Címke: Galaxy S20 Plus BTS Edition

Júliusban érkezik a BTS Edition-ös termékcsaládja a Samsungnak

A Samsung folytatja az együttműködést a hazai BTS nevű fiúegyüttessel, akiket K-Pop műfajának ikonjaiként is hívhatnánk. Ugye már a Galaxy Z Flip-nél is találkozhattunk a csapattal, azonban akkor még csak a sima terméket reklámoztak, nem pedig egy olyat, amelyik szorosan hozzájuk kapcsolódik. Történt ugyanis az, hogy tegnapelőtt a dél-koreai vállalat leleplezte a kollaborációját, melynek értelmében egy limitált kiadású termékcsaládot vezet be a portfóliójába. Mindennek a premierjét pedig az együttes megalapulásának évfordulójára ütemezték, hogy tényleg egységben legyen minden, még dátum ügyileg is.

A termékek között emlegetjük:

  • a Galaxy S20+ 5G BTS Edition | a Galaxy S20+ BTS Edition okostelefonokat,
  • a Galaxy Buds+ BTS Edition vezeték nélküli fülhallhatót,
  • illetve egy Vezeték nélküli töltőpadot.

A termékek színénél a „Purple” színkódot emlegetik, de a Galaxy világa stábját továbbra is a Galaxy Z Flip-nél bemutatkozott „Mirror Purple”-re emlékezteti, amit a Samsung Magyarország csak „Tükör Lila” fordítással illetett. Az okostelefon egyedi témával rendelkezik, hogy még exkluzívabb legyen a felhasználók számára, illetve a fentebb felsorolt termékeinek mindegyikét ellátják a fiúegyüttes logójával nagyjából ugyanúgy, mint az olimpiai kiadásos termékekeinél azt szokták tenni.

A premierjét egy előrendelési időszak két formában startol. A Galaxy Buds+ BTS Edition-re 2020. június 15-e óta lehet leadni az igényeket, míg a Galaxy S20+ BTS Edition-re és a Galaxy S20+ 5G BTS Edition-re csak 2020. június 19-től. Mindegyik terméknek a megjelenése július 9-én lesz aktuális, amikor lesz az a bizonyos évforduló – bár mi azt nem értjük, hogy a wikipedián, miért július 13-át emlegetnek 2013-ból…

Egy malajziai oldal szerint, ha a Galaxy S20+ BTS Edition-t mellé 50%-os árengedménnyel lehet megvásárolni a Galaxy Buds+ BTS Edition-t. Ha pedig valaki a Galaxy Buds+ BTS Edition-t választaná, akkor ingyen kapja mellé a töltőpadot, amivel 14 ezer forintot spórolna.

Dél-Korea mellett számos országban tűnhet fel a BTS Edition-ös termékcsalád. A Samsung több európai képviseletének (spanyol, angol) sajtóoldalára már kihelyezte a megjelenésének hírét, amiből lehet arra következtetni, hogy a nagyobb országok kínálatába bekerülhet. Magyarország szerintünk nincs a listán, vagy maximum úgy, mint a Galaxy Fold-nál ahogy történt, azaz, ha marad fennmaradó készlet, akkor kaphat limitált számban.

Zárásképpen mutatnám a termékeket!

Galaxy S20+ BTS Edition | Galaxy S20+ 5G BTS Edition

Galaxy Buds+ BTS Edition

‘Tükör lila’ színben érkezik egy speciális kiadás a Galaxy S20+ készülékből

A Samsung a dél-koreai BTS nevű fiúbandával kollaborációba lép, melynek végterméke: egy speciális, limitált darabszámban értékesítésre kerülő Galaxy S20+ termék, illetve egy Galaxy Buds+ lesz.A jelenleg netre került információk alapján: egy előrendelési időszak előzi meg a piacra kerülését, ami június 19. és július 5. között zajlana, míg a hivatalos megjelenése: július 9-én lenne, majdnem ugyanazon a naptári napon, mint amikor megszületett a banda 2013-ban. És, hogy ne csak helyi forgalmazásról beszélhessünk, a dél-koreai okostelefon-órás állítólag a francia Fnac nevű könyv- és elektronikus üzlettel megegyezett a készülékduó globális értékesítésének lefolytatásáról.

A fiúegyütteshez kapcsolódó termékpáros ‘Mirror Purple’ színkóddal látnának napvilágot, amit hazánkban a Galaxy Z Flip-nél láthattatok először. Magyarosabban a ‘Tükör Lila’ elnevezéssel illették. Egyelőre arról, nincs semmi féle információ, hogy csomag formájában jelenik-e meg, mint mondjuk a Galaxy Z Flip Thom Browne Edition, vagy az egységek külön-külön is megvásárolhatók lesznek?

A kiszivárgott képei alapján utóbbi a sanszosabb, hiszen a Galaxy Buds+ egy eléggé dizájn-centrikus dobozt kapott, amire jó ránézni. Természetesen a Galaxy Z Flip-nél/Galaxy Fold-nál megszokott többrétegű csomagolás köszön vissza – gondolok jelen esetben a szívecskés részre, ahol a lila szín valószínűleg egy réteggel lejjebb van.

Valószínűleg sajtóközlemény formájában lepleződnek le az áraik, illetve az, hogy Dél-Korea mellett melyek lesznek azok a szerencsés országok, ahol szintén rástartolhatnak a fiúbanda elkötelezett rajongói.