én vezethessem a Samsung Űrszelfi küldetését, és én legyek az első ember, aki szelfit küld az űrbe. Már az jár a fejemben, hogyan tehetném ezt minden idők legmenőbb képévé, és kíváncsi vagyok, hogy a követőim milyen megoldásokat találnak ki saját szelfijükhöz”
mondta Cara Delevingne, az űrszelfi úttörője.
„Olyan csodálatos dolgok történnek a Samsung eszközök képernyőin, hogy úgy döntöttünk szeretnénk ezt megünnepelni, és új szintre emelni a szelfi készítést azzal, hogy az emberek az űrből láthatják viszont arcukat. (…) Folyamatosan feszegetjük a határokat, az Űrszelfi küldetéssel pedig megmutatjuk, hogy milyen elképesztő lehetőségek rejlenek a Samsung technológiáiban, akár a világűr peremén is.”
mondta Benjamin Braun, a Samsung európai marketing vezetője.
A küldetés azonban korlátozott. A repülési modul október 23-tól 31-ig áll rendelkezésre. Mindenkiről nem készül Space Selfie, azonban a vállalat megígérte, hogy november 1-jén minden beküldőt tájékoztat arról is, ha esetleg kimarad a mókából.
A végére pedig a felhívó videó, mert ilyen is van: